Autó. Szabadság, szerelem. Még meg sem vettük első autónkat, máris földöntúli boldogsággal töltött el az, milyen fantasztikus érzés lesz, amikor már nem kell 2 karton szuperakciós tejet a budaörsi Tesco-ból a Stadionokig a BKV járműveit igénybe véve szállítanom. Emellett megspórolhatom a TV képernyő előtti kesztyűzést és édes anyuka emlegetést, amikor Gaskó Pista bejelenti a TV Híradóban a szolidaritási sztrájkot, amivel abban a pillanatban teljesen bizonytalanná válik vidékre történő hazamenetelem.

  1. Féligazság: ne vegyetek új autót, mert ha csak 1 m-t is kigurul a szalonból, már fél millióval kevesebbet ér. Ezt az információt beépítettük a gépkocsi vásárlásunkat leíró hasznossági görbénkbe, majd a preferencia rendszerünk alapján azt kiáltottuk világgá, hogy: "Igen, nekünk használt autó kell!"
  2. Féligazság: a használtautó kereskedők legtöbbje igyekszik elhallgatni a kocsik nem éppen pozitív előtörténetét, hamis információkat ad e téren, és elsumákolja a kocsik kisebb-nagyobb hibáit. Mondom magamban, hogy velünk ilyen nem fordulhat elő, mert hát ismerősön keresztül vesszük, stb-stb. Aztán amikor egy kisebb hiba miatt elvittem egy szervizbe, a következő kérdést kaptam az arcomba: „Haver, tudod, hogy össze volt törve a kocsi hátulja? Nagyon szépen megcsinálták, de azért szólok”.
  3. Féligazság: a használtautó kereskedők jó része visszapörgeti a km órát, így a valóságosnál kevesebb km-t mutat, amikor megveszed. Mondom megint magamban, hogy velünk ilyen nem fordulhat elő, mert hát ismerősön keresztül vesszük, stb-stb. Aztán amikor a vásárlást követő 2. évben műszakiztatni vittük, az alábbi kérdést intézte felém egy másik autószerelő: "Kb. két éve vettétek az autót?" Mondom, igen, miért? "Mert akkor, amikor csinálták rá legutóbb a műszakit, még 130 ezer km volt benne. Most 2 év elteltével 120, amikor vettétek 95…"
 
Lehet persze mondani, hogy hülyegyerek, miért nem nézed meg, mit veszel!? Átlagos autóvásárlóként szerintem alapelvárás, hogy a megfelelő tájékoztatást megkapd, és a kérdéseidre egyenes, őszinte válaszokat kapjál. Ez így lenne normális. Csak nálunk alaptézis, ha használtautót veszel, akkor számold hozzá, hogy vissza van tekerve a km óra. Ez a nem normális. Ha egy kenyér cetlijén vasárnapi szavatosság van, akkor hadd higgyem már előtte nap szombaton, hogy megehetem! Ezt gondolnám természetesnek egy km óra esetében is. Ha a kenyér esetében a szavatosság visszadátumozásáért a törvény büntet, akkor ugyanilyen fogyasztói félrevezetésért miért nem? Persze minden kocsivásárló vihet magával még egy autószerelőt, de akkor elég gyorsan elfogyna az olyan autószerelő, akinek van ideje még emellett kocsit is javítani...
 

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A SVINDLIS AUTÓNEPPERT?

A csaló kereskedő üljön be töréstesztes dummy bábúnak egy olyan használt autóba, amelynek az óráját ő tekerte vissza, és amelynek a kasztnija másik három törött autóból lett összehegesztve.

Büntinek azt javaslom, hogy dugjunk fel a seggébe egy kilométeróra spirált (jó a bontott, rojtos végű is), kössük rá az ütvefúróra, és tekerjünk rajta 120 000 km-t. by Csokis

Műszaki vizsgán mindig megkérdik, hogy mennyi a km-óra állása, és fel is jegyzik. Gondolom szép kis adatbázisuk lehet már egy ideje. Ezt kellene nyilvánosan lekérhetővé tenni. 200 Ft-ért, SMS-ben. Kész. by Manyizga

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr101708876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyéves Önkéntes 2010.02.11. 08:45:53

az a baj, hogy ezt neves márkakereskedők is megteszik, mármint a km-óra visszatekerést.
ezt egy szaunaparaszttól hallottam.

inmate 2010.02.11. 09:43:11

"amikor már nem kell 2 karton szuperakciós tejet a budaörsi Tesco-ból a Stadionokig a BKV járműveit igénybe véve szállítanom." A fogarasi Tesco csak 2perc, és máris nem kell annyit cipelned

scs 2010.02.11. 09:55:57

nekünk is ugyanígy volt a 2 éves opellel, eslő olajcserénél derült ki, hogy pár 10e rel több volt benne
súlyos büntetés, hogy ne érje meg tekergetni! de amíg a szervízkönyvvel is kitörölheti az ember, addig nem sokra megyünk
legjobb magánembertől venni, lehetőleg vidékről mert akkor még olcsóbb is

dansun 2010.02.11. 09:57:49

"...kigurul a szalonból, már fél millióval kevesebbet ér"
Ja, de ha az új autómat 15 évig használom, amig szószerint ki nem rohad a seggem alól, akkor ez a kezdeti nagy értékcsökkenés hol érdekel engem? A végén ugyis nulla közelében lesz az értéke.
Persze akinek ciki, hogy már 3éves az autója és újra fáj a foga, annak úgy kell.

Amusing 2010.02.11. 10:01:29

@dansun:
jaja, igaz, én is 6 éve vettem újként, nincs meglepi, csak benya kell bele! sanszos, hogy még 6 évig bírja, akkor már nem buktam rajta annyi, mintha egy nepper átver

2010.02.11. 10:07:22

Árulja el valaki nekem, hogy amikor 2-3 milliós autót szeretne venni, miért szívja a fogát, hogy nem volt nála egy rétegvastagságmérő (újonnan kb 10 ezer Ft-os tétel) vagy nem kért kölcsön valakitől?

v2peti 2010.02.11. 10:10:52

Nem értem, miért nem akadályozzák ezt meg! Simán meglehetne! Régen a forgalmi egy füzet volt. Most is az kéne, de elektronikusan. Minden egyes műászakin ott lenne a kilométer. Lezárt adatsort javítani nem lehetne. Így simán kiszűrhető lenne minden pörgetés.

Banović Strahinja 2010.02.11. 10:14:09

A km-óra tekergetés tulajdonképpen válasz az irreális vásárlói elvárásokra. Négy évesnél fiatalabb autót 100e km feletti futásteljesítménnyel (évi 25e km!), vagy _bármilyen_ autót 200e feletti futásteljesítménnyel nem lehet eladni. A vevő előbb választ egy 300-ról 90 ezerre viszzatekertet drágábban, mint egy valós 200e futásteljesítményűt. Mert mindig jól akarunk járni.... :-0

Amusing 2010.02.11. 10:17:41

@Banović Strahinja:
azért mert vki jól akar járni, már indok az átverésre?????
szerintem mindenki mindig jól akar járni, tehát ez elég szar indok.
inkább az hogy máshogy nem lehetne eladni a sok száz km roncsokat, illetve visszaélés azzal, hogy vki nem ért hozzá.
Nekem számtech boltom van, senkit sem verek ét azért, mert nem ért hozzá és jól akar járni!!!!!!

Banović Strahinja 2010.02.11. 10:18:48

Kiindulási pont futásteljesítmény meghatározásához: az első öt évben: kisautó: havi 1000 km. Alsó-közép: havi 1500 km. Felette: havi 1800 km. A dízelmotor másfélszeres szorzó. Öt éves kor után, egyesetleges második tulajdonosnál valamit csökkenHET az éves futás. Mindez a statisztika több száz autós saját tapasztalaton alapul. (Szakmabeli.)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2010.02.11. 10:19:06

HÁNYSZOR MÉG? Ugyan hányszor lehet ezt a halál unalmas (és félremagyarázott) témát feldobni büntetlenül?

Magyarországon ha meglátja az "okos" vásárló a 300-400 ezret futott autót, fel sem hívja.
Ha UGYANEZT 128ezerrel kínálják, dicsekszik a haveroknak, milyen f@szát vett... és óccsón!

Ha nem lenne igény rá, gondolod hogy a kereskedő vállalná a lebukást és pénzt ölne bele, hogy pörgesse az órát?

Szánalom.

porthosz 2010.02.11. 10:20:34

A km óra tekergetés sajnos tényleg a vásárlói hozzállás következménye, mivel magyar ember használt autót 100 e km felett nem vesz. Miközben az átlagos futásteljesitmény ~15 ezer km/év/autó kishazánkban, ami azt jelenti hogy gyak. minden 5-6 éves autó eléri ezt. Ha nagyobb teljesitményü méghamarabb.

Kétkerék · http://bringavideo.hu 2010.02.11. 10:26:34

BKV sztrájk ellen a bringát is tudom javasolni. A tej szállítás is történhet biciklivel (egy bringás utánfutó kell hozzá).

Amúgy sok mindent el lehet várni de nem egy használt autó kereskedőtől.

Banović Strahinja 2010.02.11. 10:26:53

@Amusing: "azért mert vki jól akar járni, már indok az átverésre?????"

A zemberek a csodavárásukkal magukat verik át.

Amúgy én lennék az első, aki teljes szívvel támogatna egy tekergetésellenes szabályozást, de nem nagyon látom, hogyan működhetne. Ha nem tudod megmondani, pontosan ki rendelte meg a manipulációt, akkor nem tudsz szankcionálni, és úgy az egésznek nem sok elrettentő ereje lenne.

Kupa Troopa 2010.02.11. 10:28:35

@kutya_zzr: Az a baj, hogy hiába hozod fel a témát, nincs semmi hatása a szabályozásra. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha hasonló szabályok között kellene dolgozniuk a kereskedőknek, mint NO.-ban. Ha kiderül, hogy tekerted az órát, egy életre eltiltanak kb. Rend is van.
Sőt van néhány itthoni kereskedő, aki kint is űzi az ipart, és érdekes módon ott nem meri ezt megtenni.

Banović Strahinja 2010.02.11. 10:30:31

A futásteljesítmény fetisizálása különben sem jó ötlet. Egy valós 90 ezret futott autó simán lehet sokkal rosszabb állapotban, mint egy valós 250 ezres. Tehát vásárlás előtt alaposan körbe kell nézetni az autót szakértővel, aki a talált hiányosságokra rögtön árajánlatot is tud adni. Gyakorlatilag ez az egyetlen módszer a későbbi csalódások elkerülésére.

Hihetetlen, de a használt autók 90 százalékát műszaki átvizsgálás nélkül veszik meg...

JimSawyer 2010.02.11. 10:30:46

Szerintem kicsit túl van misztifikálva ez az egséz használtautó vásárlás téma. Egyszerűen csak a józan paraszti ész szerint kell eljárni és akkor nagy valószínűséggel jó autót vehetsz.

1. Csak magánszemélytől érdemes vásárolni.
Nem csak azért mert kereskedők jórésze kamugép, hanem azért is, mert rengeteget elárul egy autóról, hogy "milyen ember" a tulajdonos, ezt pedig másképp nem tudod meg, csak ha személyesen találkozol vele.

2. Teljesen mindegy, hogy ismerőstől vagy vadidegentől veszel autót, vásárlás előtt KÖTELEZŐ szakszervízben átvizsgáltatni + festékvastagság mérés alap.
Simán lehet egy autónak olyan hibája amiről a tulajdonos sem tud, így hiába jó ismerős az eladó, attól még belefuthatsz egy ilyenbe.
Ha az eladó nem megy bele az átvizsgálásba vagy csak a saját szerelőjénél engedi azt, akkor tovább kell állni.

3. Kilométerórát nyugodtan el lehet felejteni.

4. A vásárlásra időt kell szánni. Nem szabad az első szimpatikus autót megvenni, minimum 4-5 autót meg kell nézni és csak utána dönteni. Ha nincs tökéletes, inkább várj, később megtérül.

5. Nézz utána alaposan a kiszemelt típusnak (tesztek, népítélet, google), mettől meddig készült, mikor voltak frissítések, vannak-e tipushibái, problémásabb motorjai/extrái, stb.

Ha ezeket valaki mind betartja, akkor elég kicsi az esélye, hogy szart vegyen. Ehhez nem kell autószerelőnek lenni, inkább csak türelmesnek, megfontoltnak.

Banović Strahinja 2010.02.11. 10:36:48

@Kupa Troopa: "Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha hasonló szabályok között kellene dolgozniuk a kereskedőknek, mint NO.-ban. Ha kiderül, hogy tekerted az órát, egy életre eltiltanak kb. Rend is van."

Ez egy közkeletű tévhit. Válassz ki egy tetszőleges dízel felső-közép autót, és keress rá a mobile.de-n a 7 évesekre. A múltkor egy autós topikban egy pár mintát megvizsgáltunk.

Döbbenetesen kicsi volt a 200e km feletti futásúak aránya! Pedig Németországban évi 30 ezer egy felső-közép dízelnek a tipikus futásteljesítménye.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.02.11. 10:57:08

Hogy az eredeti kérdéshez is legyen hozzászólás:
Büntinek azt javaslom, hogy dugjunk fel a seggébe egy kilométeróra spirált (jó a bontott, rojtos végű is), kössük rá az ütvefúróra, és tekerjünk rajta 120 000 km-t.

ZapikaZapika 2010.02.11. 11:08:08

Egy cimbim nemrég vett egy dízel Fábiát. Mielőtt megtalálta volna az igazit, nézett párat.
Talált is egyet, négy és fél éves volt, 95 ezer kilóméterrel. Aztán egy ismerősén keresztül le tudta kérdezni a hivatos, utca ember által el nem érhető adatbázisban a valós előéletét az autónak, a márkaszervizek bejegyzései alapján. Eszerint 2008 augusztusában járt márkaszervizben utoljára az autó, akkor állt 269 ezren az óra!!! Lassan másfél éve! Ismételném, most 95 ezer. Akkor már 350 felé járhat...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.02.11. 11:11:47

@ZapikaZapika: Azon gondolkodom, hogy ez a neppereken kívül kinek érdeke? Mert akkor az állam már réges rég léphetett volna. Az eredetvizsgán, meg a műszakin úgyis felírják az óraállást, az adatbázis -gondolom- központi, innentől még nagy meló sem lenne. Szóval részemről az állam elmehet a 'csába, mert szarik az állampolgárok érdekeire, csak a zsét szedi be.

2010.02.11. 11:13:11

ZapikaZapika: alvázszám, motorszám elkérése. Kereskedésbe bemész, elmondod mit szeretnél, és megnézik neked. Ez nem személyes adat, lekérdezik ingyen és bérmentve.

"Utca embere által el nem érhető" muhaha.

Kupa Troopa 2010.02.11. 11:16:45

@Banović Strahinja: Tény az, hogy a szabályozás él No-ban. Miután a szervizben nagyobb valószínűséggel végeznek precíz munkát, mint itthon. A kettő eredője alapján, szerintem jogosan szavazok bizalmat a német neppereknek.
Kint is találhatsz biztosan tekertet, de az lehet, hogy olaszból vitték be, mait még ott buheráltak meg.

Ennek ellenére én itthon vidéki magánszemélytől vásároltam:)

ZapikaZapika 2010.02.11. 11:24:53

@Matiz: Így egyszerűbb: Internetes hirdetésről rendszám kinéz, rendőrcimbi rendszám alapján alvázszámot megad, másik cimbi Pozsonyban adatokat megad, és nem kell elhinni a kereskedő váleményét. Mert pl odamész hozzá, hogy itt ez a Skoda, 95 ezerrel, mit tud róla? És erre azt mondja, hogy igen, 265-ös olajcsere már megvolt másfél éve... Muhaha!

Winettou (törölt) 2010.02.11. 11:26:19

Az azonnali értékcsökkenésen túl, az új autó semmivel se biztos, hogy jobb, mint egy használt..Egy barátomnak 8 hónapos az új autója (kb. 4,5M volt), és többet van szervizben, mint nála..

_fogaskerék_ 2010.02.11. 11:33:37

"Ha egy kenyér cetlijén vasárnapi szavatosság van, akkor hadd higgyem már előtte nap szombaton, hogy megehetem!"

Khmm.. Nálunk a Coop boltban árult kenyereken évek óta nincs szavatossági idő. Nyomjam fel őket a fogyasztóvédelemnél? Mondjuk nem is szeretek ott kenyeret venni...

Hadd kérdezzem már meg, hogy amikor nem volt még kmóra, hogyan vettek autót az emberek? Amikor meg autó sem volt hogyan vettek szekeret/lovat?

Szerintem nyilvánvaló volt már régen is, hogy a "kupeceket" kerülni kell. Vásárolj a gazdától és nézd meg alaposan amit veszel. Vagy nézesd meg olyannal aki ért hozzá. Ilyen egyszerű a dolog.

Egyébként meg minden céget büntetni lehetne amelyik reklámoz, mert hazudnak. De legyél Te az okosabb. "Csak a bolond hisz mindennek"

Sank 2010.02.11. 11:45:18

@Banović Strahinja: Ebben tökéletesen egyetértek veled. Én is így gondolom.Még mindig a 80-as években gondolkodnak ,amikor 60.000 után motorgenerált kellett csinálni a szocialista csodákon. Egy kicsit rendet kellene ezügyben is tenni a fejekben.

fifibá55 2010.02.11. 11:50:55

Mindig a konkrét esettől függ. Nagyobb Mercim van, idén lesz 10 éves, 150 ezer km van benne. Ha eladnám, nem sokan hinnének a számlálónak, pedig valós értéket mutat. Ám azt, hogy ezt napi (fő)városi közlekedésben tettem bele, vagy szép komótosan autópályán, kevesen firtatják, pedig zsebbevágó kérdés lehetne.

frikazojd · http://kocs.ma 2010.02.11. 11:54:52

Ezértazért értek autókhoz, és néha bemegyek haszanltkereskedésekbe.
Legjobb: mondtam az 550-ért árult escortra, hogy a törés és a visszatekerés miatt 400ról indulunk, mert valszeg a váltó is okosítva van, de azt még nem néztem. Arc csak hápogott, hogy ők aztan nem, mások igen de ők soha, -vigyorgásomra éles váltás- vagy akár menjek onnan azonnal mert kidobat. Vicces volt.. A kocsi unokatesómé volt, 180+km, 102-re tekerve :)
De mindegyik csinálja, amit eddig tapasztaltam, az Autocity legkevésbé. Vagyis én onnan vennék. Kéne egy oldal ahol ezek össze vannak gyűjtve.

Banović Strahinja 2010.02.11. 12:05:55

@frikazojd: "Kéne egy oldal ahol ezek össze vannak gyűjtve."

Felesleges. Egy 5-10 éves autó a második-harmadik, akár negyedik tulajnál lehet. Hogy pontosan ki és mikor tekert az óráján, az kideríthetetlen.

Ha hozzám behoznak egy 10 éves dízel Vectrát 90 ezer kilométerrel, mit csináljak vele? Tekerjem előre 250 ezerre? Vagy várjam meg, amíg valami okos feltesz egy ilyen feketelistára?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.02.11. 12:07:43

Dugóhúzót hajtani az ilyen nepperek térdkalácsaiba...

frikazojd · http://kocs.ma 2010.02.11. 12:13:16

@Banović Strahinja: igen.
Feketelistát a kamus eladókról! nyílt adatbázist az autókról, új korától minden műszakin rögzítsék az adatokat!

Ha hozzád bevisznek egy visszatekert autót, igenis írd rá/mondd el, hogy valószínűleg visszatekert! Vagy legegyszerűbb: ne vedd át, és akkor nem kerülnél feketelistára. Ez persze eszedbe sem jutott..

kuki123 2010.02.11. 12:13:47

egyrészt szarjon sünt a gyártó hogy miért ilyen könnyen visszatekerhető az óra

másrészt jó hosszú börtönbüntetést ha 1 ről is kiderül hogy visszapörgette

Banović Strahinja 2010.02.11. 12:14:35

@nulla: "Szerintem nyilvánvaló volt már régen is, hogy a "kupeceket" kerülni kell."

Nem logikus. Egy bizonyos autó életkor felett a vidéki bácsi is árulhat olyan autót, amit még őelőtte, egy előző tulaj "megokosított." Ugyanakkor a kereskedőkhöz is kerülnek kiváló minőségű használt autók, mondjuk beszámítással, amihez egyszerűen nem érdemes hozzányúlni.

Egy hozzáértő kereskedő egyben szűrő is: a vidéki bácsi simán árulhat olyan autót, aminek valami komoly baja van (de esetleg ő maga sem tud róla), miközben egy normális kereskedő felismeri az ilyen autót, és eleve nem veszi át.

Taptap2 2010.02.11. 12:27:48

Én most vettem egy 4 éves VW Passatot 146 e km-rel. A kocsi tök jó állapotban van végig szervizelt, mégis lelkileg egy kicsit zavar, hogy már ennyi km-t ment.
Hát igen, néha nehéz szembenézni a tényekkel. Ezzel sokat mentek vidékre-külföldre, úgyhogy remélem az csak jó az autó szempontjából.
Amúgy sok a külföldről behozott kocsi, ott nem lehet előéletet firtatni. A legjobb amit mostanában tapasztaltam az autóvásárlásom során: No-ból behozott romániai szervízkönyves autó volt :) Állítólag ott olcsóbb a márkaszervíz :)
Na, ezt már én sem nyaltam be...

Banović Strahinja 2010.02.11. 12:28:33

@frikazojd: "Ha hozzád bevisznek egy visszatekert autót, igenis írd rá/mondd el, hogy valószínűleg visszatekert!"

Rá van írva. Maga az árcédula kiabálja. Ha van egy ellenőrizhetően 90 ezret futott autó (mondjuk szervizkönyv + számlák) az sosem kerül annyiba, mint egy "állítólag" 90 ezret futott.

Ja, az meg drága :-)

"Vagy legegyszerűbb: ne vedd át, és akkor nem kerülnél feketelistára. Ez persze eszedbe sem jutott..."

Én annyit tehetek, hogy valódi állapotfelmérést végeztetünk az atón, az adatlapot pedig mellékeljük. Azon rajta vannak a látható, mérhető hibák, az autó felfedhető korábbi sérülései, a kopó-fogyó alkatrészek állapota.

Ezen kívül készségesen elengedjük az autót a vevőjejölt szervizébe átvizsgálásra.

A futásteljesítmény gyakorlati jelentősége amúgyis a várható költségek behatárolásában van, ezt pedig a km-óra fetisizálásánál sokkal hatékonyabban meg lehet tudni egy alapos és hozzáértő (!) átvizsgálásból.

labi 2010.02.11. 12:29:58

Imádom ezt a "azért tekertem vissza mert különben nem vennék meg" dumát...

Valaminek az értékét az határozza meg, hogy mennyit adnak érte. Ha vásárlók úgy döntenek hogy egy fületlen gombot sem ér, akkor bizony egy fületlen gombot sem ér.
És ennek a megoldása nem az hogy csalunk, hazudunk, átverünk...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.11. 12:31:31

Btk. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el

miert kell ehhez kulon bunti?
auto megvasarol, szakszervizben megnezet, ha vissza van tekerve, akkor kereskedo ellen buntetofeljelentes megindit.

Manyizga (törölt) 2010.02.11. 12:32:31

Műszaki vizsgán mindig megkérdik, hogy mennyi a km-óra állása, és fel is jegyzik. Gondolom szép kis adatbázisuk lehet már egy ideje. Ezt kellene nyilvánosan lekérhetővé tenni. 200 Ft-ért, SMS-ben. Kész.

Banović Strahinja 2010.02.11. 12:39:22

@az igazi Sipi: "auto megvasarol, szakszervizben megnezet, ha vissza van tekerve, akkor kereskedo ellen buntetofeljelentes megindit."

Nem, nem. A helyes sorrend: autót szakszervizben megnézet, és ha gyanús, nem vásárol meg.

A kereskedő ellen nem lehet büntető eljárást indítani, mert egyáltalán nem biztos, hogy a kereskedő manipulálta a km órát.

frikazojd · http://kocs.ma 2010.02.11. 12:45:25

Banović Strahinja: ha ez tényleg így van, mi a céged neve? :D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.11. 12:47:46

@Banović Strahinja: dehogynem.
a kereskedonek kotelessege meggyozodni az altala ertekesitett aru minosegerol.

ha te romlott hust veszel a hentestol, a hentest fogjak bezarni elso korben az antsz-esek, aztan megindulnak vissza es megnezik a beszallitot, stb.

en elhiszem, hogy marha jo dolog a haszonszerzes felelossegvallalas nelkul, de nem mukodik.

ámbátor 2010.02.11. 12:52:23

Tegnap megkérdeztem a szalonban, hogy a márkában amúgy egyező használtat beszámítja-e új autó vásárlásakor. Bólogatott is, amíg ki nem derült, hogy külföldről behozott az autó. Onnantól kezdve meg rázta a fejét.

Pipas 2010.02.11. 13:00:54

Azért bírom, hogy a sok csaló megint megjelenik és megpróbálja kidumálni, hogy miért is annak van igaza, aki visszatekeri az órát.

Merthogy ha annyiért nem veszik meg az autót, amennyiért ők el akarják adni, akkor a vevő a hibás és jogos, ha az eladó a vevőt becsapja. Ahhh, hogy hol jár már az etika tudománya!

Nem tudom az megvan -e, hogy 'aki anyagi haszonszerzés céljából mást tévedésbe ejt vagy tévedésbe tart az csalást követ el'...

Pipas 2010.02.11. 13:10:36

@Banović Strahinja: Már miért nem lehetne feljelentést tenni? A rendőrség dolga, hogy eldöntse, hogy nyomozást indít -e, és nyilván akkor fog nyomozást indítani, ha látják esélyét annak, hogy bűncselekmény történt. Ha látják esélyét, akkor nyomoznak, ha nyomoznak, akkor előbb utóbb eldöntik, hogy van -e rá esélyük, hogy bebizonyítsák a bűnösséget. Ha látnak rá esélyt, akkor gyanúsítanak, majd átadják az ügyet az ügyészségnek, akik eldöntik, hogy vádat emelnek -e. Ha vádat emelnek, akkor a bíróság eldönti, hogy bizonyított -e a bűnösség, és ha igen, akkor elmarasztaló ítéletet hoz.

Feljelentést kell tenni, nem eljárást indítani, azt nem a magánemberek szoktak. ;) Ja, és nyilván ismeretlen tettes ellen, majd a rendőrség kinyomozza ki volt, az a dolguk.

wagabound 2010.02.11. 13:15:22

@JimSawyer: neked kellett volna írnod a posztot. Rövid, velős, és igaz.

Ciro 2010.02.11. 13:31:32

Miért nem alkalmazunk más országokban bevett és alkalmazott eljárást?
Az egyesült államokban a kereskedő sorszámozott nyilatkozaton nyilatkozik, hogy mennyi volt a kilométerállás a használt autódon, amikor eladta neked. Ha akár egy nap múlva is kiderül egy szervizben, hogy a 256e km-es olajcsere rendben lezajlott, és a te papírkádon 128e szerepel, akkor egyértelmű a hunyó. És számon kérhető. Ilyen egyszerű.

Akkor még a Lemon Law-ról nem is beszéltem...
Vagy a legtöbb használt autó kereskedő hozzáállásáról: 3 napon belül visszaviheted az autót, és kérdés nélkül visszaveszik ha nem tetszik. Ha kérdeznek, az csak azért van, hogy máskor ne kövessék el ugyanazt a hibát.

Ja és a használt autót kívül-belül kipucolva, TELETANKOLVA adják át...

Eddig 3 autót használt autót vettem kereskedőtől. Eddig még nem vertek át :)

Ciró

Kupa Troopa 2010.02.11. 13:32:58

@az igazi Sipi: Így van! Ha nem a kereskedő tekerte vissza, akkor az elég hamar kiderülhet.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.11. 13:36:46

@Kupa Troopa: es a gyakori hatosagi latogatasok miatt elobb-utobb a kereskedo lesz kenytelen a vevoit megovni a csalasoktol:-)

dehat nem is ingyen varjuk tole, elvegre nem karitativ szolgalat..

de ha mar valaki keres azon, hogy nem maganszemelytol, hanem tole veszem meg az autot, akkor legyen szives hgozzaadott ertekkent a megfelelo szolgaltatasokat nyujtani, mert jelenleg az a fura szitu van, hogy Magyarorszagon a maganszemelyek megbizhatobbak autoeladas teren, mint a kereskedok..

Zz_ 2010.02.11. 13:42:06

A km órának valami olyan tartozéknak kellene lenni mint a rendszám. Ne lehessen már basztatni és kész.
Mittudomén, jan.1.-től plombát rá és kész, előtte történő dolgokra meg "amnesztia".

WildBear 2010.02.11. 13:55:51

Szerinte is BTK, "csalás" büncselekménye.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.11. 14:25:57

@porthosz: Magyar ember azért nem vesz 100 ekm feletti autót, mert nem bízik meg benne. Ha a kereskedő visszatekeri, és úgy adja el, hogy nesze, 100 ekm alatti kocsi, akkor az nem a vevő hibája! Ez kb olyan, hogy ha nem veszed meg a holnap megromló tejet, akkor ráírják hogy még egy hétig jó...
Lehet, hogy az új autó értéke sem esne kapásból fél millát vételkor, ha a kereskedőknél nem csupa 100.000 km-t futott autók állnának, hanem ki lehetne mondani: Igen, ez 250.000 km-el ennyi. Ott van 100.000 km-el, az kétszer ennyi.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2010.02.11. 14:32:17

Új autót vettem, Suzukit, 2006-ban. Most 3,5 évesen a felét éri az akkori árának. Ne vegyetek új autót, nekem ez volt az első és utolsó.

SiKom 2010.02.11. 14:36:07

Meg lehetne oldani államilag, de valamiért nem akaródzik. Jobb az államnak, ha sok a bűnöző, csaló, tolvaj az országban.
De miért?

Megoldás:
- Műszakinál felírni a km állást (most is felírják amúgy)
- Ezt olcsón elérhetővé tenni, mint a földhivatalban a lapokat, bárki kikérhesse, aki azonosítja magát
- Másrészt ha valaki kisebb km állással visz műszakira autót, mint ami volt, automatikusan rendőrségi ügy legyen belőle! Ha vette, mondja meg, honnan, kitől vette!

SiKom 2010.02.11. 14:38:00

@az igazi Sipi:
"auto megvasarol, szakszervizben megnezet, ha vissza van tekerve, akkor kereskedo ellen buntetofeljelentes megindit."

Én megnézettem szakszervízben az autót.
Olyan ügyesen visszatekerték, hogy NEM VETTE ÉSZRE a szakszervíz!

Szerencsére voltak más gyanús dolgok, és nem vettem meg az autót végül.

Pipas 2010.02.11. 14:40:17

@newtehen: Ne feledd el, hogy minden órát visszatekernek. Azért kell mondjuk 100000 km-t futott autót venned, mert tudod, hogy az csak 200000 kilométert futott. Ha valakinek megfelel a 300000 km-t futott autó, akkor olyan vesz, amibe mondjuk 189000 km van.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.11. 15:01:30

@Pipas: Azzal, hogy akár csak 1 km-t visszatekernek már becsapják a vevőt, mivel nem tudhatod mennyit tekertek vissza, és hányszor.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.11. 15:41:48

@Sir Kommentor: sajnos a fordoknal is - haverom fordszervizben melozik - csak 2004 utan vezettek be, hogy ha fizikailag vissza is tekered a kilometerorat, a valodi ertek meg midnig kiolvashato.

robinzone 2010.02.11. 16:29:11

mintha olvastam volna a totalcaron, hogy angliában ezt kb egy év alatt felszámolták egy új szankciórendszerrel. de pl. biztos van a németeknek is valami jó megoldásuk erre. miért nem kérdezzük meg őket? hiányzik az akarat? (a hsz-ben két költői kérdést rejtettem el!)

robinzone 2010.02.11. 16:33:35

@Pipas: ezekkel a dolgokkal sokan nincsenek tisztában! a hozzáértőbb tud olvasni a jelekből, meg tzdja, mennyit kell hozzáadnia a kijelzett futásteljesítményhez, de hidd el, a többség nem hozzáértő. jó autót akar, persze. de ez senkit sem jogosíthatna fel arra, hogy átvágja szerencsétlent. legfeljebb lesz egy (újabb) sokk a piacon, hogy jóisten, ennyibe kerül egy ténylegesen csak ennyit futott? de jóval kevesebb lesz a keserű meglepetés.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.02.11. 21:20:43

@Sir Kommentor: miért, miért? ha törvénytelenségben nyomod (mint a kormányközelinek eufemizált mafia) akkor legjobb, ha betarthatatlan vagy be nem tartott szabályokat hozol, így senki sem lép majd fel ellened, ha lopsz-hazudsz is, mert mindenki más is sáros. ez alap.

ON: futtassuk meg velük a lepörgetett kilómétereket.

kilometerora 2010.12.28. 21:55:47

Itt az alkalmazás, lehet használni :)

kilometerora.appspot.com/

watap 2011.03.17. 08:47:43

...igazat kell adnom egy régebbi hozzászólásnak.
Évek óta jegyzik az aktuális km-óra állást a műszaki vizsgákon. Nem jegyzetfüzetben, hanem központi számítógépes adatbázisban.
A szervízkönyvet el lehet hagyni, felejteni, vagy hamisítani. Jön a "szakember" aki megállapít mondjuk egy gondozott Toyotánál +100-150e km-t? Ugyan már! Lehet hogy nincs igazam de a fókuszban levő 12év alatti autók vásárlóinak szerintem mégis csak nagy segítség lenne,ha létezne egy SMS-ben elérhető adatbázis amiből pl. alvázszám alapján megtudható az előző 2 vizsgánál rögzített óraállás. Az adatbázis tulajdonosának bevétel forrás a tisztességes(huh!) neppernek igazolás, a vevőnek meg némi megnyugvás, hogy a 60 nem 140. Aztán szépen lassan kikopnának a tekergetett autók. Abban semmi etikátlan nincs, hogy(normális keretek között)egy nepper "feltuningolja" az autót hisz ebből él. De az, hogy a futásteljesítményt ezek után az autó esztétikai állapothoz (meg az előző tulaj korához:) hangolja.....
süti beállítások módosítása