Mit érdemel a menedzserbetegség miatt a munkahelyét lebrunzoló, részegen autókat törő főrendőr?

Adott egy rendőr dandártábornok, aki egy fegyveres testület parancsuralmi rendszerében gyakorlatilag évtizedekig akkor és oda hugyozott, amikor és ahova akart, csontrészegen, szirénázva rodeózhatott a belvárosban, sőt még akár a felírónők seggét is csapkodhatta különösebb következmények nélkül.

Emberünk a vád szerint full bebaszva lezúz néhány pakoló autót a Petneházy utcában, aztán felhívja a spanját/beosztottját, olyan sűrűn lófaszozva és bazdmegolva, hogy a bíró szöveghű idézetét a híradóknak gyakorlatilag értelmezhetetlenre kell sípolnia a tárgyalásról készített tudósításban. Nyilvánvaló, hogy egy magas beosztású rendőrtisztet számos stresszhatás ér. Az utca kemény színtér a budapesti csikágóban. Bűnszövetkezetek, csonkolt halottak, kokainlaborok és agyafúrt fehérgalléros bűnözők; ez a kőkemény valóság még egy harcedzett Horatio-t is taccsra tehet hosszú távon, hát engedtessék meg egy pocakos pesti főrendőrnek is, nagyságrendekkel kevesebb gázsiért, és közös lakókocsival a statisztákkal.

A védelem érvei viszont az összes esküdtszékes sorozatot lekörözve magabiztosak. Dandártábornok barátunknak - ahogy sokunknak, akik egy pókerparti után két sörrel a fejben hazalopódznak a kertek alatt - létezik egy alteregója, akit a gonosz karrierista friss-diplomás zsaruk az alvilággal szövetkezve előrángattak Zala megye hátsó bugyraiból, és direkt összetörettek vele néhány kás rendszámú középkategóriás verdát, majd egy alteregomobilról felhívták - nyilván elváltoztatott hangon - a rendőrpajtit, hogy bazze-faszom-kurvaistenit-törtem-zúztam-faszkivan-bazmeg.  (A hangfelvétel persze aggályos a védelem szerint, hiszen össze is vághatták az anyagból, mikor Ernő Dzsí reppelt a rendőrbálon.)

Hősünk úgy tűnik, a köz szolgálatában végzett munka eredményeképpen érinthetetlennek hiszi magát. Amikor viszont rámarkolnak a golyóira, masszív meggyőződéssel mantrázza az igazát. (Az ügyvédje konkrétan lebaszta a TV2-t, hogy tócsát mutatott húgyfolt helyett, akkorát, amekkorára ember nem képes, hát akkor miről beszélünk, kedves szerkesztő Úr?) Apróság, hogy Kiss Urat a közelmúltban kétszer is elkapták, mikor bebaszva vezetett. Az érinthetetlenség ideája ilyen apróságokon nem dől meg.

AKTUÁLIS VIDEÓ A TV2.HU-N

MIT ÉRDEMEL A HEGYLAKÓ CSÚCSZSARU, HA ELHATALMASODIK RAJTA A DRUNKEN SUPERHERO ÉRZÉS?

Mutassák a TV2-ben a hugyát: valamelyik saját gyártású sorozat főcíme legyen az, hogy Ernő kézírásával húggyal írják fel a műsor címét 1 hétig.

Elég büntetés neki az, hogy ilyen. A cikk után 2 nappal vérző fejjel szedték össze a XII. kerületben, és nem azért, mert ez volt a bünti, hanem mert valószínűleg annyira be volt rúgva, hogy leszedték róla még a zoknit is. A dandártábornok úr megszólítás így is megilleti. A méltóságos úr nem.

Megosztás

Egyáltalán nem szeretnék úgy járni, mint Rékasi Karcsi, akinek állítólag huncut bújtatott reklámok miatt kellett repülnie a Barátok Köztből, de a téma felvezetéséhez muszáj megemlítenem, hogy ínyemre vannak az elősütött péksütemények. Fogyasztói preferenciarendszerem ezen sajátossága elsősorban előrehaladott állapotban lévő, krónikus lustaságomra vezethető vissza. Nem szép dolog a tunyaság, de legalább kényelmes, és remélem, hogy ha mások nem is, legalább a pizzát mélytányérból fogyasztó agglegények meg tudnak érteni...

Az említett termékkörhöz tartozó croissant egy másnapos hétvégi reggelen akadt a kezembe, de annyira azért nem voltam szétcsúszva, hogy ne bökje ki a szemem a trehányság manifesztációjának eme díszpéldánya (a képre kattintva nagyítva kutathatod a hibát):

Mindenki megtalálta a turpisságot vagy a gyengébbek kedvéért legyen szabad a gazda? Szerintem fókuszáljunk kicsit jobban a problémára, akkor biztos mindenkinek feltűnik a baki:

Az összes létező nyelvre sikerült átültetni, hogy ezt a nyomorult croissant-t 2-3 percig kell melengetni a sütőben, egyedül a magyar felirat ösztönöz minket arra, hogy szarrá égessük! És még mi mondjuk a franciákra, hogy nem tudnak írni és számolni? Miért adunk nekik magas labdákat, hogy visszafikázhassanak? Mindenkit megnyugtatok, volt annyi eszem, hogy meggyőzött a 6:1-es arány, és nem a magyar feliratnak hittem óriás bambaként... Így aztán nem is azért büntetném a címkéért felelős hölgyet / urat, mert nutellás szenet kellett ennem reggelire, hanem azért mert a figyelmetlenség és nemtörődöm böszmeség eme fokozata már irritál.

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZT, AKI KOKSZOT SÜTTETNE VELED REGGELIRE?

Lustaságomat legyőzve kisütök neki egy egész csomag croissant-t AZ ÁLTALA ELŐÍRT MÓDON, de az összeset meg kell zabálnia, különben fellebbezek az ítélet súlyosbításáért!

Azt sütöttétek ki, hogy az elsőfokú ítélet emelkedett jogerőre!

Megosztás

Múlt héten folytatásos tele regény formában megkezdtük a feltárását azoknak a bosszúságoknak, amelyek bár a vérlázító, a legbékésebb embereket is vérnyúllá változtató bűnökhöz képest bágátelnek mondhatók, ezáltal külön posztot nem érdemelnek, de szó nélkül mégsem tudunk elmenni mellettük.

Fura dolgok ezek nagyon! A felsorolás olvastán legtöbbünk csak csettint egyet és mosolyogva idézi fel hasonló élményeit, de ha mélyebben belegondolunk, felsejlik, hogy abban a pillanatban, amikor ezeket saját bőrünkön tapasztaltuk, kurva pipásak voltunk. Ráadásul én abba a kasztba tartozom, akinek nem a "megfontolt" vagy annak egy szinonimája a középső neve, így többször is képes vagyok ugyanazt, ugyanott elbaszni és halmazatként a pipásság mértéke is exponenciálisan nő.

Egy szó, mint száz vegyétek, egyétek, egészítsétek ki, adjatok tanácsot, és szükség szerint büntessétek az étkezéssel kapcsolatos bosszúságok után az öltözködés kerékkötőit is:

  • Mit érdemel az egyszer rövidre, egyszer meg túl hosszúra kötött nyakkendő? (És mit az, aki ennek kivédésére az érettségi óta nem szedte szét a fater által kötött dupla windsor-t?)
  • Mit érdemel a nagy műgonddal kiválasztott pulóver, ami az első kímélő mosás után a negyedére zsugorodik és már csak a húgodra jó? Rá is csak azért, mert így látszik a köldök-pírszingje.
  • Mit érdemel a kivasalhatatlan nyakú, hullámait örökösen megtartó tenisz-póló?
  • Mit érdemel az a farmer, amelyik télen kidörzsöli és kicsípi a belső combod és azon kapod magad, hogy már úgy jársz benne, mint akit előző este seggbekúrt egy lipicai csődör?
  • Mit érdemel a szöszölő kabátbélés, és mit az ing, ami vonzza a szöszöket?
  • Mit érdemel az inget, sálat, rosszabb esetben fitymát odacsípő, szétszedhetetlen zipzár?
  • Ápropó sál! Mit érdemel a sál, ami egyszer feltekerve a bokádat verdesi, kétszer viszont már nem ér normálisan körbe, így egyfolytában a hátadról kell levadászni?
  • Mit érdemel a hajadat konokul, rendszeresen elkúró sapka?
  • Mit érdemel a picsába csúszó boxer és mit az, amelyikből elöl folyamatosan kikandikál a bré?
  • Mit érdemel a fecske úgy általában?
  • Mit érdemel a hetykén felálló gombos farzseb?
  • Mit érdemel a felhúzáskor még újszerű, ugyanakkor a vendégségbe megérkezvén már lábujjkörmöt villantó zokni?
  • Mit érdemel a vásárláskor tökéletesnek tűnő, de az első használatkor már víz- és vérhólyagot okozó cipő?
  •  Mit érdemel az öv, amelyiknek soha nem ott van a lyuk, ahol kellene?
  • Mit érdemel a lejárt gatyaszár, ami eső esetén úgy szívja a vizet, mintha elemi érdeked lenne térdig szarosnak lenni ? 
  • Mit érdemel a személyidnek/jogsidnak még éppen kicsi zakózseb, amibe viszont a telefonod úgy fér be, hogy keresztbe fordul, és minden mással együtt tudod csak kivenni, majd elegánsan visszafordítani a bélést (sérv)?
  • Mit érdemel a folyamatosan egyik szár növekedése felé eltolódó cipőfűző-felemásság? És amikor elszakad? A legjobb mikor csere lehetőség híján kis csomóval próbáljuk megoldani a dolgot, de az hajszálnyival vastagabb, mint a cipőn található lyukak, így csak nagyon behatárolt intervallumban lehet szorítani vagy lazítani a fűzőn...
  • Mit érdemel az akció közben lekapcsolhatatlan melltartó? - ("Várj, majd én!")
  • Mit érdemel a zokni, amit párban raksz a mosógépbe, de a szárítóra már páratlanul kerül, és soha többé nem találod a hiányzót. Igazából de, megtalálod. Akkor, amikor a páratlannak hitt darabokat kibaszod a szemetesbe. Ilyenkor az előkerültet rakod félre és várod, hátha valahol meglesz a párja...
  • Mit érdemel a szövetkabát, ami azon kívül, hogy elegáns a legkevésbé sem tölti be funkcióját. A műszálas, kellemetlen hidegséget sugárzó bélések kitalálóját innen is üdvözlöm! Talán ugyanaz lehetett, aki 3 sor gombban tud csak gondolkodni, így szép lesz a dekoltázs, láttatja a zakó-nyakkendő harmóniát, de szarrá lehet benne fagyni.
  • Mit érdemel a vízáteresztésben első esődzseki? És ennek szél- testvére?
  • Mit érdemel a nehéz tárgyak mozgatása közben leoldó tépőzáras papucs.
  • Mit érdemel a hónaljban lyukas póló, amit természetesen nem te veszel először észre.

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZ ÖLTÖZKÖDÉS FIZETETT BOSSZANTÓIT?

A pszichológusom azt javasolta, tépjem szét, majd rituálisan égessem el őket. Amint meglesz a kertes ház, kipróbálom.

"A fölsorolás önmagában üdítő és kacagtató, nem is vágyom büntetésre." by Intizar

Megosztás

Manapság a csapból is az folyik, hogy mindenki tegye le a kocsit, a fenekét pedig tegye fel egy BKV járatra. Ezzel teljesen egyet is értek, és pártolom, hogy lehetőség szerint ne kocsival járjuk a belvárost, mert leginkább magunkat szivatjuk ezzel. Ezzel egybecseng a P+R remek gondolata, és jó lenne, ha több ilyen parkolási lehetőség lenne (normális kivitelben, mint mondjuk Bécsben), de attól kezdve, hogy fizetni kell érte, ráadásul óránként nagyjából ugyanannyit, mint a belvárosban, semmi értelme nincsen.

Fel nem foghatom, hogy az újpesti alsó rakparton minek kellett ugyanúgy fizetőssé tenni az eddigi ingyenes parkolást, mint bárhol máshol a belvárosban. Azok többsége, akik ott tették le az autójukat, nyilván tömegközlekedéssel vagy gyalog ment onnan tovább. A P+R népszerűségét igazolta, hogy reggel 8 körül már teljesen fullon is volt a parkoló, így csak annak volt esélye helyet találni, aki jó korán ment dolgozni. Ezt meg is tanulták a népek,  későbbi időpontban csak szerencsevadászok próbálkoztak azon a vidéken a parkolással...

Ma már viszont szinte alig lehet parkoló autót látni arrafelé. A szar orcájára elhelyezett jó nagy pofon által sikerült elérni, hogy azokat is a forgalomba tereljék, akik eddig egész napra leparkolták a kocsijukat és nem a dugót hízlalták városban.

Persze kell a bevétel az Önkormányzatnak és jóesetben talán meg is térül majd pár évtized alatt az említett területen magányosan árválkodó, szinte teljesen használatlan parkolóautomaták ára. Olyan időket élünk, amikor tanácsadókra minden helyzetben szükség van, így azt is borítékolom, hogy súlyos pénzeket fizettek ki a várostervezők eme parkolási zóna bevezetése előtt, hogy megfelelő tanulmányokkal bástyázhassák alá a döntést. Az pedig tényleg barom jó vicc, hogy a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás azóta is tippként ajánlja, hogy itt parkoljunk ingyenesen. Nyilván számítanak néhány mikuláscsomag elhelyezési lehetőségre a félretájékoztatás eredményeképpen...

MIVEL BÜNTETNÉD AZT,
AKI A P+R PARKOLÓHELYEKEN IS KASZÁLNI PRÓBÁL?

Csak az újpesti alsó rakparton parkolhasson és fizessen is érte, de a városban járjon biciklivel (télen-nyáron)!

Evil One javaslata: "Büntinek egy combino aljára kötném az összeset a farkuknál fogva, hogy a tüdejükkel tisztítsák az utat."

 És hogy ne csak a vizes lepedőt húzzuk rá az illetékesekre, ésszerű díjakat és némi ellenszolgáltatást (pl. üres parkolóhelyek számának jelzését még a város külsőbb részein, őrzés) javasolnánk, melyek vonzóbbá teszik a P+R parkolókat, különben a helyzet nem sokat fog változni, pedig mindenkinek az lenne az érdeke, hogy javulhasson a közlekedési és parkolási helyzet a városban.

Megosztás

Lelkünket mindig ünneplőbe öltözteti egy-egy olyan nemes pillanat, amikor olvasóink témajavaslatokkal, levelekkel, komplett posztokkal fordulnak hozzánk, hogy a társadalmi feszültséglevezető játszótéren kidühönghessék magukat. Ezúttal Réka problémáját terjesztjük az esküdtszék elé:

"Mit érdemelnek a szelektív kukákat felborogatók? Korábban is láttam guberálókat, akik botokkal próbáltak kikotorni a szelektív kukákból 1-2 üveget, de ma már új módszerrel dolgoznak. Csapatostól járnak, és az üveges konténereket egyszerűen felborítják. A visszaváltható, és még egyben maradt darabokat kiszedik, majd visszaállítják a konténert. A gondom ezzel csupán annyi, hogy egy ilyen művelet után rengeteg üvegtörmelék szóródik szét a konténer körül. A kukabúvár-team persze nem takarítja fel maga után, hanem mint akik jól végezték dolgukat, mennek a következő sziget felé. A Főkefe is csak a konténert üríti, nem áll neki sepregetni. Azon kívül, hogy lehangoló látványt nyújt, veszélyes is lett a konténerek környéke: ha gyerkőccel viszem le a szelektív szemetet, mindig a kukáktól távol kell hagyjam a kicsit, nehogy beletenyereljen egy üveg szilánkba. Erre (Gvadányi u. /Rákos patak partja) sokan sétáltatják a kutyáikat, gondolom őket is zavarja a sok üveg."

Réka vádiratát Hóhér Tibi kollegánk a következő gondolatokkal egészítette ki: Régóta gyűjtjük szelektíven a szemetet, úgy gondolom ezt másoknak is kellene, talán tényleg tudunk ezzel segíteni a környezeten, persze ehhez korszerű szemétlerakás szükséges. Legutóbb, mikor vittük a szemetünket, borzalmas kuplerájjal találtuk magunkat szemben: valamiért elfelejtették az illetékesek, hogy valaki komolyan gondolja ezt a furcsa szokást, hogy otthon külön gyűjti a szemetet és hajlandó akár 1 km-re is elvinni. A szél vitte mindenfelé a papírokat, zsákokban álltak az üvegek a színes szelektív kukák mellett, a műanyag tárolására létesített kuka pedig színültig tele volt. Így akarnak környezettudatosságra nevelni? És ha ezt még nem érezzük igazából problémának, akkor hadd meséljem el legutóbbi nyaralásomat a szelektív szigeteken, amikor egy felborított dobozból dobálta ki egyik csöves a haverjának a zsíros színesfém árut, hogy  - elég szar hatékonysággal - zsebrakétára válthassák. Akciójukat persze a környék is megsínylette...

TE HOGYAN BÜNTETNÉD
A SZELEKTÍV KUKÁKAT FELBOROGATÓ HASZONVADÁSZOKAT?

Mostantól legyen a lakhelye az említett fél m2-es doboz, és hulljon a fejére a színes üveg, szilánkokban.

"Járkáljanak egész nap és este üveg után, majd ne vegyék át tőlük a város másik végéből magukkal cipelt 40 kilós pakkot. Megelőzendő a további szemetelést, boruljon rájuk." by Repülő Majom

 

Megosztás

Itt a tavasz, tombol a tipikus fesztivál előszezon. Szépen csepegtetik az első hivatalos információkat a fellépőkről; fikázzuk, bármi is lesz a végleges line up a nagyszínpadon, fesztiválidőpontok alapján tervezgetjük a nyarunkat; reménykedünk, hogy idén nem fog szakadni az eső a Szigeten, kevesebb kigyúrt laci és picsa lesz a Soundon, a VOLT pedig nem zsugorodik tovább. Ami pedig tényleg mindannyiunkban közös: idegeskedünk azon, hogy a belépők  már megint a külföldiek pénztárcájához vannak árazva. A Bünti blog szerkesztősége sem tud megbékélni a fesztiváljegyek egekbe szökő árával, ezért egy közgazdasági elemzéssel igazoljuk, hogy a biléták árazója példás fenyítést érdemel.

Kiindulásként hasonlítsuk össze a Sziget napijegy árának változási ütemét az éves fogyasztói árindex alakulásával! Az alábbi ábráról könnyedén leolvasható, hogy a belépők szinte minden évben az inflációt meghaladó mértékben drágultak. A fesztivál gyermekkorát nem számítva, 1997 volt az első év, amikor a szigetjegy drágulásának üteme alulmúlta a fogyasztói árindex alakulását. Ebből az epicentrumból aztán olyan folyamatok indultak el a világgazdaságban, amelyek hatására 1998-ban összeomlott a Nobel-díjas közgazdászok által menedzselt hedge fund, az LTCM. 2008-ban a gazdaságtörténelem ismételte önmagát, de globalizálódó világunkban a folyamatok sokkal gyorsabban játszódtak le: sokéves trendet megtörve a napijegyek nem drágultak, és az évek óta a két index pozitív különbözetére spekuláló Lehmann Brothers alig pár héttel a Sziget Fesztivál után csődvédelembe kényszerült, megnyitva ezzel a válságcsapot... Az magyarázná a hihetetlen áremelkedést, hogy a fesztivál szervezői is észrevették, milyen pénzügyi katasztrófákhoz vezet a relatíve olcsóbb szigetjegy?

De vajon mihez árazzák a szigetjegyet? Az OPEC-től kapott bennfentes információk alapján kizártuk, hogy az árazás egy a kőolaj árszintjét is tartalmazó képlet alapján történne. Górcső alá vettünk hát két teljesen kézenfekvőnek tűnő árazási bázist, a morzsolt takarmánykukorica és az anyakoca éves piaci átlagárát (ld. lenti ábra). Sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy a karszalagok drágulása ezen jószágok áralakulásával sem korrelál, pedig szerintünk ezt diktálná a gazdasági racionálitás.

A turbulens piaci környezet miatt úgy döntöttünk, hogy rövidebb időtávra fókuszálunk, és megvizsgáljuk, hátha legalább a válság éveire vonatkozóan megtaláljuk a szigetjegy drágulásának mozgatórugóját. Egy külső adatbázisból szerzett információ aztán mindent megmagyarázott: a napijegy árát 15 perc amszterdami kurvázás ellenértékéhez igazítják! (A gráfon látható kis differenciát az EUR/HUF árfolyam volatilitása okozza.)

Node nemcsak Sziget van ám a világon! Az ún. "junk food metodika" segítségével bevontuk az elemzésbe a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat is, és megvizsgáltuk, hogy egy napijegy árából hány Big Mac-et vásárolhatunk, ha éppenséggel halálra akarnánk zabálni magunkat. Az ábra magáért beszél: az igazi super size rendezvény, a pénztárcák legdurvább ellensége a Sound.

A fenti nyomvonalon haladva megpróbálunk mankót nyújtani azoknak, akik még bizonytalanok a fesztiválokon való részvételükben, és illusztráljuk, hogy milyen alternatív termékeket vásárolhatnak egy belépő árából.

  • Nagycsaládosok és nyugdíjasok figyelmébe ajánljuk, hogy 1 db VOLT napijegy az alábbi hasznos jószágokból álló kosarak valamelyikére cserélhető: 525 db kifli, 71 db félliteres zacskós tej, 57 db tömlős medve sajt vagy 222 db pelenka.
  • Ha valaki Balaton Sound napijegyének beáldozásán gondolkodna, akkor jó tudnia, hogy a megspórolt összegen vásárolhat 82 db Kinder tojást, esetleg 41 csomag bio hajdinát vagy 18 db grillcsirkét.
  • A sokat emlegetett Sziget napijegy csereértékét a következő áruhalmazok illutsztrálják: 11 kg baromfi párizsi, 6 palack 2009-es Bock rosé, 4 db Tabáni István CD, illetve 6 db rücskös pénisz vastagító.

Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mindhárom fesztivál napijegyének árából bőven kijön egy plüss kaki + plüss pisi duo pack, de zsírégető masszázsövet csak akkor vehetünk, ha a Soundból áldozunk be egy napot. Aki nagyon szeretne fogyni egy ilyen cuki kis vibrációs alkalmatosság segítségével, annak azt tudjuk még javasolni, hogy hagyjon ki 2 napot a VOLT-ból vagy idén se és jövőre se menjen dudorogni a Szigetre!

Persze pontosan tudjuk, hogy fentiek ellenére is rengetegen lesznek majd a fesztiválokon, és jönnek majd a szokásos klisék is, amikről tapasztalt kollegáink korábban már írtak a b-oldalon. Azért a népharag felkorbácsolása érdekében megosztjuk veletek legfelháborítóbb felismerésünket is. Becslésünk szerint egy nokiás dobozba 250 sziget napijegy fér, amelyek összértéke 3 millió forint. Ugyanakkor egy nokiás doboz tartalmából 1250 szigetjegyet vehetünk, tehát a napnál is világosabb az arbitrázs lehetősége! MEGINT A ROHADT SPEKULÁNSOK JÁRNAK JÓL???

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZT A NÉPNYÚZÓT,
AKI FOLYAMATOSAN DRÁGÍTJA A FESZTIVÁLJEGYEKET?

Az általa fogyasztott valamennyi fogyasztási cikk annyival legyen drágább számára, amennyivel az adott évben a fesztiváljegyek árát emelte!
Természetesen pár tiszteletjegyért cserébe bármikor konvertáljuk az ítéletet felmentésre.;)

"Egy Mislencsillagot az ánuszába!" by Fitz

 

Megosztás

Mit érdemel a teszetosza bíró?

Címkék: közélet

2010.03.17. 07:40

Érthetetlen, hogy a bíróságok miért nem képesek felvenni a XXI. század által megkövetelt tempót. Mintha megállt volna az idő: a jogszolgáltatás (figyelem, nem igazságszolgáltatás!) eldugult, egész egyszerűen működésképtelen a rendszer a mai felgyorsult világban. Évekig tartanak a legegyszerűbb perek is, ezért épeszű embernek az utolsó gondolata bírósághoz fordulni, hiszen legtöbbször nem éri meg a lelki, anyagi fáradságot és legfőképpen nincs idő kivárni a hosszas procedúrát! Hiába lehet biztos valaki a követelése jogosságában, hiába lehet pofonegyszerű az ügy, bíróságra menni ma Magyarországon kicsit olyan mint kórházba kerülni... 

Olyan országban élünk, ahol nem éri meg pereskedni (polgári perekről beszélek, mert büntető ügyet Zsanetten kívül úgyis csak az ügyész kezdeményez)!

Nagyon sok múlik a törvényhozón, de legtöbbet mégis tökös bírók tehetnének a kialakult helyzet ellen, akik nem engedik elhúzni az ügyeket, megkövetelik a határidők betartását és maguk is betartják azokat. Sajnos kevés az ilyen ítész és sokszor egy szappanoperához hasonlít egy bírósági per, melyet még Katalin bírónő is megirigyelhet. Néhány nagyon üde színfoltot azért lehet találni (főleg vidéken), ahol a helyi "törvénytevő" erős kézzel, gyorsan, szakszerűen és pontosan végezve a munkáját, ripsz-ropsz (1-2 év alatt...), illetve - az ügy nehézségétől függően - 3-4 tárgyaláson dönt, és nem engedi elhúzódni az ügyet a végtelenségig. Hozzáteszem, a bírók leterheltsége igen nagy, nem is csoda, ha néha nincsenek képben az egyszerre folyamatban lévő közel 300 ügyben.

Arra viszont nehéz mentséget találni, hogy a bíróság sajnos sokszor nem szab gátat az egyik fél szándékos vagy éppen nemtörődőmségből adódó elhúzó taktikájának sem. (Amit egyébként lehetne büntetni, ez sokszor mégis elmarad). Még sajnálatosabb, ha éppen a bíróság - sajnos nem is olyan ritka - adminisztrációs hibája (pl. elkésve kiküldött előkészítő irat vagy idézés) miatt nem történik semmi a következő (kb. fél évvel későbbre) kitűzött tárgyalásig. A fent említettek csak a jéghegy csúcsát jelentik, ajánlom áttekintésre egy "civil jogvédő szervezet" Sólyom Lászlónak írt levelét, ami lehet akár hamis is, de a benne leírtak igencsak elgondolkodtatóak.

Végezetül álljon itt néhány az említetteket megerősítő példa, melyeket ismerősöktől hall az ember!

  • Első fokon 4-5 évig tartó gyermekelhelyezési perek, ahol mire ítélet születik, a gyerek már koránál fogva maga dönthet elhelyezéséről.
  • 6 éve húzódó műhiba per, ahol eddig évente átlagban 1 tárgyalást sikerült kitűzni.
  • 9 éve indított kölcsön visszafizetése iránti per: 4 bírócsere történt időközben, elsőfokú ítélet még nincs, a kamat meg gyűlik, az adós időközben felszámolás alá került.

A mi szerencsénk az, hogy a Bünti blog egy hatékony igazságszolgáltató fórum! Mutassunk hát példát a pepecselő "kollegáknak"!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD
A SZISZIFUSZI SEBESSÉGGEL TÉNYKEDŐ BÍRÓKAT?

A saját ügyében tapasztalja meg milyen az, ha évekig nem történik semmi és a várakozás közben rágja le az összes körmét minden nap!

 Ez a per ne húzódjon sokáig! Várjuk az esküdtszék javaslatát!

Megosztás

2008-ban találkoztam először a jelenséggel: egy déli kis nyaralóhely főterén egy szál magában állt egy kissrác, háromnegyedes vászongatyában, teljesen tudatában (amúgy nem létező) maszkulinumának mind a 16 évével, és az aktuális slágert hallgatta kihangosítva a mobilján, bólogatva hozzá, hogy bizony nem azért hallgatja, mert utálja, hanem mert szereti, és neki igen jó ízlése van.

Nem gondolom, hogy ebbe a hibába nem estünk bele mindannyian, hiszen a walkmanből annak idején kihallatszottak a cinek, a nagy fejhallgatóban freestylerkedés még annál is modorosabb, még ha meg is ideologizáljuk hifiskedve, és a villamosmegállónál lehúzni az ablakot, és visszatekerni a számot mocskos alja pojáca egy művelet. Tegyük a szívünkre a kezünket, minimum az egyikben benne voltunk már!

De ennek a mobilos feszítésnek a szépsége, ami egyébként a bőrtokos mobilos téma közben jutott eszembe, hogy ez relatíve új, a technikai haladásnak köszönhető prosztóság. 32 mega is elég hozzá, elég azt az egy Tiesto számot feldobni rá, úgyis csak mutiba van. Azóta importáltuk ezt a szokást, itthon is látok 2-3 fős kis bandákat, kibaszott nevetségesek, és olyan karcosan néznek, mintha minimum fegyvert pucolnának. A hangulat alighanem akkor hág a tetőfokára, amikor emberünk a magasba emeli és eltartja magától a telefont, hogy a hang (gyengítetlenül) tovaterjedjen száz és ezer kilométerekre. Viszont pozitív, hogy szeretik a zenét, van kedvencük, nem mindegy nekik, mi szól, még ha a divat is mondja meg nekik, hogy ki. A divat legalább periodikus, látszólagos változatosságot hoz az ember életébe, és segít elviselni az elviselhetetlen állandóságot. De ha már fontos, hogy a körülöttünk elhaladó 50 ember tudja, milyen zenét szeretünk, visszasírom a breakes boomboxokat!

MIT ÉRDEMEL A MOBILJÁVAL
MÁSOKAT DISZKÓZTATÓ UTCA EMBERE?

Szerintem DJ-pultot! Ilyen nyikhaj hangon semmire nem megy, és az is idiótán néz ki, ha fényes nappal egyedül táncol árul petrezselymet. Ha valakiben felüti fejét a lemezbemutatás ösztöne, kívánom, hogy legalább 1 estéje legyen, amikor az ő hátán megy el a buli. Ha ez nem jön össze, akkor tudjon róla, hogy a mobillal való vagánykodást és táncolást akár versenyszintre is fejlesztheti.

"diszkót" by StavrosMenace. Tényleg, mi volna, ha hirtelen köréjük építenénk egy klubot?

"Bunyós Pityu ébressze minden áldott nap egy néhány órás kedves kis nótacsokorral az ilyet" by vivax

Megosztás

Személy szerint belőlem allergiás rohamokat vált ki, ha arra gondolok, hogy az aktuálpolitika hazánkban olyan mértékben ette rá magát a nemzeti ünnepekre, mint a rozsda a Margit hídra. Választási években a korrózió különösen kegyetlenül pusztítja a hidat, amelynek pedig az lenne a feladata, hogy összekösse a város két oldalát... Ilyenkor nincs olyan politikus, aki beszédében ne utalna rá, hogy az ő ereiben (és csak az ő ereiben) csörgedezik Kossuth, Széchenyi és Táncsics vére, a reformkor szellemét pedig kizárólag az ő pártjának választási programja idézi vissza - mind szakmai színvonala, mind a nemzet felemelkedésének szolgálata szempontjából. Komolyan mondom, a történelem és az aktuálpolitika beteges mixtúráját képesek kikotyvasztani a szövegírók az ünnepnapokra! Mivel korunk politikai vezetőire nem kívánunk túl sok szót pazarolni, ezért inkább megerőszakoljuk mi is a tér-idő kontinuumot és 12 szürreális pontban vázoljuk, hogy miként festettek volna az események 1848 márciusának idusán, ha a mai magyar közállapotok kis méregpirulaként bolondították volna a forradalmat:

  1. Vasvári Pál nem fogadta Jókai Mór kézfogását, mert fülébe jutott, hogy az író a népnyúzó II. József által is kedvelt, általa unikumnak keresztelt gyomorkeserűt és CSÁSZÁRzsemlét fogyasztott a Pilvax kávéházban.
  2. A forradalmi ifjúság az Egyetem téren nem tudta felolvasni a 12 pontot is tartalmazó proklamációját, mert egy a tömegben megbúvó ámokfutó 22 véletlenszerűen kiválasztott demonstrálót szúrt le szablyájával. Azért huszonkettőt, mert az ő életét pontosan 22 éve keserítette a habsburgok zsarnoksága.
  3. Petőfi több helyszínen is kísérletezett a Nemzeti Dal elszavalásával, de szlovák származása miatt hamar a radikalizálódott tömeg célpontjává vált. Előadását mindannyiszor a "ki nem magyar, ne szavaljon, hej, hej!" rigmussal zavarták, a költőt pedig záptojással dobálták. A Nemzeti Múzeum környékét végül kordonnal vették körbe, hogy Petőfi nyugodtan adhassa elő költeményét, de azt így a kutya se hallotta. (A történelemkönyvekbe ezért kerülhetett tévesen az az információt, hogy a Nemzeti Dal ezen a helyszínen nem hangzott el.)
  4. A tüntetők egy csoportja nem kokárdát, hanem színes szalagot viselt, ezzel szolidarítva a censura áldozatául esett Sláger és a Danubius rádióval. A maroknyi szimpatizáns a délelőtt folyamán a Szép és a Hatvani utca sarkán összecsapott egy nyilvánvalóan ittas társasággal, akik hevesen követelték, hogy legyen Petőfi rádió, de a neve legyen MR2.
  5. A forradalmárok kopogtatócédulák összegyűjtésével próbáltak mentelmi jogot szerezni Táncsicsnak. Miután a politikai fogoly kiszabadításához szükséges számú ajánlószelvényt nem sikerült sem összegyűjteni, sem postaládákból összelopni, elfoglalták a Landerer és Heckenast nyomdát, és ott hamisítottak párat.
  6. Goj lovasok az összes forradalmi helyszínen tiszteletüket tették. Követelték a Habsburg ház azonnali trónfosztását és az Árpád ház ősi pogány mágiával történő feltámasztását. A liberális szónokok beszédét lovuk hangos nyerítésre való ingerlésével és "elkúrtad vala" bekiabálásokkal zavarták meg. A rendfenntartás céljából kivezényelt készenléti huszárezred néhány a környéken bámészkodó joviális pesti polgár arcáról a nemzeti érzelmű hőbörgőkkel való azonosulást vélte leolvasni, ezért őket alapos kardlapozásban és csizmázásban részesítették.
  7. A Habsburg ház felelőtlen fiskális politikája által a csőd szélére sodort államkincstár fenntarthatatlan helyzetére való hivatkozással a Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmány azonnali hatállyal bevezette a közös teherviselést. Különösebb előkészítés nélkül bevezették a Robin Hood adót, az ingatlanadót és a luxusadót. A Helytartótanács az adótörvényeket és ad hoc megszorításokat - a válságra való tekintettel - azonnal aláírta. A 13 tagú Bizottmány radikálisabb tagjai a néphez intézett kiáltványukban ígérték, hogy említett adónemeket azonnal eltörlik, amint sikerült a liberális nemeseket és a városi polgárságot kitúrni a forradalmi mozgalom vezetéséből.
  8. Széchenyit több szónok is ingerülten támadta beszédében. Elsősorban azt rótták fel neki, hogy Hitel c. munkájával kinyitotta az ország kapuit a nemzetközi finánctőke előtt, és megágyazott egy 160 év múlva kirobbanó gazdasági világválságnak.
  9. A felvonulók körében szélvészgyorsan terjedtek a pletykák a MIP (Márciusi Ifjak Pártja) finanszírozásáért felelős Zuschlauger Ernő piszkos kis üzelmeiről. A MIP a pártfinanszírozási botrányba még aznap belebukott, és átadta az események irányítását a radikálisoknak.
  10. A radikális vezetők székfoglaló beszédükben két fő üzenetet tűztek zászlajukra:
    "Számoljunk le a végletekig mételyes ráczbűnözéssel!"
    "Vétessék számba az ingujjban kicsempészett guldenek sokassága!"

    Első intézkedésük az volt, hogy cizellálták a 12 pont két passzusát is:
    Nemzeti őrsereg MAGYAR GÁRDA
    Unio MINDENT VISSZA!
  11. Egy tömegoszlató lajtos kocsi elfoglalása és a csupán néhány csendőrből álló védőfal áttörése után a sokaság ifjonti hevülettől leginkább hajtott része betört a Nemzeti Színházba. A Bánk Bán előadását nem zavarták meg, csak a kávézóban fogyasztottak némi kaiser smarnit, majd továbbálltak. A forradalmi ifjúság vezetői közleményben határolódtak el a Nemzeti Színház ostromlóitól, és vélelmezték, hogy azok valójában a bécsi udvar fizetett provokátorai voltak.
  12. Kevesen tudják, hogy Kossuth mindeközben Bécsben helyezkedett és próbált magának vezető pozíciót halászni a zavarosból. Kiszivárogtatta, hogy Clark Ádámot gyanús körülmények között hirdették győztesnek a Lánchíd megépítésére kiírt közbeszerzési tenderen, és a zsíros állami megbízást feltehetőleg a Széchenyi részére nokiás dobozban eljuttatott tizenötmillió guldennek köszönheti.

Mélységesen egyetértek azzal, aki a fenti sorok olvasása közben arra a következtetésre jutott, hogy méltatlan kifigurázni és napjaink aktuálpolitikai szennyével keverni a magyar történelem egyik legjelentősebb eseményét. Igen, az! Pontosan ezért kívánjuk megbüntetni azokat, akik a mai napon hivatásszerűen és politikai haszonszerzés céljából teszik ezt!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD AZT, AKI ÖSSZEMOSSA AZ ÜNNEPET AZ AKTUÁLPOLITIKÁVAL ÉS A VÁLASZTÁSI KAMPÁNNYAL?

Mostantól minden karácsonyt és húsvétot töltsön politikai ellenfeleivel, távol a családjától!

Ha reálisan próbáljuk szemlélni napjaink közéleti viszonyait, akkor Modor Tibi kommentjét kell kiemelnünk: "A márc. 15-ét elég nehéz semleges, csupán nemzeti szemmel nézni ma is, és azt elvárni, hogy a pártok együtt ünnepeljenek és ne foglaljanak állást."

Megosztás

Az iphone TOKOT használókat én azonosítom a bőrtokos nokiásokkal. Nem tudom mi az istenért kell mindenre állandóan vigyázni. Miért nem lehet HASZNÁLNI? Miért kell az életben a jó dolgokat használat és öröm helyett eladásra optimalizálni? Azért vigyázunk a dolgainkra, hogy aki tőlünk megveszi, jobban örüljön neki, mint mi?! Viszont rendesek vagyunk, mert az értékcsökkenést elbukjuk helyette! Terézanyai!

Aki tokban hordja az amúgy sem kis darab telefonját, olyanokat mond, hogy "mert úgy fog kinézni 1 év múlva, mintha a kutya szájából húzták volna ki". Miért, most hogy néz ki? Mint a dagadt ember pufidzsekiben. Meg "így jobban el lehet adni majd ha 5G-t veszek, amiben végre lehet bluetoothon küldeni". Az eredeti ár 25%-a helyett 30%-ért? És két évig égsz, és te is utálod?

Némelyik lipótmezei ápolt kinyitós kis bőrtokba teszi bazmeg! Tényleg komolyan mondom, mint a bicikli első csomagtartóval és két tükörrel. Én persze nem tudom, hogy az milyen praktikus! :) És akkor az autó üléshuzatot használóról nem is beszéltünk. Az is azért vesz autót, hogy 10 évig vigyázzon rá, hogy majd akinek eladja, elmorzsoljon egy könnycseppet? ELSŐ TULAJDONOSOK! Tessék leharcolni az értékcsökkenésért cserébe a cuccokat! Úgyis megy a szemétbe! Hülye lúzerek. A távirányítón és mobilkijelzőn fólia rajtahagyókat, és az öltöny ujján címkét rajtahagyókat innen üdvözlöm! Ahogy ők nem fognak megváltozni, úgy én sem, pont jó ez így, nekem is van min röhögni, de tény, hogy aki még a fóliájára is fóliát vesz, elindult egy úton, aminek a vége, hogy a luxusautójárn  rajtahagyja a kis habszivacsokat, hogy részben MÁS autóját védje. Mától megfogadom, hogy ha meglátok egy fóliát valakinek a telefonján, letépem a gecibe. Legyen kétoldalú a játék, ha valaki látja az enyémet, tehet rá fóliát!

MIT ÉRDEMEL AZ ÉLVEZETI CIKKET ELADÁSRA OPTIMALIZÁLÓ?

Semmit ne élvezzen az életben. Soha ne jöjjön rá, milyen jó végigcsinálni dolgokat. Ne tudja kiinni az utolsó korty málnaszörpöt, mindig maradjon meg a legjobb falat húsa, amikor már elfogyott a krumpli, ha ajándék borítékot kap, csak az üdvözlőkártyát vegye észre, a tízezrest meg dobja ki a borítékkal véletlenül! És legyen 10 pontos csaja, de ne nyelje le!

Mint kiderült, az emberek 50%-a bőrtokos mobilos, fóliarajtahagyós, és nemhogy nem zavarja őket, hogy ronda, hanem szépnek találják. Úgyhogy ez a téma úgy tűnik, gusztus dolga, és én egyszerűen a másik 50%-ot képviselem. Az is kiderült, hogy sokan azért döntenek a tokozás mellett, mert számukra a telefon érték, noha az ember lehetőségeihez mérten nem kéne annak lennie, mert vannak az önjutalmazásnak hasznosabb módjai is. Sőt, még arra is rá kellett jönnöm, hogy nekem is van egy neoprén laptop tokom, tehát látens bőrtokos lehetek. Ennek ellenére BKVfigyelő.hu igen találóan feltette a kérdést:

Az vigyáz jobban a holmijára, aki bőrtokba teszi, hogy amikor leejti, ne legyen baja, vagy az, aki nem ejti le? És igaza van, mert az én telefonom ugyanolyan szép 3 évesen, mint másé, csak nem baszom oda mindenhová, és utána nem tartok kiselőadást arról, hogy mennyire vigyázok rá. Akinek még igaza van, az jelentéktelen alak ("soha nem tudott érdekelni, hogy mások miként tesznek azon eszközökkel, amiért ők adtak ki pénzt") és breQ ("En azt nem ertem, hogy ilyen apropobol minek megvetni vagy lenezni azt, aki mas?").

Büntetés javaslat: "Tegyen fel védőfólia-védő fóliát (védőhuzat-védő huzatot), majd keveredjen végtelen ciklusba!" by Vaandor, ami találó, ám a bőrtokosok nagy aránya miatt, népítélet és egyetértés hiányában bünti helyett itt: FELMENTÉS.

Megosztás
süti beállítások módosítása