Ecetes László naplójából:

2004 tavasz: Végre akció az autókereskedőnél! Lecseréltük a 20 éves csotrogányt egy újra. Alig gurultunk ki a szalonból, az asszony már próbálgatta az elektromos ablakemelőt, a gyerek a CD-s rádióval játszott, én meg tekergettem a kormányon a gombokat, mégiscsak fullextrás a verda. Van benne minden: vezető oldali légzsák, elektromos páraleszedő hátul, ABS, metálfény, KÖDLÁMPA ELÖL-HÁTUL.

2005 nyár: Valami baj van a kocsival, de hiába viszem be a szervízbe, ott azt mondják minden rendben. De mégis hol a szembe jövők villognak ránk, hol a mögöttünk haladók fénykürtölnek.  Többször megálltam, néztem elöl-hátul a kocsit, de nem látok semmit, minden rendben van, nem értem. Lehet csak viccesek az autósok és jeleznek, mint a motorosok egymásnak. Esetleg csak simán tetszik nekik a járgány.

2006 ősz: A műszakin is minden rendben volt. Én nem tudok kiigazodni az embereken. Talán irigykednek az új kocsira (esetleg a fóliázott lángnyelvek tetszenek nekik, az én ötletem volt, feldobja a kinézetet, vagány) vagy miért integetnének mikor mellénk érnek és mutogatnak ilyen tátika jeleket a kezükkel? A kocsi továbbra is bika, úgy gyorsul és olyan a hangja, hogy az valami álom.

2007 tél: A rendőr megállított a város szélén. Kért, hogy kapcsoljam le a ködlámpát a városban. Mondom neki, hogy soha nem is használom a ködlámpát, drága az izzó, ezért még soha nem kapcsoltam fel, elnézett valamit. Mivel a rend őrének is pont ilyen autója volt, meg is mutatta, hogy melyik kapcsoló a ködlámpáé. Egyből le is kapcsolta, szerinte ugyanis égett, szerintem meg csak akkor kapcsolta fel a kis sunyi...

2008 nyár: Már nem integetnek a szembejövők, pedig már megszoktam a kedvességüket. Minap az asszonyra vártam a Lidlnél, amikor beállt egy ugyanolyan tesó a parkolóba. Rohadt jól nézett ki felkapcsolt ködlámpákkal, mintha csak úgy krúzolna az utcán. Megnéztem én is a kirakat üvegében a miénket, és jobban néz ki a kocsi, ha feltolom a ködlámpákat, kurva menő. 

2009: Mióta újra folyamatosan használom a ködlámpát, mintha előzékenyebbek lennének velem, előbb beengednek és a követési távolságot is jobban tartják. A tuti kis tinibukszák is totál benedvesednek, amikor meglátják a kivilágított  gépet. Ráébredtem, hogy a pinamágnest a ködlámpa kapcsolója aktiválja!

2010: Tegnap késő délután állok a rakparton a dugóban, amikor kirángat a kocsiból az előttem araszoló autó sofőrje, hogy kapcsoljam le azonnal azt a tetves ködlámpát és takarodjak a kurva anyámba. Az ilyenfajta viselkedésre bizonyosan nem a szülei tanították. A baleseti sebészet felé aztán le is kapcsoltam, de a kötözés után hazafelé úgy voltam vele, hogy ez egyedi eset, nyugodtan visszakapcsolhatom, hiszen jobban néz ki tőle a kocsi. Sőt, ha a tompított helyett csak a helyzetjelzőt kapcsolom fel mellé, az kicsit olyan, mint az új BMW-n, vagy legalábbis ha tépetek az autópályán, akkor messziről azt hihetik, hogy BMW-vel vagyok és eltakarodnak a gépállat elől. Tulajdonképpen igazi tuskó vagyok a ködlámpámmal együtt...
 

MIT ÉRDEMEL A KÖDLÁMPÁT INDOKOLATLANUL HASZNÁLÓ?

Üljön a ködlámpájától 10 centire egy órácskát, és gondolkodjon el mikor kell azt használni.
Bárisnya büntetését fogadta el az esküdtszék, miszerint "leukoplaszttal a homlokukra ragasztott szemhéjjal üljenek a saját világító ködlámpájuk előtt egy derűs tavaszi éjszakán, alkonyattól pirkadatig".

A Büntinép ugyanakkor Zanzó konstruktív javaslatát is ajánlja az illetékesek szíves figyelmébe: "a rendőröknek rendszeresítenék egy samukalapácsot, hogy azzal iktassák ki az indokolatlanul világító lámpákat".
Vérmérséklet szerint és súlyos ködlámpavétség esetén Jobb la Tor technikáját javasoljuk, aki "ha 1 ködlámpás köcsög szaraxik előtte, beáll mögé és rákúrja a fényszórót, tisztán nevelési céllal, aztán 15 sec múlva megelőzi és megkapja a vallató pirosat is, dzsasztforfan".

Megosztás

Mit érdemel a szoci kampányhakni?

Címkék: közélet

2010.02.22. 07:40

A változás szele a levegőben volt. Attesznak ki kellett tennie az indexet, erőt demonstrálni, mozgósítani a passzív és potenciális szocikat, hisz tudta ő is, ebből, így nem lesz énekes halott. Az enumeráció alatt megvált D’Artagnan bajszától és punciszakállától, majd in medias res jött a kampányindító: Új jelölt, új program! Olyannyira ragaszkodott a műfaji kellékekhez, hogy itt meg is állt és várta az isteni beavatkozást, ami most egy negyedjó rendezvényszervezőben és szövegíróban öltött földi alakot.

Árnyékok:

  • Komplett színpadrendszer, akkora kifutóval, amit egy topmodell vagy rocksztár is megirigyelne. Az ebből fakadó mozgáskényszer végig tapintható volt.
  • A kampánydalt valószínűleg a sokadvirágzását élő Kelly Family szerezte.
  • A folyamatosan helyeslő, bólogató emberek láttán a hitgyülis Németh Sanyi is elismerően csettinthetett, hiszen előadói módszere a pártpolitika területén is követőkre talált, az MSZP nevű zenekar be is mutatta legújabb számát. Hétfőn klipbemutató az MTV-n, keddtől pedig turné: Old Man's, PeCsa, Wigwam...
  • Egyelőre a Europe zenekar koncertstábjának nyomait lehet látni a rendezvényen, ami stílusos is. Ha a politikai nagygyűlések elérnek a denevérevésig, akkor Ozzy is nyugdíjba mehet.
  • Szintén örülhet Steve Ballmer Microsoft vezér, mert most már egyáltalán nem tűnik kirívónak, amit a YouTube-on művel.
  • Érthetetlen a minden második mondat után hallható taps, ami akkor is felharsant, ha addig, annak, úgy épp még semmi értelme sem volt. (A sorok között mintha lettek volna cheer-leaderek is...)
  • A régi időket idézve, töménytelen mennyiségben volt mignon, kaszinótojás, molnárka - és ezekre kereslet.
  • Kampánytábla: egyszerű, költség-hatékony kivitelezés, egyértelmű üzenet. Egyik oldalán MA MSZP 2010, a másikon Mesterházy MSZP. Ha a formalakkból kevesebbet kérnek, akkor minden szögből olvasható a szöveg, és maradt volna pénz nagyobbra, amire az egész felirat elfér. Így viszont mehetett a barkochba: vajon Mesterházy "i"-vel vagy "y"-nal írja a nevét...
  • Szó esett a nemzet közös vállalkozásáról, a közmegegyezésről, a háztáji értékesítésről, a szociális szövetkezetek létrejöttének szükségszerűségéről, a hatékony, szervező és fejlesztő államról és a rendszerváltás álmának beteljesítéséről. A logikai átkötésekbe még a legfanatikusabb hívek is beleizzadtak.
  • Nem maradhatott ki a szélsőjobb rémképével való riogatás sem. „Ma a cigányok, holnap már azok is, akik csak nem értenek velük egyet!”. A végső, közös éneklésre egy feketeafrikai (néger) palit is behúztak az első sorba, mélyítve az elhangzottakat.
 
 TOP 3 gondolat by Mesterházy
 
  • „...elindították ezt a gazdasági világválságot, ami végigsepert a magyar földgolyón. Ez azt gondolom, ez megengedhetetlen, ez ellen tenni kell…”
  •  „A mi programunk konkrét, reális és megvalósítható. Meg is mutatom. Van olyan párt, ahol nincs a program még kötve-fűzve, a Magyar Szocialista Párt nem ez a párt!”
  • „Kevés olyan szakma van, amivel annyi jót lehetne tenni, mint a politikusi hitvallással. Olyan politikusokra van szükség, akik szolgálják a nemzetet, és nem kizsákmányolják. Amikor készültem a beszédemre, eszembe is jutott egy Gandhi idézet:…”

Hogy mi a bűn? Konkrét Btk. paragrafust nem tudnék behivatkozni; tokkal-vonóval büntetendőnek tartom a bohózatba illő kampányhaknit, bármelyik oldal is követi el...

MILYEN BÜNTETÉST ÉRDEMEL A KAMPÁNYHAKNI?

Kívánom a bal és a jobboldal vezetőinek, hogy a választásokig felváltva kelljen egymás és a saját beszédeiket nézniük, ha épp kikapcsolódásra vágynak. Fájó, de ez nem biztos, hogy büntetés számukra.

Jussanak be csak harmadik helyen a parlamentbe by mbenedek

Megosztás

Mit érdemel a siket meleg stylist?

Címkék: bulvár

2010.02.21. 07:40

Nem fér ki igazából a címbe ennek az entitásnak a teljes körülírása, és nem szeretnék abba a hibába esni, amikor az ember lehagyja a Bastiano Joao Coimbra de la Coronilla y Azevedo végéről az "iázvédót". Valójában a helytálló a talán meleg, bizonyosan transzszexuális, siket, szubjektív megítélésem szerint néma, és valamilyen mentális fogyatékkal is rendelkező stylist: becenevén Bixa Muda. Ezek a paraméterek boldog életet biztosítanak egyenként, halmozott kombinációjuk viszont indokolatlanná teszi a televíziós szereplést, de még a rádiósat is. De ő elvállalta.

Eleve nem tudom, ki érdemel büntetést! A barátom, aki átküldte annyi kommenttel, hogy "iszonyatos erővel kényszerfranciáztatnám, valamint: mi a faszom ez a lény?", vagy én, hogy úgy érzem meg kell osztani, vagy az a pár száz ember, aki szintén így gondolta? Vagy a jelenség maga, amiért a bátorsága belülről felemésztette az önkritikáját? Vagy aki felfedezte? Vagy aki ráment egy buliban? (Közönség alapján Tiszti Klub vagy Arató Diszkó egyébként.) Esetleg aki táncolni tanította? Én nem tudom bazmeg, hogy az-e a betegebb, hogy magát mutogatja, vagy az, hogy mi mutogatjuk, de vállalom, hogy nyüszítve ültem a monitor előtt hosszú percekig, olyan hangot hallatva, mint a japán csajok kúrás közben, és kívülről úgy láttam magamat, mint akiről nem lehet eldönteni, hogy nevet vagy sír.

HEGYBÖNG.

TE MIVEL BÜNTETNÉD... ÉS KIT?

A bushman apától és portugál anyától származó szinkrontolmács fordítsa le az ítéletet, ami egyébként: hegyböng. Hegyböng. Támáááááá. T.. t... támááá.

Bár a véleményem az, hogy amin nevet az ember, arról helyénvalóbb elmondania, hogy nevetett, mint olcsón ráúszni a morálisan támogatott pozícióra, arra berendezkedve, hogy a vitákban nyerni, és nem elmozdulni kell. 1-2 komment azonban így is elgondolkodtató. A legtalálóbb megállapítások:

"ránézel egy rossz napon, és rájössz, hogy neked igazábol nem is olyan szar..." by az igazi Sipi

"Nem biztos, hogy az fingott, aki kinyitja az ablakot." by mama ottmarad

"Nono – mondta Mikkamakka –, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.
– Miért, mit jelent?
– Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
– Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
– Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka."
by Lázár Ervin via ámbátor

Lépj be a Hegyböng Facebook rajongói klubba és változtasd meg a világot! Az oldalon felteheted a kérdéseidet is Bixa Mudának. Fiatalos csapat, haladó vízió, hegyböng »

Megosztás

Mit érdemel a mozicsürhe?

Címkék: szabadidő

2010.02.20. 07:40

A mozgóképszínházakat barbár hordaként lerohanó mozicsürhe elemi egysége a mozitahó.  Ők azok, akiktől a kifinomult, arisztokratikus, minden vonásukban nemesi, általában háromnevű urak nem élvezhetik kedvükre a filmművészetet. Íme egy klasszikus mozitahó bűnlajstroma:

  • Kora dacára nem tudja megkülönböztetni a bal és jobb oldalakat, ugyanakkor rendelkezik a királyok erényével, és időben érkezik, hogy még előtted leüljön a HELYEDRE. Ha esetleg már elfoglaltad a helyed, és a mozitahó rádtalál, elkezd értetlenkedni, jegyénél előbb veszi elő a jegyszedőt. Nincs szégyenérzete.
  • Az időzavarban szenvedő mozitahó utolsónak érkezik az adott sorba. Miközben oldalazva megpróbál eljutni a helyére, letapossa a lábad, a barátnőd földre helyezett táskáját felrúgja és rádszórja a popcornt.
  • Szinte üres moziteremben, amikor belorusz feliratos drámát nézel meg délután kettőkor, rosszallóan néz, hogy te is a hetedik sor hármas széket nézted ki magadnak. Leül kettővel melléd, majd hosszú pillanatokig nézi a kabátodat, mint a bepisilt kutyát, míg szimplán pszichológiai megfontolásból át nem rakod a másik oldaladra.
  • Ha előtte nem ül senki, felkúrja a háttámlára a lábát. Periférikusan látod a cipőjét.
  • Rosszul számolja ki, hogy melyik az ő pohártartója, vagy egyszerűen az olyan idióta mozikban, ahol mondjuk jobb kéz felől van, ő leül a jobb szélre és csak azért is balra teszi. A sor másik végén a szerencsétlennek fogalma nincs, miért nem tudja letenni a poharát, vagy ha szerencséje van, ül a sorban egy szarrágó randizó, aki csak magának vett inni és a csajának nem, és ezzel megtöri az átkot.
  • A hátad mögötti sorban ülve úgy helyezkedik, hogy kapálózásával permanens vesemasszázst biztosít számodra. A jelenség független a rendelkezésére álló helytől. Ha a széksorok között platós teherautók is elférnének, akkor is talál olyan pozitúrát, amelyben kedvére rugdoshatja a gerinced.
  • Kurva nagy mozitahóság, amikor MIKROFONFRIZURÁBAN vagy Johnny Bravo hajkoronáját majmolva ül be eléd (főleg ha kosaras vagy lakli lelenc gyerek). A nőnemű mozitahók ugyanezt a hatást konttyal vagy feltupírozott hajjal érik el.
  • A film 32. percében franciadrazsét, dunakavicsot, chipset oszt a sorban tőle balra és jobbra ülő 3-3 barátjának.
  • A nachos-hoz kapott salsa szósszal összegenyózza a mellette ülőt, mert a világ épp akkor pusztul el és nem bírja levenni a szemét a vászonról.
  • Még a "Kedves néptáncos gyerekek" című klasszikus szintjén sincs tisztában a "pisilünk, ha kell, ha nem" fogalommal, kicsit már kell neki, de még ráiszik egy literes kólát. Naná, hogy ordas hugyozhatnékja van a negyvenedik percben. Persze középen ül, mert trapéztorzításban nagyon jártas, ő nem fog a sor szélén tekeregni.

  • Mobiltelefon kikapcsolás? Vagy elég csak némára? Vagy berregősre is jó? Vagy "tárgyalás", olyanon még úgyse volt? Egyet sípolra állítsa vagy emelkedőre? Mindegy, a lényeg, hogy ha mégis telefonálgat a moziban, akkor a telefon kijelzőjének mérete megközelítse a vászonét. Mindenképpen azzal kell helykereséskor is világítani.
  • A mozitahó genetikailag képtelen halkan beszélni. A legtöbbjük hangfekvése határozottan öblös. A jobbik fajta a filmről értekezik hangosan, a rosszabbik valami teljesen másról.
  • Van egy fajta, akinek a film dialógusait író 40 tagú stábnál és Speier Dávidnál is jobb szövege van szerinte, ezért folyamatosan kis plusz poénokkal egészíti ki a filmet. Ezeknek mondjuk mentelmi jog jár, mert időnként tényleg jók. :)
  • Mielőtt valaki magára venné a fenti pontot és önjelölt stand-upolásba fogna a moziban: inget nyakkendő nélkül állig begomboló, mellényes, pláne bőrmellényes, farmeröltönyös, kardigánt viselő, nejlonzacskóval járó, és indokolatlan dioptriát használó ember 90%-os valószínűséggel nem mond az alkotónál jobb viccet. Ha bármelyik paraméter igaz rád, kussolj a film alatt!
  • Van az egyik féle filmhülye, aki képtelen megjegyezni a karakterek nevét, és rendszeresen annyit kérdez: "Ez ki?!". A 80. percben a főszereplőt még nem ismeri fel elsőre. Viszont simán beül hongkongi filmre, hátha ott majd ez jobban megy.
  • A másik féle filmhülye egyszerűen csak ostoba, és vagy a filmet nem érti, vagy kételkedik. Sci-finél folyamatosan hitetlenkedik és szóvá teszi, hogy "ez faszság, ilyen nincs is". Az ilyet két értelmező kéziszótár közé kéne zárni, az egyikkel ütni de nagyon fájdalmasan, az élével, a másikat pedig fellapozni neki a "fikció" kifejezésnél, és amikor már annyit ütötted, hogy kifolyt a szeme, akkor még egy 6-8 órán át segítőkészen felolvasni helyette a szócikket.
  • A feliratot folyamatosan olvassa a mellette ülő kölkének.
  • A szpojlerezés a sajátja: előre mondja, hogy mi fog történni, vagy csak annyit suttog, hogy "most figyelj!", "na, most megint figyelj, jó lesz!", "most jön a kedvenc részem". Tőle az ötödik percben megtudhatjuk, hogy Bruce Willis halott, és hogy Brad Pitt feleségét lefejezik. Hidegvérű poéngyilkos. A legelvetemületebb fajta az általa már többször látott film komplett szövegrészeinek előre bemondásával próbál imponáli.
  • A kanos mozitahó a film alatt végig csókolózik, szárazkúr a nőjével. Nem megy haza, szinte ott keféli meg a mátkáját melletted.
  • A film végén lévő credits résznél egyből feláll és nem képes még kussban ülni 1,5 percet. Ha valakit érdekelne 1-2 szereplő neve vagy a zeneszerző, az baszhatja. Ha a mozitahó ráébred, hogy a film végén még van "bakiparádé", akkor azt már állva nézi végig. Közben veszi a kabátját.
  • A mozitahó ülőhelyét a film után nachos törmelék, popcorn, szövetbe paszírozott rágó, salsa szósz és kiborított üdítő ékesíti.
  • Aki mindezt nem követi el, az könnyen mozitahóvá válhat még last minute. Először, amikor a takarító szájába szarva az egy szem zacskóját nem képes kivinni. Másodszor, amikor a mögötte jövő 1 embernek vagy párnak a kijárati ajtót megtartó vendég mellett huszadmagával elsétál, mint aki az angol királynőhöz jött, és nem bírja 2 kibaszott másodpercre megtartani. Úrigyerek!

A mozitahó létezésében kételkedők számára nosferato klasszikus sztorija billentheti el a mérleg nyelvét:

"Már a felújított Corvin mozi, hátsó néhány sor. Megérkezik a mellettünk ülő páros. Evés-ivás persze alap, de nem ám büféből, és nem is tüchtigül prezentált saját termoszos bögréből. ZÖRGŐS ZSÍRPAPÍRBA CSOMAGOLT KOMPLETT GRILLCSIRKE másfél literes visszaváltós kólával. (Hugyozás built-in ennél a szettnél, de egész csirkével simán benne van egy szarás is.) Én még emlékszem, melyik film volt, ők nem biztos. Az ételáldozati szeánsz ugyanis úgy nézett ki, hogy minden harapás előtt grillcsirke kicsomagolás szszzssszrcscs, harap, csámcsogást nem lehetett hallani a csirkevisszacsomagolástól. Majd minden falatra egy jó Big Cahuna kóla, csak hogy lemossa az ízét: üveg kinyit "psssszt", kupakletekeréshang, kortyi-kortyi, visszateker. Csirke kicsomagol, szszzssszrcscs, harap, becsomagol, kóla, psssszt, csirke ssszrcscs, kóla, psssszt. Apám ült közvetlenül Étkező Mozitahó Úr mellett, és amikor olyan 3 perce folyamatosan a film helyett felé fordulva rá nézett, akkor gondolta, hogy lehet valami összefüggés a nézés és a kaja között, úgyhogy tartott pár perc szünetet. Aztán szrcs, pszt, szrcs, pszt. A film végén a jók megmenekültek, a rosszak bűnhödtek, és a barlangban lakó mozilátogatók remélhetőleg hazataláltak."

TE HOGYAN NEVELNÉD JÓMODORRA A MOZITAHÓT?

Egy hétig nem videózhat. Azért egy hétig nem, mert addig tart leplasztikázni róla a ráégett celluloid tekercseket. Utána egy hónapig kell tartania a kijárati ajtót a filmekről kiözönlőknek, huszárjelmezben.

Legtöbben saját tapasztalataitokat osztottátok meg, ami hitelt ad a fent leírtaknak, tényleg sok a tahó. Pozitív, hogy sokunkat zavar is. Egyik kommentelőnk még így is büntiérzékeny üzemmódban tudott maradni, és ezt javasolta: "Alternatív megoldás: ÚTE b-középbe beültetni MTK színekben, úgy, hogy utoljára érkezzen, és mindenkin át kelljen mennie, miközben a telefonjából kihangosítva a "áliálióóóóóóóó f*sszopó újpest" c. örökzöld nóta szólna." by pszicho pete

 "Olyan mikor lesz, hogy kurvát is lehet venni a büfében, aki film alatt jól leszop?" by Jedlik_

Megosztás

Mindenkinek van olyan, amiben kurva jó. Van, aki 103 pénzérmét egyszerre feldob, majd kocázókat megszégyenítő ügyességgel, egyszerre elkapja azokat, és van olyan is, aki az orrán gumilabdát egyensúlyozva fókahangot tud utánozni. Én speciel képes vagyok egy személyben bemutatni a magyar társadalomra jellemző hitelkultúrát…

Minden ott kezdődött, hogy az egyetem után szarért-húgyért kezdtem el dolgozni. Egy időben ezzel szülőktől való végső elszakadás és önfenntartás is ON. Rá kellett jönnöm, hogy az élet kurva drága, és ha csak a vegetatív funkcióimra figyelek, akkor is elköltöm a fizetésemet anélkül, hogy bármit vettem volna magamnak, amire azt mondhatnám, "na, ezért megérte dolgozni, mert amíg tanultam, nem engedhettem meg magamnak!".
A diákok számára létfontosságú kistestvér után, így adta is magát újra a gyűlölt megoldás: HITEL. Ebből lett CD lejátszó és távirányítós TV, majd idővel kocsi és lakás. Önerő mindenben van – ha máshogy nem is, legalább úgy, hogy utánamentem ki adna kölcsön -, de azért a következő 25 évben görgetek magam előtt annyit, hogy ne érezzem jól magam.
Ugyanakkor ezek az én döntéseim voltak, ahogy a büntetéseket is saját magam szabom.
 
Ellenben van olyan, amikor akarva-akaratlanul a pénzintézeted, számlakezelőd szeretné a 88. hitelkártyáját rád erőltetni vagy épp a nagyon apró betűs, háromjegyű THM-es áruhitelt kínáló, tahó-öltönyös, nyikhaj ügynök próbál a zavarosba csábítani.
 
Még ilyenebb, ha meg sem kérdeznek, de adnak! 
Mint mindenkinek, nekem is van bankkártyám, amin kéretlenül is 100.000 forintos folyószámla-hitelkeret volt. Egyik reggel kapom az sms-t, hogy köszönik a hűséget, cserébe most már mínusz 800-ig tudok lemenni. Nem kicsit voltam pipa, mert a takarékoskodás meg én, két külön univerzum, így a hír előrevetítette azt, amit a csajom régi akciófilmek narrációját megszégyenítő hanglejtéssel ismételget: éhen fogunk veszni a törlesztőrészletektől!
A nyomás hatására azonnal hívom is őket, hogy mifasz van. Jön a sztenderd szöveg, az operátor meg kicsit olyan, mintha be lenne szívva, helyettem is örül… Mondom is neki, hogy köszönöm a bizalmat, de nem élnék vele és van rá 3,5 perce, hogy visszaálljon az eredeti állapot. Na és itt volt az, ami után körbenéztem, hogy mihez fogom a telefonomat odabaszni.
 
A csávó simán bemondta, hogy nincs akadálya, de ennek díja százezrenként kétezer forint, azaz mindösszesen 14.000. Tehát nem kérek valamit és ahhoz, hogy ez így legyen, fizetnem kell. Beszarás. Felvetettem neki is a dilemmámat, de éreztem, hogy a válaszadási-almanachjában erre nem talál riposztot, ahogy annak idején Phoebe a Jóbarátokból az öngyilkos telelfonáló esetén sem, csak neki elnéztem. Az vicces volt. Maradt a jolly-joker javaslat, azaz ha nem tetszik a rendszer, akkor írjak hivatalos panaszt, amit 30 napon belül megválaszolnak, de addig is JÓ KÖLTEKEZÉST!
Rögzített telefonhívás ide, rögzített telefonhívás oda, két szóban próbáltam eligazítani az urat és a mögötte álló apparátust…

MIVEL BÜNTETNÉD AZ AGRESSZÍV, TUKMÁLÓ BANKOKAT?

Legyen úgy, hogy az ott dolgozók minden százezer megkeresett forint után kétezret az én számlámra utalnak. Ha ez nem tetszik, akkor havi ezerért lemondhatják a szolgáltatást.

 
Banbano és Stupidella javaslata tűnik a legjobbnak: ha valami nem tetszik, bankot kell váltani, oszt kész!

 

Megosztás

Néhány éve olvastam Malota Lászlótól "A gyalázatosak szentélye" című, önéletrajzi ihletésű könyvét, ami a kispapok és az egyházi méltóságok titkos életére és képmutató erkölcsösségére húzza rá a vizes lepedőt. Többen rögtön botránykönyvnek kiáltották ki, még Gyulay Endre megyéspüspök is felszólalt ellene, pedig a mű csak egy átlagos regény határait súrolta szerintem. Rengeteg dolog kimaradt belőle, amit az ateisták bőszen hangoztatnak: hogy a papok nem veszik komolyan a cölibátust, vagy hogy nem kevés köztük a meleg, a pedofilokról már nem is beszélve. Persze amikor ezt valaki felhozza, rögtön ő lesz az eretnek, aki próbálja befeketíteni az egyház jó hírnevét.
Aztán egyszercsak kibújik a szög a zsákból... Németországban országos pedofilbotrány robbant ki, amikor kiderült, számos katolikus iskolában szexuálisan zaklatták a diákokat, köztük konkrétan kiemelve egy 14 éves kislány esetét.

Furcsa! Mikor felesküdtek, Isten előtt tett ígéretükben vállalták a cölibátust, de úgy tűnik mégsem tudják a farkukat a gatyájukban tartani. Mi az eretnekség, ha nem ez?

Érdekes tény, hogy az Újszövetségben nem található olyan intelem, amely alapján egyházi hivatal gyakorlása nőtlenséghez lenne kötve, csupán a közösséghez való tartozás, a szilárd meggyőződés, a hitvalló magatartás és a vezetői rátermettség számít. Több, mint egy évezreden keresztül az egyházi hivatal vállalásának nem volt előfeltétele a nőtlenség. Voltak nőtlen és házas papok is egyaránt. Csak az 1139-es II. Lateráni Zsinat kötötte már össze az egyházi hivatal vállalását a nőtlenséggel.

Talán megoldás lenne a felesleges szexuális energiák levezetésére, ha újból engedélyeznék a házasság intézményét a katolikus papok körében, pont úgy, ahogy az alanyi joga például egy reformátusnak. Arról meg már nem is beszélve, hogy hány gyermeket lehetne így megkímélni a szexuális játékoktól és az ezzel járó, életre szóló emlékektől.

HOGYAN BÜNTETNÉD A GYEREKEKET SZEXUÁLISAN ZAKLATÓ PAPOKAT?

Meg kell akadályozni, hogy megismétlődhessen az ehhez hasonló eset. Kasztráltatni az összes érintett papot!

"A bűnösöket ki kell zárni, és átadni a világi hatóságoknak, hogy büntessék meg vérontás nélkül" by egyenlítő

A legtöbb kommentelő a cölibátus eltörlését javasolja, ami bizonyos (de nem minden) esetben megoldás lehetne.
"ha a colibatus eltorlesevel csak 10, vagy akarcsak 1 gyerek megmenekul a megeroszakolastol, akkor mar megerte" by ]{udarauszkasz 

Megosztás

Szerintem minden úgy kezdődött, hogy "egyet fizet hármat kap" kommersz vodka akció volt a mezőfalvi talponállóban... A 49 éves fater legurított pár áldomást a cimborákkal, aztán amikor felkúrta az agyát azon, hogy rohadtul nem sikerül kipörgetni a három szilvát a nyerőgépen, elkezdte hiányolni az otthon melegét.

Hazaérkezése után első dolga volt, hogy letekert anyjuknak egy tiszteletreméltót a székkel, majd 16 éves lányát sem akarta kihagyni a jóból, úgyhogy kapott ő is egy büdös nagy sallert a papától. A kis Avatar és bátyja igazi lovagok módjára a hölgyek segítségére siettek és végül egy olyan összcsaládi hirig alakult ki, hogy utólag megállapíthatatlan ki kit szúrt le. Mint egy jó gruppenszexben... Komolyan mondom, milyen család az, akiknél a Laokoón csoport kicsomózása után baltát, vasvillát, baseballütőt, klopfolót, nyújtófát, késeket, törött székeket és egy bárdot találtak? Vajon mivel kedveskedtek ezek a drága emberek egymásnak Karácsonykor?

Az egész família megér egy misét, de az olajat a családfő öntötte a tűzre, úgyhogy őt vesszük elő bűnösként!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A CSALÁDJÁRA TÁMADÓ APÁT?

A családnál talált valamennyi ütő-, szúró-, vágóeszközt használjuk a jómodorra nevelés során!

Talán túlzottan radikális misterx álláspontja, de azért leírjuk: "Papát, esetleg Mamát MUNKATÁBORBA, 5 évre. A gyereket rokonokhoz, és a jegyző rendszeresen ellenőrizze, járnak-e iskolába?"

Megosztás

Egy átlagos napon a legtöbb postaláda tartalma nagyjából így fest:

  • közeli hipermarket / elektronikai áruház reklámújsága
  • adott kerület / helység önkormányzatának hírlevele
  • legkülönfélébb szórólapok: redőnyös, reluxás; bútorszállító; ételfutár; ezermester a házból, aki fusizna; ingatlanügynök, aki megvenné a lakást
  • teljesen más névre jövő számla
  • kézzel írt fecni, hogy adjunk pénzt bizonyos egyháznak
  • a választások közeledtével politikai propagandaanyagok, amelyekről a helyi képviselőjelöltek mosolyognak ránk

Amit biztosan nem találunk a postaládánkban:

Érdemes lenne kielemezni, hogy milyen a hatékonysága a postaládánkba tuszakolt reklámanyagoknak, amelyeket az emberek 90%-a egyből hajít is a legközelebbi szemetesbe. Abba pedig már bele se merünk gondolni, hogy a sok teljesen felesleges szórólap legyártásához hány szerencsétlen entet kell kivágni. Mindenesetre a levélszekrények esetén nincs rá lehetőség, hogy egy spamszűrővel tartsuk távol a sok kéretlen papírszemetet, így már önmagában is felcsesszük az agyunkat mire kiválogatjuk a tényleg fontos leveleinket. Ha ez önmagában nem okozna elég bosszúságot, embertársaink (szomszédaink) suttyósága ebben az esetben is képes tetézni a bajt, ahogy az egyik olvasónk, PA leveléből is kiderül:

"Mit érdemel az, aki a szomszéd postaládájába szórja a saját reklámhulladékát? (Miközben kevesebb, mint másfél méternyi sétára van a szeméttároló.) [...] A kérdésem most lett aktuális, ugyanis most derítettem ki hogy melyik lakóházaspár űzi ezt a sportot. A megtorlást nem kapkodom el, szóljatok, ha [...] van jó ötletetek! ;)"

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A "JÓFEJ" SZOMSZÉDOT, AKI MEGDUPLÁZZA POSTALÁDÁDBAN A HULLADÉKOT?

Az illető ne kapjon több reklámanyagot a postaládájába, hanem személyesen keressék fel a hirdetők, és (amolyan irritáló házaló ügynök stílusban) otthonában győzködjék termékükről, szolgáltatásukról, vallásukról, pártjuk programjáról.

Számos vidám javaslat érkezett, de peppermint megoldását többen is támogatták, így ezt fogadtuk el: "Purhabbal telenyomni a "félreszemetelő" postaládáját!"

A postaládára ragasztott matricával lehessen jelezni, ha nem tartunk igényt a kéretlen reklámkiadványokra. Ha a kézbesítők és/vagy a szomszédok nem veszik figyelembe, akkor büntit nekik!

Megosztás

Információs társadalom, tudástranszfer, turbulensen változó környezet. Hangulattól függően hol a röhögéstől fulladozom, hol meg a hideg futkos a hátamon ezektől a kifejezésektől. A vállalatoknak azonban komolyan kell venniük - bármit is jelentsenek, és ennek szellemében a K+F, az innovációs fejlődés igénye manapság már nem elhanyagolható tényező az éves pénzügyi tervezésben. De mi van akkor, ha a vásárlókért (előfizetőkért) folyó versenyben nincs elég idő az új termék tesztelésére és a megfelelő vevőkezelést szolgáló back-office csapat felállítására? Gáz, baszott nagy gáz. Az új cucc robbant, lehagy, majd amikor már leköröz minket, akár meg is állhatunk és csöndben szemlélhetjük az ámokfutását…

Ha még nem meséltem volna, egy ideje IP TV-ben utazom. Visszatekerem, megállítom, felveszek, teljes utópia. De ami ez után jön, az már inkább valóság. A hazai "monopolhelyzetben" lévő szolgáltatókra jellemző rideg valóság.

Tavaly november végén elkezdett lefagyogatni a TV. Annak rendje és módja szerint lejelentettem a hibát, de december közepéig a napi szinten kiszálló műszakisok csak vakargatták a fejüket. Végül a beltéri egység cseréjét javasolták. Náluk majdnem mindig mindenre ez a megoldás. Nálam nem, mert ez már a második ilyen akció lett volna 1 éven belül és nem akartam újra elveszteni az összes felvételemet. Ezért megkértem őket, hogy amennyiben nincs más út, akkor valami adathordozóra tegyék ki a felvételeket, ha már ilyen okosan letiltották a készülékeken lévő USB kimeneteket és ezt magam nem tudom megcsinálni. Válasz sokáig nem jött, sőt, kisvártatva a TV is elsötétült végleg. Közben telefonálgatások, panaszlevelek és a szokásos vevőkezelés: „A hiba elhárítása folyamatban van!” – igen baszdmeg, közel egy hónapja folyamatban…

December vége felé szól a csajom, valaki felhívta, hogy minden oké és nincs más hátra, mint nyomni a beltérin egy „reset” gombot. Bármennyire is szabadkozott, hogy fél, elveszik minden, amaz megnyugtatta, hogy nincs ilyen veszély. Így hát követte az instrukciókat, majd mikorra jelezte volna, hogy anyád, minden elszállt, a faszi már nem volt vonalban.

Persze a TV sem javult meg, ugyanúgy belefagyogatott az adásba, így maradtak az újabb panaszlevelek, telefonok és legvégül a Hírközlési Hatóság (HH) bevonása. Nem lennék fair ha nem írnám le, milyen visszajelzéseket kaptam eddig. Az első panaszlevelemmel kapcsolatban egy olyat, hogy örömükre szolgál, hogy partnerük vagyok és most, hogy a TV-m megjavult, minden jót kívánnak. Egy másikra, hogy a számlajóváírási igényemet továbbították a számlázási osztályra. Lehet, egy másik előfizetőnek volt ilyen igénye, nekem nem. A HH-tól meg kaptam egy levelet, hogy nem fizettem be a 3000 forintos eljárási illetéket, így amíg ezt nem teszem meg, az üggyel nem áll módjukban foglalkozni. A könnyeimmel küszködve állapítottam meg: csodálatos entek között élek!

A hab a tortán az elmúlt egy hét. A feleségemet és engem felváltva hív egy automata, hogy a gombok nyomkodásával igazoljuk vissza a hiba elhárítását. Ha azt választjuk, hogy a hiba még fennáll, akkor pár percen belül bekapcsolják az operátort, aki a műszakis kollégát, aki feltesz egy csomó balfasz biztonsági kérdést, majd megkérdi, mi a probléma… Két napja már meg sem rezzenünk, amikor valamelyikőnknek megszólal a telefonja. Az ismerőseink is inkább e-maileznek...

MIT ÉRDEMEL AZ ILYEN SZOLGÁLTATÓ?

 A döntéshozók és fejlesztési mérnökök házaira kis elitalakulatokat dobnék, akik az "Amelie csodálatos élete"-ből, a gúnyt űző szomszédra mért büntetéssel sújtanának le (7:20-tól). Nem sokáig, csupán addig, amíg velem is baszakodnak.

Ingenium rusticus szerint: "Barátok Közt főcímzenéjének folyamatos ismétlése napi 18 órában. Csak hogy lássák, milyen az, amikor egy szolgáltatás működik!"

Megosztás

HÓNAP PRIBÉKJE: Január

Címkék: hónap pribékje

2010.02.15. 07:30

Miután segítségetekkel kiválasztásra került az elmúlt hónap legelvetemültebb  csirkefogója, ideje kijelölni azt a személyt is, aki januárban a legfrappánsabb javaslattal támogatta a sötét oldal elleni küzdelmet. Közhírré tétetik, hogy a Bünti blog "szerkesztősége" hosszas tanácskozás után az alábbi döntést hozta:

  1. helyezett és ezzel január Hónap Pribékje: Vaandor
    A győzelmet a BKV sztrájk idején össze-vissza beszélő városi méltóságok megregulázására tett javaslatával szerezte meg:
    "H. Csabát meztelenül végigfuttatni néhány forgalmas buszsávon. Hátán tábla: Ne fékezz, ne kerülj ki, HARCOLJ!"
  2. helyezett: magyartarka
    Tőle a faszirigy lányok átnevelése során használható ötletet kaptunk:
    "A faszirigynek fel fel kell illeszteni 1 vibrit örökelemmel, majd görbe zsákvarrótűvel és cukorspárgával pelenkaöltést alkalmazva összevarni a 2 nagyajkát. Aztán elmélkedhet h szép dolog-e az irigység."
  3. helyezett: mbenedek
    Mbenedek véleménye szerint az adekvát büntetés babakocsilopás esetén: "Szoruljon arra a tolvaj, hogy mostantól csak pépes ételeket ehet, és pelenkázni kelljen élete végéig!"

Szándékunk szerint minden hónapban kiválasztjuk majd azt a kommentelőt, aki a legtalálóbb, legkreatívabb, lehetőleg a bűn súlyosságával arányos, mindazonáltal elrettentő erejű büntit javasolja. Előre hát a február hónap pribékje címért!

Megosztás
süti beállítások módosítása