A dohányzás életstílus. Legtöbben szinte észre sem veszik és már a dohányzás nyújtotta életritmus rabjai. Milyen már a kávé cigi nélkül? És mit csinálsz szex után? Hogy kínálod meg a csajt cigivel, ha nem dohányzol? (Egy ismerkedési lehetőséggel kevesebb.) Hogyan smúzolsz a tárgyalás szünetében az ügyféllel az erkélyen cigi nélkül? A dohányzásnak tehát számos előnye van és alapvetően befolyásolhatja egy ember mindennapjait.

De miért kell, hogy más (nemdohányzó) emberek hétköznapjait is befolyásolja? A dohányzás az Európai Unióban évente 650.000 ember halált okozza (minden hetedik halálozási ok a cigire vezethető vissza) és ebből a számból 19.000 ember soha nem gyújtott rá, azaz kizárólag a passzív dohányzás következtében dobta fel a bakancsot. (Forrás: www.help-eu.com). (Lehet persze kulturáltan is dohányozni, számos pozitív példa akad.)

[216905.png]

A nemdohányzóra így is éppen elég veszély leselkedik. Versenyhátrányba kerülhet dohányzó társaival szemben a munkahelyén: egyrészt lemarad a cigizés közben elkotyogott irodai pletykákról vagy éppen a cigiszünetben meghozott fontos döntésekről (ha a főnök is dohányos), másrészt aki nem dohányzik, annak nem jár a "cigiszünet" sem, ami ugyan a Munka törvénykönyvébe még nem került be, ezért még nem hivatalos, de szokásjogi alapon mindenhol létezik. (8 órás munkaidőben, óránként 1 cigivel számolva, az legalább napi 1 órával kevesebb meló a dohányosoknak, mert nyilván nem maradnak bent tovább emiatt...)

A nemdohányzás fent ecsetelt káros mellékhatásai mellett a nemdohányzók (és sokszor a kulturáltan dohányzók) a "másokat leszaró dohányos" által okozott kellemetlenségeket sem kerülhetik el. Ezek közül szerintem az alábbiak a legbosszantóbbak:

  • utolsó jó nagy slukk beszívása a tömött tömegközlekedési járatra felszállás előtt, majd az ajtó becsukódását követően ezen "illatanyag" kileheléssel történő átadása a többi utasnak (ugyanezen személyek általában már a lépcsőn, ajtónyitás előtt rágyújtanak a következő szálra);
  • nemdohányzó utitárs mellett kocsiban dohányzás; minősített esete ha mindezt felhúzott ablakkal teszi (minősíthetetlen esete ha gyermek, csecsemő vagy éppen kutya ül az autóban);
  • étkezés közben (kérdezés nélkül vagy nemleges válasz ellenére) társaságban rágyújtás;
  • liftben dohányzás;
  • tánctéren cigizés, melynek egyenes következménye, hogy csak a legbátrabbak merészkedhetnek be és ők is csak capuera mozdulatokkal kerülhetik el bőrük vagy ruhájuk kiégetését.

 

MIVEL BÜNTESSÜK A NEMTÖRŐDÖM DOHÁNYOST?

Javaslatom, hogy akárhányszor másokra eregeti a füstöt, vagy kiégeti a ruháját/bőrét valakinek, egy nagy kövér szellentést dörgöljenek az orra alá, de olyat amit még a cigifüst sem nyom el.

Kicsit ugyan drasztikus megoldás, de sok komment mellett kevés volt a jó javaslat, ezért elég.volt büntetési tétele nyert: "A bunkó típusú dohányosoknak egy jólirányzott szájbarúgást javasolnék, valamint 1 óra alatt, 2500 darab mezítlábas cigaretta elszívására kényszeríteném."
A szerkesztőség perújrafelvételben gondolkodik.
 

Meanbeast felvetését ajánlom mindenki figyelmébe: "Dohányzom mégis zavar, az utolsó slukkal felszállók lehellete. De sokkal jobban tud reggelente zavarni az eldenkelt cigivég mindent átható szaga. Aki rágyújt a buszmegállóban az vállalja be, hogy
1. Lazításképpen végigszívja és egy busszal később megy.
2. Eloltja és elhelyezi az erre kijelölt hulladékgyűjtő alkalmatosságban."

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr551695849

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vegyünk példát: Bíró tartotta a kórházban a dohányzó terhes nőt 2010.01.27. 14:18:07

A floridai nőt nem engedték ki a kórházból, így kényszerítették, hogy abbahagyja a dohányzást. (Index – Bulvár hírek – A bulvár rovat cikkei – olvasom) Erre is olvass tovább: A témához kapcsolódó mai post az Index/ blog.hu-n: Mit érde...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elcseszett nick 2010.01.27. 16:31:16

@ksbrck: @Beela: Azért remélem ti nem úgy fröcsögtök, hogy közben egyedül ültök egy autóban nap mint nap. Mert az is passzív egészségkárosítás ám, csak komolyabb a dohányfüstnél.;)

ksbrck 2010.01.27. 16:42:07

@nehülyéskedj:

nem hiszem, hogy idegbeteg önzésre, illetve az empátia totális hiányára utalna, ha nem akarom tovább tűrni, hogy mérgezzenek...

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.01.27. 16:44:31

A másokat leszaró dohányos elkülönített dohányzót érdemel :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 16:45:39

@Beela: de ha egyszer all a villamosmegalloban - ahol lehet dohanyozni - ugy 100 ember es valtozo a szelirany, ergo hol erre, hol arra fujja a fustot, ergo mindenkeppen valakira ra fogja fujni, akkor mi a szitu?;-)

en azert kerdezem amugy, mert en, mint hobbidohanyos - napi 3-4 szal, az is magamnak megsodorva, szoval egy pakli dohany 2-3 hetig eleg - kifejezetten ugyelek arra, hogy lehetoleg senkit ne zavarjak - ez sajnos nem kivitelezheto tokeletesen - , jatszoter kozeleben ra sem gyujtok, kepes vagyok 2-300 metert setalni a kezemben a csikkel, ha nem talalok kukat, stb.
megis ugy erzem, hogy en, mint dohanyos szinten tamadas alatt allok, az en kezembol is ki akarjak venni a cigit. ugyanis az ilyen "ticcsukbeazonna'!" hozzaallas nem differencial...

Elcseszett nick 2010.01.27. 16:47:15

@ksbrck: Rengetegen használnak nap mint nap feleslegesen autót (egyedül ül benne, nem létfontosságú, hogy autóval menjen, szmogriadó ellenére is beül, 50 méterre lévő boltba is autóval megy, stb.). Mostanság elég sűrűn van szmogriadó. Egy dohányos egy év alatt nem tud annyi füstöt rádfújni, amennyit egy autó egy nap alatt. Csak ezért kérdeztem, hogy ugye te nem úgy félted az egészségedet a dohányfüsttől, hogy közben nagyságrendekkel jobban hozzájárulsz nagy tömegek egészség károsításához. Mert vannak ilyen balfékek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 16:52:58

@ksbrck: de demagogiara utal, mert nem az autosokat akarod kitiltani a kozeledbol, pedig egy euro5-os auto is feler 100 dohanyossal..;-)

egyittlakó (törölt) 2010.01.27. 16:57:32

"A dohányzás életstílus."

Meg a faszom.

Hozzá Szóló 2010.01.27. 17:04:05

@hagyma: Nem ertem ezt a problemat, pontosan ugyanannyit kell kint lenni, mint a fustot foso barmok, csak nem cigizni kell a hidegben, hanem tarsalgoban/konyhaban kell tetveszkedni, lazulni, beszelgetni, kajalgatni, ilyesmi. Miert lenne gond?

egyittlakó (törölt) 2010.01.27. 17:08:39

Várom azt a napot, amikor valamelyik normálisabb kormány, amelyiknek fontos a magyar nemzet egészsége, bevezeti a vizitdíjat a cigarettára, vagyis minden dobozra rátesz 200 forintot. Ennek fele menne az egészségügyhöz, a másik feléből meg azokat kezelnék, akik a dohányzás miatt rákosodtak el. Hogy ne az egészséges életmódot élő adófizetők pénze menjen erre is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 17:14:21

@egyittlakó: "Várom azt a napot, amikor valamelyik normálisabb kormány, amelyiknek fontos a magyar nemzet egészsége, bevezeti a vizitdíjat a cigarettára, vagyis minden dobozra rátesz 200 forintot."

akkor orulhetsz, mert most van dobozonkent ugy 350-400 huf egy cigarettan jovedeki ado formajaban;-)

markatol fuggetlenul, ugyanis a cigaretta jovedeki adoja nem az arhoz van viszonyitva, hanem ezer szalankent van valamivel 20.000 huf alatt:-)

Nagyvakond 2010.01.27. 17:15:28

@nosferato: az úgy tisztességes! De csak női dohányzóval...

Elcseszett nick 2010.01.27. 17:22:56

@egyittlakó: És ugye a kávéra meg az alkoholra is mehet a bünti? Meg a benzinre? Esetleg a pacalra, kólára, csipszre, és a segmeresztésre? Szeretem, amikor valaki issza a napi 3 kávét, hétvégén legurít jópár felest (nem a napi egy sörről/borról beszélek), egészségtelenül étkezik, nem sportol, aztán sír, hogy a dohányosok miatt romlik az egészsége.

Mielött félreérted, nem rólad beszélek, hiszen fogalmam sincs te hogy élsz. De azért a saját egészségjavítási lehetőségekre is érdemes energiát fordítani, nem csak másokat okolni.

Mondjátok azt, hogy gusztustalan, büdös, undorító. OK. Igaz.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 17:26:56

@Elcseszett nick: Teljesen jogos, az is megerdemli a faszkorbacsot aki foloslegesen egyedul autozik, tok igaz.
En magamnak autom sincs egyebkent.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 17:27:47

@Elcseszett nick: "És ugye a kávéra meg az alkoholra is mehet a bünti? Meg a benzinre? "

azokon is van bunti..;-)

karikaV43 2010.01.27. 17:39:17

A cigisek nagyon gázul állnak hozzá,én vállalkozom nálam nincs cigi szünet,10-15 embernél éves szinten iszonyat pénz amit nem termelnek ki.Persze lázadnak,de cigi szünet nincs a MTK-ba,ezért nem is jár.
Rohadt büdös és szerintem igénytelen szokás,a barátaim szerencsére intelligensen kezelik.Amíg tömbe laktam a kedvencem az volt amikor a lépcsőházba cigiztek mert a fal otthon ne legyen olyan valaki még a büdös cipőit is kint tárolta.Én mindenhonnan kitiltanám őket szívja otthon.Egyébként németbe már bevezetés alatt van a dohányosoknak nem kedvező törvény miszerint a munkahelyen bagóval eltöltött időt vagy ledolgozza vagy levonják a béréből a napi egy órát.
Korrekt megoldás.

Elcseszett nick 2010.01.27. 17:45:23

@az igazi Sipi: Tudom, sőt, jövedéki adó még a benzinen is van.

@Beela: Nekem sincs, mert minek. Bár lehet, hogy csak szerencsém van, és elismerem, hogy van akinek kell az autó, de szerintem az autózok csak egy igen kis százalékának létfontosságú. Teherszállítás kivétel, az kell.

nehülyéskedj 2010.01.27. 17:52:09

@ksbrck: Pedig, de. Próbálj meg úgy élni, hogy a másik kívánságát is figyelembe vedd! (Nyilván némi korlátok közt, de mégis.) Hidd el, sokkal boldogabb leszel, mégha egy évvel előbb is patkolsz el, mindt ahogy szeretnél. (Bár ez sem biztos.)

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 17:52:48

@az igazi Sipi: Hadd foglaljam ossze.
Tokeletesen tudataban vagy, hogy nem tudod ugy csinalni, hogy ne zavarjon valakit, megis csinalod.

Nagyon ugy voltam vele, teljesen betiltani folosleges. De kezdesz meggyozni rola, hogy nincs mas megoldas.
Lam itt vagy te, aki tudja hogy nem tud ugy dohanyozni, hogy ne zavarjon valakit. Keptelensegnek tartod. Es onjelolt kulturalt dohanyos letedre megis csinalod. Mit lehessen varni akkor a nem kulturalt dohanyosoktol?

A legjobb az, ha mindenki belatasara lehet bizni, hogy mit csinal. Ha megsem, akkor jon a szabalyozas.
Latszolag nagyon is kell a szabalyozas, a dohanyosok sajat belatasaban nem lehet bizni.

Egy masik dolog.
Itt tobzodnak a kulturalt es figyelmes dohanyosok. Es tobzodnak a taho dohanyosokat sokszor minosithetetlenul szido, azokra kulonfele mertekkel duhosek.
Es azok, akikre nem vonatkozik a panasz, azok valahogy megis magukra veszik a nem nekik cimzett kritikat, de ez nem eleg, vedelmukbe is veszik a taho modon dohanyzokat, leszurjak azt, akit zavarnak a tahok.
Direkt jo bealni a szaresobe? Miert kell vedeni a tahokat, es tamadni a szenvedo felt?!
Ezt magyarazza mar meg nekem valaki vegre!

Az ami meg veletlenul sem tortenik meg, hogy a vedett taho dohanyosok neveben valaki egy pici elnezest vagy ahhoz hasonlot elrebegne.
Inkabb arra probalnak osztonozni, hogy a duhos emberek fogjak vissza magukat, turjenek, ne kritizaljanak, ne akarjanak ellenlepeseket tenni, ne akarjanak dohanyosszivet enni, tanusitsanak onuralmat es megertest. Ne akarjanak kollektiv buntetni olyanokat is akik nem erdemesek ra a tiltasokkal.
Mikozben akik elvileg kulturaltak nem hajlandoak megertest es onuralmat gyakorolni.
Minek lehet ezt nevezni. Legalabbis kepmutatasnak.
Tehat. Kulturalt dohanyosok vedelmukbe veszik a taho dohanyosokat, masokat akarnak onmersekletre ravenni es felhaborodnak minden dohanyost ero akar feltetelezett inzultuson is (mert tenyleges egyelore meg nem volt, nem sokat hallani olyat hogy valakit szajonvertek mert fustszagu, max olyan fordul elo hogy szajonvagnak valakit mert nincs cigije).
Nem jobb lenne inkabb
1) ha tudjuk hogy mindenkepp zavar masokat nem csinalni emberek kozott
2) azok akik taho modon gyakoroljak a dohanyzas nem megvedeni, hanem a sajat erdeketekben is - ne legyen ok a betiltasra - helyrerakni

Egyelore meg senki nem tepte le senki karjat es dugta meg ego cigivel vissza a seggebe, de ilyen hozzaallassal amit itt hoztok elobb utobb nem csak verbalisan szakad el a cerna a szenvedo felnel. Nem megoldas, elitelendo altalaban, de ugyanugy a vedelmukre fogok kelni a tettleges antidohanysooknak mint ti a tettleges bunko dohanyosoknak.

Azt mondom mindezek utan, a bejegyzes fingos buntetese tul enyhe nektek.
Betiltani a dohanyzast!
Belatasra hiaba varunk, akkor jojjon a szabalyozas!

Kulturalt dohanyos kozossegben nem dohanyzik, a tobbieknek pedig tilos!!

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 17:54:30

@Elcseszett nick: hasonlo okbol nincs, nekem folosleges, nem hasznalnam ki.

Lina197 2010.01.27. 17:56:10

@karikaV43: Nem a cigiszünet kell, hogy járjon, hanem az óránkénti szünet, amit mindenki azzal tölt amivel csak akar. Pletykál, netezik, kávézik, teázik, sétálgat, cigizik...
A dohányosnak nem jár több szünet, ezzel egyetértek, de a nem dohányzók többsége nincs tisztában azzal, hogy neki is biztosított a szünet, és élhet ezen jogával.

nehülyéskedj 2010.01.27. 17:56:48

@Beela: "Kulturalt dohanyos kozossegben nem dohanyzik, a tobbieknek pedig tilos!!"

Ezt a zsidózásra találták ki. Ott is ostobaság.

nembagos 2010.01.27. 18:01:32

@Elcseszett nick: "Mindig megvárjuk, míg mindenki befejezi az evést."
Mindenki?

"Mellesleg azért egy udvarias gesztus lehet, jelezvén, hogy figyelünk egymásra."
Ha meg nem ismered akkor meg nem is kell mar ra figyelni? (magyarul le van szarva messzirol es retegesen)

"Mindenkire nem lehet figyelni (valaki mindig eszik), meg furcsán is néznének, ha asztalonként megkérdezném mindenkitől."
Igen, pontosan ezt mondom en is.
Azt allitod, hogy te kulturaltan dohanyzol mert figyelsz masra is, aztan utana kifejted, hogy "de hat mindenkire nem lehet figyelni, ezert aztan nem is erdekel hogy zavarja-e oket"

Mondok egy durva peldat:
Megkerdezem a Jocot, meg a Dezsot nem zavarja-e oket ha most elegetem a kert vegeben azt a regi traktorgumit.
Mivel oket nem zaverja, mar gyujtom is meg. Ja a szomszed most teregette ki a frissen mosott agynemut? Mindenkire nem lehetek tekintettel, hulyen is nezne ki ha mindenkitol engedelyt kernek hogy a sajat kertemben a sajat szemetemet egetem :-o

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:02:25

@Beela: en utalom a sort, a szagat sem birom.
utalom a reszegen kotozkodo, mindenhova odahanyo/hugyozo sorivokat.

aztan ott a foci. keptelenek kulturaltan szurkolni a rajongok. tornek, zuznak, kiabalnak a metron, raadasul jellemzoen tudatmodosito befolyasa alatt allnak.

tiltsuk be a sort es a focit is!;-)))

legy kovetkezetes;-)

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:08:02

@az igazi Sipi: lam, lam, megy a felrebeszeles.
A budos bago es a taho dohanyosok a tema itt, ehhez mar nincs hozzafuznivalod?!
Majd sorra kerulnek a taho alkoholistak es a randalirozo focidrukkerek is.

Akik ellen fel lehet lepni mellesleg!
Azert ha valaki belemkot, vagy mert rongalja a kozossegi dolgokat azert mar lehet rendort hivni. Akar meg csak a folosleges hangoskodasert is.
Bagofustert nem.

Es nem utolso sorban, sokkal kevesebben vannak az alkoholistak es a drukkerek, vagy/es nem akarmikor, akarhol.
Es a bunko bagosok? Mindenhol ott vannak, nem lehet oket elkerulni!!

Hozz jobb hasonlatot.

nembagos 2010.01.27. 18:08:26

@az igazi Sipi: "de ha egyszer all a villamosmegalloban - ahol lehet dohanyozni - ugy 100 ember es valtozo a szelirany, ergo hol erre, hol arra fujja a fustot, ergo mindenkeppen valakira ra fogja fujni, akkor mi a szitu?;-)"
Egyszeru, akkor nem gyujtasz ra.
A hanyas sincs tiltva a villamosmegalloban, tehat nyugodtan lehet beallni a tomeg kozepebe, nem lehet elkerulni hogy valakire ramenjen.

"- kifejezetten ugyelek arra, hogy lehetoleg senkit ne zavarjak - ez sajnos nem kivitelezheto tokeletesen -"
Akkor nem gyujtasz ra.
Sajnos nem kivitelezheto tokeletesen hogy a tuc-tuc ne hallatszon at a szomszedhoz hajnali egykor ezert nem kapcsolom be akkor, es nem keresem a kifogasokat, hogy "de hat csak par embert zavar, ha nem tetszik nekik akkor aludjanak maskor"

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:09:40

@az igazi Sipi: es tovabbra is csak a kritika, semmi megbanas.
Annak ellenere hogy tudod hogy zavar a hobbid mast, de ennek tudataban is direkt csinalod.
Zero lelkiismeretfurdalas?
Belatas helyett jojjon inkabb az ellenlepes?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:10:32

@Beela: de engem nem zavar a dohanyfust.

ellenben zavar a sorszag es a bunko focistak taho rajongotabora.

az en igenyem egyenerteku a te igenyeddel, hiszen egyenloek vagyunk, nem?;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:11:43

@nembagos: de
egyszeruen ragyujtok. mert jogomban all.

neked viszont csak olyan helyen all jogodban szamonkerni rajtam a dohanyzast, ahol tilos.
na ott en meg nem gyujtok ra:-)

Elcseszett nick 2010.01.27. 18:12:35

@Beela: Nagyon sok igazságot mondtál, de van egy gubanc. Én kulturált dohányosnak tartom magam, és itt nem a tahókat védem, hanem azt próbálom tudatosítani, hogy nem csak tahók vannak, és sokan esetleg egy kicsit túlreagálják a dolgot. Én nem kérek bocsánatot egy tahó nevében sem, mért tenném? Ilyen alapon szabadkozhatnék a tahó férfiak miatt is.
Egy kétmilliós városban sok hepje van az embereknek, valami zavaró mindig lesz. Tahók mindig vannak (sajna sokan). Nem az a kérdés, hogy dohányos-e valaki, hanem, hogy tahó-e. Ez nem csak a dohányzási szokásaikban nyilvánul meg.

Abban viszon hiánytalanul igazad van, hogy aránytalanul több a tahó (dohányos), mint a kulturált. És ebben az esetben tényleg csak az erős tiltás működik, de hiába tiltod be a dohányzást, a tahó tahó marad. Ezen emberek meg mindig fognak valamilyen kellemetlenséget okozni.

Nem lehet, hogy inkább jó példával kéne elöljárni, és inkább a viselkedési szokások megváltoztatására törekedni? Nem csak egy dologban? Amikor ide írok, és hangsúlyozom, hogy milyen kulturáltan csinálom, az nem azért van, mert úgy érzem, hogy védenem kéne magam, vagy másokat, hanem mert remélem, hogy a tahó dohányosok is olvassák, és esetleg ragad rájuk valami.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 18:15:35

@Hozzá Szóló:
mert en munkaidoben dolgozom, es nekem nincs 1 oram kimenni naponta
egyszer meg kellene csinalni, mikor a cigis kimegy 15 percre mi is eltunnenk
erdkes lenne egy etteremben mondjuk......
vagy egy postan, bankban stb.

Elcseszett nick 2010.01.27. 18:15:43

@nembagos: Dohányzós helységről beszélünk. Vagyis a szolgáltatás része a dohányzási lehetőség. Ezzel mindenki tisztában van amikor beül (ha nincs kiírva, az baj, de meg lehet kérdezni), és valószínűleg pont azért vállalja, hogy majd ő is rá tudjon gyujtani.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:17:05

@az igazi Sipi:
Egyenlo?
Teged nem zavar, ezert mar mas is elvezze a fustod.
Tudod hogy mast zavar a tied, megis csinalod.
Es kozben elvarod hogy ami teged zavar az ellen lepjenek fel.
Amivel te zavarsz mast az ellen nem vagy hajlando tenni, hagyjuk beken, ami teged zavar az ellen lepjunk fel.
Egyenloek?

Es ismetelnem kell, a teged zavarok ellen mar fel is lehet.

Bagofust ellen nem.
Kell a torveny, hogy egyenerteku legyen a dohanyfust a lehanyassal, inzultalassal, zavaro hangoskodassal.
Mert egyelore nem vagyunk egyenloek, nektek kivaltsagotok, hogy direkt zavarhattok mast!!
A mi jogunk abban van hogy belatassal legyunk ratok akik nincsenek masokra!

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:19:01

@az igazi Sipi:
Ha fellengzoskodsz szemtol szemben egy inkorrekt de spontan ellenlepes a szadbalepes lenne.

Amugy a beiltasra celoztam.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:21:04

@Beela: valoszinuleg leszakitanam a labadat aztan beleallitanam a seggedbe es minden egyes lepes felerne egy prsoztatamasszazzsal utana..;-)

ne emberkedj, kisfiu, nem tudod kivel beszelsz;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:22:06

@Beela: de egyenloek vagyunk. mert te is dohanyozhatsz ha akarsz. megvan ra a jogod. ha nem elsz vele, az a te "bajod":-)

nembagos 2010.01.27. 18:22:09

@az igazi Sipi: "tiltsuk be a sort es a focit is!;-)))
legy kovetkezetes;-) "
Nagyon jo pelda, nezzuk csak:
Reszegen kotekedes, mindenhova hugyozas tilos, ha megfog a rendor megbuntet.
Ugyanugy a foci utan randalirozasert is sulyos buntetesek jarnak.
Pontosan azert mert sok embert zavar!
Ha otthon kotekedsz magaddal, a sarokba pisalsz, esetleg szetvered a berendezest nyugodtan teheted amig senkit sem zavar.

Tehat kovetkezetesen nem betiltani kene a dohanyzast, csak nyilvanos helyen lenne tilos, otthon akkor es annyit bagozol amennyit akarsz - felteve hogy a fust nem jon ki a lakasbol.

Igy mar rendben van? ;-)

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:23:46

@Elcseszett nick:
Igaz.
Tenyleg nem lehet es kell elnezest kerni mas neveben, bocsanat ezert.
Csak annak aki kozosseget vallal a serto fellel.

Tenyleg rossz, ha kollektiven azoknak is hatranyt okozunk aki nem szolgalt ra.
Legyen ez az utolso lehetoseg, de ha mas nem vezet eredmenyre, ez marad.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:24:27

@hagyma: hat el kell keseritselek, a vilag az ellenkezo iranyba halad, tehat nem hogy egyre kevesebb,. de egyre tobb joga lesz az egysegsugaru polgaroknak:-)

egyebkent a betiltassal annyit ernel el, hogy a szervezett bunozes kezebe adnal meg egy iparagat:-)

en akkor is dohanyozni fogok, ha tilos lesz. ezt igy elore megmondom neked. es akkor is meg fogom venni a dohanyomat, mert leszarom, hogy az allam profital belole, vagy egy gengszter.

dontsd el te, hogy melyik a jobb neked. uzi es merga lesz a cigeretta profitjabol, vagy korhaz es ovoda:-)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.01.27. 18:25:37

@Andie: Amikor vendéget hívok a lakásomba, nem gyújtok rá. Egyáltalán nem, mert nem akarom ôket azzal feszélyezni, hogy azt érezzék, feszélyezem magam miattuk.
Az egy vendégség, amikor megtisztelek valakit a meghívással, és ô megtisztel a látogatásával.

A kocsi egy eszköz, amibe valaki azért ül be, mert szüksége van a szolgálatomra, segítségemre. Nem rendezek vendégséget a kocsimban, nem tisztel meg aki beszáll, és én nem tisztelem meg azzal, hogy elviszem, hanem segítséget nyújtok neki.

Ha más autójába ülök be, addig nem gyújtok rá, míg ô nem teszi. Akkor sem ha dohányos autó, mert nem tudom mi a szokása. Sôt ha rágyújt, akkor is engedélyt kérek. Bérautóban dohányost választok, és megkérdezem, hogy szabad -e hamuzni a hamutartóba (mert ez sem egyértelmû).

Amiképpen, ha kölcsönadom a fûnyírót nem pucolom elôtte gyári állapotra, viszont ha kölcsönkapom, akkor akárhogy nézett ki, lepucolom gyári állapotra és bezsírozom.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:26:05

@az igazi Sipi:
ne dohanyozz mert elszivja az oxigent es nem marad eleg az agyadba.

Az az egyenlo neked ami neked kedvez.

Te is igyal akkor sort es menj randalirozni a metron, akkor teged sem fog zavarni semmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 18:26:45

@az igazi Sipi:
en oszt nem akarom betiltani
isten ments
de alkoholt se lehet utcsn, munkahelyen fogasztani
cigizni miert lehet
es akkor miert nem lehet jointot
az en jelszavam
szivjon mindenki otthon
en nem vagyk ra kivancsi es nem akarom szagolni
lecet

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.01.27. 18:27:19

@dukeekud: Nálunk szinte az összes nemdohányzó 8 órát dolgozik. Én átlagosan 10-et. Na ilyenkor mi van?

Mondjuk az én irodám dohányzásra kijelölt hely.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 18:27:22

@Beela: de en szeretek dohanyozni:-)

egyszeruen jol esik az a napi 3-4 szal. es nem nagyon fogja ezt senki elvenni tolem;-)

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:32:42

@az igazi Sipi: wite only vagy?
Nem kell senkinek a te bagod.
Csak hogy tartsd meg magadnak a fustodet, az kell.
Azt kell betiltani, hogy ne oszd meg massal a maniad keres nelkul.
Nme csak neked vannak jogaid, a jogok szaporodas nem azt jelenti, hogy Sipikenek gyulnek a jogai, hanem mindenkinek.
A nemdohanyzoknak is, kedves 'atlatom merre halad a vilag'.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.01.27. 18:33:43

@karikaV43: olaszba' meg hagynak dohányozni. Na az is korrekt.

v2peti 2010.01.27. 18:34:47

Ami szerintem atommegagigaparasztság, az a diszkóban, a táncparketten való dohányzás. Amíg az asztalnál ül valaki, addig hadd büdősítse a száját, de a táncparketten, ahol nagy a népsűrűség, és összevissza ugrál az ember, annál nagyobb bunkóság kevés van!
Remélem mihamarabb betiltják a vendéglátóipari egységek zárt helyein a dohányzást!!!
Amúgy sem értem, hogy miért jó büdös szájjal csókólózni!

selyemhegedu 2010.01.27. 18:36:45

dohanyoskent (napi 1 doboz) maradektalanul egyetertek a cikkben irottakkal. sem autoban sem otthon sem cigizek a hazban, hanem kimegyek az udvarra. -15 fokban is. akkor is ha egyedul vagyok otthon.

hozzatennem gyorsan hogy persze szarni sem a szoba kozepere szoktam.

v2peti 2010.01.27. 18:37:14

@az igazi Sipi:
A dohányzást úgyem fogják betiltani, tanultak a szesztilalomból. Elég a lehetőségeket drasztikusan korlátozni. Hogy az ember csak kint a pusztában, vagy a saját lakásában-kerjében gyújthasson rá. Nem lesz tilos, de helyileg alig lesz rá lehetőség. Akkor az illegalitás nem tud szerepet játszani.

olcsóJános 2010.01.27. 18:39:53

nem olvastam az osszes kommentet, lehet mar valaki lecsapta...de NEM KELLETT VOLNA INKÁBB MA DOLGOZNI MINT ITT BASZAKODNI???!!!

hagyma és a tobbiek. x komment megirasa hany perc??

az ironiat ne felejtsetek mikozben olvassatok a hozzaszolasom, de tenyleg kiváncsi vagyok...:))

OFF:
ja, mar regen ki akartam nyilatkoztatni valahol, de talán nincs irritálóbb blogger/hozzaszolo mint rekuc. egy antino. bocs

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:46:30

@nehülyéskedj:
Lehet.
En szemetelesre ismertem.
Arra nem.
Es erre sem. ; )

kukatr 2010.01.27. 18:46:35

@az igazi Sipi: nekem meg jogom van berúgni. ezáltal jogom van a sörszaghoz is. és ha rám fújod a füstöt, amikor részeg vagyok, lehánylak. aztán neked is sörszagod lesz.:P

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 18:53:40

@kukatr: ez igy nem egyenlo. O szereti az egyenloseget, ezert csak akkor vagy korrekt ha a szajaba toltod a sorod egy reszet.

nembagos 2010.01.27. 18:58:39

@az igazi Sipi: "egyszeruen ragyujtok. mert jogomban all."
Na pontosan ez az ami a csusztatas a dologban.
Addig all jogodban ragyujtani amig azzal masnak a fustmentes levegohoz valo jogat nem serted!
A jog mar csak ilyen, hogy addig tehetsz valamit, amig az mas jogat nem serti.

"neked viszont csak olyan helyen all jogodban szamonkerni rajtam a dohanyzast, ahol tilos.
na ott en meg nem gyujtok ra:-) "
Na ez a torveny hibaja!
Pontosan ezert kellene alapbol mindenhol betiltani a dohanyzast ahol masokat az zavarhat - es olyan helyeket letesiteni ahol azt a dohanyosok szabadon tehetik.
pl. lovoldozni a loteren lehet ahol mindenki tisztaban van a szabalyokkal es mast nem zavarnak.

Es akkor lehetne mondani, hogy a kulturalt dohanyos nem fustol ott ahol valakit az zavar - a tobbinek meg tilos!

nembagos 2010.01.27. 19:02:30

@Elcseszett nick: "Dohányzós helységről beszélünk. Vagyis a szolgáltatás része a dohányzási lehetőség. Ezzel mindenki tisztában van amikor beül (ha nincs kiírva, az baj, de meg lehet kérdezni), és valószínűleg pont azért vállalja, hogy majd ő is rá tudjon gyujtani."
Akkor miert is kerdezed meg hogy zavarja-e eves kozben? Amikor veled oda bement akkor tisztaban volt vele hogy marpedig fust lesz amig o eszik, akkor minek alszenteskedni, hoy "de en kulturalt vagyok nem gyujtok ra amig eszik".
Dehogynem, ragyujtasz csak nem ismered aki ekozben eszik, de ugyanugy ramegy a fust.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 19:03:14

@olcsóJános:
bocs
szabadnapos vagyok
Lnezest:)
problnek meg csak itt a nagy amerikaban netezni munkaidoben....
persze lehet, csak bizonyos pozicio felette vagy ha nem veszik eszre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 19:07:19

ja amugy ilyenkor en netezek, olvasok minden, mertraerek, es van par ablak ami nyitva
oda irok
szoval nem elfecserelt ido
most eppen nezem a 7-i hetest is, ecsanyamnak leevelet irok, olvasom a blikket es UStodayt, a tv-ben megy ahirado, befuszereztem a vacsoranak valo steakemet, mary make uppol en sorozom
more question?:)

nembagos 2010.01.27. 19:07:57

@az igazi Sipi: "de egyenloek vagyunk. mert te is dohanyozhatsz ha akarsz. megvan ra a jogod. ha nem elsz vele, az a te "bajod":-) "
Forgassuk ki.
Jogom van a fustmentes levegot szivni?
Ha te telefustolod akkor ebben a jogomban sertesz?
Torveny szerint melyik jog "erosebb" az egeszseghez valo jog vagy a dohanyzas lehetosegenek a joga?
Na ugye hogy nem arrol van szo hogy elhetek a jogommal de nem akarok elni vele, hanem arrol hogy nem elhetek vele mert _te_ megakadalyozod.

Elcseszett nick 2010.01.27. 19:07:59

@nembagos: Ez nem a törvény hibája, hanem az emberek mentalitásáé. Vannak az írott törvények, aztán van az odafigyelés egymásra. Ezt jelentené a tolerancia. Vagyis jogomban áll a tömött megállóban rágyújtani, de nem teszem meg, mert zavarok vele másokat. Én ilyenkor arrébb megyek, vagy sétálok egy mellékutcában.

Nem az a megoldás, hogy mindent törvényekkel minimális mozgástérre szabályozunk (betartatni úgysem lehet), hanem inkább az általános hozzáállást, viselkedést próbálni megváltoztatni.

A betiltás azért sem jó, mert ha mindent betiltanak a világon, ami valakinek rossz, akkor nem tudom, hogyan fér majd fel 6 milliárd ember pár űrhajóra. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.27. 19:10:18

@Elcseszett nick:
dehogy akarjuk mi betiltani
csak szivja mindenki otthon
ahogy sok mas dolgot csak otthon kovet el

nembagos 2010.01.27. 19:13:50

@az igazi Sipi: "en akkor is dohanyozni fogok, ha tilos lesz. ezt igy elore megmondom neked. es akkor is meg fogom venni a dohanyomat, mert leszarom, hogy az allam profital belole, vagy egy gengszter.

dontsd el te, hogy melyik a jobb neked. uzi es merga lesz a cigeretta profitjabol, vagy korhaz es ovoda:-) "
Ezert nem kene betiltani. Otthon mindenki annyit amennyit akar.
Viszont ha kiszokik a fust akkor kemenyen buntetni.
Aki akar bagozhat nyugodtan, megsem zavar senkit vele.
Ugye hogy idealis megoldas?

Elcseszett nick 2010.01.27. 19:16:18

@nembagos: Tudod néha az emberekben igény merül fel kimutatni a hozzá közelállók felé érzett rokonszenvét. Ezt például ilyen udvariassági gesztussal is lehet. Nem csak dohányzáskor, más szituációban is, de most erről van szó.
Vagyis nem arról szól a dolog, hogy tényleg érdekel, hogy zavarja-e, hogy rágyújtok (szerinted 1x év barátság után nem tudom?), hanem egy gesztust teszek felé, hogy érdekelsz bazz.

Celtic 2010.01.27. 19:20:40

@CyberPunK: Raadasul a dohanyosok 78.8 %-a feleannyi ido alatt vegez a munkaval, mint a nemdohanyzo, megis ugyanannyi idot tolt a munkahelyen, tehat igen sokat elvegez a nemdohnyzo munkajabol. Statisztikai adat.

Ami meg jobb: Pecs-Budapest kozott az os szes IC nemdohanyzo. Ennek a taplo nemdohanyzo orul, mint majom a farkanak, "Megszivta a mocskos bagos", kozben meg az emberek a WC-be huzodnak bagozni. Igy nemcsak, hogy tiszta dohanyfust a WC, de be se lehet jutni, mert folyamatosan foglaltak. Gratulalok.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 19:30:54

@Elcseszett nick: Teljesen igaz, az a legjobb ha nem szabalyozunk tul mindent. Ha megvaltozik a hozzaallas akkor nem kell.
Na de mi van ha nem valtozik meg?
Ez egy nagyon regi problema. Meddig kell varni ra, hogy mindenki hozzaallasa megvaltozzon?

Van amiben nem lehet a belatasra szamitani.
Ha lehetne nem kellene sebessegkorlatozas sem, torven csendhaboritas ellen, ilyesmi.
Egyre inkabb ugy tunik a nyilvanos helyen dohanyzasban sem lehet belatasra szamitani.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 19:34:22

@Celtic: es meg mindig nem merul fel egy egyszeru megoldas:
nem gyujtunk ra.
Magic! Milyen frappans megoldas! Zseni vagyok, mi?!
Ha a fingot vissza lehet tartani mig nem zavar senkit, akkor a bagot is.
A helyett, hogy nem gyujtanak ra, inkabb elfoglaljak a wc-t a bogosok.
Gartulalok!

nembagos 2010.01.27. 19:43:49

@Elcseszett nick: "Ez nem a törvény hibája, hanem az emberek mentalitásáé. Vannak az írott törvények, aztán van az odafigyelés egymásra. Ezt jelentené a tolerancia. Vagyis jogomban áll a tömött megállóban rágyújtani, de nem teszem meg, mert zavarok vele másokat."
Hat ez az, hogy jogodban allna. (persze ez is kerdeses, mert ezt a jogodat csak ugy tudod gyakorolni ha mas jogat az egeszseghez csorbitod)

"Nem az a megoldás, hogy mindent törvényekkel minimális mozgástérre szabályozunk (betartatni úgysem lehet), hanem inkább az általános hozzáállást, viselkedést próbálni megváltoztatni."
Szerinted ha holnaptol nem lenne tilos reszegen vezetni es a sebesseghatarokat is eltorolnek mennyivel lenne tobb a baleset a "jogomban all" emberek miatt?

Miert nem eleg ott a hozzaallast megvaltoztatni, raadasul mindenki tudja hogy a gepjarmu veszelyes uzem, mig a bagosok fo erve az hogy "azt csinalok magammal amit akarok, senkinek semmi koze hozza"

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 19:47:03

@nembagos: "Addig all jogodban ragyujtani amig azzal masnak a fustmentes levegohoz valo jogat nem serted!"

ne legyel mar demagog..:-DDD

majd ha kitiltod nem munkacelbol tartott autokat, motorokat, egyeb fustokadokat a varosbol, akkor legondolkodhatsz a cigin, jo..?:-DDD

addig ne gyere ilyen orbitalis hulyeseggel;-)

itt siman annyi van, hogy nehany oinjhelolt faszkalap nem birja elviselni, hogy ne ugasson bele masok eletebe. ennyi.

nekied jogod van a fustmentes legkorhoz, vannak helyek, ahova nekem nem szabad cigivel bemenni. lehet hasznalni. en nem lazadok miatta, tudomasul veszem a jogodat.

neked ez miert nem megy?
mitol csip annyira a pisi, hogy dugas, vagy egy jo cigi helyett hulyesegekkel kivansz megteriteni?;-)))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 19:48:13

@nembagos: mert azt csinalok magammal, amit akarok es senkinek semmi koze hozza.

izlelgesd ezt a mondatot:-)

te sem orulnel, ha a nekem nem tetszo szokasaid miatt baszogatnalak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 19:49:31

@nembagos: en szeretnem az influenzasokat bezarni a lakasukba...

ne mehessen el otthonrol amig beteg. ne fertozzon masokat. csakis ervenyes egeszsegugyi bizonyitvannyal lehessen emberek koze menni!:-D

nembagos 2010.01.27. 19:50:29

@Celtic: "Pecs-Budapest kozott az os szes IC nemdohanyzo. Ennek a taplo nemdohanyzo orul, mint majom a farkanak, "Megszivta a mocskos bagos", kozben meg az emberek a WC-be huzodnak bagozni. Igy nemcsak, hogy tiszta dohanyfust a WC, de be se lehet jutni, mert folyamatosan foglaltak. Gratulalok."
Erdekes, a legtobb repulojaraton sem lehet dohanyozni, pedig az is tart annyi ideig mint egy pecs-bp.
Megsem buzlik a wc a bagotol.
Vajon azert mert ha ragyujtana valaki akkor jol megbuntetnek es oruljon neki hogy nem kenyszerleszallas lett belole mert akkor meg annak az arat is kifizettetnek vele.
Szerinted ha ez lenne az ic-n is akkor be lehetne jutni a wc-be?

Celtic 2010.01.27. 19:52:47

@ksbrck: Igen, ver fog folyni, ha igy felhuzod magad, annak altalaban agyverzes a vege. Sztem ezt a kommentedet mutasd meg dokinak, rogton ravagja, hogy icipicit magas a vernyomasod, mellozd a fustolt kolbaszt vagy legalabb ne nyilvanos helyen fogyaszd.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 19:54:38

@az igazi Sipi:
Akkor en is azt csinalok ami akarok, es pofanontelek sorrel mikor bagozni latlak.
Kozod?! Nincs! Nekem ez tetszik.
Es ne merj baszogatni e miatt a szokasom miatt.

Otthon bagozhatsz.
Izlelgetsd ezt a mondatot, elvezd!

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 20:00:16

@az igazi Sipi: teljesen jogos, ne fertozzenek masokat mig meg nem gyogyultak.
Es ez igy szokott lenni, ugyebar. Aki beteg, hazakuldik.
Teged hazakuldhetlek bagozni?
Ha olyan egyertelmu lenne ranezesre ki influenzas, mint hogy ki bagozik, akkor tenyleg lehetne szabaly.
Felteve ha az influenzasok nem akarnak belatni magukol, hogy otthonmaradjanak, mint a bagosok sem azt, hogy kozossegben nem gyujtanak ra!!

Celtic 2010.01.27. 20:06:18

@nembagos: ehehe, ez Magyarorszag. Itt a torveny be nem tartasa/kikerulese a meno.
El tudod kepzelni, hogy a kalauzneni minden WC-be benyit, hogy ott eppen szarnak vagy ragyujtanak? Enelkul eleg nehez megallapitani, marpedig amig nem bizonyitjak, csak diktaturaban szabnak ki buntetest.

Amugy volt mar? "a bagosok miatt tart itt az orszag es a valsag is a dohanylobby mesterkedesenek a kovetkezmenye"

Elcseszett nick 2010.01.27. 20:16:38

@nembagos: "Hat ez az, hogy jogodban allna. (persze ez is kerdeses, mert ezt a jogodat csak ugy tudod gyakorolni ha mas jogat az egeszseghez csorbitod)"
Ugyan már. Az egészségemet jogukban áll rombolni az autósoknak, a gyáraknak, stb.

"Szerinted ha holnaptol nem lenne tilos reszegen vezetni es a sebesseghatarokat is eltorolnek mennyivel lenne tobb a baleset a "jogomban all" emberek miatt?"
Pont ez a gond. Ezen a hozzáálláson kéne változtatni.

Senki sem "csak" magát rongálja. Ez egy rossz érv. Az állam (rajta keresztül a többi ember) pénzt, időt, energiát fektetett bele, hogy éljünk (GYED, GYES, és még számtalan más támogatás), tudjunk (ingyenes oktatás), és cserébe elvárhatja, hogy idővel termeljünk. Aki magának árt, mindenkinek árt.
Viszont emberek vagyunk, tökéletlenek. Mindenkinek van valamilyen káros szenvedélye. Mindenki árt valamilyen módon másoknak. Ezt egyszerűen nem lehet kikerülni. Kérdés, hogy ezt te (vagy én, vagy más) megpróbálod minimalizálni a másokat ért károkat, és nem örülsz neki, vagy azt hiszed, hogy ehhez jogod van, és beleszarsz.

Ugyan úgy viselkedik mindkét csoport. Mindenki sír, hogy rossz NEKI. Társadalomban élünk, ütköznek az egyéni érdekek, és egyre inkább fognak. Minnél kevesebb a tolerancia, annál nehezebb mindenkinek.
Te sem próbálod megérteni a dohányosokat, fogalmad sincs, milyen a függőség, ők sem próbálnak megérteni téged. Lehet, hogy dohányzom, és minden figyelmem ellenére zavarok ezzel másokat, de legalább vígasztal a tudat, hogy nem leszarom az egészet, hanem próbálok odafigyelni másokra. Nem csak a dohányzással kapcsolatban. És nem mindig jön össze. Van amikor én is tahó vagyok. Sose mondtam, hogy nincsenek hibáim.
Kíváncsi lennék, ha neked kéne lemondanod a rossz szokásodról, ami megnyugtat, segít a gondolkodásban, levezeti a feszültséget, ébrentart, stb., vagy csak nagyon kellemes számodra, akkor ennyire egyetértenél-e.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 20:20:16

@Beela: mondtam mar kisgyerek, ne agresszivoskodj, mert nincs okom felni toled, sot:-)

szoval erosen eltanacsolnalak az ilyen akcioktol;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 20:22:25

@Beela: mondtam mar, ahol tilos dohanyozni, ott nem dohanyzom. nem dobom el a csikket. nem dohanyos tarsasagban megkerdezem, hogy ragyujthatok-e.
de ahol szabad dohanyozni es degenek kozott vagyok, ott ra fogok gyutani, ha a kedvem ugy tartja es ebben senkinek nincs joga megakadalyozni.

fel tudod ezt fogni, vagy ultessem at hangszerre?;-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 20:29:24

@Elcseszett nick: ". Az állam (rajta keresztül a többi ember) pénzt, időt, energiát fektetett bele, hogy éljünk (GYED, GYES, és még számtalan más támogatás), tudjunk (ingyenes oktatás), és cserébe elvárhatja, hogy idővel termeljünk"

valoszinuleg ez az oka az elvezeti cikkek 80% koruli adotartalmanak...

ksbrck 2010.01.27. 21:08:57

@az igazi Sipi:

te vagy 1 igazi önjelölt faszkalap, zéró intelligenciával, zéró empátiával, zéró tisztelettel az embertársaid iránt, ugyanakkor óriási arccal és pofával... pfíjjj! az ilyeneknek 1 lakatlan szigeten lenne a helyük, odavalók vagytok mind, nem emberek közé.

neurotikk! (törölt) 2010.01.27. 21:21:29

@az igazi Sipi: na ez a baj.
Neked torveny kell, kulonben taho vagy, szarsz arra zavar e mast - igazabol tudod hogy zavar es maskent nem tudod -, kozben hangoztatod a jogaid es hogy teged mi zavar. Bizonyara elhiszem, hogy ugy mesz vegig az utcan, vagy allsz a megalloban, hogy kerdezoskodsz azok kozott akikre szallhat a fust, ragyujthatsz e. Bizonyara.
Akkor legyen torveny a magadfajta osleny miatt. Belatasra keves vagy, legyen akkor kenyszerites. Jogilag. Mindenki koszonje a fajtadnak ha valaha kiterjedt tiltas lesz.
Torvenyt nektek.
Nem fingot.

Tanacsot pedig annak adj akit erdekel es nem szarik ra.

Viszlat.

nembagos 2010.01.27. 21:58:31

@az igazi Sipi: "ne legyel mar demagog..:-DDD
majd ha kitiltod nem munkacelbol tartott autokat, motorokat, egyeb fustokadokat a varosbol, akkor legondolkodhatsz a cigin, jo..?:-DDD"
Tokeletesen igazad van, de ne hagyd felbe a gondolatot. be kene zarni az osszes orvosi rendelot, gyogyszertart, rakkutatast megszuntetni, sot semmifele orvosi kutatast nem folytatni.
Majd ha nem lesz tobb kozuti baleset akkor lehet folytatni, addig csak egy demagog dolog, hiszen ugyis tobben halnak meg autobalesetben mint rakban vagy influenzaban.
Ugye igy gondolod?

"Itt siman annyi van, hogy nehany oinjhelolt faszkalap nem birja elviselni, hogy ne ugasson bele masok eletebe. ennyi."
Fejen talatad a szoget, pontosan errol van szo. Es ez a sok faszkalap csak fujja es fujja masra a fustot attol fuggetlenul hogy az mast esetleg zavar vagy eppen alergiaja esetleg asztmarohama lesz tole.

A csarnokban egyszer sorban allva megkertem az elottem allo bagost, hogy legyen szives legalabb a masik kezebe fogni a buzrudat hogy ne ram jojjon, mert alergias vagyok ra. Mondta, hogy semmi kozom hozza, es a kepembe fujta a fustot.
Erre en elajultam. Persze neki allt feljebb, hogy minek megyek emberek koze, ha nem birom a bagofustot.

"nekied jogod van a fustmentes legkorhoz, vannak helyek, ahova nekem nem szabad cigivel bemenni. lehet hasznalni. en nem lazadok miatta, tudomasul veszem a jogodat."
Pontosan az ilyenek miatt kellene nyilvanos helyen betiltani a dohanyzast, es akkor nem lenne kerdes hogy van-e hozza joga.
Otthon szivja nyugodtan, oda nem megyek, de amig a fustmentes etterem nem visz el oda ahova a piros hetes addig had ne kelljen mar szenvednem attol hogy ramkenyszeritik a cigarettat.

"mert azt csinalok magammal, amit akarok es senkinek semmi koze hozza.
te sem orulnel, ha a nekem nem tetszo szokasaid miatt baszogatnalak. "
En szeretek arnyekboxolni, vizipisztollyal lovoldozni es szargolyokkal zsonglorkodni.
Nem is ertem hogy miert baszogatnak amikor ezeket emberek kozott teszem.
Elvegre jogom van hozza, ahol tilos nem is teszek ilyet.

"en szeretnem az influenzasokat bezarni a lakasukba...
ne mehessen el otthonrol amig beteg. ne fertozzon masokat. csakis ervenyes egeszsegugyi bizonyitvannyal lehessen emberek koze menni!:-D"
Na ez kb ugyanaz mint a bagozas.
Nalunk a cegnel pl. nagyon megszolnak ha fertozo betegen mesz dolgozni, mert mast is megfertozhetsz.
Es hidd el, ha annyian mennenek influenzasan emberek koze mint ahanyan masra fujjak a fustot akkor azonnal riadokeszultseg lepne eletbe!

"de ahol szabad dohanyozni es degenek kozott vagyok, ott ra fogok gyutani, ha a kedvem ugy tartja es ebben senkinek nincs joga megakadalyozni."
Igen es ezt a jogodat kene megnyirbalni, hogy ne szabadjon barhol dohanyozni, csak kijelolt helyeken ahonnan a fust nem szallhat arra akit az zavar.

nembagos 2010.01.27. 22:05:21

@Celtic: "El tudod kepzelni, hogy a kalauzneni minden WC-be benyit, hogy ott eppen szarnak vagy ragyujtanak? Enelkul eleg nehez megallapitani, marpedig amig nem bizonyitjak, csak diktaturaban szabnak ki buntetest."
Szerinted a repulon jarja a kalauz a wc-ket?
Fusterzekelo jelez a kalauznal, az ajto azonnal zarodik (hogy ne mondhassa, hogy o nem is gyujtott ra, csak epp most lepett be valaki elotte volt).
Ezutan bent ul a vegallomasig es majd egy ora mulva atkiserik a forgalmi irodara egy fejmosasra es buntetesre.
Hamar megtanulnak :-)

"Amugy volt mar? "a bagosok miatt tart itt az orszag es a valsag is a dohanylobby mesterkedesenek a kovetkezmenye" "
Engem szemely szerint nem zavar ha valaki bagozik egesz addig amig a fust nem ram szall. Ha ezt meg lehet akadalyozni (akar ugy hogy a bagosok buvarsisakot huznak) akkor felolem annyit sziv amennyit akar, sot szivjon minel tobbet megdobva a koltsegvetes beveteli oldalat, csak azutan a tudorakjat onkoltsegen kezeljek csak.

nembagos 2010.01.27. 22:27:30

@Elcseszett nick: "Ugyan már. Az egészségemet jogukban áll rombolni az autósoknak, a gyáraknak, stb."
Lehet hogy ujdonsag a szamodra, de egyre szigorubb a szabalyozas a kipufogogazokra
ugyanakkor a bagofust az elmult 100 evben nem lett igazan egeszsegesebb.

"Pont ez a gond. Ezen a hozzáálláson kéne változtatni."
Ha menne akkor nem kene szabalyozni.
A szabalyozassal olyanoknak sem szabadna akik kulonben is eleg kulturaltak ahhoz hogy ne csinaljak, tehat oket nem fogja zavarni. Szabalyozas nelkul pedig sokakat zavar.

"Viszont emberek vagyunk, tökéletlenek. Mindenkinek van valamilyen káros szenvedélye. Mindenki árt valamilyen módon másoknak. Ezt egyszerűen nem lehet kikerülni."
Igen ez teny, de az ember tarsas leny es minimalizalni kene az olyan karos szenvedelyek engedelyezeset amivel masnak arthat.

pl. senki nem fog beledkotni hogy reszegen szaguldozol, felteve hogy a sajat maganautopalyadon teszed ezt.
Ugyanigy senkit nem zavarna a bagos ha titokban csinalna es masok eszre sem vennek.

" Kérdés, hogy ezt te (vagy én, vagy más) megpróbálod minimalizálni a másokat ért károkat, és nem örülsz neki, vagy azt hiszed, hogy ehhez jogod van, és beleszarsz."
ill. a harmadik eset hogy ugy vegzed a dolgot hogy mast ne erjen kar.

Az elobbi peldanal maradva ha reszegen fejreallsz onkoltsegi aron kezel a korhaz es nem kapsz rokkantsagi nyugdijat.

"Te sem próbálod megérteni a dohányosokat, fogalmad sincs, milyen a függőség, ők sem próbálnak megérteni téged."
Gondolod hogy ha reszegen elutok valakit es azt mondom hogy "de hat en fuggo vagyok ertsek meg" akkor mar minden rendben?
Akkor miert kellene nekem szenvedni egy szenvedelybeteg mellektermeket?

"Lehet, hogy dohányzom, és minden figyelmem ellenére zavarok ezzel másokat, de legalább vígasztal a tudat, hogy nem leszarom az egészet, hanem próbálok odafigyelni másokra."
Engem meg vigasztal a tudat hogy csak hajnali haromkor szaguldozok reszegen igy kisebb az esely hogy valakit zavarjon :-o

"Kíváncsi lennék, ha neked kéne lemondanod a rossz szokásodról, ami megnyugtat, segít a gondolkodásban, levezeti a feszültséget, ébrentart, stb., vagy csak nagyon kellemes számodra, akkor ennyire egyetértenél-e. "
Szeretnek minden delben kellemesen ellazulni egy par kupicatol, megsem teszem mert 50 km-t kell hazaig vezetnem :-)
Ennek ellenere tamogatom hogy kemenyen buntessek az ittas vezetest.
Igy kenytelen vagyok csak hetvegen inni amikor at tudom adni a kormanyt a csalad fejenek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.28. 00:20:36

@nembagos: azt kellene felfognod, hogy a hozzad hasonlok a te jogaidat is meg fogjak nyirbalni egyszer, te szerencsetlen....

mint azt tobbszor leirtam, a legkulturaltabb dohanyosok kozul valo vagyok, ram meg nem panaszkodtak sem csikkdobalas, sem arcbafujas miatt.

de te ne hidd magad etalonnak, neked is megvan az a rossz szokasod, amit mas hozzad hasonlo korlatolt barom el akar majd venni. es akkor nem lesz, aki kiall melletted, mert azok, akiknek megnyirbaltattad a jogait le fognak kopni.

mert nem vagy kulonb te sem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.28. 00:21:35

@nembagos: "Szeretnek minden delben kellemesen ellazulni egy par kupicatol, megsem teszem mert 50 km-t kell hazaig vezetnem :-)
Ennek ellenere tamogatom hogy kemenyen buntessek az ittas vezetest.
Igy kenytelen vagyok csak hetvegen inni amikor at tudom adni a kormanyt a csalad fejenek. "

szoval siman az irigyseg motival, mert rossz fuggoseget valasztottal..?

olcsóJános 2010.01.28. 01:12:29

@hagyma: hagyma tudod hogy én imádlak, és azt meg én tudom hogy te nagy bloghuszár vagy, na de pont a szerda mint szabadnap... na meg nem is merek rámenni a nevedre és végignézni eddig mennyi kommentet nyomtál ebben a decadeben. arról nem is beszélve milyen időpontokban...

mindegy. rékuct gyűlölöm

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.01.28. 09:48:58

@olcsóJános: nem baj, én nem gyűlöllek téged (az más tészta, hogy életemben nem találkoztam még a nickeddel, úgy látszik, én nagyobb hatással vagyok rád, int fordítva), mindenesetre ha idegesítelek, kiszűrheted a kommentjeimet egy ügyes kis greasemonkey scripttel, ahogyan én is teszem pl. számos offoló kommentelővel, akikre nem vagyok kíváncsi.
de ha a gyűlölködés a célod, akkor persze nem szóltam, ez esetben egészségedre. Nem bánt, ha a bloghun szapulnak, szóval ez az örömöd mindig meglesz. Szép napot :)

Eliathen 2010.01.30. 10:17:55

@nembagos: "Lehet hogy ujdonsag a szamodra, de egyre szigorubb a szabalyozas a kipufogogazokra
ugyanakkor a bagofust az elmult 100 evben nem lett igazan egeszsegesebb."
Mert a megszűrésétől a kipufgáz egészségesebb lett,igaz? A dohányosok okozzák a legkevesebb gondot, viszont minket a legegyszerűbb csesztetni. Egy gyáros nem utazik veled a BKV-n..
Mellesleg lehet ezt kultúráltan csinálni,mint minden mást. Az emberek baromi idegesítő és undorító állatfaj cigivel vagy nélküle is. Tessék elfogadni. Vagy ne. Ez esetben tessék elvonulni olyan helyre ahol a)a dohányrudacska tiltott, b) koporsóba,kriptába. Jónapot.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.30. 11:07:08

@Eliathen: "A dohányosok okozzák a legkevesebb gondot, viszont minket a legegyszerűbb csesztetni."

Azok a bunkók, akik 10 centiről a pofámba fújják a szarjukat, azok igenis a legtöbb gondot okozzák!

"Mellesleg lehet ezt kultúráltan csinálni,mint minden mást"

Igen lehet, csak elég keveseknek sikerül. A nemdohányzó emberek 99%-nak nincs is baja azzal a kevéssel, aki kulturáltan képes dohányozni!

"Ez esetben tessék elvonulni olyan helyre ahol a)a dohányrudacska tiltott, b) koporsóba,kriptába. Jónapot. "

Vagy inkább a bunkó dohányosok takarodjanak oda, ahol még megtűrik őket!

szabiaki (törölt) 2010.02.02. 13:59:11

Nem értem ezt a nagy felhördülést, a Bagós cigit reklámoz, cigit reklámozni tilos, ennyi.

camparisoda 2010.03.04. 14:19:32

Ki nem állhatom a bagószagot. De, mivel valamikor dohányoztam, sajnos, magam is felfüstölve jó néhány embertársamat, most nincs jogalapom beszólni.
Csak az jut eszembe, hogy szégyenkezve elnézést kérek tőlük.

egyatlagosfelhasznalo 2010.03.04. 14:31:00

...és mit érdemelnek a dohányosokat már-már fasisztoid módszerekkel üldözők? Ilyenkor hol az a fene nagy demokrácia?
süti beállítások módosítása