Mit érdemel a szar ajándék?

Címkék: család

2010.03.26. 07:30

Már várom azt a kommentet, hogy nem illik ajándékot leszarozni, mert azt valaki gonddal és szeretettel választotta ki. Az alábbiakban pont arról lesz szó, amikor éppenhogy nem. Kegyetlenség szeretteink körében karácsonykor "ajándék-lúzerségi versenyt" rendezni, ezért ezt nem is kritizálnám. Persze csináljuk... Na de mi van azokkal, akiket ugyan szerethetünk, de nem a szeretteink (érzed a különbséget), és valamiért úgy érzik, mindenképpen ajándékot kell adniuk a névnapunkra, amiről valójában régen el is felejtenénk, hogy van egyáltalán. Természetesen behúznak egyet a kötelezően választható "TOP10 tippppikus ajándék" listáról, és ezzel generálják az igényt arra, hogy megnézd, nekik mikor van a szülinapjuk, és te is adj valamit, amit aztán szintén felületesen választasz ki, és emiatt rosszabbul érzed magad, mintha csak simán gratuláltál volna, vagy szartál volna bele az egészbe.

Ez elkerülhető egyébként, csak a ló másik oldala a "menjetek a fenébe, mondtam, hogy ne vegyetek semmit" típusú vendégség. Nem vagyok egy ajándékozóművész, de akiket szeretek, azoknak pontosan tudom, mivel dobjam fel a napját, hetét, évét. Akiknek meg formaságként kéne adni, azoknak nem adok, mert úgyis meg tudják venni maguknak.

Na de miről is van szó?

#5: KÖNYV. Kössük ki, hogy ha én szeretnék egy könyvet, és azt valakitől megkapom, örülök, nem egyszer előfordult már. De ha nem kérek, akkor egy amolyan Hallmark csatorna színvonalú sztorit sejtető rettenetet adni azért borzasztó dolog, mert nem elég, hogy viszonylag low-involvement alapon letudtad az ajándékozást, de egy rossz könyv még 5 óra NEM kellemes elfoglaltságot is jelent az illetőnek, aki esetleg annyira lúzer, hogy tényleg elolvassa, hátha megkérdezed, hogy tetszett-e (nem kérdezed). És ezzel ő többet foglalkozott veled, mint te vele. Na ez benne a bunkóság.

#4: BÖGRE. Nincs ember a fejlett világban, aki ne ajándékozott volna még bögrét. Thomas Jefferson például bögrét adott Ben Franklinnek a Függetlenségi Nyilatkozat (barátoknak Fünyi) első évfordulójára. Ha iskolában húztál valakit karácsonyra, minimum egyszer bögrével oldottad meg a problémát. Kaptam persze már kétszer is (a 20-ból) olyan bögrét, amitől annyira meghatódtam, hogy az rátok nem is tartozik, de ne csináljunk úgy, mintha ez volna a jellemző.

#3: KÁVÉ. Ez hogy alakult ki? Primőr? :) A háborúból maradt ránk? Lóhúst is ér akkor adni? Egyébként tényleg nem mindegy, milyen kávét iszol, ami nem minőség, hanem ízlés dolga, mióta az irodánkban van rendes kávéfőző, nekem sem mindegy, hogy milyen őrölt kávé van a szekrényben. De vajon van-e kávéfőzőm? Van-e őrlőm? Vagy majd a Csemegében megőrlöm a kávébabot, mert a pénztár után úgyis van két gép? Ja, vagy az már 20 éve bezárt? A legjobb, amikor az ajándékkosarakba simán becsomagolnak ilyeneket úgy, hogy fogalmuk nincs se az illető ízléséről, sem a konyhai felszereléséről. Esküszöm, akkor már kávéfőzőt venni menőbb, de a feleségnek vett konyhai eszköz az ismét beférne valamilyen listára.

#2: KONYAKMEGGY. Szereti ezt egyáltalán valaki? Az egész jelenség okozója a csomagolás: majdnem minden egyéb csokit képtelenek olyan formára hozni, hogy az ajándék legyen. A legtutibb 300 grammos kekszes Milka, ami olyan csokiban, mint autóskártyában a Lola T. (mindent visz), szóba sem jöhet 10 év fölött. A konyakmeggy alternatívái persze a Ferrero-Rafaelo (de hogy fossanak be, a cég harmadik terméke remélem világos, hogy egy konyakmeggy!), az überkirály csiga- és kagylóalakú csoki, a szívecskés Milka, és a Merci. Van egy rokonom, ő halkan odasúgta egy vendégség alkalmával, hogy van jó kontaktja, ha van butikos barátom (!), vagy ajándékba kéne konyakmeggy, tud olcsón. NEM OLCSÓ ELEVE?! Rohadék egy állatság konyakmeggyet adni ajándékba, de a lelkiismereted tiszta: mégsem mentem üres kézzel! Ennél egy elképesztőbb dolgot tudok csak elképzelni:

#1: NAPOLEON. Mármint konyak, de muszáj, hogy rá legyen írva, hogy Napoleon. Fogalmam nincs, miért, hiszen árkategóriája alapján ez elérhetőbb, mint a viszki, ami manapság már tényleg nem drága. Ezt nem kérdezem meg, tudom, hogy konyakot tényleg isznak emberek, hiszen majdnem olyan iható, mint a viszki, de olyan kifinomultan lehet okoskodni róla, mint a borról, viszont hamarabb bebaszol tőle. Persze aki igazán tud, az ármányákot iszik. Na ha neki viszel egy ilyen konyakot ajándékba, azért nem örül, mert tudja, milyen a jó. Ha másnak viszel, akkor az meg nem issza meg.

A kézenfekvő sorsa a fentieknek legtöbbször: A TOVÁBBAJÁNDÉKOZÁS. Nagyon fontos jelenség. Horváth 30. törvénye: "Magyarországon összesen 5 üveg Napoleon konyak van, ezt ajándékozzuk körbe 1988 óta." Kapcsolódik kicsit Horváth 29. törvényéhez, mely szerint "Budapesten mindössze 10-15 dísztárcsa hiányzik, ennek pótlása érdekében viszont mindenkitől loptak már el, és mindenki talált már donort."

Az ajándéktárgyak sorsa szempontjából a családom a kisebbséghez tartozik, itt a sorsa az ilyeneknek az enyészet, mert genetikailag képtelen vagyok dolgokat továbbajándékozni, mondván: mégis csak azért kaptam, mert valaki gondolt rám. Pedig tudom, hogy ez csapda. Egyszer győzedelmeskedik bennem a szellem egy napra a szív fölött, és akkor 13 üveg Napoleon lesz kibaszva a lomtalanításra, valami naftalin szagú szekrénykével együtt.

NON PLUS ULTRA geciség: ezt továbbajándékozni egyet jelent az instant pokolra jutással, ezért hagytam ki a listáról, de könyörtelen: ÉLŐ ÁLLAT. A kutyásvagy-macskásvagy tapogatózást (papagájos, halas, rágcsálós, csigás, teknősös, kígyós, karddal átszúrt fejű oroszlánokos) simán megkerülve beállítasz bazmeg a rokonhoz, hogy vettél neki egy nagytestű kutyát! Persze még kicsi, és a szemei aránytalanul nagyok, ami a gondoskodás ösztönét váltja ki, ezért szegény nem igazán tud kidobni a hatodikról (amúgy a másodikon lakik, de emiatt felmenne a hatodikig). Kéretlenül állatot adni a legnagyobb furkóság. Emellett eltörpülnek a mindennapi furkóságok, mint az árcédula-rajtahagyás, a másnak szóló üdvözlőkártya a boroszacskó fülén, vagy a 40-edszer elsütött nagy dobozban közepes doboz, abban kis doboz... aki az ajándékozás szabályaira kíváncsi, Dr. Vámos Lászlóné írásában megtalálja. (Amúgy a poszt nem ajándékba lesz, ezért hagytam rajta a címkét.)

Zárásként egy csúcs sztori: a doktornő a ma már 100 éves ismerős nénihez lakásra ment vizsgálni, és azért az már egy szép dolog, amikor a doktornő visz ajándékot, és nem fordítva! Vitt egy doboz bonbont a néninek. Nagyon kellemetlen volt utána felhívni, hogy "doktornő, volt egy ötezres a bonbonba csúsztatva, azt hogy juttassuk vissza?" :)) Az ilyen sztorikhoz (is) kell 100 évig élni :D

 MIT ÉRDEMEL A FELESLEGESEN AJÁNDÉKOZÓ?

Aki neked több értelmetlen időráfordítást generál az ajándékkal, mint amennyit ő agyalt rajta, vagy továbbajándékozásba kényszerít, annak legyen egy olyan karácsonya, amikor mindenkitől Napoleont kap! Vagy egy jó vermutot!

"egyik karácsonyra öntöttem nekik gyertyát. Következő karácsonykor anyámnak adták a névnapjára." by felhasznalo - ez nem bünti, de képzeljétek el, milyen rosszul eshet. Kapjanak vissza minden jó ajándékot! Mondjuk erre annyi esély van, mint Atlantis elsüllyedt városában a nyilvános máglyán elégetésre.

Másik büntetési lehetőség, hogy nem is tudja, hogy bünteted: a benned keletkező problémát titkos szabadkőműves körökben eliminálod, hanyag vállvonással: "Nálunk minden nagyobb ünnep után ajándékos buli van, ahová csak ajándékmentes barátokat hívunk. A buli csúcspontján kiterítjük a kínálatot" by ludyko :)))))

"Én apukámtól(75) mindig, minden alkalomra konyakmeggyet kapok, amit ráadásul anyukám(71) vesz meg. Szörnyen utálom, de nincs szívem megmondani nekik. Azért remélem, még sok-sok évig fogok tőlük konyakmeggyet kapni." by küszöbmajom

Ezt Terry Wrist küldte illusztrációnak:

 

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr441868642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hkrisztike 2010.03.26. 09:57:18

Kimaradt a díszgyertya. :)

Csomó embertől kaptam ilyet anno, pedig sosem voltam az a gyertyázós fajta - ez az ajándék is ékes jele annak, hogy az ajándékozó nem tudott mit kitalálni...

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.03.26. 10:57:11

A díszgyertya helyettesítő terméke a Lush-os hendméjd szappan, ami olyan büdös, hogy az univerzumból ki lehet kergetni vele. - és emberek ilyen helyen dolgoznak. Őőőrület!

A Merci piacra dobásának idejére a csoki fehérre színeződéséből lehet viszonylag pontosan következtetni. A rutinos, úgy bontja meg a dobozt, hogy mikor ezt levágja, érintésmentes effektben tudja továbblőcsölni...

Újgenerációs, az iskolát már elhagyó, dolgozó, borkedvelők által szívesen adott és kapott, ár-érték arányban jónak mondott ajándék:
Gere Portugieser 2007; 2008

raoul_duke 2010.03.26. 11:33:13

Szerintem az még rosszabb, aki olyannak ajándékoz, aki valamit gyűjt, vagy van valami hobbija, és kötelezőnek érzi, hogy akkor valami ehhez kapcsolódót adjon. Mivel nem ért hozzá, ezért vagy olyat vesz, ami már a hobbi első hetében megvolt a gyűjtőnek, de még ennél is gyakoribb, hogy egy rakás szart visz ajándékként, amihez illik jó arcot vágni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.03.26. 12:14:27

Bazmeg, mekkora írás, címlapot akarok.

Nagyitól: textilzsebkendő (minden évben), piacos ing, de olyan, hogy kb. 20 tű van beleszúrkálva, bizonytalan helyeken.

Általában könyv:

-Tibikém, nézz már körbe egy kicsit a polcon, keress valami újnak kinéző könyvet a Zsuzsiéknak. OLYAN NEHÉZ NEKIK BÁRMIT IS VENNI, HISZEN MINDENÜK MEGVAN! Aha, Az én virágoskertem. Ez jó lesz, biztos örül majd neki.

Iskolás karácsonyi ajándék az 1000x megtárgyalt Milka + TDK-kazetta, bár ezeknek tényleg örültünk.

Az összes díszdobozos szart de rühellem. Legyen az "márkás pia", DVD vagy praliné. Meg mi járhat annak a fejében, aki NEKEM gyöngyöző bort, pl. Proseccót hoz? Buzi vagyok?

Meg mindenki tudja rólam, hogy szeretem a sört, és azóta azt hoznak. Általában persze valami "jónak beárazottat", ami Amstel, HB meg Kaiser szokott lenni, hát pont azokat gyűlölöm. Főzni, viráglocsolásra megfelelő.

Ne vegyen senki ajándékot, kb. ez a lényeg :))

Bettie Page · http://90es.blog.hu 2010.03.26. 13:01:25

és a kötelező tusfürdő-testápoló-anyámkínja? minden egyes kibaszott szülinapra azt kapok a nagyitól, karácsonyra meg pizsamát. nem, nem alszom pizsamában. igen, van 12 db a szekrényemben.

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.03.26. 13:14:37

@Bettie Page: Általános iskolában szülőnek, nagyszülőnek, akkori szex dívák arcképével címkézett Impulse dezodor? Hol véve, hol meg kókuszrúddal göngyölegben lopva...

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2010.03.26. 13:47:47

Ami még hozzátartozik a színdarabhoz (mosolyogva diszcsomagolású szarokat adni, és mosolyogva átvenni azokat egyaránt szinészkedés): Megy a para, hogy mit fogok már megint kapni a kényszeres ajándékozótól?! Hogy vágok majd hozzá jó képet? Mi lesz ha később rákérdez, hogy hogy tetszik (pl egy használati tárgy)?

Eltörölném a világon az időszámítást! Nem lennének számolva a napok. Nem lenne születésnap, névnap...

raoul_duke 2010.03.26. 13:56:11

@Modor Tibi: @wadallat: az ajándék, meg az ajándékozás szerintem jó. A szar ajándék, na az szar :).

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.26. 14:21:47

@Modor Tibi: sírok a Milka-TDK-n megint, az TÉNYLEG jó, én örültem neki :)

@Bettie Page: írtam a nagymamádnak, hogy biciklizésre alkalmas gumitalpú balettcipőnek viszont örülnél.

@white_widow: haggyámá Impulse! (Reklámzene: La Bouche talán?:)) 8X4 öcsém, aaaaz! + FA (nem a Nándor). Malicia. Old Spice. Egyforma illatú emberek. Lehet, hogy a "régitaxiszag"-nak köze van a 8X4-hez, ezt még Jean-Baptiste Grenouille segítségével kutatom...

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.03.26. 14:42:41

Ferfiaknak alsozokni-gatya duo, hozzacsapva egy Axe tusfurdo.

Noknek viztaszito jellego torUlkozo, belehimezve a nev (Katica, Irenke).

A gyerekIknek enkicsiponim/Barbie piacos valtozatban. Mindketto eseteben garantaltan a gyerek kezeben marad a haj/soreny.

Ja, vicces feliratu parnak!

soma665 2010.03.26. 14:59:33

20. szőrmók állat, színes medvék, walt disney figurák.
Nyaralásról kényszeres ajándékhozás, görögből antiknak kinéző miniváza, réztányér helyi motívumokkal, képeslap (mit csináljak vele? rakjam ki a polcra???), nem jelentenek neked semmit nem te voltál ott nyaralni!!!
Helyi édességek, amik nem finomak, de meg kell kóstoljad.
Legrosszabb ha közelebbi ismerős és rá is kérdez, h. hol van? Milyen volt? stb.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.03.26. 15:00:28

Legjobb férj / feleség fatábla, rajta a legjobb férj / feleség 10 pontja.

AVAGY "Ilyen hangulatom van" fatábla, mutatóval lehet állítani.

Ernoke 2010.03.26. 16:22:39

munkahelyi névnapozáskor: virág plusz csoki. ha utálod az édességet, akkor is ki kell bontanod és vigyorogva ízlelgetned, különben udvariatlan paraszt vagy!

nagycsaládi ünnepekkor: dm-ben készen kapható tusfürdő-dezodor-"parfüm" szett (kurva büdös!), ikszedik nagyalakú konyhai üvegtál, gyertya, idézeteskönyvek.

"jó munkáért" ajándék (mikor szívességet teszel vkinek vagy ilyesmi): egy üveg bor, konyak (nem is merül fel, h valaki esetleg nem iszik ilyesmit)

ha barátaidnak jó ajándékot sikerül választanod, az viszont kurvajó, és nagyon sokáig imádni fognak érte.:)

[c] 2010.03.26. 18:26:52

Konyakosmeggyet meg kávét küldhetitek tovább nekem.

pajki 2010.03.26. 18:51:22

@lúzer_: Én is ezt akartam írni, szó szerint. :))) De nekem minden desszert jöhet még a ferrero is. Csak ne legyen továbbajándékozott. Azt felismerni: pár nap múlva lejár. (Vagy már le is járt.)

Gera 2010.03.26. 18:58:48

Húgomék képesek voltak édesanyánknak egy kiskutyát venni karácsonyra :) Pedig én megmondtam előre, hogy nem OK a dolog. Mindegy, így lett egy második kutyájuk is :) Aranyos egyébként és legalább lefárasztja a labradort.

hajni35 2010.03.26. 19:16:47

Nekem a gyerekek 2 éve gyereknapra afrikai achát csigákat kaptak! Ha azt mondom, hogy nem örültem, eléggé árnyaltan fogalmazok. Gondoljátok el, kb. 10 cm-es a házuk, a tapadófelületük kb. női tenyér méretű. Persze kidobnom nem lehet, szaporák is ráadásul, nem győzöm eltávolítani a terráriumból a petéiket.

szilvacska 2010.03.26. 19:17:08

Kedves édesanyám IMÁDJA a konyakos meggyet, de csakis az Igazit, így neki ez MINDIG jár ajándékba, a valami mellé. A bögréket meg én imádom. A kávé ajándék tuti rossz, mert csak egy fajtát iszom meg.

Öreg Sam 2010.03.26. 19:21:15

Egyetlen megoldás a továbbadás.
Max a 10-ik Napoleonnal megveszed a postást,hogy ne cetlit dobjon a postaládádba,hanem hozza fel az ajánlott leveledet.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.26. 19:46:06

Szerintem ez a post iszonyú foghíjas. komplett ajándék-családfák maradtak ki, tényleg a teljesség igénye nélkül csak pár, ami garantáltan vérforralóbb, mint a fenti letudós fajták:
- Továbbpasszolt ajándék. Ez az egyik legótvarabb dolog, főleg, amikor darab-darab alapon adják. Enyhébb esete például egy nagyobb vásárlás, vagy megrendelés mellé adott céges ajándék lepasszolása, könnyen lehet így ultragagyi readers digest kivonatos könyvhöz jutni, amit ki tudja mi mellé adtak, hogy aztán nálam landoljon (komplett becsületsértésként). Vagy kapott már a három éves lányom Mrs Doubtfire dvd-t karácsonyra hasonló megfontolásból. A legdurvább eset mégis talán az öcsémmel történt meg: szépen, igényesen csomagolt határidőnapló-jegyzettömb-írószer kombót kapott Franciskától, az uncsitesónktól. Kicsomagolás után örömmel konstatálta a bent rejtőző "Franciskának szeretettel" kártyát...
Ritka ótvar alfaja a továbbpasszolt ajándéknak a régi, megunt (=használt) cuccok továbbajándékozása. Nálunk ez nem volt divatban, de ismerősömtől hallottam, hogy a rokonság egyik ága előszeretettel emel le a könyvespolcáról valami (ráadásul random) könyvet és adja ajándékba, miközben a könyv első ránézésre is erősen leharcolt.

- elkötelezettséget, további költségeket generáló ajándék. Valami szarnak (az ajándékozó altípus szerint lelkesedhet az ajándék tárgyáért, vagy éppen leszarja) az első részletét kifizetve megajándékozni a mit sem sejtő alanyt. Vagy mondjuk gyereknek gyűjtögetős mappát venni, amibe a szülő vásárolhatja a további, eget gyalázóan túlárazott, de egyébként alapvetően értéktelen baromságot. Utazásra befizetni, persze csak foglalót, a többit majd hozzádobja az alany.

- gagyi katalógusból letudni a családot. Egy ideig anyám kedvenc szokása volt, néha olyan érzetet keltve, hogy az ajándékok kiválasztása pénzfeldobásos, netán szemet bekötve rábökéses módon történt. Természetesen ez még önmagában kevés, az ilyen ajándékok teljes természetességgel azon termékek közül kerülnek ki, amit a legszarabb kínai gagyigyár selejtudvaráról bányászott ki egy félszemű, félhülye guberáló. Jó példa egy karácsonyra kapott evezőpad (muhahaha, azóta se hevertem ki, pedig már vagy 10 éves sztori). A konstrukció első ránézésre is simán halálra ítélt darab, olyan anyagminőséggel, ami már-már tiszteletet ébreszt az emberben: (enyhe túlzással) alufóliából hajtogatott csőváz, a lehető legridegebb fröccsöntött alkatrészekkel. Ráültem a poén kedvéért, egyből összenyomorodott alattam, végül a röhögéstől dőltem le róla. Instant kuka.

- Gagyi ruha, lakberendezési tárgy, háztartási eszköz. Ez a pont némiképp vitatható, lévén ízlések és pofonok jelentős eltérést mutatnak a populáción belül. Ennek ellenére azért megemlíteném például azt az esetet, amikor frissen elkészült házunkba beköltözve külön és szándékosan kihangsúlyozva felhívtuk mindenki figyelmét, hogy NE vegyenek berendezési tárgyakat (bár nagyon szépen köszönjük, hogy gondolnak ránk), szeretnénk saját ízlésünk szerint berendezni a kecót. Mi sem természetesebb, hogy 1-2 héten belül néhány "örök darabbal" lettünk gazdagabbak. Vagy a piacon vett pulcsi, amit egész biztosan az se gondolt komolyan, aki elkészítette, mégis, valahogy átcsúszott az értékesítési lánc minden elemén, hogy aztán ajándékként manifesztálódjon, és hátralévő életében kidobhatatlan molyfogóként funkcionáljon.

Hirtelen nem is tudom, hova soroljam az öcséméktől tavalyi születésnapomra kapott ajándékot. Általában nem nagyon szoktunk kapni tőlük ajándékot, ami nem is baj, mert ezer jobb hely van, ahova a pénzt költhetik. Persze ez csak a dolog kisebbik része, sokkal erősebb a "beleszarunk" hatás. Tavaly valahogy úgy alakult, hogy pont erre jöttek akkortájt és hát "muszáj" volt hozni valamit. Ez a fenti pontok közül néhánynak a sikeres szintézisét eredményezte. Egy ukrán bonbont tessenek elképzelni, abból a kategóriából, amit az ember maximum életmentő célból venne magához (lásd még hipoglikémia). Valamilyen perverz kíváncsiságtól hajtva kibontottam, belül porított cellulózzal töltött kicsapódott csokibonbonok, kőkeményre szikkadva. Végül is érthető, mert több, mint egy éve lejárt a cucc, mire hozzám került, ráadásul igen nyilvánvaló volt, hogy hányattatott életútja során valaki valamikor focilabdának használta.

Ehhez képest egy doboz konyakmeggy...

zoxó 2010.03.26. 19:51:42

Szeretem a konyakmeggyet. Gyűjtöm a bögréket. Mindig van itthon díszgyertya. Könyvet megrendelem (óvatosan célozgatok). A konyakot utálom:).
Viszont teázom. Minden teát megiszok, legyen az a legvisszataszítóbb ízű gyógytea, egyet nem: a mesterséges ízesítésű P...c "gyümölcsteát" (és társait). A keresztanyám minden alkalommal vesz a kis ajicsomagjába sok minden egyéb miafranc mellett teát is. Mindig mesterséges ízesítésű P...c "gyümölcsteát". De mivel szeretem (a keresztanyámat), és nem akarom megbántani, jó képet vágok a dologhoz. Aztán beviszem a munkahelyemre (a mesterséges ízesítésű P...c "gyümölcsteát" ), ott elfogy. Vagy megy a farsangi tombolába.

zoxó 2010.03.26. 19:56:38

Bocs, P...k. Na így.

udvari bolond 2010.03.26. 19:57:16

én szeretem a kőnyak meggyet, emg a ferrerot meg azt a másik golyósat is.

a Napoleon pedig egy kategória, nem márka, v ilyesmi. az egy dolog, h gyakran ráírják mindenféle löttyre.
www.vinoport.hu/?node=2098

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.03.26. 20:06:06

Én kizárólag a közeli szeretteimet köszöntöm, róluk meg tudom mit szeretnének. Képes vagyok hónapokig rejtegetni valamit. Aztán elfelejteni, hogy hova is tettem, egy év múlva előkerül, jé még mindig aktuális :D

Szerencsére a távolabbi rokonság lekopott, úgyhogy nincs kényszeredett adok-kapok. De szépen írtam, büszke vagyok magamra :)

Szerintem a legalább nem üres kézzel megyek megközelítés alattomos és a legalja hozzáállás, mert a minimális tisztelet sincs meg a másik fél iránt. Inkább akkor ne vigyünk semmit.

Szerintem.

silberstein 2010.03.26. 20:09:35

Minden, ami tévéshopos.
Videokazetta (üres vagy műsoros).
Ún. "promóciós" ajándékok (céges gagyik).

youlopukku 2010.03.26. 20:17:39

szerintetek én mit kezdtem a fa kormánnyal?állítólag rózsafa volt,négyküllős.

küszöbmajom 2010.03.26. 20:25:04

Naggggggyon jó az írás!!!
Én apukámtól(75) mindig, minden alkalomra konyakmeggyet kapok, amit ráadásul anyukám(71) vesz meg. Egyszer anyám felfedezte a fehér csokis (brrrrr!) konyakmeggyet, és azóta azt veszi. Szörnyen utálom, de nincs szívem megmondani nekik. Ráadásul egy kávét is szoktam mellé kapni. :-)
Azért remélem, még sok-sok évig fogok tőlük konyakmeggyet kapni.

Lira 2010.03.26. 20:32:40

Hmmm...
Nem is tudom hogy maradhatott ki a férfiaknak, a zokni nyakkendő kombó :D

zsoltix 2010.03.26. 20:33:03

Ferfiaknak: szesz. Noknek: csoki. Nem kell ezt tulbonyolitani:)

Dr_utcai_arcos 2010.03.26. 20:42:41

@udvari bolond: pontosan, a jobb Napoleon az valahol ott indul hogy 3500-4000 ft, de annyit biztos nem fog kiadni az ajándékozó :). @küszöbmajom: ezért az utolsó mondatodért halálosan beléd szerettem, legyél bár lány vagy fiú.én is ezért imádkozok (vagyis nék, de remélek),hogy még nagyon sokáig kapjam a pizsamákat, a soha nem hordott ingeken, a turkálós ruhaosztáson guberált pulóvereket.a témához pedig?hajj,mennyi fejtörés amíg mindenki olyan ajándékot kap, aminek örül,szerencsére az elmúlt 10 évben még mindig sikerült, de már kimerülőben az ötlettár :S. ajándékok...soros portos egér?2009-ben amikor olyan már a gépeken sincs?egészségpénztáras szóróajándékok? orrszőrnyíró?áááááá. márkázott tusfürdő? Breál,Brofi, Brossmann,Brogeri markt? jajj.rájöttem,hogy nekem is "utalnom" kell az ajándékra. pl. elejtett megjegyzés,hogy imádom a vadász és hasonló tőröket ;).na jó,elküldtem emilben a linket :P.már kb 5 éve mondtam, hogy nekem nem kell semmi,mert ami kell azt megveszem,ami kellene arra meg úgyse lesz annyi pénzük.(Mi kell kisfiam?Semmi.Na!Teleszkóp.Teleszkóóp?Mennyibe kerül az? 54.000. MENNYIIII??? Hol van nekem annyi pénzem. Minek kérdezted :D?)Pont elég,hogy együtt van a család,mert sajnos nagyon fut ez a kurva idő :(((((.

xlac 2010.03.26. 20:51:53

Szegény megboldogult dédnagymamám minden karácsonykor rongyzsebkendőt adott mindenkinek ajándékba. :D
Persze úgy csináltunk mint aki meglepődik. :)

Igaz Juhász 2010.03.26. 20:59:16

Hallmark csatorna színvonalú??
Pl. Rear Window.

Te b@rom.

www.imdb.com/title/tt0166322

Madarsky 2010.03.26. 21:08:24

ez egy vicces post, vicces hozzászólásokkal, köszi :)

mondjuk Igaz Juhász te azért visszafoghattad volna magad, hogy ne rontsd el

Mitya Ivanov 2010.03.26. 21:08:55

kaspó bazmeg, az a szar ajándék a köbön.

scsaba1 2010.03.26. 21:11:45

A konyakosmeggyet átveszem, ha valaki nem szereti. Bár a kakaós bevonómasszába töltöttet nem nagyon szeretem.

Verbalis Inkontinencia 2010.03.26. 21:13:43

Efrájim Kishon: Rondó, olvasta valaki?
Az pont erről szól, nagyon viccesen.

scsaba1 2010.03.26. 21:14:56

Egyébként gyerekeknek remek ajándék még bármiféle zajkeltő eszköz. TRombita, dobfelszerelés, kínai nyomógombos játék, ami minden gombra valami más dalt vinnyog el... stb. Imádni fognak a szülei minket, mondjuk a 3. nap után.

Dr_utcai_arcos 2010.03.26. 21:22:08

@scsaba1: nem igaz.minden gombnyomásra UGYANAZT a dalt.na AZ az igazi :DDDDD

scsaba1 2010.03.26. 21:24:20

@afromagyar:

Nekem ez egyébként a modern kor egyik nagy rejtélye. Hogy a lompos faszba lehet olyan frottír törölközőt gyártani, ami szemre meg érintésre pihe-puha kokkolinó, viszont egyáltalán nem szívja a vizet.

Viszont nagyanyám felmosórongy-szerű és színű ezer éves törölközőivel meg porszárazra tudom magam törölni...

scsaba1 2010.03.26. 21:28:50

Illetve mit érdemel az, aki olyan ajándékot hoz, hogy az ára úgy van áthúzva tollal, hogy azért látszódjon. Az árcédula meg úgy van lekaparva, hogy szintén látszódjon, hogy ez a szép ing 4250 Ft-ba került.

báró Leopold 2010.03.26. 21:34:32

Apukámtól kapok karácsonyra általában szuperhasznos dolgokat, tavaly pl. egy tescos elektromos lábost, melynek használati utasítása szerint a legegyszerűbb kajákat is 8-9 óráig kell benne főzni és olyan áramfogyasztása van, hogy csuhaj...

Idén pedig egy billentyűzet + egér kombót kaptam, a billentyűzet olyan király, hogy 2 nap használat után az összes ujjam görcsben volt és mindenhol sebekkel voltak tele...

gorillka 2010.03.26. 21:49:44

Én is szeretem az eredeti konyakos meggyet (valahol a Balaton déli partján gyártják).

Viszont eredeti cseh vagy orosz öntött kristálypohár?
Vagy bármi, ami épp akciós a közeli hiperben és egyértelmű, hogy ide úton beugrottak venni VALAMIT.

herpa 2010.03.26. 21:54:43

Szerencsétlen kisgyerek apukának borotvát. Karácsonyra. Ez az alja, a nyakkendő mellett.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.03.26. 21:59:11

Akkor ezennel benevezném a nagymamámat és a vele élő nagynénémet a világ legszarabb ajándékozói címre. Tételesen sorolom, hogy miért:

- sosem vásárolnak ajándékot, az valahogy mindig terem a szekrény mélyén

- egy ajándéknak az idő szerintük valószínűleg csakis jót tehet, ezért kaptam például a hetvenes években vásárolt, felbontott csomagú megsárgult damasztabroszt

- amit nem használnak, az más számára még nyilván jó lesz. S bár ez nyilvánvalóan elég ökobarát hozzáállás, azért az unokaöcsém nézett egy nagyot, mikor a frissiben kapott teafőzőről kiderült, hogy nincs filtertartója

- rendszeresen megkérdik, mire vágysz, és rendszeresen szarnak bele, apám így kapja évek óta az abroszok és konyharuhák tömkellegét.

- egyik karácsonyra öntöttem nekik gyertyát. Következő karácsonykor anyámnak adták a névnapjára.

- akivel amúgy is szeretnek kibaszni - bár vele az anyja is azt tette -, hiszen 23-24-25-én letudja egy évnyi ünnepeit, amiről ők mindig egyetlen ajándékkal emlékeznek meg

- rendszeresen felemlegetik, hogy ki mennyiért vesz másnak ajándékot, és hogy bezzeg nekik...

- én eddig kaptam már tőlük a sárga damasztabroszon kívül olyan üvegpoharakat, amelyek elvágták az emberszáját, elmoshatatlannak bizonyuló, bonyolult formájú bögréket, beszegetlen konyharuhát nagy rakással, de a legdurvább az a karácsony volt, mikor egy hatalmas csomag, szépen becsomagolt tampont találtam tőlük a fa alatt. Ez annyira durva volt, hogy azóta is fáj.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.03.26. 22:14:21

Remélem, a "digitális képkeret jó ajándék", illetve a "hangoskönyv jó ajándék" című vonatkozó írásaimat (Tévhit #22 és #55) az egész internetező társadalom olvasta!
A bonbon a következő lett volna, de lelőttétek! :)

Tuskó 2010.03.26. 22:33:40

- Vak embernek új bútort otthonra? (Aztán lehet szerencsétlent látogatni, mikor szanaszét törte magát a "meglepetés" szobában...
- Kedvencem még, az L-s kínai alsógatya - női rokontol, hogy rohadna meg az összes befőttje...
- Kormorán koncertre jegyet (2-őt!)... ja, hogy Kaláka!?, majdnem ugyanaz...
-Áruházak pénztáránál "ákcijós" termékek: tapétázósszike, akkutöltő, kalapács, Vére ököl 8 DVD, meztelennős öngyújtó, WC-PAPÍR!!!... Ehh...
- Tovább is van mondjam még?

Tuskó Hopkins

Archenemy 2010.03.26. 23:02:33

Mennyit sírtok bazdmeg...

Én örülök a békat leárazott filmeknek, könyveknek, alsógatyáknak, axe tusfürdőnek, konyakmeggynek meg a bornak is.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.03.26. 23:07:37

Hajj, emberek, hogy mekkora nagy igazságok lettek itt felsorolva. Nem gúnyolódom, hanem teljesen komolyan. Valaki írta, hogy ő már lekoptatta a rokonságot, és örül, hogy megszabadult a kényszerajándékozástól. Bevallom, én is örülök a rokoni kapcsolatok alapos meglazulásának. Szörnyű, éveken át visszatérő lelkiismeretfurdalást okoz a borzasztó mintás pulóver, az Apostol lemez vagy a fene tudja, kinek a teljesen érdektelen regényének a kerülgetése, míg aztán évek múlva összeszeded a bátorságodat, és egy lomtalanításkor gyorsan megszabadulsz tőlük. Megjegyzem, én tavaly kitettem a kuka mellé, zacskóba csomagolva egy jobb márkájú, még jó állapotban lévő pulóverfélét, főleg azért, mert "kinőttem". Másnap kiütütte az agyamban a szelept, amikor láttam, hogy valami baromi jómódú kukatúró odahányta a fal mellé a pulóvert. Neki nem kell, fussa neki jobbra, mi? Ha 300 forintot kapna érte a piacon, én azt hinném, hogy már megéri elvinni. Mindegy.

Szóval az ajándékozás borzasztó szokás. Azért, mert elvárás. Ha csak annak adhatnék ajándékot, akinek tényleg eszembe jut valami jót, kedveset, hasznosat, rég keresettet adni, akkor az ajándékozás maradhatna öröm. Persze az is igaz, hogy ma már más az igény. Száz éve a paraszt gyereke karácsonykor kapott egy marék diót, és jól van, már szép estéje lett. Ma ez már nem menne. De mivel az elvárások nem tetszenek, ugyanakkor én nem tudom megváltoztatni a világot, ezért örülnöm kell, ha MEGÚSZHATOK egy ajándékozást. Néha tényleg jobb adni, mint kapni, mert ha adok, legalább megpróbálkozhatok egy jó ajándék kitalálásával, felkutatásával, kiválasztásával, és reménykedhetem abban, hogy nem sikerült olyan rosszul. De hogy tudjak jó pofát vágni, ha nekem valami sikertelenebb, gondatlanabb, nemtörődömebb ajándékot adnak? Valamit, amire nincs, nem volt és nem is lesz szükségem, vagy amit én ízléstelennek vagy értéktelennek látok. És nagyon rossz megbántani mást, emiatt én szenvedek. De mivel érdemeltem ki?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.03.26. 23:09:18

Egyébként a víztaszító törülköző óriási találat, én sem győzök csodálkozni rajta, hogy hogy sikerült a fejlődő technikával így elcseszni egy több évezredes találmányt.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.03.26. 23:21:12

@scsaba1: meg az, hogy nem szivja a vizet, de meg szoszol is.

Öleld meg a pánikmacit és mond el neki mi fáj 2010.03.26. 23:38:01

Sziasztok!

Én szeretnék kérni egy olyan bejegyzést, hogy "mit érdemel a víztaszító törölközö", vagy hasonlót a témában!

Az tényleg _nagyon_ gagyi dolog :/

Ez a mostani post pedig kiváló!

Köszi.

Kopi Luwak (törölt) 2010.03.26. 23:47:04

Én spec. olyan 60 év felettivel még nem találkoztam, aki ne örülne a Konyakmeggynek!

2010.03.27. 00:12:45

@hajni35: kitől kapták?! :))

El Argentino 2010.03.27. 01:18:13

Én mindenkinek ananászt veszek (Psych), így egységesen nincs vita, az, hogy ki mit szól, nem nagyon érdekel. :D

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.03.27. 01:22:34

18év feletti lányoknak kötelező minden karácsonyra 'stafírungot'venni:
-össze nem illő,használhatatlan krepp ágyneműhuzatok
-konyharuha.a legszarabb anyagból
-kenyérpirító.magasra röptetős fajta
-szendvicssütő.sose használod.
-stb..

ludyko 2010.03.27. 05:32:58

Megmondom én, hogy kell ezt csinálni :-) Nálunk minden nagyobb ünnep után ajándékos buli van, ahová csak ajándékmentes barátokat hívunk. A buli csúcspontján kiterítjük a kínálatot, és lehet válogatni. Egész szépen fogynak a dolgok, mert mindenki más hülyeségre gerjed... Dezodor, parfüm, terítő, lepedő, törölköző, hipp-hopp, már el is kapkodták :-) Nemritkán továbbajándékozési céllal...Az egyetlen ajándék, ami senkinek nem kell, és a létezését is be kéne tiltani: ajándékkönyv. Tudjátok, kb 25 oldalas, 5 centi a max kiterjedése, és ált magvas gondolatok vannak benne mondjuk a szeretetről vagy a barátságról. Olyanok szokták adni, akiknek egyébként gőzük sincs, hogy mi az a szeretet vagy barátság, de ha rá van írva valamire, akkor egyből magabiztosak lesznek, hogy íme, mégis sikerült kifejezniük. Számomra ezek a könyvecskék egy dolgot fejeznek ki: SZÁNALOM.

gishi 2010.03.27. 08:38:41

Sziasztok!

Szerintem a legnagyobb szopatás valamilyen állat ajándékozása. Gyermekeseknek (akik nem akarnak) kiskutyát, kiscicát adni, amit nem mernek lepattintani, mert sírna a gyerek. Húsvétra persze nyuszi... Extra szopatás a papagáj.

Uff, én beszéltem. :-)

Bari57 2010.03.27. 08:51:37

@hajni35: Kár, hogy nem vagyunk ismerősök...nekem tovább lehetett volna ajándékozni a csigák egy részét... :)

redriot77 2010.03.27. 08:56:27

Legszarabb ajándék ever:
3db csehszlovák textilzsebkendő díszcsomagolásban. Egy tipikus nyolcvanas évek végi, metálpólós/pumacipős hetedikesnek valóban ideális ajándék, nemdebár?

peti papagáj 2010.03.27. 09:09:37

a továbbajándékozott konyakmeggy mindig lebukik, amikor eljut egy végfelhasználóhoz: a nehezen rágható száraz csokifelszínen világos foltok, belül pedig se konyak, se meggy, csak vákuum

Ianas 2010.03.27. 09:23:57

@hajni35: Nézd, ha legközelebb teknőcöt kaptok, legalább lesz mivel etetni.

kicsibuta 2010.03.27. 09:31:35

Jó a post! :)
A kozmetikumcsomagtól én is üvöltök, a díszdobozos csehszlovák textilzsebkendőtől dettó. Számos tesóm közül csak eggyel szoktuk megajándékozni egymást. A sógorom tényleg imádja a borokat, és egyáltalán nem unja, hogy különböző borokat, illetve hozzájuk való készletet (kiöntő, dugóhúzó, anyámkínja) kap hozzájuk az egész családtól. A jófajta rövidet is szereti, azt is mindig kap, de mindig valami különlegeset. A nővéremmel viszont megbeszéljük, ki mit szeretne - és jön mellé valami kreatív meglepi. Kérés: teafőző, ilyen és ilyen. Amit kaptam: a kért teafőző, jópofa szűrős-fedeles bögre és egy doboz teakülönlegesség.
A céges ajándékok nálam vagy a kukában landolnak, vagy mennek a gyűjtögető életmódot folytató idős nőrokonnak - viszont nem "ajándékba", hanem "csak úgy".

Naphoz holddal 2010.03.27. 09:36:55

Nagyszülők tényleg elég gáz dolgokat tudnak ajándékozni. Amíg még kicsik voltunk, ha átjöttek "kötelező" volt valami édességet hozniuk:) Na nagypapám szegény mindig azt a narancsos csokit hozta (már nem is tudom mi volt a márkája, asszem africana:S), aminek hányinger íze volt, de sosem vitt rá a lélek, hogy megmondjam neki, ezért azt hitte szeretjük és sosem szokott le róla. Viszont Karácsonyra meg mindig ő vette a legszuperebb ajándékokat, igaz az ötleteket a szülőktől vette:) Nagymamám viszont a mai napig megmaradt a fent már sokszor említett piacos csodatörölköző és pizsama kombónál, amit pénzzel egészít ki, hogy vegyél magadnak olyat is, ami tetszik:p Nemrég a tesóm barátnőjének egy parfümöt ajándékozott. Majdnem beestem az asztal alá, amikor megláttam: nem volt ugyanis más mint az az Avonos parfüm, amit anno kb 10 éve még én kaptam valakitől, de nem tetszett az illata, ezért neki adtam (nem ajándékba, csak úgy), ő meg most továbbadta. Az volt a legcikibb, hogy még a port se törölte le róla:p

Én egyébként a sajátkészítésű ajándékok híve vagyok. Ilyeneket imádok adni is és kapni is. Eddig pozitív tapasztalataim voltak a tetszési indexek területén, remélem nem csak megjátszották:)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.27. 09:46:45

@Before: nagyon szép foltozás, köszi! A Reader's Digest könyvet csak azért nem írtam bele, hátha az a rokon olvassa, akitől kaptam olyat... de azóta adtam neki céges tollkészletet lézerpointerrel, úgy érzem, egál.

Az első részletes, elkötelezős is megvolt, ékszer OLCSÓBBAN ODAADÁSA volt az ajándék! Akárhányszázezer helyett 70! És vajon tényleg ér-e annyit? Ráérsz 1 év alatt kifizetni. Elvileg kaptam egy vagyont, gyakorlatilag 1 évig fizettem anélkül, hogy akartam volna. (Mint a vicc: "Na most Pistike: elvileg van 3 millió forintunk - gyakorlatilag 3 kurvával élünk együtt.")

@Mitya Ivanov: KASPÓ :))))

@Verbalis Inkontinencia: te igen használható beszélgetőpartnernek tűnsz 1 mondat alapján. Amíg minden szituációra tudsz könyvet mondani, én meg viccet, addig fizetem a piádat.

@küszöbmajom: a fehércsokis konyakmeggyet nem kell felfedezni: MAGÁTÓL ALAKUL KI! Elképzelésem szerint ugyanez igaz a Fradi-tésztára.

@Lira: változnak az idők, én már évek óta "meglepetést" kérek, és kifejezetten örülök, ha zokni, vagy nyakkendő az. 15 éve öltem volna ugyanezért. 20 éve pedig ha nem legó volt, vagy pornókazetta (egyformán értékes), akkor nem tudtam vele mit kezdeni.

Ianas 2010.03.27. 10:16:04

Én egy barátomnak rendszeresen adok tollat és/vagy bögrét, büntiből, amiért egyszer kifejtette, hogy mennyire rossz az. Igaz, a világ minden tájáról igyekszem beszerezni neki.

Ha tudnátok, mekkora munka kiválasztani a leggiccsesebb darabot! Komoly esztétikai kihívás.

Lira 2010.03.27. 10:44:55

@nosferato: Ezek szerint így maradt ki... Nem gyanakodtam :)
Persze itt is él, ízlések és pofonok...
Vannak bögrék amiknek én is örülök, igaz talán egyszer kaptam életemben... A nagyszülők pénzt szoktak adni, a szüleim, barátok többnyire tudják minek örülök.
Apám kapott régebben pár nyakkendőt a nagyszülőktől, de hamar rájöttek, hogy bár a fizikai képtelenség határát súrolja a dolog, még a sohánál is ritkábban fogja felvenni, átálltak a piára, meg az ingnyakkal rendelkező pólókra. Alkoholt nem iszik, ilyen pólót meg nem hord, de ez már nem számít, örülünk egymásnak és kész XD

ludyko 2010.03.27. 12:04:33

A csigákról, mert sajna nem tudom megállni, hogy terjesszem a hitet :-) Az achátcsigánál jobb háziállat nem létezik, főleg gyereknek! Nekem majd tíz évig voltak, szóval tapasztalt csigatartónak vagyok mondható... Iszonyatosan strapabíró, egyszerűen tartható állatok. Kutyával mindennapi macera van, amit a gyerek után előbb-utóbb a szülő csinál. A kis rágcsálók vagy halak aranyosak, de hullanak minden rejtélyes okból. Na de mi van, ha a csigádról nem gondoskodsz egy hétig? Megmondom: semmi. Elutazol egy hétre? Be egy nagy halom saláta, és viszontlátás... Kb három évig élnek, soha nem volt ebben nagy variáció. Tény, hogy gyomor kell hozzá, az egy látvány, mikor a tenyérnyi csiga mászik a terrárium falán :-) És szaporodnak, mint az őrült, csak a peték kidobása vagy teknősökkel megetetése a megoldás, bármilyen kegyetlen...

üveges · http://holtankoljak.blog.hu/ 2010.03.27. 21:15:58

Húsvéti ajándékozáskor figyeld környezetedet.

SpeedFreak · http://speedfreak.blog.hu/ 2010.03.29. 11:58:38

Kapjanak egyet a standard (anno Skála/Coop/Csemege) ajándékkosárból, Tesco-kávéval, Lánchíd-konyakkal, kínai reklámbögrével, lejárt szlovák bonbonnal, arab nyelvű könyvvel, a legbüdösebb parfüm dezodor és tusfürdő változatával (férfiaknak nőies, nőknek férfias illatokkal), kifakult művirággal és élete párjának szóló "Boldog 3. évfodulót" üdvözlőkártyával, Rocco Siffredi aláírással.

Intizar 2010.03.29. 12:46:46

Én biz szeretem a konyakmeggyet. És kérem a Napcsit.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.29. 12:48:43

Kiváló poszt, kiváló kommentekkel... :-) és ráadásul nem ez volt az első...

w.blog.hu/2009/12/08/karacsonyi_enek_2010

A mi családunk apám három házassága miatt igencsak szétszórt, és a jó viszonyok ellenére a találkozások gyakorisága igen alacsony értéket mutat, pláne miután apám pont karácsonykor távozott közülünk, így ez az "ünnep" szerencsére azóta kimarad, a többi ajándékozgatást pedig csak a két unokaöcsémre redukáljuk.

Korábban viszont ez is a kényszerajándékozások csúcspontja volt. Szerencsére ezeket anyám intézte, de ő is nagyrészt a "tranzitpolcról" válogatott mindig, több-kevesebb sikerrel. A szinte csak ilyen eseményekkor látott bátyám mindig sablonajándékokkal bombázott (meg mi is őt), a nővéreméknél nagy volt a szórás... még a hugomék tudtak sokszor jót választani, de ahol a család olvasni szerető bölcsészekből áll, onnan nehéz is volna szar könyvet kapni.

Én igyekszek minden ajándékozástól távoltartani magam... de kapni se szeretek túlzottan, pont azért, mert igazándiból senki sem tudja pontosan, hogy mire is van szükségem. Anyám épp ezért gyakorlatiasabban szokott venni ezt-azt, de a többivel is elég jól bele tud trafálni. A kedvesem ezzel szemben nem mindig lát a dolgaim mélyére, és nem érti meg, hogy "csak azért, hogy legyen" alapon nem szeretem az ajándékozást, pláne ha azt a pénzt lehet jobb dolgokra is költeni...

Az ajándékozások kapcsán egyébként a kedvesem horrorsztorija is igen ütős... ő egyszer karácsonyra az akkori kapcsolatának egyik rokonától kapott mellfeszesítő krémet (!!!) - pedig nem kell szégyenkeznie e téren - ráadásul bontott csomaggal!

Intizar 2010.03.29. 12:50:02

A "lushos" handmade szappanyt meg egyenesen imádom. Basszus, alien vagyok.

nyílméregbéka 2010.03.29. 13:13:04

Én a kávénak mindig tudok örülni (= koffeinfüggőség). Édességnek is, kivéve ha konyakmeggy.
Bevezettem pár éve azt, hogy szülinapom és karácsony előtt írok egy kívánságlistát, rajta 4-5 olyan dolog, amit szeretnék. Csoki (megnevezve), DVD, könyv (címmel), kézkrém, tea stb. Így a család nincs zavarban, hogy ugyan mit is szeretnék, mert ott a lista. Akit nem vet fel a pénz, az magára vállalja pl. a teát (300.- Ft)
A gondosan összeállított lista ellenére nincs olyan év, hogy valami f*szságot ne kapnék!! :-( Vagy konyakmeggyet (nézni sem bírom), vagy Avon tusfürdőt, amitől hányok, vagy hülye és láthatóan olcsó könyvet, amit sosem fogok kinyitni. Egyszerűen nem fogom fel, miért csinálják ezt. Még kézzelfoghatóbban már nem tudom a szájukba rágni, hogy EZT AZ ÖT dolgot szeretném, és más marhaság NEM kell!

nyílméregbéka 2010.03.31. 13:58:29

"vettél neki egy nagytestű kutyát! Persze még kicsi, és a szemei aránytalanul nagyok,"
Hol van, hadd egyem meg! :-)

Egyéves Önkéntes 2010.04.02. 11:31:21

Volt egy kollégiumi szobatársam, aki egyik hétvégéről kimerülten érkezett, mert éjszaka a faterjával hurkát ástak el a kertben.
A faterja pár Szeged melletti kis faluban volt körorvos (vagy mi) és disznóvágás szezonban mindenkitől kapott pár kiló hurkát. Muszáj elvenni, mert Pesta bá meg Joli né besértődik, ha pont az övé nem kell.
És mivel 67 csomaggal állított haza a fater és a család ilyenkor már elővigyázatosságból nem vette fel a telefont, ha a doki csörgött, mert tudták, hogy akkor egy hétig megint hurka lesz, így kénytelenek voltak elásni a kertben.

zanzibári lány 2010.04.02. 14:28:32

@Verbalis Inkontinencia:

A címére nem emlékeztem, de olvastam.

Tudott írni az öreg.

2010.05.11. 18:14:35

Én mindig vadászok az Eastpack cuccokra, mert gyakran leárazzák, és a gyerekeim szeretik.

Nekem letötltögetnek filmeket, mert sosincs időm ilyenekre -ezeknek örülök.

Minden más szar.

A legszarabb ajándék az volt amikor búcső ajándéknak kaptam egy táska varrógépet:
1. volt már egy otthon
2. 57€ -t fizettem a reptéren a túlsúlyért - inkább az árát adták volna ide, de kevesebb is elég lett volna, velem lehet alkudni.

Dave_bloghu 2010.05.13. 20:04:10

"Csemegében megőrlöm a kávébabot, mert a pénztár után úgyis van két gép"

Ez de jó volt, a szaga, meg a hangja.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.09.21. 23:58:57

A Merciben azt utálom, hogy csakis kevert van, nincs minden típusból külön csomagolás. Csak az étcsokis-marcipánosat szeretem belőle...

Oh, és az illatszercsomag. Melyik állat találta fel? Tusfürdő, testápoló meg valami egyéb szar van benne, és soha nem bontod ki, csak áll a fürdőben évekig a polcon, hacsak tovább nem adod...

Szintén utálom: a Mozart-Kugel. BORZALMAS. És gicces. Operarajongóként olykor kapok hülye ismerősöktől. Még a Raffaello/Ferrero is ehetőbb...

DVD. Utálom a szar, 2-300 forintért kapható filmeket, SOHA nem fogom megnézni a "Kungfunindzsa visszatér VIII" at és társait. Még jobb, ha olyan filmet kapok, ami már megvan. Ha valaki még egy Harry Pottert vesz, leütöm. Különben is le tudom tölteni, kell a fenének...

Valójában a jó ajándék az, amire az ember nem számít, de vágyott rá. Pl. egyszer kora ősszel nézegettem egy prospektusban egy gyönyörű, cirádás keleti asztalkát, hozzávaló poharakkal. Apám titokban megvette karácsonyra! Én már el is felejtettem addigra, és teljesen váratlanul ért. Azóta is kedvenc darab.

Könyv: csak ha biztos vagy benne, hogy nincs meg, és szeretném. Legjobb megkérdezni.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.22. 01:08:33

@Donna Anna: mindamellett, hogy a posztot újraolvasva tisztelegnem kell önnön zsenialitásom előtt, érdeklődnék, hogy ha már minden blogomban kommentelsz, nem akarsz inkább te, vagy a lányod elvinni az operába, Makáts úr? Úgyse értek hozzá.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.12.19. 13:38:33

@nosferato: Lányom? Nekem? Huszonéves vagyok.

A kommentelés azért megy, mert ez a pár blog összevissza linkeli egymást. :D

jodi 2011.12.21. 14:25:23

imádom a gyertyákat, imádom a bögréket, imádom a jó könyveket, anyám imádja a konyakmeggyet. a jó babkávét is szeressük. konyak helyett meg jó házit kell adni.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.12.21. 18:31:57

erre valók a (modoros) wishlist-ek.

Röné 2012.12.21. 11:32:58

Én szeretem a brandy-t. Igaz a Napoleon nem a szivem csücske, de a brandy az jó.

Rick Carton 2012.12.21. 11:48:55

Kit érdekel? Megköszönöd, sarokba b*szod, megy tovább az élet. Ezen problémázni, komolyan, annyira gagyi...!

sorica123 (törölt) 2012.12.21. 14:28:27

@hkrisztike: ja. Főleg olyan esetben üt, ha tényleg nem gyertyázós valaki.
@jodi: hát látod, ez a nem mindegy. Ha olyannak adod, akiről tudod, hogy szereti, nem gáz, akkor rémesen idgesítő a dolog, ha az ajándékozó hozott is meg nem is, vagyis örülnöm kéne valaminek, ami nemkööööllll. Amúgy én is adtam 2011-ben egy bögrét Anyának, igaz, Finnországból hoztam, és a minták között van rajta fülesbagoly is, ami a kedvence, illetve most is két ember is könyvet fog kapni tőlem, mert láttam, hogy mindketten ráizgultak egy-egyre. Nyilván nem úgy lesz, hogy veszek valami jellegtelen vackot, és nesze:) Ja, konyakmeggy: abból is ettem már normálisat, de a vacakokat (amik gyakorlatilag elözönlötték a piacot) nem szeretem én se. Bonbon ugyanez, a gesztus oké, kedves, de komolyan én szégyellem magam, amiért az ugrik be először, hogy de én ezt nem szeretem:)A Raffaelo Rocher stbk mondjuk szerintem nem rosszak, a reklámjaiktól futok falra, de amúgy azok pl nem ilyen ízetlenül édesek.
@Rick Carton: ettől függetlenül minden egyes évben előjön a téma, és aki szerint gagyi szokás ezen nyígni, az is kapott már olyan ajándékot, hogy egy rózsaszál szebben beszélt volna, de még egy szamárkóró is:)
@Röné: a Napoleon az nem is jó brandy. Volt nekünk is, de mikor elfogyott, senkinek nem volt humora ugyanolyat venni. Olyan se inde, se unde dolog.

Röné 2012.12.21. 14:32:31

@sorica123: na igen. Ha ajánlhatok valamit, akkor: ST-RÉMY VSOP. Árban jó, minőségben remek.

Dr_utcai_arcos 2012.12.21. 16:08:02

@Rick Carton: mint egy 2010-es blogba kommentelni.

Prophet 2013.01.03. 01:03:08

Schocolate Banane, vagy Chocolat... banános ízesítésű, csokival leöntött 7.62-es, visszatérő gyerekkori rémálom. Idős, távoli rokonok szokták adni, az édes vörös pezsgőt (manapság )a közeliek. Az én ajándékomat annyiban bírálják a nagyszülők, hogy nem egy csajjal közösen adom át - de ezért még nem kéne édes pezsgőt venni.. valószínű nem csak nekem ismerősek ezek a beszélgetések.

Nyúlláb 2022.02.10. 20:12:00

Még ekkora faszságot. Ki az a hülye, aki nem szereti a konyakosmeggyet?
süti beállítások módosítása