Korábbi történet: egyszer a Balatonon parkolt az autóm egy eldugott kis nyaralóutcában. Egyszer csak jön be két faszi, hogy hát az van, hogy a másfél méter széles utcában a kukásautóval kb. 40-nel beletolattak az autómba és lebontották az elejét. De persze elnézést. Kaptak a nagy melegben egy hatalmas üveg hideg ásványvizet; amíg a papírokat kitöltötték, pont meg tudták inni. Persze nem ittak és nem is írtak gyorsan. Ha nekem kellene ilyen dögmelegben dolgozni, minden áldott nap beletolatnék 40-nel egy autóba a 4 tonnás kis automobilommal.

A biztosító felmérte a kárt, 90.000 Ft-ból meg lehetett volna oldani elemcseréstül. Mondom oké, elviszem az ismerős szervizbe, kihozzák annyiból. Ilyenkor az ember arra vágyik, hogy álljon vissza az eredeti állapot úgy, hogy neki minél kevesebb idejébe kerüljön, hiszen semmilyen módon nem vétkes abban, hogy valami barom állat fasz tönkretette a kocsiját.

A biztosító ellenben különböző papírokra, banki konstrukcióra és tűzzel-vassal bármire hivatkozva nem járult hozzá ahhoz, hogy ez a szerviz javítsa meg a kocsit. Megoldás: elvittem a márkaszervizbe, ahol 240.000-ért csinálták meg, ráadásul két hét alatt. NEM ÉN FIZETTEM, hanem ők, szóval a kötelező biztosítás rendszere működik, csak kérdem én, mi a faszért kell közel 3x annyit elpazarolni az általunk összehordott kötelező biztosítási pénzből? Mire fel ilyen nagyvonalú az, aki a szabályokat hozza a cégénél?

  1. Jelentősen visszakap a szerviztől a biztosítók vezetősége?
  2. Többet csalnának el a kis szervizek 90 ezrenként, mint a nagyok 240-enként?
  3. Vagy a kötelezőt fizetőknek így majd lesz mire megemelni a díjakat a következő évben, és abból visszajön, nagyobb forgalom mellett többet lehet okosítani?
  4. Az új autók eladásánál a márkaszervizek gondolom meghálálják a biztosítók ajánlásakor ezt a "kis" figyelmességet.
  5. Ilyen szép drága autóm van, hogy én nem becsülöm, de ők helyettem is vigyáznak rá, hogy csak Harvardot végzett lakatosok javítsák ki, arany és titán alkatrészek beépítésével?
  6. Nem akarják-e megvásárolni az autómat annyiért, amennyi a javítás ára per négyzetméter, kiszámolva az autó teljes felületére? Nem akarok-e lakást venni abból a pénzből, ami így kijön?

MIVEL BÜNTETNÉD A BIZTOSÍTÁSI
PÉNZT ELHERDÁLÓ BIZTOSÍTÓKAT?

Vásárolják meg ugyanilyen áron az autóinkat, és akkor nekünk van miből parkolni, ha veszünk egy másik kocsit tizedannyiért, mint amit ezek elbasznak.

Csak saját értetlenkedésünket erősíti: "Én sem értem az egész rendszert..." by tocibacsi

 

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr691718752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.02.08. 11:01:32

nincs titánium. titán van. =P

Kocsari Antal 2010.02.08. 11:36:35

Mi az a raj biztosító? Mostanában csak más környezetben hallom ezt a szót, de attól a bicska nyílik a zsebemben. Az én időmben, a kis pajtások összeálltak, és együtt számháborúztak. Az a csapat volt egy raj.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.08. 11:47:37

@VulpesVulpes: kryptonit! :) Javítottam, köszi.
@Kocsari Antal: raj = aki úr, vagy úgy próbál viselkedni (magas borravaló, nem alkudás, villogós cuccok). Jelen esetben az indokolatlan "nagyvonalúságra" vonatkozik. Parancsolj:
szleng.blog.hu/2008/11/04/raj

Pipas 2010.02.08. 12:09:24

@nosferato: Csak hát ez a raj kifejezést kizárólag a romák 8cigányok) használják. ;)

tocibacsi 2010.02.08. 12:10:07

Előző verda, Mazda6, belémcsúsztak egy macisajtnál 2. autóként várakozva, megállás után kb fél perccel. Hátsó lökös bejlebb jött 2mm-t, festék rajta felrepedt. Márkaszerviz. Hátsó lökös fényezés + hátsó fal minimális egyengetése 211 ezer jó magyar forint... Márkaszervíz jól járt, én csomót vártam, fillér hasznom nem volt.

Aktuális verda, Accord, parkolóba beállás közben a kiparkoló autóval tolattak belém. Ajtócsere, küszöb javítás, fényezés. Márkaszerviz. 426 ezer Ft... Márkaszervíz jól járt, én csomót vártam, fillér hasznom nem volt.

Kollégám, Picasso, beletolattak a parkoló autjába egy szabálytalan Y forduló közben, részegen. Ajtócsere, B oszlop egyengetés, fényezés, satöbbi. Biztosító adott 180-at, javítás kijött 120-ból. Eztra szopás, extra sok idő, 60 ezret nem ért...

Haverom, Yaris, beleszálltak egy kereszteződésben, elsőbbséget meg nem adva... sokminden mellett az első futóműve és szétment. Ez utóbbi darab komplett csere. A biztosító nem fizette ki, csak adott %-át az amortizáció miatt... Sokba fáj a különbözet, nagyon csúnyán megszívta...

Én sem értem az egész rendszert...

Hátezmármi (törölt) 2010.02.08. 12:17:11

Az ismerős szervizes nem tudta, hogy ugyanazért a munkáért a biztosítónak háromszor annyit kell számlázni. Nagyon amatőr lehet, mákod van, hogy nem ő javította.

Egy történet alátámasztásul: A barátom feleségének lezúzták a kocsi oldalát, nem ő volt a hibás, de annyira kiabált a másik tahó, hogy inkább ő adott betétlapot. A szerviz elvállalta volna a munkát 150 ezer forintért, de nem hagyta ott az autót.
Nagy szerencséjére pár nap múlva egy teherautó kanyarodás közben legyalulta ugyanott, ugyanazokat az elemeket, plusz egy pici karc a hátsó sárvédőn.

Ugyanaz a szerviz, ugyanazt az autót, szinte ugyanazzal a javítanivalóval két héttel később valami 400 ezer forintért vállalta el, csak azért, mert a biztosító fizette.

Na, így mennek ezek a dolgok.

LegjobbVagyok · http://legjobbvagyok.hu 2010.02.08. 12:29:14

@Pipas: te most kételkedsz nosferato származásában...? :))

dr. Sigmund Fraud 2010.02.08. 12:36:21

Márkaszervizek/kereskedők piszipajtássága a két legnagyobb biztosítóval közismert, akinek esetleg mégsem, az bővebben olvashat benne a Gazdasági Versenyhivatalnak az Allianz Generali GÉMOSZ ügyben hozott döntésében a hétmilliárdos bírság indoklásánál. Két nagy biztosító és a márkakereskedők/márkaszervízek jól járnak, többi biztosító kizárva a piacról, mezei ügyfél meg hordja sufnituningba a felvert árak miatt...

kvadrillio 2010.02.08. 12:44:52

Ez valami olyan móóóka lehet, mint mikor a Strabag nyeri valamely olcsóbb cég helyett a közbeszerzési pálázatot. :O)

rusty 2010.03.01. 14:57:11

@tocibacsi:
"fillér hasznom nem volt"

Még szerencse. A káron való gazdagodást a törvény bünteti... :)
süti beállítások módosítása