Mit érdemel a szoci kampányhakni?

Címkék: közélet

2010.02.22. 07:40

A változás szele a levegőben volt. Attesznak ki kellett tennie az indexet, erőt demonstrálni, mozgósítani a passzív és potenciális szocikat, hisz tudta ő is, ebből, így nem lesz énekes halott. Az enumeráció alatt megvált D’Artagnan bajszától és punciszakállától, majd in medias res jött a kampányindító: Új jelölt, új program! Olyannyira ragaszkodott a műfaji kellékekhez, hogy itt meg is állt és várta az isteni beavatkozást, ami most egy negyedjó rendezvényszervezőben és szövegíróban öltött földi alakot.

Árnyékok:

  • Komplett színpadrendszer, akkora kifutóval, amit egy topmodell vagy rocksztár is megirigyelne. Az ebből fakadó mozgáskényszer végig tapintható volt.
  • A kampánydalt valószínűleg a sokadvirágzását élő Kelly Family szerezte.
  • A folyamatosan helyeslő, bólogató emberek láttán a hitgyülis Németh Sanyi is elismerően csettinthetett, hiszen előadói módszere a pártpolitika területén is követőkre talált, az MSZP nevű zenekar be is mutatta legújabb számát. Hétfőn klipbemutató az MTV-n, keddtől pedig turné: Old Man's, PeCsa, Wigwam...
  • Egyelőre a Europe zenekar koncertstábjának nyomait lehet látni a rendezvényen, ami stílusos is. Ha a politikai nagygyűlések elérnek a denevérevésig, akkor Ozzy is nyugdíjba mehet.
  • Szintén örülhet Steve Ballmer Microsoft vezér, mert most már egyáltalán nem tűnik kirívónak, amit a YouTube-on művel.
  • Érthetetlen a minden második mondat után hallható taps, ami akkor is felharsant, ha addig, annak, úgy épp még semmi értelme sem volt. (A sorok között mintha lettek volna cheer-leaderek is...)
  • A régi időket idézve, töménytelen mennyiségben volt mignon, kaszinótojás, molnárka - és ezekre kereslet.
  • Kampánytábla: egyszerű, költség-hatékony kivitelezés, egyértelmű üzenet. Egyik oldalán MA MSZP 2010, a másikon Mesterházy MSZP. Ha a formalakkból kevesebbet kérnek, akkor minden szögből olvasható a szöveg, és maradt volna pénz nagyobbra, amire az egész felirat elfér. Így viszont mehetett a barkochba: vajon Mesterházy "i"-vel vagy "y"-nal írja a nevét...
  • Szó esett a nemzet közös vállalkozásáról, a közmegegyezésről, a háztáji értékesítésről, a szociális szövetkezetek létrejöttének szükségszerűségéről, a hatékony, szervező és fejlesztő államról és a rendszerváltás álmának beteljesítéséről. A logikai átkötésekbe még a legfanatikusabb hívek is beleizzadtak.
  • Nem maradhatott ki a szélsőjobb rémképével való riogatás sem. „Ma a cigányok, holnap már azok is, akik csak nem értenek velük egyet!”. A végső, közös éneklésre egy feketeafrikai (néger) palit is behúztak az első sorba, mélyítve az elhangzottakat.
 
 TOP 3 gondolat by Mesterházy
 
  • „...elindították ezt a gazdasági világválságot, ami végigsepert a magyar földgolyón. Ez azt gondolom, ez megengedhetetlen, ez ellen tenni kell…”
  •  „A mi programunk konkrét, reális és megvalósítható. Meg is mutatom. Van olyan párt, ahol nincs a program még kötve-fűzve, a Magyar Szocialista Párt nem ez a párt!”
  • „Kevés olyan szakma van, amivel annyi jót lehetne tenni, mint a politikusi hitvallással. Olyan politikusokra van szükség, akik szolgálják a nemzetet, és nem kizsákmányolják. Amikor készültem a beszédemre, eszembe is jutott egy Gandhi idézet:…”

Hogy mi a bűn? Konkrét Btk. paragrafust nem tudnék behivatkozni; tokkal-vonóval büntetendőnek tartom a bohózatba illő kampányhaknit, bármelyik oldal is követi el...

MILYEN BÜNTETÉST ÉRDEMEL A KAMPÁNYHAKNI?

Kívánom a bal és a jobboldal vezetőinek, hogy a választásokig felváltva kelljen egymás és a saját beszédeiket nézniük, ha épp kikapcsolódásra vágynak. Fájó, de ez nem biztos, hogy büntetés számukra.

Jussanak be csak harmadik helyen a parlamentbe by mbenedek

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr281779353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbenedek 2010.02.22. 08:58:31

Nem kenyerem a bosszú, de lehet, hogy az akcióik önbeteljesítő büntetésként elérik, csak a harmadik helyen jutnak a parlamentbe...
süti beállítások módosítása