Egy hétvégi napon az átlagember nem arra szeret kikelni az ágyából, hogy az arcába vágják, olyan világban él, ahol 25-30 fős, felfegyverkezett hordák kötekednek és gyilkolnak az éjszakában... Ezért is hatott sokkolóan, amikor majdnem napra pontosan egy éve mi, sportszerető emberek aljas öldöklés hírére ébredtünk: egy veszprémi szórakozóhelyen halálra késelték a román válogatott és a Veszprém kézilabdacsapatának beállósát, Marian Cozmát.

Pedig aki egy kicsit is nyitott szemmel tengette életét, azt nem Marian Cozma tragédiája és az azt követő egy év eseményei világosították fel arról, hogy milyen országban élünk. Korábban is tudtuk, éreztük, hogy valami rohadtul bűzlik a közbiztonság, a leszakadó társadalmi rétegek és a kisebbségek helyzete körül. Azt is tapasztaltuk számtalanszor, hogy ha egy pillanatra nem figyelünk oda, egy gyors bűvésztrükkel bármiből pártpolitikai kérdés kerekedik. Azon sem lepődtünk meg, hogy celebek statisztálásával készül egy dokumentumfilm, amely ugyan kiválóan alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, de egyáltalán nem informál, és talán még az áldozatnak sem állít méltó emléket. Sőt, már arra se kaptuk fel a fejünket, amikor az egyik kereskedelmi csatorna olyan figyelmetlen tapló volt, hogy egy másik elhunyt magyar sportoló képével illusztrálta a Cozmához kapcsolódó híreket. Nem, ezek a jelenségek nem az elmúlt 12 hónapban fogantak és látták meg a napvilágot. A minket körülvevő magyar valóság és társadalmi feszültségek szempontjából Marian Cozma brutális meggyilkolása csak a szarajevói merénylet volt. Egy régóta burjánzó gennyes daganat perforációja.

Voltak azonban felemelő pillanatok is, amelyeket talán sosem tapasztalunk meg, ha nem veszítjük el ezt a csupaszív sportembert:

  • Láttuk, ahogy egy magyar kézilabdacsarnokban és a Puskás Ferenc stadionban ezrek tapsoltak felállva egy román ember tiszteletére.
  • Láttuk, ahogy román emberek tapssal kísértek egy magyar csapatot és díszsorfalat álltak a játékosainak Bukarest szívében.
  • Láttunk egy csapatnyi zokogó férfit, akik a padlóról felállva mutatták be a sport és az összetartás hatalmát, bizonyítva azt, amiről eddig csak olvastunk: "Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni."
  • Láttunk egy gyermekét elvesztő édesapát, aki példát mutatott méltóságból és emberi tartásból, amikor a gyász legszomorúbb pillanataiban is volt ereje azt mondani, hogy ha unokája felnő, elviszi Veszprémbe, hogy megtanítsák kézilabdázni. Nem tudom lehetett volna-e csattanósabb választ adni a barbárságnak az élet és a sport nevében...

A mai napon, majdnem napra pontosan egy évvel a végzetes éjszaka után Veszprémben felavatják Marian Cozma emlékművét. Emlékeztessen minket a mellszobor ezekre a nemes mozzanatokra, de figyelmeztessen arra is, hogy túl nagy árat fizettünk  mindazért, amit láthattunk! Mostantól csak olyanoknak kelljen emlékművet állítanunk, akikre nemcsak egy erőszakosan félbeszakított pályafutás, hanem egy teljes élet alapján lehetünk büszkék!

Majdnem napra pontosan egy évvel a szörnyű eseményt követően megtudtuk, hogy - a rendőrségi vizsgálat szerint - mi történt azon a fekete éjjelen és megnevezték a gyilkost, aki egyetlen mozdulattal oltotta ki egy sportoló életét, és ejtett örökké fájó sebet egy család, egy csapat, egy város és két ország lelkén.
A nyomozás során 700-nál több tanút hallgattak meg, 53 szembesítés, 57 helyszíni meghallgatás és 416 felismerésre bemutatás történt. A bűnügy feltárásának költségei 68 millió forintra tehetők. Az ítélethozatal legyen gyorsabb, olcsóbb, hatékonyabb és példamutató!

TI HOGYAN BÜNTETNÉTEK MARIAN COZMA GYILKOSÁT?

Minden egyes alkalommal, amikor Marian Cozma szülei szívébe hasít a fiuk elvesztése miatti fájdalom, érezze úgy, mintha egy kést mártanának a  mellkasába és ott megforgatnák azt!

 Két javaslatot is érdemesnek találtunk a kiemelésre:

"Javaslom, hogy azonnal zárolják és vegyék leltárba az összes vagyonukat [...], aztán a végösszegnek kijött számot a börtönben rendes 8 órás munkanapokban dolgozzák le, mint szobafestő, bodzaszedő, illetve olyan állásban, amit behazudtak." by Murderface

"Börtönbüntetése alatt úgy legyen leszíjazva és a szeme kifeszítve, hogy kénytelen legyen a belinkelt videót néznie. Egészen a büntetése végéig." by shithappens

"Egy szórakozóhelyre nem mehetünk felfegyverezve, mert az alkohol hatására abból csak baj lehet. Ilyen helyeken elő kell írni a fémdetektor használatát, és ha valakinél mégis talál bent a rendőrség fegyvert, az egy év minimum legyen. A ruhatárba viszont le lehessen adni minden jogosan tartható önvédelmi eszközt. A belső védelem legyen hatékony, kamerák, biztonsági őrök. Ha valaki verekszik azt kapják el (ajtó bezárul, rendőrség kijön és a fiúknak bentalvás), másnap Ítélet garázdaságért gyorsítottan." by manager2008

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr231706130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rézfánfütyülőhóbagoly 2010.02.06. 11:06:04

A kezéről és a lábáról lehúzni a körmöket fogóval, ezután pedig forró sós vizbe mártani a körömtelenített testrészeit..

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.02.06. 11:14:40

Nem leszek véresszájú, így megelégednék már azzal is, ha gyorsan, sokat kapnának valami suttyó börtönben, ahol előtte híre menne, hogy pederaszták...
A szívemnek még az lenne igazán kedves, ha a kereskedelmi adók nem adnának reklámfelületet ezeknek a rohadékoknak arra, hogy elmondhassák, mennyire sajnálják a történteket és fingjuk nincs mi történt, egyszer csak ez a nagy behemót beléjük kötött, ők meg kénytelenek voltak védekezni...
Sajnos egyikre sincs nagy esély. Utóbbira talán kevesebb, mert amíg pénzt és nézőt hoz valami, addig az anyjukat is képesek eladni a szerkesztők…

Tróger 2010.02.06. 11:15:04

Remélem vastagon fog majd a birók ceruzája és példamutatóan súlyos itélet fog majd születni! Nagyon itt van már az ideje tudatositani a bűnöző csőcselékkel - és itt most mindegy hogy cigány, vagy nem cigány - hogy húzzák már meg magukat végre. Járjanak lesütött szemmel, és verjék már végre bele abba a hülye fejükbe, hogy örülhetnek amiért egyáltalán élhetnek. Kötelet az össszesnek!!!!!

Murderface 2010.02.06. 11:18:00

Véleményem szerint nem egy gyilkosa volt Cozmának, hanem az összes faszkópé, aki ott volt és most vigyorogva nyilatkoznak a retekklubban, hogy ők csak egyet rúgtak...
Szóval, az összes fasszopót aki ott volt, és tevékenyen részt vett a gyilkosságban-verésben, azonnal deportálni Kolimára ólmot bányászni. A halál túl könnyű menekvés lenne számukra.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.02.06. 11:18:56

- Jól hallottam bíró úr?! 5 ÉV!?
- Nem 5 év, kötél!...

redrick 2010.02.06. 11:28:21

Kenyszermunka. Az fajna neki a leginkabb.

Murderface 2010.02.06. 11:30:06

@Murderface:
Elnézést, elkapott az indulat.
Javaslom, hogy azonnal zárolják és vegyék leltárba az összes vagyonukat (azt hiszem ez meg is történt a fő gyanúsítottaknál), aztán a végösszegnek kijött számot a börtönben rendes 8 órás munkanapokban dolgozzák le, mint szobafestő, bodzaszedő, illetve olyan állásban, amit behazudtak. Amint ledolgozták, kiengedném őket.
Van egy olyan megérzésem, hogy sosem szabadulnának...

Expurgatio 2010.02.06. 11:35:15

Nem csak a konkrét elkövetőt büntetném (halál), de az összes spanját is, akik ott voltak akkor. Most éppen EZ rántott kést, de bármelyik lehetett volna...

redrick 2010.02.06. 11:35:50

@white_widow: A borton kurva draga es nem csinalnak semmit. Azonkivul valszeg ok lennenek ott a helyi kiralyok.
Viszont nehany ev kenyszermunka egy sobanyaban, esetleg uranbanyaban...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.06. 11:35:55

Cigányok ölik a románokat?

Nos, én egy kávét kérek...

Ez egy szar poszt.
Nem vicces. Ott a bíróság, annak a dolga megítélni azt, hogy miért mi jár.
Ha Cozma nem lett volna híres, ez csak egy sima késelés lett volna, a bizonyítást két hét alatt elvégezték volna, századennyi pénzből.

csak a sportolók azok ilyen kivételezett emberek.
ha biciklist gázolnak, nem kell börtönbe menniük, ha őket késelik meg, poszt születik belőle, és véres szájjal halál-halál hörgése van a népnek.

Szánalmas.

shithappens! 2010.02.06. 11:38:16

Hogy mit érdemel?
Börtönbüntetése alatt úgy legyen leszíjazva és a szeme kifeszítve, hogy kénytelen legyen a belinkelt videót néznie. Egészen a büntetése végéig.

redrick 2010.02.06. 11:41:56

@kolbászoszsömle: mindig van egy, igaz? :P

Nem vicces a poszt? Ki mondta, hogy vicces, idiota?

"Ha Cozma nem lett volna híres..."

De hires volt es sokan szerettek, ezert sokan eltek meg szemelyes tragediakent. Persze ettol te meg nyugodtan utalhatod, amiert tobben szerettek, mint teged... na, ha vmi, akkor EZ szanalmas.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2010.02.06. 11:48:10

Pár év börtön, aztán már főzhetnek is a tv2-n...

Rézfaszú Bagoly 2010.02.06. 11:49:00

Fogat fogért, szemet szemért!

Artúr Doki 2010.02.06. 11:56:27

Lámpavas.
Ja nem, az a tolvaj politikusoknak és "üzletembereknek" van fenntartva.
Akkor legyen inkább gázkamra.

átlátó 2010.02.06. 11:57:47

Hogy mit érdemelnek az ilyenek és nem csak a Cosma gyilkosára gondolok,a fantázia széle sprektuma áll rendelkezésre. Ebben az is benne van, hogy mit nem érdemelnek.
Egyébként ahogy mások is írták, ezt csak a többiek "eszmei "támogatása tette lehetővé,tehát sokan bűnösök.
Egyébként hasonló eset naponta fordul elő és ezt nem kell hangosan mondani, mert mindannyian tudjuk.

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.02.06. 11:59:51

@redrick: Reális büntetést kerestem, a kényszermunka sajnos (már) nem az. Hidd el, ha szabadjára engedem a fantáziámat, akkor a középkori kínzási-kivégzési módszerek kiötlői szemlesütve, tátott szájjal járnának hozzám szakkörre...

@sagia77: És tudod, mi a durva? Cseppet sem elképzelhetetlen...

spamle 2010.02.06. 12:05:19

jó post. a bűnösök maradjanak bent örökre.

közlekedő edény 2010.02.06. 12:05:48

Kényszermunka, olyan már nincs, miért nincs? Lapátolják az autópályán a földet, le a környezetszennyező gépekkel. Tízezer rabot a pusztába utat építeni. Fegyveres őrnek beállnék másodállásban. Részleteket a titkárnőmnél egyeztesse a bünt. végrehajtás.

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.02.06. 12:08:11

@kolbászoszsömle: Valahol igazad van. Mármint nem a poszt minőségében, hanem abban, hogy hány meg hány ilyen eset lehet, amiről nem tudunk, mert egy "átlag" ember az áldozat. Eretnekség amit mondok, de a Cozma lehetett volna vértanú azzal, hogy ő ismert volt, ezáltal példás büntetést szabnak ki az elkövetőkre, sőt mélyebbre ásnak és holisztikus szinten hoznak olyan rendelkezéseket, amik már mindenkit védenek, az ellenpólust meg példásan büntetik. Sajnos birkák vagyunk és ezt a tragédiába forduló történeti pillanatot sem fogjuk meglovagolni. Elsikkad ez is pár év börtönnel és hanyatlunk tovább...

redrick 2010.02.06. 12:12:16

@white_widow: helo, miota erdekelnek titeket a realis buntetesek? :)
Komolyan kerdezem, mi baj lenne a kenyszermunkaval? A bunozo bant minket, (ez az elso szopasunk), aztan bortonbe zarjuk es horribilis penzeket koltunk az ellatasara, sot a bunozoi skilljei tovabbfejlesztesere (ez a masodik). Aztan kijon a sittrol szanaszejjel gyurva, uj gengszter-kapcsolatokkal, egy rakas otlettel, hogy meg tovabb szopathasson minket (harmadik). Hol itt a logika?

En aszondom: nem kell halabuntetes! Kenyszermunka kell. Szepen aranyosan. Leszurtal vkit? 15 ev egy banyaban - fizetes nelkul persze. Elloptal egy bicajt? 2 ev utcasepres, holapatolas, bokornyiras.

Amugy kinzas ugyben ne becsuld tul a fantaziadat! A kozepkorban azert kitalaltak ezt-azt, aztan hosszu evszazadokon at tokeletesitettek az alapotletet... meg itt europaban is, de kinaban ugye mindezt muveszi szinvonalra emeltek.

sas25 2010.02.06. 12:14:21

Kössék ki az egész kibaszott bandát valahol Veszprémben, és kb. 6-8 m távolságban helyezzenek el egy szép kupac követ! A többi az arrajárók fantáziájára bíznám!

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.02.06. 12:19:29

@redrick: Nincs nézeteltérés. Tökéletes lenne a kényszermunka. Egész egyszerűen ez a sztori olyan mélyen érintett, hogy időbe került, míg megnyugodtam. Nem szeretnék visszaesni, ezért ebben az esetben már a reális keretek között kiszabható büntetési tételek maximumával is beérném.
Petíciót gyűjtünk a kényszermunka visszaállítása mellett? Az én szavazatomra biztos számíthatsz!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.06. 12:23:07

Nem tudtam könnyek nélkul végigolvasni a posztot- nagyon jó írás volt.

röntgenszeműlány 2010.02.06. 12:23:10

@white_widow: Mert a halálbüntetés az sokkal reálisabb. Gratulálok.

röntgenszeműlány 2010.02.06. 12:23:57

@redrick: Hát igen, én is megszeretek mindenkit, aki a tévében ugrabugrál labdával a kezében. Ez teljesen normális.

virgo 2010.02.06. 12:25:45

Ha az amcsik meg tudták csinálni azt a börtönt, ami kint van valahol a pusztában, akkor mi is tudnánk valami hasonlót.
Nem kellene ott 20 év se, elég lenne tízet eltölteni, szerényednének a tekintetek.

Ott nincs TV (szerintem áram se),se konditerem, annyi az élelem, amit munkával megtermelnek. Szép szál legények,nem halnának éhen.

pombera 2010.02.06. 12:26:42

Osztom kolbászoszsömle véleményét, persze nem százszázalékosan. Odáig egyetértek, hogy ha ez egy átlagemberrel történik, akkor kuss van. (aznap megkéseltek pesten valami csajt, arról egy egysoros hír volt egy eldugott helyen).
Viszont az ilyet, mint aki ezt a szerencsétlen leszúrta igenis a lehető legsúlyosabb büntetésre kell itélni. Túlzás a körömletépkedés, pont annyira barbár, mint aki szúrt.

Amúgy azt mondom: Vissza a halálbüntetést. Az életfogytiglan ne 30 év legyen, hanem tényleg életfogytiglan (pl 18 éves suttyó 25 év múlva szabadul?), a börtön meg ne szanatórium legyen, hanem börtön. Nem kell oda fűtés, nem kell oda tévé, nem kell oda rendes kaja sem. A börtönlakók többe kerülnek, mint a tanulók.

joerg 2010.02.06. 12:31:22

kényszermunka életfogytig, kiherélni éberen, majd uránbányába küldeni, érezze a törődést
sosem bocsátható szabalábra

hirhacker 2010.02.06. 12:31:27

Csonkítás.Könyékből amputált mindkét kéz.
Igazából vennék egy szigetet 3000 km-re mindentől és az összes erőszakos (önvédelem,egyéb hasonló esetek kivételével) bűnelkövetőt odavinném.Csak odaszállítás,vissza jegyet kell venni.A család látogatása szintén önköltségen lenne megoldva,de oda is költözhetnek vele.Havi 50000 a lakbér és az ellátás,ha nincs rá pénz,oldja meg helyben az életét.Oszt kész.

redrick 2010.02.06. 12:31:31

@Rékuc: hmm, en vicsorgas nelkul nem tudtam vegigolvasni. De ertem.

@white_widow: a maxot szerintem megkapjak. De vhogy kevesnek erzem. Az egyik elozo kommentben elmlegetted, hogy ki kene hasznalni ezt az esetet, mert nagyon megborzolta a kedelyeket. Na, az egy kurva jo gondolat volt. Ennel jobb alkalom sosem lesz a szigoritasra. Es a seggfejek mit csinalnak? TOKETLENKEDNEK!!!! EGYMAST BASZOGATJAK!!! AAAHHHH...

Zozi79 2010.02.06. 12:31:57

@kolbászoszsömle: "Cigányok ölik a románokat?

Nos, én egy kávét kérek..."

Na én belőled csinálnék egy posztot legközelebb. Barom állatja... csak azért nem kívánom neked hogy éld át azt, amit Cozma családja, vagy amit mi itt Veszprémben, mert annak megint lenne egy ártatlan áldozata. De megérdemelnéd azt a szenvedést, ha már átérezni nem tudod.

Szemet szemért, fogat fogért!

joerg 2010.02.06. 12:32:38

@pombera: aznap délután a Fő utcában, ami Budán, második kerületben van, olyan környéken mint, Vár, Külügyminisztérium, stb

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.06. 12:39:12

@joerg: szerintem arra gondolt hogy a hír volt eldugott helyen :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.06. 12:39:44

ja és kolbi egy troll, ha nem etetitek, elmegy magától.

redrick 2010.02.06. 12:46:07

Az eset sulyara egyebkent jellemzo, hogy egy idore meg a romanokkal is ossze tudtunk baratkozni miatta. Azok a romanok, meg magyarok, akik egyutt bogtek a temetesen, valszeg mar sosem fogjak mar ugyanazzal a lelkesedessel utalni egymast.

Kurva erdekes volt megfigyelni a raeakciokat. Az latszott, hogy a romanok sem AKARNAK utalni minket. Tok ugy festett, mintha mindenki orult volna az alkalomnak, hogy felrerakhatja a gyuloletet. A jelenlevoknek igazi katarzis volt.
Mar csak ezert is utalom, amikor vki bagatellizalja Cosma halalat, meg ilyeneket mond, hogy "ez is csak egy a sok kozul". Hat nem bazmeg, ez nem egy volt a sok kozul. Es baszottul ki kene hasznalni az alkalmat, hogy egy kis rendet csinaljunk cigany ugyben, meg ugy altalaban bunozes ugyben. A helyzet lassan kezelhetetlen lesz, akkor meg mar kurvara keso lesz torvenyeket szigoritgatni, amikor a videkiek vasvillakkal, meg faklyakkal keresik fel azokat a bizonyos csaladokat.

Shopping 2010.02.06. 12:50:00

Mondanám, hogy érezze ugyanazt mint a Kozma szülei.
Veszítse el a gyerekét.

De ez a gyilkos, nem ismeri az érzés fogalmát.

A max. 30 év börtön és teljes vagyonelkobzás. A kint maradó "rokonoknak" pedig évenként adóellenőrzés.

_John_Doe_ 2010.02.06. 12:51:57

Megkéseltek egy nőt a budai I. kerület egyik kapualjában

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 46 éves nő, akit a főváros, I. kerületében, a Fő utca egyik kapualjában hétfő délután késelt meg egy ismeretlen férfi - tájékoztatta Kalyó László, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t.S
2009.02.09 18:50, MTI

Kupa Troopa 2010.02.06. 12:51:59

Semmit, becsületes ember, vasazik, bodzázik...

Azannyukpicsáját!

Kerékbetörést.

Fantasztikus a felderítési munka időzítése, véletlenül pont 1 év kellett hozzá.

_John_Doe_ 2010.02.06. 12:56:37

Ha téged késeltek volna meg, szarna rá mindenki, talán egy se lenne meg a tettesek közül soha.

És én nem csak a gyilkosoknak kívánom, hogy rohadjanak meg, hanem az összes rendőrnek, revizornak, aki hagyta, hogy ezek az állatok azt hihessék, nekik mindent szabad.

képzeletszüleménye (törölt) 2010.02.06. 13:01:56

szúrják szíven egy vastag tompa rozsdás vassal jó lassan h érezze

Expurgatio 2010.02.06. 13:07:35

@képzeletszüleménye: Ez a vascső multifunkciósnak tűnik:)

2010.02.06. 13:08:09

összecsaptak a cigányok, oszt?

Wolfgang (törölt) 2010.02.06. 13:09:12

Kötél.
Kolbászos zsömle, neked meg a kurva anyádat. Kíváncsi lennék, Veszprémben is el mernéd-e sütni a poénodat.

egy maréknyi dollár 2010.02.06. 13:11:05

Akadémikus jellegű, értelmetlen a kérdés-feltevés/Ti hogyan büntetnétek...?/,hiszen nem lesz népítélet.Maximum tényleges életfogytot kaphatnak a gyilkosok.
Kolbászoszsömle:részben egyetértek veled.Dehát ez igy van mindenhol,nem csak Magyarországon:a szélesebb körben ismert emberekkel történtek jóval nagyobb nyilvánosságot kapnak.
Bizony, jó pár borzalmas bűncselekmény kapcsán megfordult a fejemben,milyen alapon érdemli meg az elkövető az életet?De ahol a halálbüntetés intézményét eltörölték,nem érdemes ezen töprengeni.

redrick 2010.02.06. 13:13:53

@egy maréknyi dollár:

"Akadémikus jellegű, értelmetlen a kérdés-feltevés"

Az "akademikus jellegu", meg az "ertelmetlen" nem ugyanazt jelentik. Es nemhogy erdemes (lenne) ezen toprengeni, hanem lassan a tuleles feltetele.

2010.02.06. 13:19:19

Leprával büntetném.... lassú lefolyású leprával, elzárva az emberektől

scsaba1 2010.02.06. 13:22:20

@kolbászoszsömle:

Zsömike, rossz blogba tévedtél szerintem. Nem a poszt szánalmas (csak nem sikerült megértened), hanem az erőltetett okoskodásod. Ha nem megy a szövegértés, akkor segítek kiemelni a lényeget:
"A minket körülvevő magyar valóság és társadalmi feszültségek szempontjából Marian Cozma brutális meggyilkolása csak a szarajevói merénylet volt. Egy régóta burjánzó gennyes daganat perforációja."

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2010.02.06. 13:22:27

Életfogytiglan egy cellában a cigó sorozatgyilkosokkal.

egy maréknyi dollár 2010.02.06. 13:28:02

@redrick: Nem is gondoltam, hogy ugyanazt jelentenék.Két jelző,egymás után./is-is/A második mondatodat sem értem.Gondolod, hogy nekem tetszik,mikor egy ötszörös gyilkos kiüzenhet a tévéből,hogy szabadulása után milyen vérfürdőt fog rendezni?Tetszik ez az egyre erőszakosabbá, gátlástalanabbá/nem szinonímák!/ váló világ?Csak azt mondtam,ha a halálbüntetés törvényileg nem létezik/alkalmazható egy országban,akkor csak gondolatban játszhatsz el ezzel vagy magad veszel revansot.Előbbinek nincs gyakorlati jelentősége,az utóbbi elég ritkán fordul elő.

Rahsid 2010.02.06. 13:31:20

Tényleges életfogytiglan, egy 2*2 méteres ablak nélküli cellában. A költségeket pedig az utolsó forintig fedezze a börtönhöz tartozó sóbányában végzett munkája. Ha meg pofázna, csúnyán nézne, bemozdulna, akkor verjék el egy korbáccsal, vagy gumilövedékes fegyverrel lőjék fejbe.
Szerintem ez elég korrekt lenne.

lafatyosvendelbá 2010.02.06. 13:31:40

két félidős vizilabda meccs a krokodilokkal,aligátor partbírók-kal

redrick 2010.02.06. 13:36:52

@egy maréknyi dollár: Az, hogy _pillanatnyilag_ nem letezik halalbuntetes, nem jelenti azt, hogy ez mar orokre igy marad es nem erdemes foglalkozni a kerdessel. Mellesleg en nem halalbuntetest kerek rajuk, de ezt mar leirtam feljebb es most nem is ez a lenyeg...
Az akademikus-ertelmetlen temaban meg csak azert szolaltam meg, mert ebben az esetben az "akademikus jellegu" igaz, az "ertelmetlen" nem. Te meg ugy raktad egymas melle a ket jelzot, mintha egymast erositenek, sot, hasonlo lenne a jelentesuk.
De ne szorozzunk foglmazasi kerdeseken, mert az tenyleg ertelmetlen. Ertem en amit mondasz, csak a "nem erdemes foglalkozni vele" reszevel nem ertek egyet.

tommygun 2010.02.06. 13:39:06

Gázkamrát, minden felmenőjével és leszármazójával együtt.

petyya 2010.02.06. 13:42:54

Cozma gyilkosa sem érdemel többet vagy kevesebbet mint azok akik a médiában nem szerepeltetett embert ölnek!

Magyarnaba 2010.02.06. 13:45:11

Kivégzés előtti utolsó vacsorára bodzalekvárt.

Iustizmord 2010.02.06. 13:47:41

Na, végigolvastam, a kommenteket is, egész elkeserítő.

Kezdetnek annyi, hogy ha anno ti választhattátok volna ki, mit kap Kaiser Ede, lett volna kerékbetöréses elevenenelégetés, megnyúzásos felnégyelés, stb. A végén meg kiderült csórikámról hogy nagy gazember ugyan, csak nem rablógyilkos.

Akkor mos gondolkodjatok el ezen a túlhisztizett eseten:

1. ez egy teljesen 1.0-ás, bicskázásba fajuló kocsmai bunyó volt. évente történik ilyen Magyaro-n 6-8 darab. csak az nem hír ha Józsi, a tratktoros a bivalybasznádi kis füstösben leszúrja Sanyit, a géplakatost.

2. abba is biztos sokan belegondolnak, hogy kik bunyóztak. mert abban egészen biztos vagyok, hogy a nagydarab, erős, helyi celeb kézisek egy pillanatra sem gondoltak arra hogy nem ők az erősebbek, nem ők jönnek ki jól a történetből. hiszen "senkikkkel" verekedtek. szóval amolyan simon tibi-gyilkosság szaga van az egésznek.

3. mindenki elfelejti, hogy Cozmát 1 szúrással ölték meg. (a korábbi veseszúrás nem tartozik ide), itt egy tipikus indulati bűncselekmélnyről van szó. ilyen több falusi búcsúban is heveny módon megesik

4. médiahiszti lett a dologból, a nyomozás szakmai része , hát.... mondjuk múgy hogy a nyomozók nem azt csinálták ami SZERINTÜK helyes lett volna hanem amire (nem kevés dilettantizmussal) utasította őket az ügyészség. 25-30 gyanusított, abből tucatnyian előzetesben???? 700 tanú?????? kb 25 DNS-vizsgálat???? 65 millióst meghaladó bűnügyi költség??????

5. aki tudja, találja ki hány védői bizonyítási indítványnak adtak helyt a nyomozás során? hány szembeítést végeztek a 3 fő gyanusított és a tanuk közöttna? nem kell találgatni, tudomásom szerint: NULLA. vagyis pont leszarták ami az ügyészség szerint NEM ILLETT bel a felállított bűnügyi koncepcióba.

tehát, itt a helyes minősítés valszeg az emberölés alapesete lesz , társtettesség nélkül, minősítő körülmények nélkül, amibe a csoportos garázdaság szerintem pont beleolvad. lesz még 1-2 súlyos /maradandó egészségkárosodást okozó testi sértés, de nem nagyon több. én kb 12-14 évre számítok, szigorúan szakmailag.

6. azt se nagyon szokták megemlíteni, hogy az egyik , vélelmezett elkövetően úgy fejbebaszták a késelés ÍELŐTT egy palackkal hogy szétnyalt a fejbőre. a neten is fent lévő videofelvételen egyébként látható, hogy Cozma megy föl a lépcsőn, majd utána 4-5 másodperccel egy nagyobb dara faszi, aki fogja a fejét. na ő R Sándor. és marhára nem úgy néz ki mint aki embert ölni rohan.

na, rágódjatok rajta, nem mese ez , gyermek. csak néhány gondolat.

perge 2010.02.06. 13:47:46

Lasssú Halááááál!!!

thebigben 2010.02.06. 13:48:35

Mondjuk kelljen dolgoznia! Például egy bányában. Minimálbérért, segély nélkül. Nem csak neki, az összes ilyennek.

Iustizmord 2010.02.06. 13:49:20

@redrick: nem akarlak ekeseríteni de EU-s alapokmányok tltják a halálbüntetést, magyaro. pedig nem fog kilépni ezen nemz.köz szerződésekből.

én elvileg halálbüntetés-párti vagyok, de nem lesz magyaro-n HB. jobb elfogadni, ingyenkurva sem lesz.

Iustizmord 2010.02.06. 13:51:25

@Iustizmord: 250 DNS-vizsgálat. kettőszázötven. ebből lett 65M Ft körüli bűnügyi költség.

a több tucat egyébről nem is szólva.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.02.06. 13:52:03

Az, aki itt engem anyázik, és arról beszél, hogy ez a gyilkosság legalább ráirányította a figyelmet egy valós problémára, az is a jót keresi a szörnyűségben.
Én a jónak csak egy másik aspektusát találtam.
Morbid? Hümm-hümm...
Az élet kegyetlen, én is az vagyok, csak egy kicsit másképpen, mint a csendes-rendes körömletépős, kerékbetörős, kiherélős kommentelők.

@white_widow: egy ember halálát eszközként használni logikus dolog, de én nem hiszek abban, hogy a cél szentesítheti az eszközt.
Az emberek bosszúszomjára hajazva indulatokat korbácsolni számomra visszatetsző.
Jó dolog köpködni, meg bodzaszedőzni egy kicsit, kiereszti a gőzt (meg gyűjt is hozzá egy keveset).

Szerintem a büntinek annak kellene lennie ilyen esetekben, hogy oda kell adni a sértett családjának rákötve egy asztalra, hogy csináljanak vele amit akarnak, annyi időn keresztül, ameddig az incidens tartott.
Azt, ha van gyomra hozzá lehet herélni, körmöt letépni, szíven szúrni, ha meg nincs, akkor gondolom nem várja el mástól sem, hogy neki legyen, és megtegye helyette.

Idet 2010.02.06. 14:01:59

A halálbüntetést nem, de a kényszermunkát vissza kellene állítani. Nem ám tévézünk meg gyúrunk odabe', hanem hozzászokunk szépen a keserves kétkezi melóhoz.

Néha (erős őrizet mellett)kivinném őket utat és egyebeket takarítani, szép nagy táblával a hátukon, ez és ez vagyok, ezt és ezt követtem el. Na persze, az emberi jogok! Az övéké, nem a mi jogaink...

xlac 2010.02.06. 14:03:47

Ha ez egy átlagemberrel történik soha nem kap ekkora nyilvánosságot és 5 év börivel megússzák ha egyáltalán elkapták volna őket...

redrick 2010.02.06. 14:06:02

@Iustizmord: A kaiser peldaval csak annyit bizonyitasz, hogy a rendorseg toketlen faszkalapok gyulekezohelye, nem azt, hogy nem erdelme komolyabb buntetest. A szembesites, meg a nyomozas egyeb hianyossagai szinten ue a kategoria. A tobbi, amit irtal meg egyszeruen nem erdekel. Egymillio emberol 999.999 nem szurta volna sziven, az az egy retek megis megtette.

"nem akarlak ekeseríteni de EU-s alapokmányok tiltják a halálbüntetést"

Engem ezzel nem keseritesz el, ha tenyleg vegigolvastad volna kommenteket, tudnad.
Ingyenkurva... bahh. Nekem felesegem van 'azzeg. Faszan orulok, ha van egy nyugodt estem.
Tul van hisztizve? Tul. De ahogy a cikkben is all: "Egy régóta burjánzó gennyes daganat perforációja"
Raadasul mar most korullengi a "na, par ev mulva ez is felteteles szabadlabon lesz", vagy a "rendorok mar megint kurvara elbasztak vmit" nyomaszto buze. Ezert en meg tudom bocsajtani a kerekbetoros, meg felnegyelos kommenteket.

nehülyéskedj 2010.02.06. 14:07:10

Az ő gyilkosa külön semmit. Minden olyan arc, aki ezt (amit tett, a semmiért) meg meri tenni, akasztófát.

Sixx! Anyádat is lenyuggerezed? 2010.02.06. 14:12:21

És mit érdemel az az istenverte barom, aki ezt a blognak nevezett szemetet rendszeresen kibassza az index.hu-ra?

Sixx! Anyádat is lenyuggerezed? 2010.02.06. 14:13:40

Apropo Cozma: emlékeim szerint azért ő sem volt az a szentéletű ember. Ezzel nem a gyilkosát akarom védeni, de szentté avatni sem kellene.

Idet 2010.02.06. 14:14:31

Azért nem értek egyet a halálbüntetéssel, mert: 1. Végleges, nem lehet visszacsinálni. (ld. Kaiser Ede,a nemgyilkos gazember)
2. Barbár dolog, amikor az állam átveszi a megtorló szerepét, hányingerem van pl. az amerikai kivégzési jelenetektől, bármit is tett a delikvens.
Szivem szerint, ha már el kell pusztítani az ilyen dúvadakat, az ott helyben agyonlövés járna nekik. Egy év múlva a börtönben lekötözve megölni, az nem ugyanaz, mint a stante pede büntetés. Ha ők barbár barmok, mi is legyünk azok? Ez persze nem megvalósítható, tudom, sok okból.
És még: jól emlékszünk még a politikai halálítéletekre. Ha egyszer van, be is fogják vetni, csak idő kérdése.

Iustizmord 2010.02.06. 14:15:30

@redrick: "kaiser peldaval csak annyit bizonyitasz, hogy a rendorseg toketlen faszkalapok gyulekezohelye, nem azt, hogy nem erdelme komolyabb buntetest. "

már bocs, de az NNI (Kaiser) meg egy megyei rfk életes nyomozói azért nem a sarki posztosrendőr kategória, szal a sommás megállapításod (töketlen faszkalapok) nettó butaság.

a komolyabb üntetést sem értem. komoly büntetést fog kapni ha és akire rábizonyítják hogy szúrt a kérdés csak az, mihez lépest komolyabb? komolyabb mintha egy traktorost vagy komlyabbat mintha egy mérnököt szúrnak le? mihez képest komolyabbat?

"a szembesites, meg a nyomozas egyeb hianyossagai szinten ue a kategoria."

nem, itt az a gond, hogy a teljes igazság kiderítése sérül. EZ a nyomozás egy felűállított koncepció igazolására szolgált (mint a Kaiser-ügy) , nem az igazság kiderítésére. és akkor jönnek az önjelölt igazságosztók és az ügy ismerete nélkül zsigerből megmondják hogy minősített végrehajtású halálbünti. szép.

Iustizmord 2010.02.06. 14:17:30

@Sixx! Anyádat is lenyuggerezed?: pedig ugye szobrot is kap. az lesz a szép, pártatlan ítélkezés, amikor a bírói tanács elnöke (szerintem 5 tagú tanács elé utalják) minden nap elsétál a szobor előtt...

Iustizmord 2010.02.06. 14:19:51

@Idet: jah, Nagy Imre ügyben sem írták bele az ítéletbe hogy "politikai bűncselekményt" követett el (aka politikusbűnöző), hanem megtalálták hozzá a köztörvényes tényállásokat.

Idet 2010.02.06. 14:24:09

@Sixx! Anyádat is lenyuggerezed?: És ezért le lehet szúrni?

Arról van szó, hogy az emberölés NEM bocsánatos bűn. Vannak fokozatok, indokok, extrém helyzetek, de NEM BOCSÁNATOS BŰN, bármit is követett el az inkriminált egyén.
Ha az állam követi el, akkor sem az.
Valahogyan szelektálni kellene. Nem mindegy, hogy rablógyilkos, vagy agyonüti a rablógyilkost, amikor az betör a házába.
Valamilyen minősített eset kellene, hogy innentől golyó. Csak okoskodok itt, mert elkeserítő állapotok ezek, de persze nem én vagyok kompetens, valami megoldást találni.

Idet 2010.02.06. 14:28:43

@Iustizmord: Hát erre céloztam. Gondosan ügyeltek a törvényre, látszólag, de még a ma született csecsemő is tudta, hogy politikai ítélet volt, részben szovjet kívánságra, részben, mert Kádár az volt, aki.

Iustizmord 2010.02.06. 14:31:53

@Idet: s mi a garancia h máskor nem lesz ilyen? jobbikos megrendelésre?

amúgy az eljárási szabályokat nem nagyon tartották meg a nagy imre féle perben, ha jól tudom. még formálisan se nagyon.

Árpádka 2010.02.06. 14:34:00

Ilyenkor sajnálom, hogy nincs halál büntetés.
Ha lenne én a felnégyelést vagy a kerékbe törést javasolnám.
Aprópó hol vannak az Amnesty International emberei hogy megvédjék szegény szobafestőt meg vasgyüjtőket?

csorsza 2010.02.06. 14:35:43

A 68 millióhoz képest már nem lenne tétel 3 db hurok beszerzése. Ha ezen múlik, fizetem...

Iustizmord 2010.02.06. 14:39:28

na, ha végigolvassa bárki is a kommenteket meg fogja érteni miért nincsen esküdtszéki rendszer Mo-n.

mob justice, az sincs, de igény, na az lenne rá.

@csorsza: miért csak 3? gyanusítottból két tucatnyi van... egyszrűbb, olcsóbb lenne vízbe fojtani, nem? mondjuk a Sportuszodában, az éljenző tömeg szeme láttára. tetszene?

redrick 2010.02.06. 14:40:15

@Iustizmord:

"már bocs, de az NNI (Kaiser) meg egy megyei rfk életes nyomozói azért nem a sarki posztosrendőr kategória, szal a sommás megállapításod (töketlen faszkalapok) nettó butaság."

Tolem lehetnek Sherlock Holmes, meg Poirot torvenytelen gyerekei is: a Kaiser ugyet ELBASZTAK! De nem kicsit am, hanem nagyon csunyan! A rendorseg=toketlen faszkalapok talan egy kicsit tenyleg sommas, de en csak akkor hallok rendorrol, amikor elbasznak vmit, vagy amikor levesznek, mert hianyos az izzokeszlet. Ja, majdnem elfelejtettem 2006-ot... de ebbe inkabb ne menjunk bele, mert az nekem is tul zavaros.

"EZ a nyomozás egy felállított koncepció igazolására szolgált (mint a Kaiser-ügy) , nem az igazság kiderítésére. és akkor jönnek az önjelölt igazságosztók és az ügy ismerete nélkül zsigerből megmondják hogy minősített végrehajtású halálbünti. szép."

Azert nem ugyanaz a kategoria, amikor a pattanasos hulyegyerek veres leszamolasrol fantazial, mint amikor a rendorseg egy ilyen kiemelt ugyben ennyire szanalmas teljesitmenyt nyujt. Az meg, hogy a nyomozas egy eleve felallitott koncepcio igazolasara szolgal megis kinek a hibaja, ha nem a rendoroke?

En tenyleg nem akarom a normalis rendoroket buzeralni, van azoknak eleg bajuk a sajat seggfej fonokeikkel, meg pszichopata kollegaikkal. De a normalis rendorokkel takargatni a seggfejek hulyesegeit, az megint csak nem tunik vmi konstruktiv hozzaallasnak...

Zozi79 2010.02.06. 14:49:07

@Iustizmord: "1. ez egy teljesen 1.0-ás, bicskázásba fajuló kocsmai bunyó volt. évente történik ilyen Magyaro-n 6-8 darab. csak az nem hír ha Józsi, a tratktoros a bivalybasznádi kis füstösben leszúrja Sanyit, a géplakatost."

Egy hülye barom vagy. Szigorúan szakmailag. Ha ismernéd a helyet, ahol történt az eset, nem rángatnád ide a bivalybasznádi Józsit (amellett hogy Sanyi gyilkosának is ugyanaz járna mint Cozma gyilkosának).

Na a te fajtád miatt utálja mindenki az ügyvédeket. Meg sem próbálod felfogni, hogy ezek a szemét cigányok balhézni mentek oda, késekkel felszerelve. Ez lett a vége. Neked ez indulati cselekmény? Ostoba.

Kandabula 2010.02.06. 14:49:37

Aki esténként késsel (bicskával) indul szórakozni, és egyáltalán, lakását felfegyverkezve hagyja el, és ezzel potenciális lehetőséget teremt azok használatára, sötét bűnözői lélekkel rendelkezik. Javaslatom: esti (éjszakai) motozó razziák (ez vonatkozik az ocsmány grafittizőkre is!), valamint fémdetektorok felállítása az éjszakai szórakozóhelyeken.

Kandabula 2010.02.06. 14:52:08

Cosma gyilkosa és az egész banda pedig rohadjon életfogytiglan egy szigorított fegyházban.

Kandabula 2010.02.06. 14:53:48

Nem halálbüntetés! Sorvadjanak el.

BGYCS 2010.02.06. 15:08:50

Normális országban lehetne ejnye-bejnye, börtön, javitó nevelő munka, kanálbábkészités, öregek otthonában parkositás. Abnormális országban -értsd: Magyarország- pár hónap vizsgálati fogság, töketlenkedés, huszonezer oldalas perirat, 200 tanú, 150 bizonyiték, házi őrizet, 3 évig húzódó meddő vita, karperec hiánya, eltávozás a Bahamákra vagy Andorrára.
Most már nincs más megoldás, mint a rendcsinálás. Amig nem ért szóból a cigány: fogat fogért, szemet szemért.

Idet 2010.02.06. 15:08:59

@Iustizmord: A maguk normái szerint megtartották, de hát az nem volt jog valójában. Pontosabban: nem volt jogállam.
Nem, nincs rá garancia, hisz épp ezt mondom. Ne Jobbikozzunk már, nem mondod komolyan, hogy ezektől komolyan kell tartani. Ha bekerülnének is a Parlamentbe, úgy bedarálja őket a rendszer, mint a huzat, mint Csurkáékat is. Pedig ott is folyt a patakvér...
Még Nagy Imréhez. Azt ugye tudod, hogy ő sem volt az az ártatlan bárányka. Az 1. vil.háb. után kikerült a Szu-ba, és ott, komisszárként a polgárháborús időkben rendes kis mészárlást rendezett valahol Szovjet-Közép-Ázsia déli részén.
Így prompt nem jut eszembe, hol, de utánanézhetek.
Ami miatt ő a szememben - nem hős, mert aaz, hogy mondjam, túl fellengzős szó, inkább mártír -, hogy az akkori magyar valóságban ráébredt valamire, a legjobb szó erre szerintem, bár, mint minden hasonlat, ez is sántít egy kicsit, megtért, és képes volt következetesen a végiggondoltak szerint cselekedni, egészen az akasztófáig. Becsületes, hű, és mindenképpen nagyon tisztességes ember volt. De nem angyal, hanem ember, esendő, mint mindenki. Az vesse rá az első követ, aki így végigcsinálta volna.

Ez az egész tulképpen arról jutott eszembe, hogy Marian Cozma nem volt angyal, valaki szerint.

Logan Grimnar 2010.02.06. 15:11:06

Slow slicing az összes retkes orknak aki csak érintve volt ebben a gyilkosságban.

Kandabula 2010.02.06. 15:12:07

@Idet: patakvérről a bohóc Torgyán beszélt.

korlat 2010.02.06. 15:16:10

@kolbászoszsömle: "csak a sportolók azok ilyen kivételezett emberek."
öcsém:D
miért hiszik az emberek azt, hogy aki sportoló az egy agyatlan mormota, aki csak ahhoz ért, hogy eldobjon egy labdát?
szvsz mindenkinek sportolnia kéne. a sport ugyanis nevel. mozoghatnál te is, és akkor nem lenne időd ilyen idióta kommenteket írni:p
on: a "Láttuk" felsorolás priceless, gj!

manager2008 2010.02.06. 15:17:53

Sok érdekeset írtatok. A probléma a jogalkotásban is benne van előre kódolva.

Egy szórakozóhelyre nem mehetünk felfegyverezve, mert az alkohol hatására abból csak baj lehet.
Ilyen helyeken elő kell írni a fémdetektor használatát, és ha valakinél mégis talál bent a rendőrség fegyvert, az egy év minimum legyen. A ruhatárba viszont le lehessen adni minden jogosan tartható önvédelmi eszközt.
A belső védelem legyen hatékony, kamerák, biztonsági őrök.
Ha valaki verekszik azt kapják el (ajtó bezárul, rendőrség kijön és a fiúknak bentalvás, másnap itélet garázdaságért gyorsítottan.

A konkrét esemény nem egyedüli, több ilyet láttam már, nem történt semmi. Volt eset hogy kihívtuk a rendőrség komolyabb egységét is, de nem igazán akartak balhéba keveredni a nehéz fiúkkal (nem volt 8 napont túl gyógyuló a sérülés a mit gyártottak.
Nem baj, megoldottuk másképp.
A cigány bűnözőkkel nagy a baj, ha megjelennek valahol, akkor akinek van egy csepp esze elhúz amíg lehet, ha nincs rajta szúrásálló mellény és a kis társasága kevesebb mint 20 fő.
A megoldás majd alakul....

A konkrét gyilkossági eseményt a csendőrség anno 3 azaz három nap alatt felderítette volna, beismerő vallomások mellékelve. Ha valakinek módszertani kérdése van segítek szivesen. Ja és nem került volna semmibe, mert bármelyik csendőr őrmester tudott úgy kérdezni, hogy neki válaszoltak is. Az ügyvéd majd akkor jöhetett ha megvolt a vallomás, de az kis ügyekben csak pár órába tellett.
Akit érdekel nézzen utána hogy vallat az idegenlégió, tanulságos..

nullify 2010.02.06. 15:25:24

Úthenger alá velük, természetesen a lába irányából guruljon rájuk, lassan :)

Kandabula 2010.02.06. 15:29:10

@manager2008: éljenek a csendőrség és az ÁVH pofozó emberei, valamint az idővel történő takarékosság. Van benne valami...

avicularia 2010.02.06. 15:29:12

@Iustizmord: figyi, kocsmai verekedés amiben valakit összevernek akár indokolatlanul akár jó okkal, előfordul, volt, van lesz. szar ha az embert megverik, de sajnos vannak ilyen emberek.
előfordul, az élet része.

valakit,cigányt, nem cigányt, románt, magyart, ruandait, bárkit HALÁLRA KÉSELNI, no ez az, ami kicsapja a biztositékot, ez az ami NEM EMBERI, ki kell vetnie a társadalomnak, elpusztitani, kasztrálni.

érted?

Idet 2010.02.06. 15:32:29

@Kandabula: Bocs, a tényt illetően igazad van, én csak a tendenciára utaltam volna vele.
De igaz, ők mondták!

Picitures doktor 2010.02.06. 15:33:12

Trent City életfogytig,ha már a kötél nem megengedett.

Idet 2010.02.06. 15:37:57

Na szóval, a gyilkolászást és a középkori/újkori/legújabbkori kínzásokat talán hagyjuk.

Emberből vagyunk, nem? Ha ezzel az infantilis, fantáziákat kiélő, pszichopata-szado-mazo baromsággal állunk neki vérkomoly társadalmi problémáknak, abból csak ugyanilyen kaliberű ostobaság jöhet ki.

Mindenki a dilidokikat akarja gazdagítani?

belekotty 2010.02.06. 15:41:13

Életfogytig a cigány bodzaszedő hordának. De tényleges, nem ám csak harminc év!

Káposztakukac 2010.02.06. 15:42:00

@Iustizmord: hagyjad ezeket a hülyéket, kolléga. ezekkel nem érdemes veszeledni, vitatkozni. a kommentelők 90%-a túl hülye, hogy felfogja a szavaid lényegét. arról nem is beszélve, hogy sacc/kb. 15-re tippelem a fröcsögők átlagos életkorát itt. ilyenkor az éretlenség találkozik a műveletlenséggel. gyilkos kombináció.

Idet 2010.02.06. 15:42:35

@avicularia: Tökéletesen egyetértek az indoklással.

Az "elpusztítani, kasztrálni" résszel nem, bár nekem is kinyílik a bicska a zsebemben ezekre a hírekre.

Felnőtt módra kellene viselkednünk, nem?Az egész magyar társadalom egyik átka, hogy a Kádár-féle kiskorúságban-tartás következményeit nyögjük! FEL KELLENE NŐNI, emberek!

Garison 2010.02.06. 15:51:10

Adhatok tippet a következő poszthoz? Milyen "bünti" jár annak, aki összeszaroz egy emlékművet?

Ok, szerintetek nem akkora dolog pár ezer cigány legyilkolása, meg már rég is volt, de azt szervezetten tettek, egy ország támogatásával. Számomra ez IS felháborító! Meg öt éves gyermeket lelőni, mint egy kutyát. (És mindezt természetesnek venni, na ez a gáz...)

A cigány bűnösöket viszont nem támogatjuk, soha nem mondja egy cigány értelmiségi, hogy csak egy magyar, vagy csak egy román halt meg, bezzeg a többségi emberek...

Nem egyenlő a mérce. Lássuk be...

redrick 2010.02.06. 15:58:35

@Idet: Dejszen ez itt nem egy kormanyzati okossagelemzo akademiai forum. Ez itten keremszepen egyreszt egy olcso nezettsegvadasz populista bulvarblog, masreszt frusztracio-csokkento, kurvaanyazos igszsagoszto S/M fantasy blog a nepnek. Ide ugy kell jonni, hogy "na, megyek, meghempergek egy kicsit a sarban, mert jot tesz a boromnek". Aztan lehet tovabbra is nyugodtan okosakat gondolni jogrol, civilizaciorol, tarsadalmi feszultsegekrol, meg azok megoldasairol.
De nem itt. Itt felnegyelunk, kerekbetorunk, sobanyaba kuldunk, napra lancolunk, kulcsot eldobjuk. Kivaloan kiegesziti a boxzsakomat (ami nelkul egyebkent mar reg leszedtem volna a hihetetlenul nyegle, tenyerbemaszo pofaju, de sajnos fizeto ugyfelem arcat)

ViewSonic 2010.02.06. 15:59:32

@Iustizmord: sok erdekeset irtal, mintha te lennel a vedoje az egyiknek, nem? na mindegy is, de azert termeszetesen kemenyen ferditesz ezzel a kocsmai szurkalos traktoros sztoriddal. mert persze van kocsmai szurkalas bivalybasznadon, es a vegeredmeny ugyanaz. de ott nem 30-40 cigany megy be ismeretlenul egy szorakozohelyre demonstrative "bevedeni" a helyet. hanem a helyi lakossag egymas kozott "mulatozik" majd szurkal egy kicsit. ezek a cigok ebbol eltek, es a riportban a budos cigany mosolyogva mondja hogy ritkan verik el oket ennyire. ez annyit tesz, hogy el lettek verve, ezert gyilkoltak. kifordalaskent. szal hagyjuk ezt a gyenge szar kocsmaiverekedes dumat, mert ha a birosagon is erre alapozol hamar atlatnak rajtad....

redrick 2010.02.06. 16:14:25

@Garison:

"A cigány bűnösöket viszont nem támogatjuk, soha nem mondja egy cigány értelmiségi, hogy csak egy magyar, vagy csak egy román halt meg, bezzeg a többségi emberek..."

Ebbol ugy tunik, hogy cigany vagy. De meg ha nem is, tudhatnad, hogy ez kurvara nem igaz.

Az emlekmuves megjegyzesedbol es ennek kapcsan "par ezer cigany lemeszarlasarol" meg bevallom egy kurva szot sem ertek. A szovjet "felszabaditos" formedvenyre gondolsz a Kossuth teren?

A merce meg valoban nem egyenlo. Csak egy pelda: meglehetesi bunozes. 20k Ft.

Pozitiv diszkriminacio = olaj a tuzre.

Iustizmord 2010.02.06. 16:15:26

@Zozi79: nézd, ennyi erővel , ha már személyeskedünk, felhívhatnálak apád bránerének rituális lepippantására is nehogy anyád testvért szüljön neked, de én nem megyek le kutyába

peca1000 2010.02.06. 16:18:47

Az volt a "szép", mikor a dicső fő bodzaszedőnek állt még feljebb, hogy miért nem ítélték el a sportolókat is. Mert szerinte ők garázdálkodtak, ő ártatlan.
Meg kell késelni a böriben a kis köcsögöt, a pajtásaival együtt.

És kommandósokkal összegyűjteni a haverjait, elvinni egy kieső helyre, és szépen belelőni őket egy árokba.
Ja és a teljes vagyonukat elkobozni, elárverezni, áldozatoknak a pénzt odaadni.Uzsorásokkal, egyéb erőszakos bűnözőkkel is ugyanezt tenni, csendben, titokban, hogy az EU meg ne hallja.

A börtönökbe tennék egy akasztós szobát, ha valaki nem bírná már az ottlétet, és ezzel is könnyítene anyagilag a társadalmon.

dzsekwolf 2010.02.06. 16:24:11

az a büdös helyzet tisztelt polgár elvtársak, hogy ebben a proli állatkertben amibe beleszülettünk itt közép-kelet európában a demokrácia mintha nem lenne helyénvaló. egy determinista, irányító és szabályozó rendszervaló nekünk balkán paraztoknak.bezzeg a kommunizmus alatt nem volt ekkora a pofánk. persze az se hiányzik mert az is hitvány rendszer, de akkor mi a bodzavirágos macipöcse kell ide ,hogy végre nyugodtan sétálhassunk az utcán a gyerekeinkel anélkül,hogy valamilyen tetovált vagy éppen nem tetovált akárki ne ugorjon nekünk az 50-es kigyurt karjával a puccos luxus autójából.
nagyon tescos nép vagyunk sajnos. keletiek!!! hajrá

redrick 2010.02.06. 16:24:41

@Iustizmord: hihh :)

De a kutya helyett mondd inkabb pl, hogy szanyitiborba, vagy plazaringyoba . A kutyak sosem valaszolnak ervekre anyazassal. Meg a rossz kutyak se.

redrick 2010.02.06. 16:31:02

@dzsekwolf: mi kell? Az a 40-50 elveszett ev mondjuk jol jonne.
Az biztos, hogy a magyar , mint fajta fikazasa, meg a nagykepu belvarosi zsidogyerekek lenezo megjegyzesei nem sokat segitenek. Legfeljebb a jobbiknak...

Garison 2010.02.06. 16:34:54

@redrick: Mire mondod, hogy kurvára nincs így? Bocs, de kicsit több cigányt ismerek mint Te, elég csak a családtagjaimmal beszélgetnem hozzá, hogy mit gondolnak a Cozma-ügyről:)

Nem pozitív diszkriminációról beszélek, hanem egyenlőségről!!! Az őseim 500 éve élnék itt, ne bodzaszedőnek hívjátok a valóban munkás embereket légyszi... Ez olyan mintha bécsi tolvajoknak hívnák a magyarokat vagy ilyesmi....

Van egy emlékmű a Duna-parton, amit rendszeresen szarral összekennek, ja és aktivisták takarítják le, mert az önkormányzatoknak "nincs rá pénze"...

Tudd meg melyik az és mire állították, ha érdekel...

Manyizga (törölt) 2010.02.06. 16:38:10

A bűnös családját évente ellenőrizze az APEH vagyonosodási szempontból. Gyanúsan jól élnek bodzaszedésből...

dzsekwolf 2010.02.06. 16:40:30

@redrick: ha tudnád,hogy honnan jöttem és milyen körülmények között kellett a magyarságomért kiállnom és sok esetben eltürni a megalázást akkor nem így értelmeznéd amit írtam.De persze nem tudod, hát honnan is tudhatnád. Nekem semmi bajom semmilyen nemzetiségü vagy kissebségü emberrel, mert tudom milyen ha le hazátlanoznak.Nem vagyok jobbikos, szeretem az erös pistát,a csajok is elképesztő szépek mifelénk csak ne lennénk MI MAGYAROK ilyen keletiek.Kissé több önkritika nem ártana sok embernek. Vagy, hogy mégjobban megértsd amit mondani szeretnék, elsősorban önmagunkat kéne rendbehozzuk aztán másokat.

Iustizmord 2010.02.06. 16:44:56

@Idet: a jobbik úgy jött ide hogy ők keményen odabasznának, rendpárti alapon, csak ahol vágják a fát ott hullik ugye a forgács. nagy imre meg, hiába emelik szentté, valóban nagy kommancs volt.

@ViewSonic: maradjunk abban h ismerem az ügyet, nem oly részletesen mintha védenék benne, de ismerem az egyik védőt. ferdíteni nem ferdítek, ahol számokat írok az kb pontos, ahol szakmai véleményt azt vállalom, ami meg egyéni vélemény, az nem több annál.

@avicularia: ugyan ez lenne a véleményed azokról is (ti kiirtani a társadalomból) akik agyonlőtték azt a néhány cigányt az M3 mellett?

redrick 2010.02.06. 16:46:45

@Garison:

"Mire mondod, hogy kurvára nincs így? Bocs, de kicsit több cigányt ismerek mint Te, elég csak a családtagjaimmal beszélgetnem hozzá, hogy mit gondolnak a Cozma-ügyről:)"

Arra, hogy a ciganyok nem mondanak ilyet, hogy "csak egy magyar". Mondanak ok durvabbat is.
De tenyelg, mit mondnak a csadtagjaid? Meg ugy altalaban, ertelmesebb cigany-korokben mit gondoltok az ilyen Sztojka, meg Rafael felekrol?

"Nem pozitív diszkriminációról beszélek, hanem egyenlőségről!!! Az őseim 500 éve élnék itt, ne bodzaszedőnek hívjátok a valóban munkás embereket légyszi... "

Edesjoistenem, hagyjuk mar ezt a faszsagot! Senki (aki szamit) nem hivja a rendes ciganyt bodzaszedonek. Az a gond, hogy kurva keves rendes ciganyrol hallani. Meg az un "ertelmisegi ciganyok" is ilyenek, mint Kolompar Orban. Megis mi a faszt vartok, miert szeressunk titeket, amikor meg a fo-ciganyok is ilyenek? Es folyamatosan jonnek a remtortenetek a videken feldarabolt nagymamakrol, meg a csontig lerabolt becsuletes emberekrol.
Meg te is (aki az ertelmesebb fajtabol valonak tunsz) idejossz, es nekiallsz hablatyolni egyenjogusagrol a pozitiv diszkriminacio tobzodasa idejen.
A faszer nem mondod, hogy "bazzeg en cigany vagyok, a pofamrol leeg a bor, hogy az a rohadek is igy nevezi magat" Neked kene a leginkabb kovetelni az akasztofat ajoeletbe. Gondolom szivsz rendesen a fajtaja miatt.

redrick 2010.02.06. 16:51:41

@dzsekwolf:

"Kissé több önkritika nem ártana sok embernek. Vagy, hogy mégjobban megértsd amit mondani szeretnék, elsősorban önmagunkat kéne rendbehozzuk aztán másokat"

Az biztos, hogy par embernek nem artana az onkritika. De onmagunk gyalazasa semmifelekeppen nem vezet "onmagunk rendbehozasahoz". Ahhoz, hogy masokat szeretni tudd, eloszor magad kell tudni szeretni. A nep nagy resze mar egy ideje utalja, hogy magyar. Koszonheto ez a sok balkanozasanak, meg butamagyarozasnak.

"ha tudnád,hogy honnan jöttem és milyen körülmények között kellett a magyarságomért kiállnom és sok esetben eltürni a megalázást akkor nem így értelmeznéd amit írtam"

Na, meselj. Anglia?

kewcheg 2010.02.06. 17:00:37

Nevezett etnikummal foglalkozom munkám során soksok éve.Valamilyen szinten ismerem általánosságban a cigányságot,de sőth hozzá is olvastam párezer oldalt.
Szomorú, de tény,és sajnálom hogy ezt kell mondani, de a naked truth,hogy a cigánynak nem a börtön a büntetés,legyen az bár harminc év,hanem a halál.Cigányembernek annyi a börtön,minta fing. Az egy , másfél éveket guggolva kiülik, kicsit zakkannak, mondjuk 3-4 évtől, de nem maga a szabadságelvonás, hanem a család hiánya amit nem viselnek könnyen.8 vagy attól fölfele év,már minden mindegy, de még mindig jobb mint a nyaknál fogva történő fellógatás....

Garison 2010.02.06. 17:03:28

@redrick: Nem tagadom meg sem a magyarságomat, sem a cigányságomat. Soha!

nem követelek akasztófát, mivel Mo.n nincs halalábüntetés, de amikor volt se sok haszna volt, több politikai fogoly halt meg, mint köztörvényes tudtommal...

"De tenyelg, mit mondnak a csadtagjaid? Meg ugy altalaban, ertelmesebb cigany-korokben mit gondoltok az ilyen Sztojka, meg Rafael felekrol?"

Az enyingi bandával meg Cozma gyilkosaival nincs közös ügyem, ezek gengszterek MAGYARORSZÁGON, akikre a magyar törvények vonatkoznak, mégis mit gondolnánk szted?Te mit gondolsz Pándiról?

Mi soha nem mondjuk, hogy gyilkolni kell, sőt a legtöbben azokat szidjuk, akik előadták, hogy Cozma cigányozott, azért ölték meg.

Kolompár Orbán nem roma értelmiségi, egy MAGYAR politikus, akinek gyökereit a Hazafias Népfrontnál keresd...Azóta erősen MSZP-közeli, de nyugi, Fideszesek, sőt Jobbikosok is hajtanak romákra. Sőt. épp a Jobbik profitálta a legtöbbet a "romaügyből". Ehhez kellettek cigányértelmégiek is a tanácsadásba...

redrick 2010.02.06. 17:20:40

@Garison:

"Nem tagadom meg sem a magyarságomat, sem a cigányságomat. Soha!"

Nagyon helyes

"Te mit gondolsz Pándiról?"

Pofamrol leeg a bor, amikor meglatom leirva, hogy a magyar Pandi

"sőt a legtöbben azokat szidjuk, akik előadták, hogy Cozma cigányozott, azért ölték meg"

Ja, sejtettem. Ok okozzak a legnagyobb karokat nektek. Ha nem vedenek az ilyen tetveket azzal, hogy hat ok ciganyok, meg a meglehetes miatt csinaljak, sokkal kevesebben altalanositananak. Valojaban az ilyen un jogvedok szeparaljak a ciganyokat a magyaroktol.

"Sőt. épp a Jobbik profitálta a legtöbbet a "romaügyből"

Igy van, nem is kerdes. En is ezt mondtam. Meghozza azzal, hogy ki mertek mondani a tabut. A megoldasaik persze olyanok, amilyenek, de ha fasztudja hany even keresztul nem naciztak volna le automatikusan azokat, aki egyaltalan felvetettek a problemat, most nem tartanank it es nem lenne jobbik sem.

Nna, a lenyeg: orulok, hogy tenyleg van valosagalapja az "ertelmes cigany" legendajanak. Barcsak ereznetek annyi elhivatottsagot sajat a ciganysagotok irant, hogy kirugdossatok a picsaba az ilyen Kolompar feleket es csinaljatok vmit a videki ciganyokkal, mert ott tenyleg nagy gaz lesz hamarosan.

Garison 2010.02.06. 17:33:39

@redrick: bár nem mindenben értek egyet Veled, azért örülök annak, hogy valahol megértjük egymást.

Nekünk is ég a pofánkról a bőr Sztojkáék miatt, elhiheted... Nyilván nem megélhetésből csináljak, de ez más kérdés. Nincs közös ügyem velük, éppúgy, mint a környéki maffiózókkal (akik itt nem romák spec, sőt inkább szélsőjobb felé húznak...)

Kirugdosni a Kolompár-féléket nem tudjuk sajna, max civilként tenni valamit. Meg persze szavazni is tudunk, igaz itt azért komoly gondok vannak a magyar jogrenddel. A kisebbségek parlamenti képviseletéről kb. 15 éve nem hoztak döntést, elég súlyos mulasztás van ott...

A vidéket ne féltsd annyira, a legtöbb "értelmes cigány" onnan jön Pestre, vagy ott él. Nincsenek kevesen, lehet, hogy őket észre sem veszed, de ez így van jól.

Idet 2010.02.06. 17:42:56

@redrick: Tudod, mit, igazad van, csak néha azért borsódzik a hátam...

Idet 2010.02.06. 17:49:03

@Iustizmord: A hangsúly a feltételes módon van. Keményen odabaszNÁNAK. Szájjártatás, és ahogyan Redrick írta, frusztráció-csökkentés. Nem fiók Hitlerek ezek, hidd el.

Ttttúúróóó Kkiiitttyyyy yyyyy....y.yyy.yyy......yy 2010.02.06. 17:49:18

Levágni a kezétlábát tőből a bodzaszedőnek is meg a szobafestőnek is, hogy eszébe ne jusson vonulgatni Siófok-alsón, meg striciskedni védelmipénzeket szedni, adót csalni, bunyózni-késelgetni-menőzni. Ezt a fajta élősködő embertípust végleg ki kéne törölni a társadalomból!

Idet 2010.02.06. 17:55:26

@kewcheg: Kicsit túl sommás nekem ez a vélekedés.

Helyileg hol foglalkozol velük? Úgy értem, melyik városban, mert ha Budapesten, a budapesti cigányság éppúgy nem jellemző az egész országban élőkre, mint a ahogy a nem cigány budapesti népesség sem jellemző az egész országra.

redrick 2010.02.06. 17:55:45

@Garison:

"bár nem mindenben értek egyet Veled, azért örülök annak, hogy valahol megértjük egymást"

Ennyi az egesz bazzeg, dumalni kell

"Nincs közös ügyem velük, éppúgy, mint a környéki maffiózókkal"

Hogy a verbe ne lenne! Egy kalap ala vagytok veve. A rohadek ciganyok olnek minket ugyebar.

"A vidéket ne féltsd annyira, a legtöbb "értelmes cigány" onnan jön Pestre, vagy ott él. Nincsenek kevesen, lehet, hogy őket észre sem veszed, de ez így van jól."

Francokat van ez igy jol. En "ertelmes cigany"-t akarok sokat latni es keves Sztojkat. Sajna ez ma pont forditva van. En (es a tobbi atlagmagyar) csak tolvajt latok, gyilkost, gengsztert. Ja, meg Kolompart. Es persze Gyoziket, majdelfelejtettem en marha :)
A lenyeg, hogy ha komolyan gondolod ezt a "nem tagadom meg a ciganysagomat" dolgot, akkor bizony tenned kene vmit azert, hogy latszodjon: nem csak gyilkos lehet a cigany. Baszhatod a becsuletessegedet. Amig barna a borod, ugyis egy rohadt cigany vagy, mert csak a szojkak latszanak. Az atlagember meg vagy elhiszi, hogy nem minden cigany sopredek, vagy nem. Mostanaban inkabb nem.

Idet 2010.02.06. 18:09:35

Figyeljetek, ez nagyon nem tartozik ide, de elpusztulok, ha nem tudom meg, mi ez: ma valaki egy másik blogban a "fibrált sokaságot" emlegette, de aztán eltűnt. Mármint az emlegető.

Azt tudom, hogy matematika-geometria, de ennél egy tapodtat sem jutottam tovább.

Nincs véletlenül egy matematikus a közelben???

kewcheg 2010.02.06. 18:21:06

@Idet: Büntetőjog...és vidéken.Szép estét.

Garison 2010.02.06. 18:32:30

@redrick: Valóban párbeszédre van szükség, és úgy látszik pozitív példákat is mutatni kell! Pedig az volt eddig a liberálisok dumája, hogy nem kell diplomás romákat mutogatni, mert úgyis csak azt mondják, hogy ő a kivétel, aki erősíti a szabályt...

Most tényleg az van, hogy az roma, aki koszos, aki lop, vagy aki segélyt kap. A cigány egy életmódot jelöl, de ez azért fals Magyarországon, mert romák százezrei élnek itt évszázadok óta letelepedve (identitásukat és nyelvüket vesztve...). Az USÁ-ban a Gipsy vándorlót jelent, de ott tényleg úgy is élnek (sokan közülük magyarul beszélnek amúgy).

Szóval "értelmes cigányt" is lehet látni. Kb. 400 olyan ismerősöm van (23-40 év között), akik szellemi munkával keresik kenyerüket.(diplomások főleg, de mind érettségizettek és szakképzettek, szóval nem a társadalom legalján vannak, remélem így érthető).

Azt írod: az atlagember meg vagy elhiszi, hogy nem minden cigany sopredek, vagy nem. Mostanaban inkabb
nem.

Tudod, ilyen szinten már nem érdekel az "átlagember", nem nekik akarok bizonyítani, ha egyáltalán akarok valakinek is.

A romák körében több példaképre (Pisont Pista, Caramel, Gáspár Laci, Kállai Ernő, vagy régről Dankó Pista, sőt Czinka Panna!)míg a nem romák körébeb kevesebb előítéletre van szükség. Marha egyszerű a dolog sztem...

Az általad említett emberek épp az ellenkezőjét teszik (Kolompár Orbán amúgy nem szándékosan, ezt komolyan mondom!): miattuk szemlesütve járnak a romák, a gádzsók meg szitkozódnak.

Doki1127 2010.02.06. 19:32:47

Sírok, egyszerűen sír a lelkem, sír a szemem, mert így egy év után sem tudom hova tenni az egészet. Azon a reggelen egyszerűen nem tudtam semmit se csinálni, képtelen voltam bármire is koncentrálni.

Bünti, nem tudom, most semmi nem jut eszembe, mert ezt a csodálatos embert már nem lehet visszahozni, a fájdalmat, amit ezek az állatok a családnak, a barátoknak és a szurkolóknak okoztak, eltörölni már nem lehet. Petre Cozma a fia mai szoboravatásánál újra példát mutatott az emberi tartásból és egyáltalán mindenből.

A cikkben leírt megállapítások mindegyikével egyetértek, sőt azokkal azonosulok. Nagyon remélem, hogy legközelebb a nemzeti összetartásról vagy - ahogy azt a cikk szerzője is írja - egy szobor állításáról egy pozitív esemény kapcsán olvashatunk majd.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.06. 19:53:46

Én büntinek a fenti találó sajátvagyon értékének megtermelésig tartó kényszermunka mellett azt javaslom, tanulja meg, mit jelent szégyellni az életformáját, és soha ne felejtse el, hogy ő NEM tagja a társadalomnak. Ezért kerül börtönbe. Éppen ezért semmit nem használhat, amit a társadalom hordott össze: se utakat, se középületeket, se a városokat, csak amit egyedül négyzetméterre ki tud fizetni.

Ha nindzsakarddal jaszkarizni menő 30 évesen, akkor azokkal élje ki összezárva, akiknek ugyanez a hobbija.

Konstruktív javaslatom pedig: BÖRTÖNADÓ bevezetése. Úgyis annyi szart fizetünk már, ezt legalább határidő előtti napon, hosszú boldog léptekkel mennék sárga csekken, önként befizetni a postára, és szeretetteli mosollyal néznénk egymásra a sorban mellettünk állóra.

Idet 2010.02.06. 20:06:30

@kewcheg: Bocsánat, ha esetleg sértő voltam, azt semmiképp sem akartam.

Nem lehet könnyű munka, csak olyan nehéz elhinni, hogy valakinek a börtön semmit sem jelent. Nem olyan kellemes hely az, gondolom.
De te nyilván jobban ismered a dolgot.

Bandibacsi34 2010.02.18. 18:21:04

Látom sok a duma, pedig egyszerű a kérdés:
-helyreállítani az iskolai fegyelmet (makarenkoi pofon, kormos stb., ha a szülő bemegy pofozkodni, akkor ott helyben megkorbácsolni)
-szigorú tv ek. Nem kell halálbüntetés, elég ha levágják a gyilkos kezét, és körbemutogatni a tv ben országszerte. Szerintem bosszút is állnánk vele, és példát is statuálnánk-hány további ártatlan ember életét mentenénk meg?????

Kaiser Ede ügy. Ugye mindenki tudja, hogy le volt adva parancsba a rendőrségnek, hogy bűnbakot kell találni. És találtak!

Bandibacsi34 2010.02.18. 18:24:55

Civilizáltabb országokban (Svájc, USA, Szlovákia) ha valaki betör a birtokodra, házadba lelőheted indok nélkül.
Nagy-Britanniában, Izraelben 12 éves kortól büntethetőek a bűnözők.
süti beállítások módosítása