Mit érdemel, aki nem tapsol?

Címkék: közélet

2010.05.14. 18:57

Mit érdemel, aki nem tapsolja meg Bajnai Gordont, amikor az egész országnak köszöni meg az elmúlt 1 év munkáját, és sok sikert kíván az új kormánynak? Mit érdemel, aki nem tapsolja meg Sólyom László levelét, amelyben a választások eredményének megfelelően Orbán Viktort jelöli miniszterelnöknek?

Ma van az Országgyűlés alakuló ülése, és komolyan mondom, elképesztő, hogy csak azt tiszteljük, csak azt tapsoljuk meg, aki a mi színeinket képviseli! Egytől egyig. Nyerni és veszteni sem tudnak. Ezeknél az embereknél azok, akiket én ismerek, jobban neveltek. Tudjátok, mennyire utálok én tapsolni? Mégse rohanok a színház végén a ruhatárba, hanem a leglelkesebb idióta vezénylése szerint kulturáltan a tömeg tetszésének teszek eleget, és hozzájárulok a tetszésnyilvánításhoz, nem vonom ki magam.

Persze azt is kérdezhetném a mai napon, hogy mit érdemel, aki a magyar törvényhozásban eltöltött első napján a magyar törvények szerint tilos viseletet választja? Ezzel szemben mit érdemel az, aki szerint ez - ha illegális is - nem ünneplő? Mindenesetre az első napomon az általános iskolában, a gimnáziumban, bármelyik egyetemen és az eddigi munkahelyeimen, első megjelenésemkor egy-egy ügyfélnél eddig mindig úgy nyitottam, hogy ne az első benyomásommal alakítsam ki vagy változtassam meg a gondolkodását, hanem a munkámmal. Elvárom állampolgárként az új parlamenttől, hogy tisztelje ellenfeleit és tisztelje a feladatát. És ha az országgyűlést nem tisztelő brigádnak eszébe jut elénekelni a szélely himnuszt, amely nem rész a protokollnak, akkor ha kérte, ha nem, ne a táskájába pakolásszon, ne hagyja el a termet, hanem vegyen példát (ebben) pl. Hiller Istvánról, és álljon a helyén kussban, mert ez bizonyos embereknek sokat jelent.

Schmitt komolyan vette magát: odafigyel, hogy a 3/a és 3/B az kis "a" vagy nagy "B". Nekem amúgy eladta magát. Vele ellentétben: aki csak röhögni tud, mikor kritizálják a pártját, az továbbra is azt a benyomást kelti, mint aki nem érti a magyar beszédet. Jó szar hangulatú 4 év lesz a képviselőknek ez is, ami normális, éppen ezért mondom, hogy ez bizony szar meló. És ha valaki elvállalja, hogy ebben vezető szerepet tölt be, akkor ugyan vágjunk már hozzá egy ünnepnapon jó képet! Teccettek volna 10 másodpercig tapsolni, nem iszkolt volna ki az ablakokon a méltóság.

MIT ÉRDEMEL, AKI NEM TISZTELI AZ ELLENFELÉT ÉS ÚJ FELADATÁT?

Aki képtelen megtapsolni az ellenfelét, és magáéhoz hasonló szakmai, kommunikációs, alkalmazási és vezetői képességeket látni benne, és ennek megfelelő partnerként elismerni munkáját, vagy sikert kívánni jövőbeli munkájához, annak a parlamentben LEGYEN TESI! Aki állítólag nem jött ünneplőben, annak is! Járjanak tornazsákkal. Vagy tapsoljanak, ha náluk többet elért, a közvélemény, azon keresztül pártjuk és támogatóik által felemelt ember gratulál, akkor gratuláljon ő is.

Ha Bajnai Gordon sikert kíván a Fidesz-KDNP-nek, és megköszöni az ország munkáját, tehát például az enyémet, akkor a kibaszott új társaság, beleértve azokat, akikre szavaztam, tapsoljon. Ha a köztársasági elnök elismeri Orbán Viktor sikerét, akinek sikerét már korábban elismerték, és ha Orbán Viktor kijelenti, hogy együtt teszik fel következő éveiket arra, hogy az ország vezetését elvállalják, ami a létező egyik legszarabb meló, akkor a kibaszott kurva MSZP igenis tapsoljon.

Összefoglalva: tapsoljatok, különben lesz tesi.

Szeretnék kérni az esküdtszéktől egy jó tornaórára valót, zsámollyal, svédszekrénnyel, kötélmászással, és természetesen félpályáig futással.

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr442003520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legenda lett 2010.05.29. 08:55:24

Nekem valamiért az elmúlt hetekben folyamatosan Will Smith jut az eszembe Bajnai Gordonról.Több ponton is erősen sántít persze a hasonlat - ha jól belegondolok, tulajdonképpen valószínűleg az életkorukon kívül az égvilágon semmiben sem hasonlít egymásr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penya666 2010.05.14. 19:49:49

Igaza van a postolonak. Ovodasok gyulekezete mar ez az egesz kurva parlament.

martong 2010.05.15. 14:55:37

Elég szégyen volt. Nem értem őket, de nem is akarom érteni. Attól, hogy valaki nem tetszik még kijár neki a minimális tisztelet.
Egyébként meg tesióra plusz ótvar "ált.isis" menzakaja egy évig minden délben, kötözködő tanítókkal és gonosz konyhásnénivel.

SPRee · http://hiphophittan.freeblog.hu/ 2010.05.17. 10:16:28

Szerintem meg "mindenki úgy hülye, ahogy tud" - idézet néhai nagyanyámtól.

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2010.05.17. 11:14:12

Nekem olyan ez kicsit, mint amikor egy focimeccsen valaki végigénekli a magyar himnuszt, aztán meg végigóbégatja/fütyüli az akármelyik másik nemzet dalát, ahelyett, hogy kussolna, végighallgatná, és a végén tapsolna egyet. Persze ez még egy focimeccsen valahol érthető. Mit várjunk egy csalánozók értelmi szintjén álló emberi lénytől aki most szédelgett át a kocsmából a lelátóra?

De az országunk vezetői is ilyenek lennének? Úgy tűnik igen. :(

Bünti javaslat: Ha már volt tesióra, meg menzakaja javaslat, akkor egy olyan játék legyen amit kb azokban az időkben játszottunk. (Kis módosítással.)
Fél éven keresztül minden nap vegyenek el egy széket az ülésteremből, majd eresszék be a társaságot. Akinek nem jut szék, az kiesik. Ezzel kb felére csökkenne a létszám. Okosabbak, tisztelettudóbbak persze nem lennének ettől, de legalább kevesebben maradnának.

Picsasereghajtó 2010.05.17. 14:33:48

OFF: témajavaslat...

Mit érdemel az a faszparaszt, aki a bedugult Rákóczin a buszsávban előzi a sort, és 80-nal rongyol bele az út szélén hömpölygő méteres pocsolyába, pofán nyomva vízzel még a közvetlenül a házfal mentén sétáló gyalogost is?

Az agyam eldobom, hogy milyen degenerált emberek képesek közlekedni az utakon.

Picsasereghajtó 2010.05.17. 14:36:27

ON: Hálaéneket ne énekeljünk a szociknak, amiért 8 év alatt szétrabolták és szarba vitték az országot? Szerintem igenis kijár nekik a maximális megvetés. Legalább ennyi, ha már nagyobb büntetésük nem lesz egy-két beáldozott szerencsétlen balekot (Zuschlag pl) leszámítva.
süti beállítások módosítása