Minden negyedik évben fontos a politikai pártoknak, hogy megmutathassák az embereknek, mennyi pénzt is tudnak elkölteni (szerintem teljesen feleslegesen) a város elcsúfítására. Mintha attól függne, hogy balra, középre, jobbra, előre vagy hátra szavaz a szerencsétlen megvezetett választópolgár, hogy 230 vagy 240 alkalommal látja a szétretusált fejét valamelyik elhízott politikus úrnak vagy karfiolfrizurás képviselőjelölt hölgynek.

A pénzköltés önmagában nem elég, feltétlenül szükséges, hogy a pártok mindezt komoly vizuális környezetszennyezés formájában tegyék, felidézzék a 60-70-80-as éveket vagy éppen bebizonyítsák, hogy márpedig ők értenek a wordhoz és tudnak 3D hatású betűket használni, ráadásul még a színskála összes színével is tisztában vannak. Persze van olyan párt, amelyik (nyilván) szándékosan csak a fekete-fehér plakátokban hisz és esetleg egy teljesen értelmetlen szám és évmisztikával (20) igyekszik még inkább nyomatékosítani mondanivalóját (nem is beszélve a Népítélet szó használatáról, melyről inkább a bunti.hu vagy a totalcar.hu jusson mindenkinek eszébe). Már-már üde színfoltként hat, ha arról kell tanakodni egy plakát kapcsán, hogy ezek most homokosok vagy éppen leszbikusok a képen, vagy éppen nagyítóval kell keresni, hogy akkor most mi is a mondanivaló, kinek is a plakátjáról van szó.

Katasztrófa, amit az utcákon lehet tapasztalni: ótvar papírok csüngenek, igénytelen, szétázott, letépett fecnik lógnak és szórólapok tömegei árasztanak el bennünket. Hányás, ahogyan a város kinéz. Ezt még tetézi, hogy a plakátokra a vérmes ellenszimpatizánsok: a "buzik", "gecik", "hazaárulók", "takarodjatok" szavakat és egyéb válogatott trágárságokat írnak ki. Persze a "viccesen" felpingált bajusz, szemüveg vagy éppen nemi szerv sem sokat javít a látképen, de - lássuk be - nem is ront rajta...

TE HOGYAN BÜNTETNÉD
AZ UNDORÍTÓ VÁLASZTÁSI PLAKÁTOK ALKOTÓIT?

Óvodások rajzait nézegesse napi 8 órában, hátha ebből ihletet tud meríteni a következő választásokra!

Értékelhető javaslat hiányában az első fok emelkedett jogerőre, egyúttal politikamentes Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk, előre is.

FAKULTATÍV FELADAT KISÖTÖSÉRT: Az indafotón szelektíven összegyűjtött választási papírhulladékból kimazsoláztuk személyes "kedvenceinket". A plakátok alkotóinak kiszabandó büntetési tétel meghatározása mellett arra is megkérnénk a T. Esküdtszéket, hogy válassza ki az alábbi moslékból a közízlést legjobban irritáló förmedvényt! FIGYELEM: ízlésrendőrök és nem pártszimpatizánsok szavazataira számítunk!

MIÉP - A költséghatékonyság és a minimalista design szerelemgyereke:

Civil Mozgalom - Szalagavatós képpel feltuningolt gyönyör egyenesen a szövegszerkesztőből:

Munkáspárt - Zászlót gyűrő munkásököl-vasököl alkoholfilces üzenettel:

MDF - Benetton reklám metroszexuális férfiakkal, szar sálban:

LMP - Szétázott Fedél Nélkül a lámpaoszlopon:

Jobbik - Megtépázott ex-celeb a magyar aszfalton:

MSZP - Almáspite sütésből elrángatott, szétfolyt sminkű, boldog nagyi a hóesésben:
(Név alapján neki a férje a celeb.)

FIDESZ - Szocreál látványterv a WORDART csodájával fűszerezve:

 

Megosztás

Évekkel ezelőtt egy KRESZ tanfolyamon tette fel az oktató a következő kérdést: "Ki a legveszélyesebb társunk a közlekedésben?" A csoport ügyeletes mókamestere egyből rávágta, hogy "a nő", pedig a helyes válasz az volt, hogy "a GYALOGOOOOS". Sok kalamajka okozói ők, mert a többségüknek nyakból nem mozog a feje, körültekinteni képtelenek, viszont nagyon jók autó elé sasszézásban, piros lámpánál átfutásban, parkoló kisbusz rejtekéből hirtelen előlépésben. A pedesztriánus regularis egyedeknek van egy olyan típusa is, aki közlekedésének nyomvonalával igazolja, hogy matekórán alaposan elsajátította Pitagorasz tételét, hiszen nem a "zebrán át 3 méter, 90 fokot balra fordulva a járdán 4 méter" útvonalon jut el A-ból B pontba, hanem az átfogó mentén átkocog az úttesten, és megspórol 2 métert. Az életéből meg jópár évet... Ha a zebra 3 méter, és a másik oldalon 50 métert kell mennie, akkor is átfogón megy. Optimális úr!

Természetesen az autósokat se kell félteni, mert nekik meg egy olyan részhalmazuk van, amely azon egyedek gyűjtőhelye a társadalomban, akik nem képesek lassítani a gyalogátkelőhelynél. Sőt! Néhányan kifejezetten gyorsítanak, hátha így még pont elsuhanhatnak a zebrára lépő gyalogos előtt, mert nehogymá' bukjanak 14 másodpercet a  megállásal, amikor mért gyors körön vannak, és azért így a fékpofák is később kopnak el. Ha pedig már gépjárművezetők! Az megvan, hogy mindannyian elfelejtettük tanulóvezetői korszakunk bénázásait? X éve még mi is folyamatosan lefulladtunk a körúton, harmincnéggyel zötyögtünk lakott területen, de ha manapság elénk kerül egy komótosan araszoló tanulóvezető, akkor tizedmásodpercek alatt viharfelhők tolulnak az agyunkba, és a környezetre fittyet hányva "vissza kettő, balra ki, padlógáz" a megoldás.

Levele alapján J. nevű olvasónk egy olyan járművezetővel akadt össze, aki a fent említett mintapéldányok metszeténél található igazi kis sutyerák:

"A sztori nagyon rövid: hazafelé tartottam, és ehhez át kell kelnem egy úttesten. Zebra is van, tehát azon indultam el. Láttam ugyan, hogy két autó közeledik, az első egy tanulóvezető volt, autósiskolás, oktatóval, lassított is szépen, erre én elindultam át a zebrán. Ekkor tört elő az őt követő autó, jól belelépve a gázba, így nekem vissza kelett ugranom a járdára, ha túl akartam élni. Sajnos megijedtem, így nem nézegettem az autó rendszámát (persze nem is lett volna rá sok időm), a típusokat nem ismerem föl, és mivel múlt héten történt, a színére sem emlékszem. De egy virtuális büntetés a számára így is jót tenne a lelkivilágomnak..."

Mivel jófejek vagyunk, ezért szólunk, hogy márciusban az ország egész területén ún. zebra-razziát tart a rendőrség*, melynek során reméljük kiosztanak pár körmöst a figyelmetelen gyalogosoknak, kerékpárosoknak és az esettanulmányban szereplőhöz hasonló sofőröknek. Ettől függetlenül mi még segíthetünk J-nek a virtuális megtorlás kieszelésében!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A ZEBRÁNÁL ELŐZŐ GYALOGOSVADÁSZT?

Szerintünk STOP táblát a nyakába, láthatósági mellényt, hokedlit neki, és 1 hónapig egy általános iskola előtt állítgassa meg a kocsikat. De kétsávos úton, vagy ott, ahol elfér két autó. Vagy mosson kéretlenül ablakot, bekötött szemmel és walkmanben az Üllői-Hungária sarkon.

"Két hónapig minden reggel 5-10-ig és délután 14-18-ig keresztbe rohangáljon az m3 bevezető szakaszán egy szál faszban a hidegben!" by dz02

"Kamerákat a zebrákhoz! A felvételek alapján pedig nemcsak virtuális, hanem valódi büntiket lehet osztogatni." by promontor

 *: az állatkertben és Győzike ízléses nappalijában ettől nem kell tartani.

Megosztás

Mit érdemel a hét bloggere?

Címkék: szavazás

2010.03.11. 11:00

Barátunk, szerzőtársunk, kedvenc zenész-zeneszerzőnk, állandó tag a Bünti blog boardjában, most pedig - teljesen megérdemelten - a hét bloggere. Szabad a gazda? A megfejtés: NOSFERATO.

GRATULÁLUNK A CELEB BLOGGERNEK!

Szerintünk legyen az, hogy teljesíti az olvasók egy kívánságát!

Olvasd el a nosferatoval készült interjút ITT, utána pedig kívánj valamit!

Megosztás

Elméletem szerint a francia gazdaság iszonyatos pénzeket takaríthatna meg, ha konszolidálnák az írott nyelvükben a szó végén fölöslegesen leírt 4-6 betűket. ~ques, ~doux, ~eaux, ~veaueaueau, vuhú. Minden szó plusz ÁFA! Minden 500 oldals könyv kijönne 400-ra. Mit kell cifrázni?

A Le Parisien (530), Le Monde (300), Libération (140), La Croix (100) napilapok együtt nagyvonalúan számolva 1 millió példányt tesznek ki naponta. Mondjuk átlagosan 10 ív papír, 5 négyzetméter per lap. Napi 5 millió négyzetméter papír. Ha normálisan írnának? Akkor évi 365 millió négyzetméter papírt takarítanának meg csak ezen a négy lapon. És akkor levelezés, könyvek, nem is mondtam. Felszabadulnának komplett irattárak, könyvtárépületek. Egy fél országnyi tudom is kik költözhetnének oda.

Megér egy külön misét a számolás is! A Büntiben 4-en beszélik a nyelvet, én nem vagyok köztük, ám tanult Hóhér Tibi kollégám elmondása alapján 16-ig minden számnak van neve. Aztán 10+7, 10+8, 10+9, 20+1 stb. 60+9-ig. 70 helyett 60+10-et mondanak, aztán 60+11, ... egészen 60+16-ig. Aztán 60+10+7, 60+10+8 60+10+9, 80 helyett 4*20 (itt már tényleg WTF!!!), aztán 4*20+1, 4*20+2, 40*20+16-ig. Végül 4*20+10+7, 4*20+10+8, 4*20+10+9 és... 100! :) Könyvelés jól mehet. Talán ez lehet az oka, hogy semmilyen idegen nyelvet nem hajlandóak magukévá tenni, és síelésnél "ötdög ávek mutárd" felkiáltással lehetett a kétvirsli+bagett+dizsoni mustár hot-dog kombóhoz hozzájutni, ami becsületükre legyen mondva, kurva jó, mint sok más dolog, amit tőlük kaptunk. Nem dolgoznak olcsón, de jók.

Ma rá kellett jönnöm, hogy a még nem publikált elméletem továbbgyűrűzött (ennek a szónak a használatát is KÉRLEK, büntessük!), lófaszt, egyenesen begyűrűzött, ugyanis nemcsak a nyomtatásról van itt szó. A franciák lassítják az internetet! Minden, ami szöveges adat (persze ez elenyésző), szintén több 25%-kal! Szerencsére ezt a spanyolok behozzák a hadarva felvett videóikkal, náluk minden ennyivel rövidebb, és nem értik, miért probléma egyeseknek a YouTube 10 perces időkorlátozása. Ez az, amikor a szomszéd országok igazán odaállnak egymás mellé, és közösen minimalizálják ökológiai lábnyomukat. Nagyon szépen működik.

MIT ÉRDEMEL AZ ÍROTT FRANCIA NYELV?

El kell csatolni néhány betűt. Most tényleg, mi az nekik. És akkor a spanyolok végre beszélhetnének lassabban. Ha irigyled ezt a spanyoloktól, nincsen szíved.

"németet" by StavrosMenace

Megosztás

SZAVAZÁS: Február legnagyobb bűnei

Címkék: szavazás

2010.03.10. 14:00

Ismét lezártunk egy hónapot, újra szavazásra invitáljuk Bünti népét! Nemrég úgy döntöttetek, hogy a januárban az esküdtszék elé idézett bűnösök közül az izraeli rém volt a legaljasabb csirkefogó. Tekinstünk most vissza a február hónapra és válasszuk ki ezalkalommal is, hogy ki volt a hónap legmocskosabb gazembere!

Megosztás

Mindamellett, hogy csodás, színes, szeretetre méltó világunkban számtalan dolog BASZHATJA FEL agyunkat, a mindennapok apró bosszúságainál nincsenek "csodásabb" pillanatok.

Most nem politikával, idióta celebekkel, rosszindulatú / erőszakos / figyelmetlen vagy csak szimplán faszkalap polgártársainkkal foglalkozunk, hanem a mindennapi életünk evéssel-ivással kapcsolatos zavaró tényezőivel:

  • Mit érdemel a magos mandarin?
  • Mit érdemel az a pisztácia, amin nincs rés?
  • Mit érdemel a pisacsapot megnyitó sör? 
  • Mit érdemel a jobb felső ötös és hatos közé ékelődő marhahús darab, ami egy kisebb szomáliai falunak is egész heti betevő lehetne?
  • Mit érdemelnek a tejes- és üdítősdobozok, amelyek általában nyitásra és öntésre is alkalmatlanok?
  • Mit érdemel a túl lukacsos kenyér, amelynek lyukai elnyelik a vajat?
  • Mit érdemel a mag a meggyes pitében, amire tuti a gyökérkezelt fogaddal harapsz rá?
  • Mit érdemel a megfolyt csokoládé, ami különösen akkor érdekes, amikor az ajándék csokimikulás felveszi a Notre Damme-i toronyőr alakját?
  • Mit érdemel ELEVE A SÓSKA?
  • Mit érdemel a boros üvegbe beletörő parafadugó?
  • Mit érdemel az a fehér gyrosz lé, amitől 2 napig fosol?
  • Mit érdemel a valaki által felrázott szénsavas üdítő, mely a kezedben robban fel nyitáskor?
  • Mit érdemel a pont nálad kifogyó szódásszifon?
  • Mit érdemel a harapáskor a szemben ülőre vagy friss öltözékedre fröccsenő uborka / paradicsom / túlságosan leves őszibarack?
  • Mit érdemel a sárgáját egyben megtartani képtelen tükörtojás?
  • Mit érdemel a nyitáskor önvédelemből téged szembefosó joghurt? És mit az azt fedő fólia, ami egyben képtelen lejönni?
  • Mit érdemel az alattomosan szájpadlásodba fúródó szálka?
  • Mit érdemel az egyik pillanatban még hideg, majd hirtelen szétfőtt virsli?
  • Mit érdemel a light cola ÚGY AHOGY VAN?
  • Mit érdemel a csak filmekben serpenyőhöz nem ragadó palacsinta?
  • Mit érdemel a kukacos szilva (főleg, ha már megetted a kis rohadékot és csak a megmaradt darabon található peték utalnak a szülőkre)?
  • Mit érdemelnek a kackiás rizsszemek, amelyeket nem tudod pálcikával felnyalábolni?
  • Mit érdemel a záptojás, ami miatt a barátnőd szerint fingtál?
  • Mit érdemel a másnapos ebéd során kanaladból kislisszoló cérnametélt?
  • Mit érdemel a fogtörően kemény karamellás cukorka (ami a szádban sem olvad)?
  • Mit érdemel a rágós hús, amit egy elit étteremben kellene kiköpnöd a párod szülei előtt?
  • Mit érdemel az a papírdarabka, mely az istenért sem válk le a tutti-fruttiról?
  • Mit érdemel a kajában zöldsapkásként rejtőző köménymag vagy feketebors, amire ráharapsz és köpködsz?

MIT ÉRDEMELNEK AZ EVÉSSEL-IVÁSSAL KAPCSOLATOS SUNYISÁGOK?

A fel nem nyíló pisztácia fulladjon bele a gyrosz lébe, a szájpadlásba fúródó szálkát fojtsa meg a cérnametélt... és így tovább.

"Ezeket elemésztésre ítélném." by Vaandor

 

Megosztás

A Bünti blog rövid története során eddig többségében hazai csirkefogókat citáltunk az esküdtszék elé, ami azt a benyomást keltheti, hogy a mi kis országunk maga a kénköves pokol, miközben a határokon túl szentek játszanak altatódalokat árva gyerekeknek hárfán. Ezt cáfolandó, időről-időre kitekintünk majd a nagyvilágba, és picsánrúgunk egy-két külföldi pernahajdert is. Mai "kis színesünk" keretében Kínára terjesztjük ki döntési hatáskörünket, ahol a jelek szerint pont olyan beteg emberek (is) élnek, mint a közeli Japánban. Jöjjön hát a csípős-savanyú fekete leves!

Sun Qiqi, egy 22 éves óvónő sajátos módját választotta a rakoncátlan gyermekek megfegyelmezésének: a vád szerint 63 ördögfiókát szurkált össze injekciós tűvel. A három és hat év közötti csemeték nevelési célzattal kapták a szurikat, ha sokat rumliztak vagy túlzott lármát csaptak a csendespihenő alatt. A döfködő óvónéni beismerte tettét, de hangsúlyozta, hogy vegyi anyagot nem fecskendezett a gyerekekbe, ami kibaszott európai tőle, de talán üres fecskendővel sem kellett volna Singer varrógépesdit játszani. Ha belegondolunk, hogy mennyire lehet egyszerű egy rendetlenkedő gyermeket megszúrni, akkor lehetett ott elég vér, teljesen felesleges lett volna valami jó kis nyugtatóval tuningolni a pedagógia eszközt. A Vészhelyzeten nevelkedett ázsiai menyecske ráadásul egyetlen injekciós tűt használt, így az eset(ek) napvilágra kerülése után az érintett gyerekeket HIV és hepatitis tesztnek kellett alávetni. (A hír szerint a tesztek szerencsére negatív eredménnyel zárultak.)

Fogalmam sincs, hogy hangzik mandarinul az "óvónő" szó, de magyarul azért elég beszédes. Hallatán a szülő nem arra asszociál, hogy egy félhülye szadista gondjaira bízza a gyerkőcöt. Mindenesetre a hírt olvasva bennem az a fohász fogalmazódott meg, hogy ha már annyi bóvli fos ömlik a nyakunkba Kínából, akkor legalább ezt a fajta óvódai nevelési módszert ne importáljuk! A Bünti pedig azért is indokolt, mert vélelmezzük, hogy ez az a típusú nő, akinek elegendő egy lenge fuvallat az agya környékén, és a Vészhelyzetet Elemi ösztönre, az injekciós tűt pedig jégvágóra cseréli...

TE HOGYAN BÜNTETNÉD AZT, AKI VOODOO BABÁNAK HASZNÁLJA A GYERMEKED?

Rakják egy nagy fecskendőbe és préseljék át egy injekciós tűn! Utána a gung bao csirkémben se szeretném viszontlátni!

"Egy 50es niggerdákóra rárántani szárazon a kis seggét." by Rahsid

 

Megosztás

Mit érdemel Clara Zetkin?

Címkék: közélet társadalom

2010.03.08. 07:40

A Valentin nap ugyebár az az alkalom, amire a barátnőnk azt mondja, hogy "nem fontos", de ha nem kedveskedünk neki valami kis aprósággal, akkor 1 napig nincs mosoly, 1 hétig nincs szex, 1 hónapig nincs sörözés a srácokkal és 1 évig nincs meccsnézés a nappaliban. Cseréljük az előző mondatban a "Valentin napot" nőnapra, a "nem fontost" pedig "csak egy idejétmúlt szocialista ünnep"-re, és az állítás örökérvényű igazság mivolta cseppet sem csorbul! Mégis van néhány el nem hanyagolható differencia, avagy 3 idegesítő dolog, amiben a nőnap különbözik a Valentin naptól:

  1. A nőnap sokkal alattomosabb jelenség, mert ROHADT KÖNNYEN KIMEGY A FEJÜNKBŐL. A "legkönnyebben elfelejthető ünnepek EVÖR" listán öldöklik egymást a pedagógusnappal az első helyért. Ami igazán övönaluli, hogy a barátnők / feleségek nagy része szintén elfeledkezik róla, és ha valami rádió vagy tv műsor (esetleg blogbejegyzés...) nem emlékeztetné őket AZNAP eme nemes alkalomra, akkor meg is úszhatnánk az egészet. Így viszont általában tüzet kell oltanunk...
  2. A szebbik nemnek szentelt nap bepofátlankodik a munkahelyünkre is. Mindig van egy istentelenül modoros kollega, aki reggel korábban megy be dolgozni, hogy kikészíthesse a hóvirágot a kolleganők asztalára. (Ez a cselekedet eleve 10.000 Ft / hóvirág Bünti manapság.) Aztán persze jön tőle egy "LÁNYOK KI" tárgyú levél, amiben tájékoztat a költségek ránk eső részéről... Ő egyébként ugyanaz a kollega, aki a húsvét hétfőt követő első munkanapon valami pacsulival meglocsolja az összes kolleganőt. Másik kollega a konyhában arcoskodik rendszerint: "Nálunk minden nap nőnap!" Erre az übermacsó rákontráz: "Férfinap mikor van? Miért nincs apák napja?"
  3. A nőnapi klisék királynője, hogy mindig van egy celeb vagy politikus MILF, aki rámutat, hogy jó lenne, ha nemcsak ezen a napon figyelnénk kiemelten a nőkre és a nők jogaira. "Legyen 365 nőnap egy évben!"

Fentiek tükrében vádolom Clara Zetkint azzal, hogy több, mint 100 évvel ezelőtt kinyitotta pandora szelencéjét, és ránkszabadította a nemzetközi nőnappal járó összes macerát! Enyhítő körülmény: a nők jogaiért harcoló baloldali érzelmű amazon bizonyára maga se gondolta volna, hogy a II. Internacionálé alakuló közgyűlésén a nők munkához való joga mellett kardoskodó beszéde virágvásárlási presszúrát hagy örökül a férfiakra. Pedig, kedves Clara, 2010-re teljesen elvesztünk a nőnap körüli ideológiai katyvaszban. Ez most a női egyenjogúságról és arról szól, hogy a nők is lehessenek bányászok, topmenedzserek, vadászpilóták, pékek,  masiniszták, nindzsák, análfűrészelő tűzoltók? Vagy ez egy ilyen kedveskedős, gondoskodós, gügyörészős, odafigyelős, virágvásárlós, szeretetosztós, figyelmeskedős nap? Mindkettő? Egyik sem? Esetleg tényleg csak egy a szocializmusból ittmaradt csökevénnyel állunk szemben? Vagy a fő mondanivaló még manapság is érvényes? Valaki vezessen már ki a Zetkin kisasszony által tervezett labirintusból, mert tudni akarom, hogy mit is szimbolizál az a virág, aminek az árába ma be kell szállnom a munkahelyemen!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD AZT, AKI ÖRÖKÜL HAGYTA RÁNK A NŐNAPOT?

Clara Zetkin 1933-ban elhunyt, ezért nem lenne ízléses Büntit javasolni neki. Magát a nőnapot büntessük azzal, hogy mostantól legyen minden hónap 1., 2., 3. és 4. szombatja sörözős, böfögős, meccsnézős, macsóskodós férfinap! Vagy ez már teljesült?;)

A szavazás végeredménye meglehetősen beszédes... A népítéletet talán jó Lujza foglalta össze a legjobban:
"A nőnap annyira kínos, hogy ezúton kérek elnézést miatta a férfiaktól. Szerintem nőknek, férfiaknak egyaránt megalázó, a kényszeredettség-kényszerítettség miatt [...]. UGYANIS azoknak a férfiaknak akik elfogadják és becsülik AZOKAT a nőket akik ezt megérdemlik, bőven van alkalmuk ezt bizonyítani, mint ahogy nap mint nap meg is teszik."

 

A Bünti blog tengermély hódolattal és őszinte tisztelettel köszönti valamennyi nőnemű olvasóját a nemzetközi nőnap alkalmából! "Édesanyákat, nagymamákat, dédnagyiknat, gyerekeket feleségeket, élettársakat, szerelmeket, társakat, egyéjszakás kalandokat, forever love-okat, alkalmi love-okat, kedveseket, háklisakat, rumlisakat, házisárkányokat szeretetreméltókat, tündibündiket, megcsaltakat, elhagyottakat, visszaszerzetteket, fiatalokat, időseket, szépeket és még szebbeket! MINDENKIT!" B-oldalas szalaggal átkötve küldjük nektek (és mindenkinek, aki szereti) a TOP5 fiúbandát EVÖR!

Megosztás

Fogalmam sincs, hogyan működik az Internet, de az összes zenémet és az összes fontos információt ott tárolom. Ha kell valami, nektek is szívesen kölcsön adom, leveszem az egyik URL polcról. Tényleg, ha megígéritek,  hogy szépen interneteztek.

Ugyanakkor az internetező közösségnek, van egy felettébb érdekes rétege, amely tulajdonképpen a modern kori mutogatós bácsikat (és néniket) VILLANTJA fel, pontosan két szép szemünk elé. Köztünk élnek, mellettünk állnak a zebra előtt, ugyanazon a metrón utaznak, ugyanoda járnak vásárolni, mint mi, délután elmennek szülői értekezletre, ugyanakkor ELKÉPESZTŐ PERVERZ dolgokat keresnek a világhálón. Mint például "ápolatlan pina". Ez most hirtelen volt, mi? :) Érzem, most meglepődtetek. Páran biztos nem...

A Google Analytics természetesen nagy testvérként figyeli a keresőszavas guglizásokat, pár csodát fel is sorolnék, avagy hogyan talált a Bünti blogra az egyszeri perverz internetező:


Kép forrása:
C meghajtó \ Perverz dolgok az Internetről

  • baszni
  • nagy faszt kedvelő lányok
  • postagalambot vennék Szabolcsban - (ez azért KIVERI a biztosítékot, nem?)
  • szauna ruha nélkül
  • 22 éves egyetemista versei aki ölni akart
  • 22 éves ámokfutók blogja hol van?
  • anyucit basszák
  • análfűrészelést
  • az iskola joga a tetves gyerekekkel szemben
  • baszni tanárnőt
  • baszásra éhes anyukák
  • cérnatangás csajok - (itt álljunk is meg, mert NEM EZ a cérnatanga!)
  • dugás tanárnőkkel a szaunában
  • faszimádó öreg lányok
  • gazdi és kutyus szex
  • halálra baszva szex - (ezt David Carradine ütötte be, de nem EZT találta meg, sajnos, ezúton is RIP)
  • hugyos Ritus - (őt mi is keressük)
  • japán csaj hugyozik - (Ritus japán lenne?)
  • kínzás láncfűrésszel - (bazdmeg Ritus, ugye élsz?!!)
  • lány kedvel férfi hosszú
  • magyar szex kutyákkal
  • melyi fajta kutyának van a lenagyobb fasza filmen
  • meg basztam a baratnom annyat
  • pedo képek nézéséért járó büntetés
  • szűz lányt brutálisan megbasszák videók
  • thai baszás
  • más is kurva nem csak én nagy lászló - (Laci, ezek szerint jártál itt! Hogy vagy mindig?)

Forrás: Bünti blog - Google Analytics

Epikus kis felsorolás, nemde? Azért, hogy hasznunk is legyen ebből a kis undormány rengetegből, pár dolgot most le is írok, hogy a Google-ben könnyen, mondhatnám pikk-pakk ránk találjatok:

  • Interstellar Overdrive és Paz Vega újra együtt?
  • VV Nosferato és Tabáni István duettje már a boltokban
  • Amphiprion Ocellaris, Harcsa Veronika, Busa Pista, Csuka Mónika és Fish! Krisztián a Hal a tortán jövő heti műsorában
  • White Widow a konditeremben VILLANTOTT
  • Hóhér Tibi és Dukai Regina városnéző túrán volt, ahol Kedves Ferencbe botlottak
  • Lawjer védi hugyos Ritust, a 22 éves ölős egyetemista elleni perben, tudjátok ő az, akinek még blogja és versei is vannak és postagalambot árul Szabolcsban
  • Expurgatio fedettpályás műlesiklásban világbajnok (és harmadik focicsapatának házi góllövő-listáján)
  • UzB a Frizbi élő adásában zsigerelt vaddisznót
  • Kicsihenry Christiano Ronaldoval kakaskodott a hétvégi fordulóban
  • Badstuber elszerette John Terry német feleségét
  • Epoxy Laci Avatar lett
  • Molnár Anikó Dirk Digglernek írta utolsó levelét, majd elment dubajozni
  • A Bünti blog pornó csatornát indított
  • TERHES FÉRFI MADARAT SZÜLT

A CELEBEKRŐL ennyit. Ja, és még annyi, hogy a Bünti blog tagjai zenekart alapítottak és SP-típusú zenét csinálnak, kizárólag POÉNBÓL. Első daluk egy Pink Floyd dal feldolgozása, címe: Interstellar Overdrive. Na, ez az epikus.

MIT ÉRDEMELNEK A PERVERZ NETEZŐK?

Minden perverz netezőnek egy másik, kiszámíthatatlanul perverz netező vágyát kelljen kielégítene! Perverzitás-rulett!

Hagakure (törölt) kimondta: "Egymást!"

Megoldásra nem jutottunk... úgy tűnik, ahol van Internet, ott mindig is lesz perverzió. Talán ez is olyan, mint a rasszizmus. Igény vóna rá...

Megosztás

A tavaszias idő közeledtével lassan elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy mennyi aprópénzt készítsünk a középkonzolba, ha el akarjuk kerülni a kellemetlen helyzeteket a pirosra váltó közlekedési lámpánál.

Tapasztalataim szerint legtöbbször egy Fedél Nélkült áruló hajléktalan kopogtat autónk üvegén. A városi közlekedéstől felbaszott agyú, mindazonáltal kőszívű sofőrök nem adnak neki pénzt, aztán lelkiismeretüket azzal nyugtatják, hogy a zseton úgyis a koldus maffiához kerülne. A lágylelkűbb és szociálisan érzékeny járművezetők ugyanakkor nagyvonalúan átadják a parkolásra vagy áruházi bevásárlókocsiba szánt érmék egy részét, de az újságot ők sem kérik el. Erre a „vásárlói szokásra” egyébként flexibilisen reagáltak a kéregetők, hiszen a korábbi jelentős példányszámot lecsökkentették, és ma már csak egyetlen elázott (kis rosszindulattal szar- és húgyfoltos), de gondosan zacskóba csomagolt újságot hordanak maguknál. Velük amúgy általában nincs bajom, hisz nyilván nem úri passzióból csinálják azt amit. Ugyanez érvényes a második hullámban érkező értékesítőre, a virágárusra is. Ők viszonylag hamar megértik, hogy semmi keresnivalója a kocsiban egy csokor rózsának vagy tulipánnak, és mátkánkat se egy közlekedési dugóban vásárolt bokrétával szeretnénk meglepni aznap.

Az igazán embertpróbáló kihívás akkor kezdődik, amikor az első két pályát sikeresen abszolváltuk, és jön a főellenség, a legrámenősebb ügynököket is megszégyenítő sales animal, a közúti kereszteződések csúcsragadozója, a KATATÓN SZÉLVÉDŐMOSÓ. Ellene nincs az a kombó, speciális mozdulat vagy tünde varázslat, ami működne. Már akkor érdemes rezignált üzemmódra váltanunk, amikor meglátjuk, hogy közeledik a vödrével, amelyben a likvid anyag színe azonnal felidézi bennünk a különböző fesztiválokról megismert toi-toi wc-k tartalmát (és a korábban a Fedél Nélkülön látott foltokat). Üvölteni és hevesen integetni egyaránt tökéletesen felesleges! A legagresszívabb példányok úgyis egyből megtámadják az üvegfelületet; a kifinomultabb modorúak ugyan rákérdeznek, hogy suvickolhatnak-e egy jót, de kérdésükben még csak a „Főnök úr”-nál tartanak, amikor az autónk már megkapta az első lögybölést a hígfos színű ablakmosó koktélból. A sikálási reflexüket beindító felület szennyezettségi fokára persze egyáltalán nincsenek tekintettel. Ha éppen akkor jössz a mosóból, és a karosszéria fénylik, mint egy fényesre szopott makk, az üvegről pedig az angol királynő is libamájat ehetne lilahagyma lekvárral, ők akkor is vad tisztításba kezdenek. A rövid közjáték alatt a felháborodott de tehetetlen emberek félmondatát („Miért kell ez?”) ismételgetjük félhangosan, ám legbelül tudjuk, nincs menekvés.

A gyorsmosás végeztével realizáljuk, hogy kocsink úgy néz ki, mintha valaki egy hájas nő meleg motorháztetőn történő megkefélése utána az izzadsággal vegyült ondót szétmázolta volna az ablaküvegen. Ezt még tetézi, hogy elérkezik a "számla kiegyenlítésének" pillanata. Eleve nem szeretek olyan szolgáltatásért fizetni, amit kurvára nem kértem. Fokozottan igaz ez, ha olyan termékről van szó, amiről csak a kínálati oldal érzi azt, hogy hasznos, de számomra valójában kifejezetten káros. Ennek ellenére az a balek állat beszari balfasz fajta vagyok, aki nem mer nem fizetni az ablak összegányolásáért. Ennek az a "bágátel" oka van, hogy ránézésre két ablakmosó típust vélek felismerni: az egyiknél feltehetőleg olyan szúró-vágó arzenál lehet, mint egy fullextrás nindzsánál; a másik meg olyat köp, hogy a legkülönbözőbb testnedveket tartalmazó sercintés önmagában képes lemarni a fényezést. Hát keresem én a bajt?

MILYEN BÜNTIVEL SZABHATUNK GÁTAT A KÉNYSZERES SZÉLVÉDŐMOSÓK ÁMOKFUTÁSÁNAK?

Szereljék be őket gépi autómosókba a henger alakú mosókefe helyére, ahol hosszanti tengelyük körül forogva kedvükre tisztíthatnák a kocsikat!

"Egy belülről irányítható mini vízágyú kellene a motorház tetejére. Savat nem mernék beletenni, mert az én motorházam is felmarná, de kék festéket, vízbázisút bátran :-)" by maholnap

 

Megosztás
süti beállítások módosítása