Egy hétvégi napon az átlagember nem arra szeret kikelni az ágyából, hogy az arcába vágják, olyan világban él, ahol 25-30 fős, felfegyverkezett hordák kötekednek és gyilkolnak az éjszakában... Ezért is hatott sokkolóan, amikor majdnem napra pontosan egy éve mi, sportszerető emberek aljas öldöklés hírére ébredtünk: egy veszprémi szórakozóhelyen halálra késelték a román válogatott és a Veszprém kézilabdacsapatának beállósát, Marian Cozmát.

Pedig aki egy kicsit is nyitott szemmel tengette életét, azt nem Marian Cozma tragédiája és az azt követő egy év eseményei világosították fel arról, hogy milyen országban élünk. Korábban is tudtuk, éreztük, hogy valami rohadtul bűzlik a közbiztonság, a leszakadó társadalmi rétegek és a kisebbségek helyzete körül. Azt is tapasztaltuk számtalanszor, hogy ha egy pillanatra nem figyelünk oda, egy gyors bűvésztrükkel bármiből pártpolitikai kérdés kerekedik. Azon sem lepődtünk meg, hogy celebek statisztálásával készül egy dokumentumfilm, amely ugyan kiválóan alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, de egyáltalán nem informál, és talán még az áldozatnak sem állít méltó emléket. Sőt, már arra se kaptuk fel a fejünket, amikor az egyik kereskedelmi csatorna olyan figyelmetlen tapló volt, hogy egy másik elhunyt magyar sportoló képével illusztrálta a Cozmához kapcsolódó híreket. Nem, ezek a jelenségek nem az elmúlt 12 hónapban fogantak és látták meg a napvilágot. A minket körülvevő magyar valóság és társadalmi feszültségek szempontjából Marian Cozma brutális meggyilkolása csak a szarajevói merénylet volt. Egy régóta burjánzó gennyes daganat perforációja.

Voltak azonban felemelő pillanatok is, amelyeket talán sosem tapasztalunk meg, ha nem veszítjük el ezt a csupaszív sportembert:

  • Láttuk, ahogy egy magyar kézilabdacsarnokban és a Puskás Ferenc stadionban ezrek tapsoltak felállva egy román ember tiszteletére.
  • Láttuk, ahogy román emberek tapssal kísértek egy magyar csapatot és díszsorfalat álltak a játékosainak Bukarest szívében.
  • Láttunk egy csapatnyi zokogó férfit, akik a padlóról felállva mutatták be a sport és az összetartás hatalmát, bizonyítva azt, amiről eddig csak olvastunk: "Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."
  • Láttunk egy gyermekét elvesztő édesapát, aki példát mutatott méltóságból és emberi tartásból, amikor a gyász legszomorúbb pillanataiban is volt ereje azt mondani, hogy ha unokája felnő, elviszi Veszprémbe, hogy megtanítsák kézilabdázni. Nem tudom lehetett volna-e csattanósabb választ adni a barbárságnak az élet és a sport nevében...

A mai napon, majdnem napra pontosan egy évvel a végzetes éjszaka után Veszprémben felavatják Marian Cozma emlékművét. Emlékeztessen minket a mellszobor ezekre a nemes mozzanatokra, de figyelmeztessen arra is, hogy túl nagy árat fizettünk  mindazért, amit láthattunk! Mostantól csak olyanoknak kelljen emlékművet állítanunk, akikre nemcsak egy erőszakosan félbeszakított pályafutás, hanem egy teljes élet alapján lehetünk büszkék!

Majdnem napra pontosan egy évvel a szörnyű eseményt követően megtudtuk, hogy - a rendőrségi vizsgálat szerint - mi történt azon a fekete éjjelen és megnevezték a gyilkost, aki egyetlen mozdulattal oltotta ki egy sportoló életét, és ejtett örökké fájó sebet egy család, egy csapat, egy város és két ország lelkén.
A nyomozás során 700-nál több tanút hallgattak meg, 53 szembesítés, 57 helyszíni meghallgatás és 416 felismerésre bemutatás történt. A bűnügy feltárásának költségei 68 millió forintra tehetők. Az ítélethozatal legyen gyorsabb, olcsóbb, hatékonyabb és példamutató!

TI HOGYAN BÜNTETNÉTEK MARIAN COZMA GYILKOSÁT?

Minden egyes alkalommal, amikor Marian Cozma szülei szívébe hasít a fiuk elvesztése miatti fájdalom, érezze úgy, mintha egy kést mártanának a  mellkasába és ott megforgatnák azt!

 Két javaslatot is érdemesnek találtunk a kiemelésre:

"Javaslom, hogy azonnal zárolják és vegyék leltárba az összes vagyonukat [...], aztán a végösszegnek kijött számot a börtönben rendes 8 órás munkanapokban dolgozzák le, mint szobafestő, bodzaszedő, illetve olyan állásban, amit behazudtak." by Murderface

"Börtönbüntetése alatt úgy legyen leszíjazva és a szeme kifeszítve, hogy kénytelen legyen a belinkelt videót néznie. Egészen a büntetése végéig." by shithappens

"Egy szórakozóhelyre nem mehetünk felfegyverezve, mert az alkohol hatására abból csak baj lehet. Ilyen helyeken elő kell írni a fémdetektor használatát, és ha valakinél mégis talál bent a rendőrség fegyvert, az egy év minimum legyen. A ruhatárba viszont le lehessen adni minden jogosan tartható önvédelmi eszközt. A belső védelem legyen hatékony, kamerák, biztonsági őrök. Ha valaki verekszik azt kapják el (ajtó bezárul, rendőrség kijön és a fiúknak bentalvás), másnap Ítélet garázdaságért gyorsítottan." by manager2008

Megosztás

Hétvégén volt egy Arsenal-Manchester United rangadó az angol élvonalban. Ennek felvezetésére mégse figyeltek annyira, mert John Terry pikánsabb hírnek számított azzal, hogy lekúrta válogatott csapattársának, Wayne Bridge-nek a nőjét. Elég aljas húzás ez azután, hogy egyébként 5 és fél évig a Chelsea-ben is csapattársak voltak, ráadásul mindketten a védősorban szerepeltek, sokszor egymás mellett. Valahogy más csajának levarrása eléggé divatos futball körökben, több korábbi példa is bizonyítja ezt. Olyasmi lehet ez mint a gorilláknál a vezérhím szerepe, csak az evólúció kicsit már tovarohant, manapság már nem cool így hatalmat szerezni.

Terry egyébként sokszor cáfolta meg a "halvérű angol" mondást folyamatos botrányaival. Számomra legemlékezetesebb az volt, amikor 2001 körül bevallotta, hogy alkoholista. Ekkor 21 éves volt. Azt se felejtsük el, amikor 3 csapattársával iszonyat bemátyózva gyászba borult amerikaikat zaklattak szeptember 11 után egy hotelben, aztán meg törtek zúztak az elmaradt meccsük helyett a kocsmákban.

Bridge nője egyébként szintén nem tűnik egy angyalnak, mivel a Chelsea keretéből talán csak a labdaszedőknek nem volt meg, de ez se mentesíti Terryt, akit tavaly az év apukájának választottak (!!!). Gondolom a felesége (aki amúgy jóban volt Bridge nőjével) szarik férje megtisztelő címére és simán be is adja a válókeresetet. Meg is érdemli, legkisebb büntetés, hogy bukja a fél családi kasszát. De mi ennél többet akarunk!

MIT ÉRDEMEL JOHN TERRY, AKI LEKÚRTA CSAPATTÁRSA NŐJÉT?

Egymásután 5 olyan fejberúgást, mint a 2007-es Ligakupa döntőben.

"játsszon melegcsapatban :)" by manókomment

 

Megosztás

Pénztárcánk számára az elmúlt hét legfontosabb híre volt, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét. Ha egy kicsit gyorsabbak lettek volna, megelőzhették volna azt a nemzeti társasjátékot, amelynek során hirtelen a lakosság jelentős részének megváltozott a lakcíme úgy, hogy közben senki sem költözött... Mivel a vagyonadó legtöbbünket érintő része valóban az ingatlanadó volt, az AB döntésének hatására elcsendesülni látszanak az indulatok az adónem körül. Nyilván nem olyan fasza ütőkártya már a választási küzdelemben, mint fénykorában volt; pedig egyik olvasónk, redrick által felvázolt alábbi anomália azért arra utal, hogy ha egy kicsit kapargatjuk, találunk még szart a vagyonadós palacsintában:

"Adott a következõ szituáció: 17 éves Opel Calibra (az enyém). Valamikor réges-régen népszerű, modern, de már akkor sem high-end autó. Papíron is max. párszázezret ér, a valóságban persze gyakorlatilag semmit. Fõleg mióta meg akarják adóztatni, mint luxusholmit. 125kW szerepel a forgalmiban (bevallom, a valóságban valamelyest többet is tud - de nem ez a lényeg), így épp beleesik a sávba.
 
Több választási lehetőségem is van:
  • Kifizetem évente a teljesítményadó kétszeresét (plusz a teljesítményadót persze). Tehát gyakorlatilag évente elköltöm az autóval kapcsolatos adókra az autó teljes értékét.
  • Eladom egy csomag rágóért.
 
A vadiúj sokmillás (akár 10-15), de esetleg 125kW alatt teljesítõ verdák szemlátomást senkit se érdekelnek. Ezek szerint a vételár és/vagy az érték nem tényező a vagyonadó számításánál. Ééérted...vagyon. Valami, aminek anyagi értéke van (nemcsak eszmei, meg érzelmi, mint az én esetemben).
  
Tehát a kérdéseim:
  • Ti mit tennétek azzal az aktanyálazóval, akinek kipattant az agyából az ötlet?
  • Hát azzal a "szakértővel", aki nem veszi észre az üvöltő ellentmondásokat az ún. vagyonadóban?
  • És azzal, aki észreveszi ugyan, de leszarja?"

TI HOGYAN BÜNTETNÉTEK A VAGYONADÓ KIESZELŐJÉT?

Egy 17 éves autó legyen számára a legnagyobb luxus egészen addig, amíg újra nem gondolja az egész vagyonadó-törvényt.

"Pont annyi áramot vezetnék keresztül a tökein, mint amennyit a kamaszkorú, eladhatatlan és örökké beteg vectránk forgalmija tartalmaz." by bárisnya

Gépjárműveknél létezik az EUROTAX rendszer (ami alapján az autókat vámoltatják). Ezt alapul véve pikk-pakk lehetne forgalmi érték alapján adóztatni a tényleg vagyonosokat.

Megosztás

Pár hónapja gyökeres fordulatot vett az életem. Egy csöpp lény költözött az addig üres gyerekszobába és ezzel egy tökéletesen új világ nyílt meg előttem. Első körben átértelmezésen ment keresztül a szűk "body" kifejezés. Mindenkit figyelmeztetek, innentől fogva fikarcnyi erotomán tartalma sincs. Rádöbbentem, hogy nem csak az állatok vonatkozásában van létjogosultsága a fejésnek, és hogy az orrszívó porszívó azon kívül, hogy szépen rímel, hasznos is. Sőt megtapasztaltam, hogy a kis belsőségünk képes egyszerre kiszarni testsúlyának csaknem a tízszeresét. Kicsit olyan, mint a hangya a cipekedéssel.
Nade, hogyan lesz a Nők Lapja online-ra írt posztból igazi máglyára való büntis? Elmesélem!

A feleségem jó fej. Nem az az ősanya típus, aki már a terhesség második hetétől nem megy társaságba, mert a.) szédül, b.) fél, hogy bekap valami vírust és azzal vége mindennek. És még csak nem is az az otthon tespedős, aki hol csokikáért, hol meg rúd kolbászkáért ugraszt ki boltba egy kibaszott fontos meccs alatt.
Szépen éltük is az átlagosak életét, mikor, a hatodik hónap környékén kurvára elkezdett püffedni. Annak rendje és módja szerint járt a kontrollokra, hol az államira, hol pedig a magánpraxisba. (Gondolom mindenki számára tiszta, miért kellett ide is, oda is...). A faszikám csak hüppögött végig, hogy semmi gond, szokott ez így lenni, meg hogy polcolja a lábát, ha meg nagyon dagadna, akkor itt van egy kis vízhajtó. Teltek-múltak a hetek, a csajom meg már úgy nézett ki, mint egy amorf michelin-bábu. A vége felé azt sem tudtam eldönteni, melyik az eleje és melyik a háta. (A kép nem illusztráció, azon a feleségem és viszonyítási alapként a húga lába látható. Alaphelyzetben tökéletes az egyezés, de itt még volt +17 kiló víz rajta, amit a szülés követő első héten adott le...)
A nyolcadik hónapban járhattunk, mikor lementünk a szüleihez vidékre. Mint később kiderült, ez volt a mázlink. Az édesanyja ugyanis szintén orvos és meglátta, hogy a lánya már inkább hasonlít a habcsók-emberre a Szellemirtókból, mint arra, akit megszült. Irány a klinika! Nem szaporítanám a szót, a lényeg, hogy toxémia gyanúval bent is tartották. Haza már nem jöhetett, sőt két és fél héttel hamarabb megindították nála a szülést. Az orvosok szerint kurva nagy gáz volt, ha nincs az anyósom, elsőszülött lányunk maradandó károsodást is szenvedhetett volna.

Jogosan merülhet fel a kérdés, mi a toxémia? Azóta sem tudom pontosan. Csupán szemantikailag nézve sincs túl sok pozitív fuvallat a szóban. Egy olyan hívatlan vendég, ahol a szimptómákat (ödéma, magas vérnyomás és fehérjeszint) egy orvosnak kb. annyira egyszerű észrevenni, mint nekem a saját szakmámon belül azt eldönteni, hogy mi a jobb, ha pénz van a zsebemben, vagy ha az uzsorások baseball-ütővel kergetnek...

A mágusunk egyetlen egy dolgot tett, vízhajtót írt fel, hogy az majd jó lesz az ödémára. Igen ám, de ez nemcsak a felgyülemlett, felesleges víztől szabadít meg, hanem a magzatvíztől is, ami ugye meglehetősen fontos tud lenni, kiváltképp ha az ember szülni indul...

És hogy ez a longobárd sztori honnan jutott eszembe? Minap nézem a TV-t, mikor meghallom, hogy egy kismama meghalt, a kórház meg eljárást indított az ügyben. Lehet, ez volt számára megírva és nem történt mulasztás, de az is lehet, hogy csak belebotlott egy, a miénkhez hasonlóba. Vajon miért kell ekkora hendikeppel indulnia egy újszülötnek? Felfoghatatlan...

A szülés után mi mindenesetre megtettük a szükséges lépéseket az orvossal szemben, de valahogy senkinek sem volt fontos, hogy kukoricára térdepeltessék. Él, virul, praktizál…

MIT ÉRDEMEL A FELELŐTLEN NŐGYÓGYÁSZ?

Váljon fehér egérré és hajtsanak végre rajta minél több gyógyszerkísérletet!

Zanzo véleményében minden benne van: "energiatakarékos izzót a hátsójába, majd egy kiadós seggberúgás - van olyan jó, mint a didergős sün."

Btk.171. § (1) Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. Nem nagyon bízom az eljárás hatékonyságában, de köszönjük csintapala!

 

Megosztás

Foglalkoztunk múlt héten a dohányzással, és azon belül is azokkal, akik bunkó módon, nem kultúraként és nem is kulturáltan kapcsolódnak hozzá, hanem csupán rossz szokásként. Ha nem is dohányzásellenes a korábbi poszt, a zavaró dohányzást ellenzi. Ki ne ellenezné? Ugyanakkor, ahogy a nemdohányzóknak egy tömött helyen megvan a joga, hogy tiszta levegőt szívjanak, úgy a dohányzóknak is joga van ahhoz, hogy egy kávé vagy egy sör után rágyújtsanak, ha ez élvezetet okoz. És pláne jár nekik, hogy informálódjanak a dohánytermékek tartalmáról, márkákról, árakról, arról, hogy a világ más tájain milyen viszony fűzi az embereket a dohányzáshoz.

Ezt a kitekintést végzi magyar nyelven a cigi.blog.hu immár két éve. A blog azt a vádat kapta, hogy pusztán reklámblog, azaz valaki feltételezi, hogy a szerző (Cigiző) üzleti érdekből töltött el két évet azzal, hogy feldolgozza és gondozza ezt a témát. A jelenlegi állás szerint nem maradhat a blog az interneten. EZ MILYEN?! Előbb a márkajelzést is megjelenítő képeket cenzúrázták, most pedig egy hónap elteltével úgy áll a helyzet, hogy a blog teljes tartalmát törölhetik.

Vannak előírások a 18 év alattiak számára káros tartalmak interneten való megjelenítésére, ezek működnek a sörgyártók által üzemeltetett számos oldalon, működnie kell máshol is. Ahol a reklám és a káros tartalom megtekintése elkerülhető, azt gondolom, nem az a megoldás, hogy töröljük, és megsemmisítjük, amire valaki két év szabadidejét áldozta, és mellesleg a blog.hu 30 leglátogatottabb oldalának egyike. A blog.hu ezt megfelelően tiszteletben is tartja, és a szólásszabadság, és az ingyenes tartalom érdekében maximálisan kiáll a blogjai mellett: különben nem működhetne a Tékozló Homár, amelynek a nevét csak el kell suttogni, és nem kell a "hadd mutatkozzam be, én vagyok a vevő" kezdetű beszélgetést milliomodszor is lefolytatni.

A kisebbségnek, és a káros szenvedélynek is legyen hangja, és ha ennek egyik könnyen megvalósítható csatornája a blog, akkor az ne hallgasson el! Se szex, se alkohol, se cigi? A felnőttektől sem vesszük el a játékot, Pásztor fiúk!

MIVEL BÜNTETNÉD A CENZÚRÁZÁST KÖVETELŐT?

Melléültetném 2 évre a világ legkellemetlenebb riporterét vagy politikusát, aki minden megkezdett mondatának első szavánál beléfojtja a szót, és elnyomja. Ott ülne mellette akkor is, amikor azt mondja, hogy de jó volt ez a leves, amikor azt akarja mondani valakinek, hogy vigyázz, forró, amikor a telefont felvéve úgy szólna bele, "tessék, XY vagyok", és amikor házasságkötéskor az IGEN következne, Kellemetlen úr a szájára tapasztaná mindkét kezét, és nevelően csóválná a fejét: "nem, nem, ez neked nem jár. Nem beszélhetsz."

Ebben látjuk az igazságot: "Ebben van. Nem dohányzom, mindent megteszek, hogy nyilvános helyen ne lehessen dohányozni, utálom az összes büdös bagóst. De ha valakinek véleménye van a dohányzásról, akár pozitív, akár negatív, mindent megteszek, hogy elmondhassa." by Kis ember

"Elmúltál-e 18 éves?" kérdést elé, és vissza mindent az eredeti állapotba! Ez lett volna a javaslatunk.
A legkonstruktívabban a Cigiblog kommentjei közt LightofPyre szólt hozzá, az alábbiakat a jövőre nézve is hasznos lehet tudni, valamint tartalmazza a lényeget, hogy a vita jelen esetben nem ott kell kezdődjön, hogy bezárnak-e egy reklámblogot, hanem hogy reklámblog-e a cigi.blog.hu: "A Grt. reklámfogalma a következő: "gazdasági reklám: olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket - (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul (a továbbiakban: reklám)" a médiatv. reklámfogalma: "Reklám: ellenérték vagy ellenszolgáltatás fejében közzétett műsorszám, amely megnevezett vagy ábrázolt áru (beleértve az ingatlant is), szolgáltatás, jog és kötelezettség értékesítését vagy más módon történő igénybevételét, illetve a reklámozó vállalkozás vagy a műsorszolgáltató által kívánt más hatás elérését segíti elő...." A médiatv szerint kell ellenszolgáltatás, a reklámtörvény szerint nem"

Megosztás

4es metró, Margit-híd, Petőfi Sándor utca... Ki ne tudná folytatni a sort azokról a fejlesztésekről, amelyek javában zajlanak a fővárosban. A városvezetés odabaszott rendesen, de meg lehet őket érteni. Jönnek a választások, kellenek a jól csengő számok, kell a kézzel fogható matéria. Ezekhez csaphatjuk a kisebb-nagyobb sztrájkokat, az agyament forgalmi rend változásokat, meg a zöld szemes ostorosokat megszégyenítő közlekedési kultúránkat és kész a reggeli közlekedési káosz.

Idegbeteg vagyok megint, de nem indulok el 10 perccel hamarabb, hogy a sokszori rossz példán okulva, ma beérjek már időre. Ez az én harcom, egy perverz, megnyerhetetlen versengés önmagammal.

Déli mellett el, Krisztina-körút. Jobb oldali sávban végeláthatatlan kocsisor, bal üres. Nagy a csábítás, de tudom, hogy az kanyarodik az Attilára, nem lenne etikus az utolsó pillanatban a záróvonalon átpofátlankodni. 15 perces araszolás és már látom, hogy a versenyzők közel 50 százaléka nem így gondolja. Már bőven a záróvonalon, néha index és köszönetnyilvánítás nélkül át, övék a világ. Én is beengedek vagy kettőt, majd egy kis csiki-csuki a harmadikkal, aki nem akarja megérteni, hogy őt már nem szeretném. Aztán majd összeszarom magam, mert vagy 120-szal a síneken elsuhan mellettem egy Q7-es. Ezen felbátorodva többen követik példáját, sőt két igazi vagabund a Mészáros utca kereszteződésben a dupla zárón, balra kanyarodási lehetőség nélkül becsűr balra az Alagút felé. Szembe jövő 70 körüli bácsi eszeveszetten keresi a dudát, hogy nagy ijedségében tülkölhessen már egy jót, de nem találja. Már mindenfele nézek, a faszom sem tudja, honnan várható a következő attak.

Kicsit versenyzek egy Renault-val a Tabán mozi előtt, aki szintén a síneken érzi jól magát. Idegenben jó az x, még mielőtt felkenődne a szembe jövő villamosra, beengedem. A vérnyomásom 200 felett, az agyfasz kerülget, megállok a Tabánban és elszívok egy cigit.

Közben azon gondolkodom, hogy ilyenkor hol a tökömben vannak a rendőrök. Mert hogy nem a babakocsimat keresik, az szinte biztos...

MIT ÉRDEMEL A SOFŐR, AKI FITTYET HÁNY MINDENRE ÉS MINDENKIRE?

Váljon egy napra fekvőrendőrré!!!

A megoldás, hogy nem engedem be, vagy ahogy liksoft fogalmazta meg: a rendszámtáblákra helységmegjelöléseket, ha vidéki beengedem, ha pesti, akkor csak ácsorogjon és indexeljen...

Több jó ötlet volt. Végül AvgDvl alapötletét és Csibicsabi finomítását fogadjuk el, miszerint kapjanak büntetőpontot! Bizonyos számú pont után ideiglenes jogosítvány bevonás, majd kötelező oktatás és csak utána mehetnek vissza a forgalomba.

Megosztás

Mit érdemel az ordenáré násznép?

Címkék: család

2010.01.31. 07:40

Anélkül, hogy könnyfakasztó, patetikus hangvételt ütnék meg, kijelenthető, hogy a frigyre készülő párok életének egyik legszebb pillanata, mikor az oltár elé állnak, majd szeretteikkel együtt ünneplik a menyegzőt. Ilyenkor még a szalvéta színe is harmonizál a vőlegény nyakkendőjével, minden patent, csillognak a szemek, friss a virág, gyűrődésmentes az asztalterítő.

A többlépcsős szervezési hadművelet lezárása után a lakodalom az első pálinkakör után azonban időzített bombává válik. A negyedik kör után már elképzelhető, hogy a terem három különböző sarkában kell az asztalon táncolásnak véget vetni, a VŐFÉLYRABLÁST megállítani, vagy legrosszabb esetben a Montague és Capulet család tagjai közt a hiriget csillapítani.

Esettanulmányként tekintsük meg az alábbi videót, figyeljük az ordenáré násznép főkolomposainak játékát.

 

MIT ÉRDEMEL AZ ORDENÁRÉ NÁSZNÉP Á LÁ VIDEÓ?

Családi és baráti rendezvényekről való teljes kizárás! Moslékba darálás és a következő ordenáré násznépnek történő szívélyes felszolgálás az ajánlott büntetés!

 

Az esküdtszék a násznéppel együtt berúgott és elrabolták a vőfélyt! Óriási a csend.
Megosztás

A faszirigy lány a legrosszabb természetű Bridget Jones, melyet hátán hordott a Föld. Igazi férfigyűlölő, "ha neki nem jut pasi, másnak se jusson" hárpia magatartású.

Miről ismerszik meg a faszirigy lány?

  • Hazarángatja a barátnőjét a buliból, mert "nagy a füst és rossz a zene", de igazából azért, mert neki nem jutott faszi (ne jusson már a barátnőjének se).
  • A faszirigy lány sosem örül, ha egy barátnője bepasizik, egyfelől azért nem, mert "minden férfi mocsadék", másfelől meg nem tudja folytatni a szánalmas "üljünk be kávézni, mert mi büszke szinglik vagyunk" életmódot.
  • Ha odamész a jócsajhoz és leszólítod, akkor helyette a faszirigy barátnő válaszol, hogy "bocs, barátja van", vagy "bocs, nem ismerkedni jöttünk", miközben te már szemeznél a jócsajjal, de a faszirigy lekoptat, eléd áll, elbarikádozva a jócsajt.
  • Ha a jócsajt meghívod italra, két alternatíva létezik: a) meg kell hívnod a faszirigy csajt is, hogy ne vágja a pofákat; b) a faszirigy csaj odasúgja a jócsajnak, hogy szerinte nem kéne annyit innia és "inkább menjünk".
  • A faszirigy lány odáig vetemedik, hogy lassúzás közben válladat piszkálja, hogy hagyjátok abba a táncot és a simulást a jócsajjal, mert "nem megyünk inkább, Gabi?".
  • Egy ruhatár bilétája van a jócsaj barátnőjével, akinek így azért kell mennie, mert a faszirigy menni akar és hát "egybe tették a kabátjukat".
  • A faszirigy csaj legutálatosabb trükkje, amikor tetteti, hogy rosszul van és a jócsaj barátnőjével kísérteti ki magát a buliból.
  • A faszirigy lány imádja a koreográfia táncot (Macarena, Ketchup song) és barátnőjét is ráveszi a közös táncra, így te nem tudsz a jócsaj közelébe férkőzni, hiszen ő eközben a fasziriggyel ugrál, avagy lassúzik ("ez az ő számuk és nem kell hozzá pasi"), avagy zorbázik, amiért külön büntetést érdemelne.
  • A faszirigy lány a buliban eljátssza, hogy eszébe jutott a volt faszija, és teljesen átlátszó műdepresszióba süllyed. A jócsaj ilyenkor persze szolidaritásból nem akar pasizni.
  • A faszirigy csajt a barátaid azonnal észlelik. Először megpróbálják lefoglalni, de a faszirigy csaj méla undorral lepattintja őket. Ilyenkor a vicces spanok elkezdik heccelni, a jócsaj pedig megsértődik rád a szemét cimboráid miatt.
  • A faszirigy lány gyakran improvizál bulikban olyat, hogy ő márpedig a jócsajnál akar aludni. Ilyenkor hármasban mentek a jócsaj lakásáig, ahol a kapualjban sem hagy titeket kettesben, hanem a háttérben tördeli a kezét, köszörüli a torkát, vagy LÁTVÁNYOSAN FÁZIK.
  • Ha a faszirigy mégsem akar a jócsajnál aludni, akkor taxival haza kell vinni őt is. A taxit persze te fizeted, mit gondoltál?! A legrosszabb kimenetel, ha önkéntes GPS-ként kikalkulálja, hogy először a jócsajt kell hazavinni, mert így optimális az útvonal. Ilyenkor az út második szakaszán kettesben maradtok a kocsiban, és te megfojtod. Aztán egyedül hazamész és megmosod a kezed.
  • A faszirigy lány még egy házibuliban sem veszíti szem elől barátnőjét, ha pedig a 236. oldalra lapoztál és kicselezted a sárkányt és elbújva, vadul csókolózol a jócsajjal, a faszirigy tuti legalább 17-szer megcsörgeti kiszemeltedet.
  • Ha a jócsajjal kapcsolatod már zigóta állapotba jut, a faszirigy csaj megtalálja az alkalmat, hogy kis méregpirulaként sugalmazza feléd: a jócsaj még nincs túl az előző fasziján.

 

MIVEL BÜNTESSÜK A FASZIRIGY LÁNYOKAT?

Bünti népének sokat látott vénei azt tanácsolják, hogy neveljünk a faszirigy csajokból faszimádó csajokat! Ez a férfi nem keresztes háborúja! A faszirigy lányok részére átnevelő tábor kell, minden este buli, másnap reggel körlet ellenőrzés és a faszirigységnek nyoma se legyen!

Az esküdtszék a tánctér közepén lepattanózott, majd a Zorba megszólalása után a "mit érdemel" kérdésre egyöntetűen kiabálta: FASZT! Mégis magyartarka büntetését kell kiemelnünk, mely elsőre ijesztő lehet, főleg, aki nem szokott hozzá  a Patrick Bateman stílushoz... Szóval halljuk magyartarkát, ne izgulj, mondd kérlek! "A faszirigynek fel kell illeszteni 1 vibrit örökelemmel, majd görbe zsákvarrótűvel és cukorspárgával pelenkaöltést alkalmazva összevarni a 2 nagyajkát. Aztán elmélkedhet h szép dolog-e az irigység." Az örökelemen van a hangsúly!

Szerencsére a nem kevés hölgy hozzászóló is alátámasztotta a férfiak véleményét, miszerint a faszirigység büntetendő és elitélendő, viszont sok esetben maguk a nők szoktathatnák le a faszirigységről kedves legjobb barátnőjüket.

Maximális riszpekt Hufnágel Istvánnénak, aki a nagyvilág előtt kámináutolta, hogy "Életemben kétszer "voltam meg" valakinek első randin. Az első így induló kapcsolatom 10 évig tartott. A második jelenleg is tart. A recept roppant egyszerű: ha valami igazán bejön, azt rögtön észreveszem. Ilyenkor elmarad az észjátszós időszak." Így kell ezt, lányok!

Megosztás

Mit érdemelnek a bankok?

Címkék: gazdaság

2010.01.29. 07:40

Tulajdonképpen egy nagy globális orgazmust köszönhetünk a gazdasági válságnak, hiszen végre mindenki kieresztheti a fáradt gőzt, és kedvére mocskolhatja az emberiség ősi ellenségét, a BANKOT. Sajnos olyanok már nem lehetünk, mint Joey Tribbiani nagymamája, aki az elsők között köpte le a felakasztott Mussolinit, de ebből az össznépi mulatságból a világért sem maradnánk ki, úgyhogy belerúgunk mi is egyet a fetrengő áldozatba...

Sokunknak van svájci frank hitele. A szerencsétlenebbeknek meg japán jen. Az igazán szerencsétlenek meg még 145-ös JPY/HUF árfolyamnál vették fel azt... Nekik konkrétan "pillanatok" alatt majdnem duplájára nőtt a forintban kifejezett tartozásuk a bank felé. Részvétünk! Tudjuk, hogy a válság olyan hatással volt a felvett devizahitelekre, mint a napfény a buliban még a legjobb választásnak tűnő csajra. Tisztában vagyunk a kockázatokkal, nem is ez a lényeg. Nem azért büntetnénk a bankokat, vagy inkább a szabályozási keretet alkotókat, mert 210-es CHF/HUF árfolyam mellett megnő a törlesztőrészlet. Még csak azért sem, mert kurvagyorsan kb. a duplájára emelték a kamatot a vadul tomboló világválság közepette. Nehezebb és drágább deviza forráshoz jutni, rendben, elfogadtuk. Még azt a bájos last minute akciót is csak-csak lenyeltük, amikor az új etikai kódex által biztosított utolsó napon elegánsan csavartak mégegyet a tökünkön a kamatok ismételt megemelésével.

Most viszont fejhangon süvöltjük világgá a kérdést, hogy amikor normalizálódik egy kicsit a helyzet, akkor visszafelé miért nem ugyanolyan szapora a korrekció? 300-as EUR/HUF és 210-es CHF/HUF árfolyamnál mindenkiben meghült a szar, hogy mennyi hitel fog bedőlni, Jézus Mária, vége a Világnak! Aztán amikor mégse jön el az Ítélet Napja, akkor gondolnak egyet és nem követnek le semmilyen enyhülést? Úgy okoskodnak, hogy ha a paraszt tudott törleszteni szélsőséges árfolyamszinteken is, akkor most miért ne fizetne? Az árfolyam úgyis kedvezőbb valamivel, észre se fogja venni, hogy ugyanazt a kamatot nyögi? Ezen a ponton engedtessék meg, hogy Pataky Attila, előadóművész és táltos urat idézzük: "Miért megy mindig fel? Miért nem megy le?"

Úgy néz ki, szépen lassan lecseng a gazdasági válság. Sebtibe hozzunk még ítéletet a bankok felett, nehogymár megússzák! Az a kedves olvasó pedig, akit már megkeresett egy bájos hang a banktól azzal, hogy örömmel értesítse hitelkamatának csökkenéséről, javasoljon felmentést! (...és persze köszönje meg Emesének!)

TE MIVEL BÜNTETNÉD A BANKOKAT?

Bünti javaslatunk az ún. BANKÁRPRÉS. Az illetékes pénzügyi szakembereket egy hidraulikus szerkezet segítségével hirtelen helyezzük erőteljes nyomás alá! A préselés erejét csak a hitelkamatok csökkenése esetén és azzal arányosan mérsékeljük! Akik nem bírják a bankárprés által kifejtett fokozott terhelést, azokat írjuk le hitelezési veszteségként!

Mercédesz el, 25 éves buxa el, pezsgő el. Helyette metró, kőbányai, anyád. Plusz a lottón csak pont mellé találatok, hogy esélye ne legyen még egyszer. by Greenman-in-greensuit

 

Megosztás

Mit érdemel az a cég, aki önjelölt művészként csodálatos jégvirágokat varázsol a kocsim szélvédőjére az általa előállított/forgalmazott, -19 fok dermedésponttal reklámozott szélvédőmosóval, -4 FOKBAN???? Örök kérdésként feszeng bennem az a TÉNY, hogy mióta gépjármű tulajdonos vagyok (kb. 10 éve), nem tudtam egyszer sem olyan téli szélvédőmosót vásárolni (95%-ban benzinkutakon), amely a cimkéjén feltüntetett általában -15/-20 fok dermedésponttal ellentétben, ne -4/-5 fokon fagyna rá azonnal a szélvédőmre, mint a szar. Én értelmezek valamit rosszul a "-19 fok dermedéspont" feliratú cimkén, vagy:

1. a téli szélvédőmosó tulajdonképpen annyiban téli, hogy rá van írva, hogy "téli", amúgy ua. mint a nyári, csak több száz forinttal drágább?

2. létezik megfelelő téli szélvédőmosó, csak minden egyes kúthálózat felbontja, felhigítja vízzel, majd a többletet újra eladja?

3. létezik megfelelő téli szélvédőmosó, csak el kell olvasni valami kisbetűs kitételt, amely arról szól, hogy a -19 fok dermedéspont csak akkor érvényesül, ha belülről 45 fokra melegítem a szélvédőt egy kibaszott hajszárítóval?

4. a dermedéspont arra vonatkozik, hogy mikor fagy be a víztartályba?

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A NEM FAGYÁLLÓ FAGYÁLLÓ
GYÁRTÓJÁT / FORGALMAZÓJÁT?

Szóval nem tudom mi az igazság, de az biztos, hogy a termék gyártóját beültetném meztelenül egy teli kád szélvédőmosó folyadékba, majd bebasznám egy hűtőházba, és elkezdeném csökkenteni a hőmérsékletet fokonként. Ha megmondja előre, hogy IGAZÁBÓL mikor fog belefagyni a kádba, akkor kiszállhat. Ha nem, akkor addig marad, amíg keményre nem fagy a töke, amit utána természetesen szilánkosra török Sharon Stone jégvágójával.

"Szerintem nem kéne tudományos oldalról közelíteni. A téli ablakmosót azért veszi az ember, hogy télen mossa vele az ablakot. Ha nem lehet vele télen mosni az ablakot, akkor az nem téli ablakmosó." by Jankove

Megosztás
süti beállítások módosítása