Az ember azt gondolná, hogy milyen jó tanárnak lenni. Egész nyáron pihenés, tőlük függ ki bukik meg (azaz korlátlan hatalom a kis taknyosok felett), és év végén még virággal is megköszönik a munkájukat. Jobb esetben még valami csetresz is jut a polcra azon szülőktől, akik bíznak abban, hogy jövőre majd feleltetik a gyereket a jobb jegyért - a felvételibe úgyis majd csak az számít. Biztos munka kevés fizetésért, de legalább megbecsülés sincs, jó esteben még egy lila monoklival is gazdagodhatnak...

Egyes szülők azonban egészen sajátos módon próbálják meghálálni azt, amit (természetesen normális esetben) a tanárok tesznek csemetéikért. Legutóbb Debrecenben törték el egy tanárnő ujját, akit nem utolsó sorban a nyilvánosság előtt meg is aláztak, amikor az iskola udvarán a haját cibálták és felpofozták. Mindezt persze nyilván diszkréten, visszafogottan és csöndben tette a kedves szülő, úgy, hogy az iskola tanulói semmit se vegyenek észre, nehogy csorba essen a tanárnő tekintélyén. Lehet, hogy azzal a pofonnal nemcsak a tanárnő ujja, de tanári pályafutása is kettétört.

Sajnálatos, hogy az iskolai erőszaknak az utóbbi időben egyre gyakrabban már a tanárok is áldozataivá válnak. (Ne felejtsük azt a tavalyi esetet sem, amikor diák vert tanárt, de ez legyen egy másik poszt témája!) A debreceni tanárnő ügyében 30 napon belül gyorsított eljárásban dönt a bíróság, segítsünk egy kicsit!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A TANÁRNŐT BÁNTALMAZÓ SZÜLŐT?

A tanárverő szülő oly módon részesüljön nyilvános megszégyenítésben, hogy tetoválják a homlokára a következő mondtatot "Kérlek köpjél szembe!".

"Bíróság által elítélt szülőknél a családi pótlékot, és minden egyéb állami segélyt, támogatást megvonni mindörökre(!!), gyereket (aki hívta anyucit rendet rakni) elvinni állami intézménybe 18 éves koráig." by Myacis

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr401677393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.17. 10:48:11

Az illetőt a saját munkahelyén kellene szakmájában megszégyeníteni, hajrángatás mindenképpen legyen a dologban. Ha bármelyik bántalmazott tanárnő nő volt, akkor egy medúzák közé dobással még meg lehet fejelni.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.17. 10:49:15

Ja, ha pedig nincs munkahelye a bántalmazónak (ügyes!), mert az is előfordulhat, hogy PONT nem dolgozik valamiért, biztosan megvan rá az oka, nem ér rá, ilyesmi, akkor libatömés módszerével 1 hónap hízlalás! Utána kereskedelmi forgalomba hozás...

Expurgatio 2010.01.17. 12:43:30

Az ilyen esetek gyakran azért fordulnak elő, mert a tanár nevelni próbálja a gyereket, és sajnos ez néha nem megy másképp, mint egy fülessel vagy egy kokival. Ha otthon rendesen nevelnék a szülők a gyerekeket, foglalkoznának velük szerintem elkerülhető lenne, de ugye túl sokat nem várhat az ember egy olyan szülőtől nevelés terén, aki megveri a tanárt.
Azt hiszem a hosszú favonalzóval 97 körmöst mérnék a szülőre és a gyerekre is.

Rabyn 2010.01.17. 19:13:51

Én biztosan sikítanék ha engem kezdene el ütni egy szülő, akkor arra szépen odafigyelne mindenki aki kint van az udvaron.
Nem tudom, hogy a reflexből visszaütést le tudnám-e állítani magamban.

bigthereal 2010.01.17. 19:19:15

addig rugdosni, amíg mozog...

Csore60 2010.01.17. 19:21:31

Nem értek egyet a tanulók testi fenyítésével, soha nem is értettem, hittem a szép szó erejében, a meggyőzésben és a szerető szigorban. Mára ezek nagyon sok esetben nem használnak, az iskolai fegyelmezetlenségnek nincsenek következményei, ha a gyerek úgy dönt, hogy márpedig sem a tanár, sem az osztálytársai nem dolgozhatnak az órán, megteheti, hogy mindenkit zavar. Ha nincs 18 éves, olyan hosszú procedúra az iskolából való eltávolítása, hogy vége a tanévnek, mire bármit elérnénk. Az új tanév pedig új élet, új lehetőség a fegyelemsértésre. Ha mindezek mellett a szülő nem partner a gyerek nevelésében, sőt maga is egyetért a gyermeke fegyelmezetlenségével, akkor bizony tehetetlenek vagyunk. Manapság úgy fest, hogy a lusta, tanulni, dolgozni, viselkedni nem tudó, nem akaró kisebbség túszul ejtette a többséget, mert nekik jogaik vannak, viszont kötelességről hallani sem akarnak. Így hát senki nem védi meg sem a tanárokat, ami még rosszab, azokat a gyerekeket sem, akik tanulnának az iskolában.

misterx 2010.01.17. 19:21:52

Közhasznú munka, legalább 2-3 hónapig: TAKARÍTÁS ABBAN AZ ISKOLÁBAN, ahol ez az eset történt.

csöpike2 2010.01.17. 19:23:03

Szerintem biztos,hogy nem cigány volt!!!

slaci89 2010.01.17. 19:23:58

Büntetés, hmm...
10 év letöltendő mondjuk? Bár nem vagyok benne biztos, hogy meghatná azokat akik sportot űznek a tanárverésből, de legalább elszeparálná őket a normális emberektől egy időre.

Charlie Brown 2010.01.17. 19:25:18

Én a kombinált kezelés híve vagyok. Nyilvános bocsánatkérést követően fizikai fenyítés (semmi durva, csak egy kis megvesszőzés vagy ilyesmi) keretében történő megszégyenítés az elkövetés helyszínén, és hogy ne felejtse el egyhamar: valamint durva, sokáig fizetendő (segélyből kifizetés előtt automatikusan levonandó) pénzbüntetés, ami önként, vagy a törlesztés elmaradásakor hosszantartó(!), kemény közmunkára váltható. A pénzt részben a bántalmazott tanár, részben az iskola kapná.

Jobban meggondolva ezt a bünticsomagot a blogban előkerülő káros viselkedésminták zöménél alkalmazni lehetne.

stanyecli 2010.01.17. 19:26:03

Végigjáratni vele azt az osztályt, ahol a tanerő tanít.

órarugógerincű (törölt) 2010.01.17. 19:32:59

Világos, mint a Nap: amíg nem születik példaértékű büntetés az ügyben (mondjuk 2 év letöltendő), de nem csak ebben, hanem úgy kb. három évre visszamenőleg az összes hasonlóban, addig nem lesz rend. Tanulja már meg a magyar (?), hogy ebben az országban NEM az a morálszint, ahogyan ők élnek. Az ember azt teszi meg, amit meg LEHET tenni.

Haloperidol 2010.01.17. 19:38:25

Szülő, ha tanárt ver: Első alkalommal nyílvános bocsánatkérés és pénzbüntetés, amit akármilyen jövedelemből le kell vonni, vagy felfüggesztett börtönbüntetés. Visszeeső erőszak esetén letöltendő börtön.
Gyerek, ha tanárt ver: első alkalommal a legsúlyosabb büntetés, amit az iskolából való eltávolítás nélkül meg lehet oldani, és a legközelebbi erőszakos fellépés eseténe (akár gyerekkel, akár tanárral szemben) speciális intézménybe áthelyezni, ahol drasztikusabb módszerekkel történik a nevelés.
Itt nem szabad lacafacázni, mert ez nem vezet sehová. Ha a gyerek azt tanulja meg, hogy bárki ellen erőszakos fellépés megoldja a problémáját, akkor abból elkerülhetetlenül bűnöző lesz, méghozzá erőszakos bűnöző.

KenSentMe 2010.01.17. 19:39:34

Jó, ebben a kérdésben én is konzervatív vagyok.. a tanár az állam szolgája, úgyhogy a tanárt meg kell védenie az államnak meg a törvényeknek.. szerintem is, letöltendő börtönbüntetés az értelmes büntetési tétel.. egy-két pofonért egy két év.. jönnék itt a "drótkötél+teherautó+lámpavas" ötletekkel, esetleg a "nyilvános kerékbe törés" lehetőségével, de egy kicsit azért én is érzem, hogy ezek ma már nem korszerűek.

Haloperidol 2010.01.17. 19:40:04

@Csore60:
Szóval, akkor bele kell nyugodni a helyzetbe??? Mert a kommentedből ez tűnik ki...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.01.17. 19:42:43

Nem értek egyet azzal, hogy ne lehessen a gyereket suliban nevelni, akár fizikai eszközökkel.
Én annak idején kaptam kokit, combost, középsuliban 5 eres vezetékkel a seggemre... Volt elrettentő ereje, ott aztán rend volt órákon, amig ennek a hatása tartott az emlékezetben.

Egyébként én is közmunkára itélném abban a suliban, ahol ezt elkövette. De ne lehessen kiváltani pénzzel, dolgozzon hónapokig mindenki előtt!

Haloperidol 2010.01.17. 19:43:09

@Charlie Brown:
Én is híve lennék a testi büntetésnek. Tuti hatásos lenne a kalodát, a vesszőzést vagy a botozást visszaállítani. Egy csomó ember csak ebből ért sajnos, és leginkább pont azokat lehet CSAKIS így fegyelmezni, akik a FIZIKAI ERŐSZAKOS FELLÉPÉST alkalmazzák a prblémáik megoldására. Az ilyent hiába viszed psichológushoz, csak röhög rajta. Ha deresre húznák nyílvánosan, akkor legközelebb meggondolná a dolgot, mert ebből ért, az elbeszélgetésből nem.

pandacsökiboborján 2010.01.17. 19:51:05

Ezek ótvaros cigányok. Természetesen találkozót a kaszással.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.01.17. 19:51:39

Nem tudok elszakadni Pei Mei ötpontos szívrepesztő technikájától.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.17. 19:51:54

A maximalisan kiszabhato buntetest adnam neki es ket het kaloda a Hosok teren nyakaban tablaval, hogy mit csinalt.

Myacis 2010.01.17. 19:52:04

@stanyecli:
az nem megy, nem tud annyi osztályt előre ugorni a t. anyuka.

Javaslatom:
Egész egyszerűen a bíróság által elítélt szülőknél a családi pótlékot, és minden egyéb állami segélyt, támogatást megvonni mindörökre(!!), gyereket (aki hívta anyucit rendet rakni) elvinni állami intézménybe 18 éves koráig. Utána úgyis útszéli lesz, de legalább lesz service az ukrán meg török kamionosoknak.
Ez van, ha nem lesz rend, a mi gyerekeink sem tudnak tanulni. Nekem pedig fontosabb az ÉN gyerekem, mint a koszos ribancoké.
Uff.

elég.volt 2010.01.17. 20:02:06

A brazilok helye brazíliában van. Addig nincs miről beszélni.

Onliner 2010.01.17. 20:03:06

Nem tudom mit várunk egy olyan oktatási rendszertől ahol az órát megzavaró diákot nem lehet kiküldeni mert joga van a tanuláshoz. Ki volt az hülye aki ezt egyáltalán kitalálta??? A többieknek akiket zavar nincs joguk hozzá??? Állatok!

danesdzsu2 2010.01.17. 20:04:14

Mit érdemel az a tanár, aki az iskola nyilvánossága előtt megalázza, terrorizálja a diákot?

kölcsön 2010.01.17. 20:04:19

Nem kell a büntetésen sokat agyalogni : letöltendő és kész. A társadalom alapja a család. Ha ott a nagyokos szülő elcseszi kedves porontya nevelését, a pedagógus már nem sokat tehet. A Gyermekvédelmi tv-ünk pedig úgy fekália, ahogy van : íróasztal mellett született, elméleti emberektől. A "szakember" minősítést szándékosan nem alkalmaztam. Tehát : az egészet rövidre kell zárni. No, egyébként a bírói "jogalkalmazási gyakorlat" is megérne egy misét!

INSIDER 2010.01.17. 20:04:28

Aki tanárt ver, annak kívánok azonnal és ÖRÖKÖS faszkorbácsot és persze az ostoba szülő, ostoba gyereke dögöljön meg a tudatlanságban.

Onliner 2010.01.17. 20:06:23

Bocs. Csak ez így kijött...
Rendészeket az iskolába, aki nem viselkedik eltávolíttatni, igazgatóhoz küldeni, aztán szülőket kiértesíteni - Postán, ajánlva - idióta szülőket szintén a rendésszel kidobatni hogy pattanjon az utcakövön. Ez a nagy ötletem.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2010.01.17. 20:07:30

Azért ennek a büntetését már régen kitalálták:

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zfeladatot_ell%C3%A1t%C3%B3_szem%C3%A9ly_elleni_er%C5%91szak

A bűncselekmény törvényi tényállása egyebekben megegyezik a hivatalos személy elleni erőszak törvényi tényállásában foglaltakkal

hu.wikipedia.org/wiki/Hivatalos_szem%C3%A9ly_elleni_er%C5%91szak

Btk. 229. §

(1) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Manyizga (törölt) 2010.01.17. 20:19:32

Egyszerűen meg kellene vonni a a bűnöstől és családjától a családi pótlékot és a segélyeket.

Gera 2010.01.17. 20:25:37

1-2 év letöltendővel honorálnék minden ilyen esetet és széles körben publikálnám az ítéletet.

Ha meg nő lennék és tanár, akkor fénysebességgel beszereznék egy tasert, akár illegális, akár nem és egész nap azzal a zsebemben mászkálnék.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.17. 20:27:45

Tanárképzőkön önvédelem oktatás, amúgy is ráfér kis mozgás az emberekre :)
Iskolákba pedig biztonsági őr, merthogy azzal munkahelyet teremtenek és valami minimális elrettentő ereje csak van...
Természetesen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakra vonatkozó jogszabályokat szigorúan betartani.

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős választási oldal

Csore60 2010.01.17. 20:27:47

@LION_heart:

Nem kell belenyugodni. De amíg a társadalmi nyomás, a szülői szervezetek, a közvélemény ki nem kényszeríti a minisztériumból a közoktatási törvény módosítását, addig nem tudunk mit tenni, mert bennünket köteleznek a törvény betartására, akik pedig tesznek rá, azok nyugodtan tehetik.

félember 2010.01.17. 20:27:48

Én is kaptam jó párszor anno a hetvenes évek végén és semmi bajom nem lett.
Pl. amikor másodikosként annyira elmerültünk a padtárssal egymás kézárnyék kergetésében a falon, hogy észre se vettük, hogy leállt az óra és odasompolygott az öfő a hátunk mögé, csak azt amikor a következő pillanatban csattant a fejünkön a hosszú vonalzó. :)
Átok rossz gyerek voltam de tiszteletlen soha.
Apám hozzáállása az volt, hogy mondta a tanárnak szülőiken, hogy ne kíméljen. És igaza volt. :)
Tanárverés? Akkoriban elképzelhetetlen volt, sőt..

Robis 2010.01.17. 20:30:09

Érdekes, hogy a tanárveréseknél soha nem közlik, hogy milyen etnikumból való az elkövető. Pedig mind tudjuk. De ha egy cigányt megvernek, akkor nagybetűkkel hirdetik, hogy a sértett roma volt és a mocskos magyarok verik őket. Hol itt az egyenlő bánásmód. A saját hazámban, ahol az őseimet 1400-ig vissza tudom vezetni, lassan félnem kell egy betolakodótól, aki nem dolgozik, élősködik rajtunk és fenyeget. Normális irányba haladunk? Bennem fel sem merülne hogy a tanárt bántsam, ha a gyerekem a suliban intőt kap, vagy rossz jegyet. Miért? Mert nem vagyok cigány. Ők más normák szerint élnek. Tehát nem valók közénk. El kell mindet távolítani a Hazánkból. Mindegy hogyan, de ki velük. Aki nem tud alkalmazkodni, azt el kell takarítani. Azonnal.

Egregor 2010.01.17. 20:31:44

Mindenki (?) tudja, hogy cigány(ok) az elkövető(k).

Ezért sem mer visszaütni a pedagógus - még aznap este 50-60 tetves parazita keresné fel és talán meg is lincselnék.

A megoldás többrétű itt is:
1. az ilyen diákot azonnal kirúgni, és az adott _megyében_ sehova se vegyék fel.
2. szigorúan betartatni az iskolábajáráshoz kapcsolódó retorziókat, továbbá segélyt se kaphasson egyik szülő sem, amelyiknek nem jár iskolába a gyereke.

Ez a két pont együttesen már kielégítő megoldást nyújtana, de félő, kevés lenne.

3. az elkövetőt és a felbujtót is, mérlegelési lehetősé nélkül azonnal, minimum 2 év letöltendővel sújtani (mérlegelés csak abban lehet, hogy 2-5 év terjedelmű időből a minimum két év felett mennyivel toldja meg a bíró).

És egyáltalán: az ilyeneket az összes többi kokeróbűnözővel együtt szibériai bérbörtönben ültessék le. Nagyon hamar ráébrednének, hogy a börtön lehet más is, mint továbbképzési wellness hotel.

Gera 2010.01.17. 20:32:42

Ez megint egy olyan téma, ahol nem a törvényekkel van baj. Semmiféle szigorítás nem kellene, csak annyi, hogy amikor a rendőrök beviszik az illetőt, akkor a bíróság ne engedje el azonnal és 1-2 héten belül egy szép letöltendővel honorálja ezeket a cselekményeket. Nem lenne baj, ha a bíróságok felismernék, hogy a törvényhozó nem viccből sorolta külön kategóriába a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot, hanem azért, mert a társadalomra különösen romboló hatással bír ennek a mindennapossá válása. Kíváncsi lennék, hogy ha egy bírót pofozna fel egy szegény, eltévelyedett pógár, akkor az is megúszná-e fél év felfüggesztettel.

akakukk 2010.01.17. 20:34:49

Minden a tanart illeto testi fenyegetest azonnal maximalis letoltendo fegyhazbuntetessel sulytanek, es elvarom a jelenlegi igazsagszolgaltatastol hogy igy tegyen. A tanitas rendjet megzavaro diakkal kapcsolatban pedig beperelnem az iskolat, hogy nem biztositja a gyerekemnek a tanulas lehetoseget, amiert en vastagon adozom. Tavolitsa el a fegyelmezetlen gyereket az osztalybol. En nem azt varom el egy tanartol hogy mindenaron fegyelmezzen, hanem hogy tanitson. Tanithatatlan gyerekeket folosleges tanitani.

Robis 2010.01.17. 20:36:54

A börtönnel nem értek egyet, mert azokat is mi tartjuk el. Kitoloncolás a teljes családjával együtt - igen Szibéria jó hely nekik - nem sok élné túl.

Csore60 2010.01.17. 20:37:21

Ismételten mondom, hogy csak akkor van megoldás, ha a közoktatás irányítói felébrednek, és észreveszik, hogy a "liberális" oktatási rendszer csődbe jutott, és törvényekkel teszik lehetővé a tanulói közösségek védelmét az egyéni huliganizmussal szemben.

Kandabula 2010.01.17. 20:41:51

Korábbról: "Az illetőt a saját munkahelyén kellene szakmájában megszégyeníteni". A munkahelyet tájékoztatni az esetről. Remélhetőleg elveszti a munkahelyét, de legalábbis fagyos lesz a levegő. Egyébként pedig rendőrségi ügy.

Kandabula 2010.01.17. 20:44:28

@Csore60: Mi köze ennek a "liberális" oktatási rendszerhez?

Myacis 2010.01.17. 20:45:35

Baj az, hogy nem reális lehetőség a kitoloncolás, Szibéria, testi fenyítés, stb. Sajnos.
Ami szóba jöhet, az a börtön különféle fokozatai, és az anyagi következmények (segílyke megvonása, stb.). Ezeknek a törvényi lehetőségét kell megteremteni, és a bírói joggyakorlatot keményíteni. Nem hülyeség, amit a Fidesz bedobott a köztudatba, mármint a 3 dobás elve. A harmadik esetében életfogytiglan.
A börtönök színvonalát pedig hagynám lesüllyedni, egyetértek e fentebb szólókkal a wellness továbbképző-központokról, a börtön legyen sokkal rosszabb körülmény, mint amit az ilyeneknek odahaza van.

Myacis 2010.01.17. 20:46:31

@Kandabula: Te hol élsz, melyik országban??

jozicsenko 2010.01.17. 20:47:28

nem kell radikalizálódni

ezeket a férgeket (mert azok) a pénz fogja meg:

srácokat iskolából kib.szni, anyunak segély megvon

oszt lehet menni sirni ahova akar

az összes libbancs jogvédő meg agyaljon azon, hogy Goethe-t, Einstent és Freudot nem úgy tanították, hogy hagyták a személyiségüket kifejlődni: elöbb volt a követelmény, és csak a teljesítmény után volt jutalom: elöbb a kötelezettség, utána a jog

addig meg minden liberális jogvédő kussoljon és húzzon a rózsadombi védett zúgjából borsodba dolgozni

T!b 2010.01.17. 20:49:49

danesdzsu2 (2010.01.17. 20:04:14) "Mit érdemel az a tanár, aki az iskola nyilvánossága előtt megalázza, terrorizálja a diákot?" >> Dicséretet, mert biztos nem véletlenül tette...

A gyereket (elvben) azért adja a szülő az óvodába és/vagy iskolába, hogy amíg (elvben) a szülő dolgozik, addig HELYETTE NEVELJE.
Azt a gyereket, aki megbontja a rendet, a lehető összes eszközzel büntetni kellene. Ez adott tett súlya szerinti szóban, vagy szülő felé írásban, vagy kisebb testi fenyítés (pofon) jelentene. Amennyiben nincs eredménye, az adott, vagy az összes iskolából való ki- és/vagy eltiltás. A szülőt pedig a gyerek által otthonról hozott viselkedés miatt külön büntetni ezért pénzbírsággal, vagy ennek hiányában (fizetetlen) közmunkával.
Azt a (barbár) szülőt, aki kezet emel a tanárra, a saját (barbár) szintjén büntetni: adott helyen nyilvános testi fenyítés, majd ugyan ott alantas (fizetetlen) munka. Visszaesőknél az elkövetésnél használt végtag nyilvános csonkolása, ami után semmilyen segély nem lenne igényelhető.

Mielőtt szadistának titulálna bárki: Az a barbár szülő, aki így viselkedik, az maga szerint is elfogadott és belátásra bíró technikának tartja a testi fenyítést.

Gera 2010.01.17. 20:50:19

@Kandabula: Úgy általában semmi, de itthon a liberális az szdszt jelenti, nekik pedig igenis van közük a problémához.

Gilderoy 2010.01.17. 20:54:04

Ezek kirekesztő elképzelések. Kérdezzékek csak meg Ferge Zsuzsát majd ő elmagyarázza szépen. A tanár, fix fizetéssel mit se tud a mélyszegénységben élők frusztrációjáról! Indulati cselekedet történt, mert a kétségbeesett szülő érzi, hogy a rosszabb jegy miatt a csimotája megint a társadalom perifériájára szorul, az összekacsintó többségi társadalom közönye mellett. És ezt akarjátok most, saját felelősségetekről tudomást sem véve, megint a kirekesztettek nyakába varrni.

Gilderoy 2010.01.17. 20:55:16

@jozicsenko: "srácokat iskolából kib.szni, anyunak segély megvon"
Igen hamar le is szúrnák azt az igazgatót, amelyik ezt meglépi.

SchF · http://blog.fschnell.net 2010.01.17. 21:03:28

Szerintem nem kell "nagyban" gondolkodni. Elég, ha a bírók, következetesen letöltendőre ítélik az ilyen erőszakos szülőket és a már büntethető korú diákokat. Elég néhány hónap a sitten az első néhány elkövetőnek (ami persze nagy nyilvánosságot kap) és rögtön elgondolkodnak a többiek.

jozicsenko 2010.01.17. 21:03:56

@Kandabula:
1. a gyereknek joga van (mindenhez), de kötelessége nincs
2. a tanárnak kötelessége van (tanitani), de joga/eszköze nincs
3. hála a libbant szdsz-nek a cigányok (bocs, nem náci vagyok) pontosan tudják a jogaikat, és nem fogják fel aggyal, hogy az iskola azért van, hogy őket felemelje
4. tanulni mindegyik b.szik, mert azt nem látják a maunika só-ban
5. fegyelmezni nem szabad, mert az fasiszta
6. öntik a pénzt az iskolákba, de mindet szdsz módra: laptopra, digitáblára, stb: közben nincs fűtés, melegvíz, rendes infrastuktúra (mivel Kóka a számtech bizniszben érdekelt, egyértelmű, amig nem lesz egy rendes kőműves, szobafestő lobbi érdek szdsz-éknél, addig felújítás nem lesz)
7. szerinted normális, hogy 10 éves gyerekek nem tudnak olvasni???
8. hála libbancséknak, az iskolák mindenféle jöttment divatok gyakorlópályája lett: nézd meg, ha egy gyereket be akarsz iratni, hány féle módszer és szisztéma ajánlott: minden iskola mást mond, de egyik sem bizonyított...
9. a tanárok fásultak, nem is érdekli őket az egész...
10. viszont valahogy a (z szdsz) alapítványi iskoláiban van eredmény, ahogyan a szapult (=nem szdsz-es) egyházi iskolákban is
11. vajon feltünt, hogy pl magyarbálint, kuncze és a többi gyerekei nem tanulnak itthon, max alapítványiakban??? svájc, anglia, stb: kőkemény bennlakásos iskolában képzik őket, nekünk meg a butítást szánják? elmegy mind a fenébe...

@Gilderoy: igen, ettől félek én is: de visza lehetne hozni a 14 éves iskolakötelezettséget is: utána takarodjon az ilyen: nem kell tanulnia, ha nem akar, végülis liberalizmus van meg szabad döntés: vajon a tanulni akaró gyerekek jogait ki védi meg?

Gilderoy 2010.01.17. 21:18:34

@jozicsenko: a tanulni akaró legyen empatikusabb!

Nagy Krisztina l Vérnyúl · http://www.palyamarketing.hu 2010.01.17. 21:32:56

Nem hiszem, hogy különbséget kellene tenni a "tanár" meg a mezei ember között bántalmazás tekintetében. A btk-ban szerintem nincs külön kitétel "tanártestisértés"-re. Ha valakit bántalmaznak, tegyen feljelentést, pereljen, álljon ki magáért. Ha bántják, igenis üssön vissza, az ugyanis önvédelem. Márpedig saját testi épséged előbbre való, mint... Mint nem is tudom... Előbbre való a saját testi épséged, mint a Téged bántalmazó erőfitogtatásában való aktív részvétel.

Gera 2010.01.17. 21:36:42

@Crealysta: Márpedig a Btk különbséget tesz. Úgy hívják a dolgot, hogy közfeladatot ellátó személy. És ez így van jól.

Pistu 2010.01.17. 21:39:45

@Gilderoy: Gondolom te sem tanultál olyan iskolában ahol a magyarok vannak kisebbségben? Szerinted akkor meddig hagyjuk a dolgokat úgy ahogy vannak most az igazságszolgáltatásban, oktatásban? Vagy öntsünk még több pénzt a kocsmárosok, játékgép üzemeltetők zsebébe?

Amúgy meg a témához: Ha valaki ilyesmit követ el, akkor azzal elismeri hogy az alapvető együttélési szabályokat veszi semmibe, ergó alkalmatlan a közösségi életre. Emiatt jogosnak érzem a "segíjj" megvonást + elgondolkodnék a gyerekek állami gondozásba vételén. Vajon ha a szülő ilyeneket megtesz hogyan neveli -ha egyáltalán neveli- a gyermekeit?

peca1000 2010.01.17. 21:40:31

Az ilyen tanárverőt elkapni, az iskola diákjai, tanárai előtt kegyetlenül megverni a gyerekkel együtt lehetőleg nyomorékra, segélyt megvonni az egész családtól, és bevarni azonnal a börtönbe, és addig terrorizálni, míg öngyilkos nem lesz.

manager2008 2010.01.17. 21:43:07

Ez a poszt a legjobb vicc volt amit eddig olvastam.
Realitása az ötleteknek nulla.

Sajnos szaporodik egy csapat, hívjuk akárminek hogy tetszen mindenkinek, akiknek ez a jog, demokrácia és egyéb marhaságok nem izgalmasak, érdekletelennek, hülyeségnek tünnek.
A segély kell a munka nem.
Fel kellene fogni a jogalkotóknak hogy bizonyos értelmi és képzettségi szint alatt nem működnek az európai normák.
Ha van olyan ország amelyik úgy gondolja hogy ő ezt jobban tudja, akkor viheti a kiscsapatot és boldoguljon velük ahogy tud.

A szibériai vicces ötlet viszont nem annyira hülyeség. Vsak másképpen kell megfogalmazni.
A verekedős, vagy lopkodós polgár választhatna önként 10 év börtön (kőfejtőben, morcos fegyőrökkel, a la "Bilincs és mosoly" c. film, vagy 5 év önkéntes munkaszerződésen alapuló fakitermelés felvállalása között, a helyszín a nagy orosz tél, Szibéria.
Lehet hogy meg is szereti a körülményeket és aláír még 10 évet ))) egy üveg vodka hatására (a vodkát fizetem).

Dr.Hook 2010.01.17. 21:44:04

@jozicsenko: Amit írsz -sajnos- igaz, a megoldásra, nincs klasszikus recept, de az tény, hogy az "ál"liberalizmus sehova nem vezet, a lózungokat hagyjuk, testi fenyítés, mint ilyen lassan képtelenség és kész. A szigorú törvény és annak betartatása viszont megoldás, amíg a rendőrkapitányságokat biztonsági őrök védik, nincs miről beszélnünk. Kár, hogy a következményeknek nem lesz visszatartó ereje,de azért, ha a verő idióta (dzsipó) anyukát két alkalmas rendőr kivenné a tutiból, ha van apu, azt addig lenyugtatná a csőre töltött stuki, majd korrekt bünti után egyszer ha kiengedik, talán...

roka 2010.01.17. 21:48:22

Nem értek egyet egy csomó hozzászolóval, hogy a tanár fizikai fenyítést alkalmazzon a gyerekkel szemben, mert akkor a gyerek is feljogosítva érezheti magát az erőszakra. Mondhatnák, hogy az anyuka is csak azt csinálta amit a tanár a gyerekkel. Sajnos saját tapasztalatból tudom, hogy a tanárok is tévednek.
Ebben az országban a bírói gyakorlattal van baj. Az időhúzás a tökölés a nem is tudom mit döntsek (öt-hat év előzetesben) egy ilyen igazságszolgáltatástól mit szeretnénk várni.
Ezt a szülőt a rendőrök egyből a bíróságra kellett volna hogy vigyék és ott egy fél óra alatt el is ítélhették volna és este már a csíkos pizsiben aludhatott volna.
Valószínű ezt a nőt ugyanúgy püföli otthon a férje és ő azt hiszi, hogy ebben az országban ez a gyakorlat.
Ebben az országban a tolvajnak a rablónak, a tanárverőnek vannak jogaik akit megkárosítanak az nyolc-tíz évet várhat egy felfüggesztett itéletre, vicc az egész. Kapásból ráverném a tanárnő teljes orvosi ellátását, a perköltséget aztán lehet tanárt pofozni.

stratez 2010.01.17. 21:50:31

Cigány szülőnek pedagógust verni a mai Magyarországon bevett szokás, úgy hozzátartozik a tanmenethez, mint az évnyitó vagy az évzáró. De úgyis mondhatnánk, hogy része a cigány folklórnak, mint a színesfémgyűjtés, a fa- uborka- és tyúklopás, vagy adott esetben a késelés, fejberugdosás. Csak nézőpont kérdése az egész, attól függ, honnan nézzük. A elmaradott kistérségi településről, lepusztult észak-kelet magyarországi városból, vagy a Rózsadombról, Lipótvárosból, Parlamentből...

manager2008 2010.01.17. 21:50:57

Mellesleg a Szibériai körülmények nem olyan rosszak mint a hírük.
Jóhír nekik, hogy
1. fa van elég, és bátran lehet kivagdosni és eltüzelni, csak balta kell hozzá
2. a faházak nagyon divatosak
3. vodka van elég, vagy fagyálló de ott mindegy, este lehet énekelni és táncolni
4. lehet vadászni mert vad is van rengeteg
5. télen nem kell csinálni semmit, csak fűteni a kemencében
6. a többi időszakban a tüzelőt kell kitermelni a télre
7. iskolába nem kell járni mert minek
8. nincs stressz, van aki még azt hiszi hogy a cár az uralkodó (nincs tévéje),
9. minden este lehet verekedni egymással, és külön igényre tanárt is lehet verni (minden este más öltözik be tanárnak , rendőrnek stb.)

HgGina 2010.01.17. 22:01:29

A gyereknevelésre alkalmatlan szülőket statáriális megoldással ivartalanítani.
A fejlődésre alkalmatlan gyereket is.

Egy emberöltő és megoldódik a szaporodásuk végleg.

yanchi345 2010.01.17. 22:02:15

Érettségi nélküli embernek, akinek nem ápolnak speciális intézetben, nem kell segélyt, meg mindenféle ilyen-olyan pénzeket fizetni.
Azon kívül pedig az iskolarendszerből ki lehet kerülni, ha valaki 16 éves kor alatt nem képes rendes iskolába járni, nevelőintézetben van a helye, ahol apu-anyu helyett megtanítják embermódra élni.
Amit tenni kellene, a Kádár-rendszerben többé-kevésbé ki volt találva, nem működött jól, de ennél sokkal jobb volt. Tovább lehet fejleszteni, miért kellene a társadalomnak pátyolgatnia a saját selejtjét? Az emberek jelentős része, ha megteheti, inkább ellébecol, és nem dolgozik. Pedig Szent Pál azt mondta, aki nem dolgozik, ne is egyék (és itt nem az önhibájukon kívül, mondjuk fogyatékkal élő nem dolgozókról van szó).

Kandabula 2010.01.17. 22:15:19

Félek, hogy a kommentemre válaszolóknak igazuk van. Én még tanultam, féltem, ha nem csináltam meg a leckét, a tanár számomra szent volt, eszembe nem jutott, hogy otthon panaszkodjak. Viszont az első általánostól az érettségiig kitűnőtől eltérő bizonyítványom nem volt, kivéve a "magatartást".

Közöd?? (törölt) 2010.01.17. 22:17:21

én annak a tanárnak adnék büntetést akit megvernek, ezek olyan köcsögök, hogy megérdemlik

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.17. 22:19:07

@Myacis: "az nem megy, nem tud annyi osztályt előre ugorni a t. anyuka." :))))))

@danesdzsu2: "Mit érdemel az a tanár, aki az iskola nyilvánossága előtt megalázza, terrorizálja a diákot?" - LEGALÁBB ilyen fontos kérdés!

Volt itt 1-2 tanár-diák, diák-szülő, tanár-szülő permutáció, anélkül, hogy kiigazodnék: visszaütni szerintem bármelyik estben lehet, de legalábbis nem kell annyit gondolkodni, elsőt ütni meg valahogy egyáltalán nem kellene, és akkor a mondat első felén nem is kellene moralizálni.

Az csodálatos megállapítás, hogy a liberálisok a rózsadombon laknak. Költözöm!

T!b 2010.01.17. 22:19:49

Sajnos azt kell hogy mondjam, nem ezekkel az emberekkel van a fő baj. Sőt, bizonyos szemszögből még életművészek is! Megtalálják és élnek a nekik biztosított jogokkal, hisz' hülye az, aki kihagy egy számára előnyös lehetőséget! Minek dolgozzon, ha meló nélkül innen-onnan többet kaphat...
Szerintem hiba alapvetően a nem létező, vagy éppen nem jól megalkotott törvényekből adódik.
Jaaaa, és rossz a törvény? Valaki fent hibázott? Ki kell rúgni! Végkielégítés rossz meló után?! Neeeem...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.17. 22:21:07

@HgGina: Mondod ezt annak tudatában,h fogyaz ország lakossága... Nem lehet, hogy inkább valami más megoldást kellene keresni?

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős választási oldal

Antifaszok Réme 2010.01.17. 22:25:36

Kitelepíteném őket. Liberálisok lakókörnyezetébe. Aztán tolerálgassák csak egymást.

benepani 2010.01.17. 22:26:08

Én büszke vagyok a cigány származásomra, és nekünk nagyon jó a jelenlegi segélyezési rendszer. Mátészalka, Fehérgyarmat, Hajdúhadház, Sátoraljaújhely már a miénk. Magyarok!!! Ti lassan kipusztultok ebből az országból!!!

sanyisanyi 2010.01.17. 22:28:36

Nyalják csak a cigányok seggét, ma még csak tanárokat vernek, holnap már lehet a Rózsadomb is sorra kerül...

Lehet húzni-halasztani a cigánykérdés megoldását, de minél később történik meg, annál nagyobb lesz a baj!

benepani 2010.01.17. 22:33:37

Mit cigányoztok annyit, Rick Astley is cigány volt, mint minden jó zenész...
"she wants to dance with me"

kondor 2010.01.17. 22:34:47

A szülők csak annyira becsülik meg a tanárokat, amennyire "gazdájuk", az állam megbecsüli őket. Ma egy 30 éve dolgozó tanár havonta annyit keres kb., mint egy pizzafutár. Miért is lenne tekintélye?
Nem csak a tanár nem fontos ma a politikai vezetésnek, de maga az oktatás sem!
Bővebben:sullyedomagyarorszag.blog.hu/

manager2008 2010.01.17. 22:38:15

Az ismerős faluban akövetkező történ egy hete (olvastam a három oldalas jegyzőkönyvet (feljelentés).
A harcosok egy hátsó földutom bementek a település utcájának hátsó frontjára (suokásos kocka lada). Két gyermekkorú elkövető (lábnyomokból kiderült) végigjárta a porták hátsó részét, és tyúkokat, nyulakat stb élőállatokat szépen zsákba tette is kiszállította apucihoz.
Ahol talált füstölőt, ott a disznóvágásokból származó termékeket (sonka , kolbászstb. szintén elvitték).

Ha el is fogtak volna valakit, kiskorú, nem történik semmi.
Ha nagyon szívóskodik a gazda, vagy gazdasszony annak rossz vége lett volna valószínüleg.
Ha kutya volt lefújták.

Ezek az emberek akiket megloptak nem gazdagok. Egész évben dolgoznak a kukoricával hogy tudják etetni a disznót amit levágnak ilyenkor.
Nekik nem annyiba kerüla sonka mint a TESCO ban, hanem a saját munkával számítva sokkal többe, de a TESCO-ét nem tudják megvenni.

Nagyon kiváncsi lenneék a megoldási javaslatokra, de tényleg hogy mi a francot lehet ezzel a dologgal csinálni, mert így az egész falu életet ellehetetlenül. Minek dolgozz ha elviszik a termést. Nem uborkát, hanem komplett disznót feldolgozva. Még levágni is lusták, megvárják hogy dolgozza fel.
Ügyes.

fourgee 2010.01.17. 22:42:32

@manager2008: Nem szabad ellenük semmit sem tenni, mert az rasszizmus lenne, aki meg büntetésre gondol, az szemét náci. Ez van, ha magyarnak születtél, nem tehetsz semmit... Végül is Unió, meg 21. század...

Antifaszok Réme 2010.01.17. 22:51:57

benepani: Ha cigó vagy tezsvír, á há a Devlá viggyenn tíged Nácizraelbe !

Ha meg nem cigó vagy, akkor vegyenek téged körül egy sötét utcában harmincan !

Csore60 2010.01.17. 22:56:10

@Kandabula: Nagyon sok köze van. Ha csak az utóbbi pár év oktatási törvényeit nézzük, észrevehető, hogy az egyén jogainak túlzó előtérbe helyezése lehetetlenné teszi a hatékony fegyelmező intézkedéseket. Fegyelmező intézkedéseken nem a verést értem természetesen.
Félreértések elkerülése végett, fontosnak tartom, hogy a tanulók minden lehetséges jogi védelmet megkapjanak, nehogy igazságtalanul hátrány érje őket. Ugyanakkor fontos lenne az is, hogy valódi következményei legyenek a sorozatos fegyelemsértésnek. És megint csak azt hangsúlyozom, hogy nem elsősorban a tanárok, hanem a többi diák érdekeit kellene védeni, akiknek a tanuláshoz, az egészséges fejlődéshez való joguk sérül a fegyelmezetlen, iskolai munkát zavaró társak miatt.

mama ottmarad 2010.01.17. 22:57:14

Amelyik szülő bántalmazza a pedagógust, az műveletlen, bunkó. Amelyik tanár bántalmazza a gyereket, az műveletlen, bunkó, pályára alkalmatlan, Amelyik gyerek ennyire kiborítja a felnőtteket, büdös disznó. Mindegyik "monnyon le".

Bivalyrobi 2010.01.17. 23:00:20

@manager2008:
Be kell vezetni a Sariat (jó nem lopásért kézlevágás de pl. fizikai erőszakért), meg példát venni a szlovákokról, ott ha valaki hívatlanul belép a házadba lelőheted. Ja és Anglia példája is itt van, mindenki büntethető 12 éves korától.
Teccetek volna jó helyre szavazni.....

(ne féljenek, ha megfordulna a dolog, ők simán lelőnék a mifélénket)

Bivalyrobi 2010.01.17. 23:03:44

Erről a Sztálin film jutott eszembe.
A letartóztatott Kamenyev és Zinovjev panaszkodik, hogy "
-ehhez képest a cári rendőrség a jogállam megtestesülése volt
Mire Sztálin, Na igen, de ugye hol van most a cár????"

Bivalyrobi 2010.01.17. 23:06:46

@mama ottmarad:
A régi időkben az egyházi iskolákban voltak ketrecek, meg oszlopok a kikötözéshez. És ezt nem a pap bácsi tanárok, hanem a hajdúk (akkori security) intézte.

Antifaszok Réme 2010.01.17. 23:10:28

Bivalyrobi: A cár meztelen... (volt sokáig egy tömegsírban szerintem, míg újra nem temették.)

benepani 2010.01.17. 23:16:08

@Antifaszok Réme: Csak hülyéskedtem, ne haragudj... nem vagyok cigó, utálom a retkeket én is. Kurucinfo-t imádom, a zsindexen csak provokálni szoktam.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.17. 23:18:46

Én szeretnék a gyerek fejével gondolkodók részére két SMS szavazatot leadni, Chalres Dickensre és Móricz Zsigmondra:

VV KARCSI
VV ZSIGA

Köszi.

roka 2010.01.17. 23:21:35

@Bivalyrobi:
Ha Angliában élnék, én jó helyre szavaznék.:)

Antifaszok Réme 2010.01.17. 23:33:21

Benepani: Én is csak poénkodtam a magam módján. (Akinek nem inge, nem veszi magára.)

Csak a libsi netrabbik kapják be... (egy cigóét)

manager2008 2010.01.17. 23:38:50

@Bivalyrobi: Szerinem is az a megoldás, hogy a saját terület jogos védelme korlátlan legyen. Bizonyos határokon belül ez lehet eredményes, de az igazság hogy ne várjunk még ettől sem sokat.
Csak a komplex védelem lehet eredményes, tehát a település védelme, mint a középkorban (nem véletlenül volt a város is körbefalazva, őrség, este kijárási tilalom stb.). Lehet kis lakóegységeket is védeni, lásd lakópark. stb.
Az együttműködésre képteleneket ki kell telepíteni a rendezett területekről, különben leépül a település.
El lehet képzelni milyen színvonalú az oktatás olyan iskolában ahol a tanóra felét az idióta rendetlenkedőkkel való foglalkozás tölti ki.
A börtön drága, és nem ér semmit, kijön a bűnöző és folytatja.

2010.01.17. 23:44:18

biztos azé volt mert a tanárnő rasszista tehát eltörni a többi ujját a t.nőnek aztán meg sipákolni a rasszizmusról stb stb

marczy 2010.01.17. 23:44:49

Nagyon egyszerű. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak: 3 év max, de az semmi. 5 év fegyház után már remélhetőleg mindenki kétszer is meggondolja, kezet emel-e a tanárra. Persze ez nem jelenti azt, hogy a tanár szent, de a jelenlegi helyzetben, amikor a tanár is majdhogynem eszköztelen az iskolai erőszak ellen, CSAKIS a példa ereje számít.

Partyboy 2010.01.17. 23:51:14

Én meg a cigányok jó részét kitiltanám az országból. Milyen dolog az, hogy saját hazánkba a kisebbségnek több joga van, mint nekünk? Nehogy már a politika szabályozzon minket. Van 1 ötlet teherautókra felszállni csoportostul titokban és vascsövekkel meg fegyverekkel felszerelkezni és kiírtani ezeket a férgeket akik rajtunk élősködnek,és még elveszik tőlünk a munkahelyeket is. Gondoljunk bele hány milliárdot kiosztanak segélyre nekik ingyenélőknek. Abból már hány ezer új munkahelyet lehetett volna létrehozni. Én köcsög iskolai törvényeket hoznék. Ha pofázik órán a diák nem szólni neki, hogy csöndbe legyen, hanem félévkor vagy év végén 3 tantárgyból megbuktatni cserébe. És ha újra kéne járnia a tanévet amit elcseszett a pofázása által a szülővel fizettetném ki azt az évet és megvonnám a segélyt. Mivel 2 csajról van szó, ezért őket kiközösíteném lealáznám és többet nem kéne szóba állni velük. Mind a 2 családot deaktiválnám hazánkból, és többet vissza nem jöhetne még átutazni se utazhatna az országon. Amíg hagyjuk,hogy elbutítson minket ez a liberális kommunista hatalom, ne csodálkozzunk azon, hogy ők bármit megtehetnek velünk szembe. Álljunk ki magunkért és védjünk meg testvéreinket. Robbantsuk ki végre a cigány-magyar háborút! Ezek élősködnek csak rajtunk, mert a politika őket pártolja. Mert kisebbség. Kit érdekel, hogy kisebbség. Mindet kiutasítani az országból, de úgy, hogy vissza ne akarjon jönni ide. A szülőknek pedig ostorverés addig míg ki nem ért hazánkból. Gondoljatok bele napi 5000Ft-ba kerül 1 rab ellátása. Ezért kellene visszavezetni mindenhol a halálbűntetést. De nem, mert az Eu-ban vagyunk. És miért megy tönkre a hazai termelés? A kínaiak olcsó munkaereje miatt. Úgymond itt a sárga veszedelem. Ne vásároljunk egyetlen kínai terméket sem. Hagyjuk had menjenek tönkre. Vásároljunk hazai termékeket. A multikat ki innen. Ők is csak a pénzünket viszik. Hozzunk létre saját, demokratikus országot építsük és tegyük rendbe saját hazánkat, ne hagyjuk, hogy elzsidósodjon és elcigányosodjon. Vessünk véget a birka korszaknak merjünk fellépni és alakítsunk saját politika pártot. Áprilisban a Jobbikra kell szavaznunk másra nem ő az egyetlen párt aki most tesz is a hazánkért és tenne is értünk. De most hiába is fog bárki nyerni jobb nem lesz. A döntés rajtatok áll, hogy döntetek.

benepani 2010.01.17. 23:53:02

@Antifaszok Réme: Egyetértek... Úgy látom senki sem egy egyszerű tanárverésként kezeli ezt az ügyet, hanem nagyon helyesen faji kérdésként.

benepani 2010.01.18. 00:03:55

@Partyboy: Én veled tartok áprilisban, mert Te igaz magyar vagy és nagyon nagyon jól beszélsz. LIBAjnaitól, Gyurcsótánytól, LIKUD Viktortól nem várhatunk megoldást. Az ő munkáltatójuk izrael.

Antifaszok Réme 2010.01.18. 00:04:40

Inkább ültessük gyakorlatba a Cigányokat Izraelbe Mozgalmat !

Antifaszok Réme 2010.01.18. 00:06:52

A CIM (ld. előbb) alapján:

A Roma Felszabadító Front és a MAZSIHISZ tudományos alapossággal, részletes hatástanulmányokkal felvértezve indítja programját. Néhány kiragadott tény, mely a nagyszabású mentőakció szükségességét támasztja alá:

* Izraelben rengeteg bodza nő, így kiváló munkalehetőség adódik a szorgos romáknak.
* Izrael klímája hasonlatos az indiaihoz, így az elnyomott kaffereknek nem kell a szélsőséges magyarországi klímán tengődniük. Nem véletlen, hogy szegények télen úgy fűtik a lakásokat, különösen elektromos fűtőtesttel és teljesen legálisan kitermelt fával, hiszen az etnikum szaporodásához 30ºC feletti hőmérséklet szükséges, mely Izraelben az év legnagyobb részében adott.
* Mokkáink mind magasan kvalifikáltak, több diplomával rendelkeznek, így Izrael államnak nagy szüksége van szaktudásukra.
* A zsidó iskolákban az elkanászodott kamaszok mellé beültethetik a mintaszerű magaviseletükről ismert kátrányos helyzetű tanulókat, hogy jó példát mutassanak.
* A cigányok a becsületesség megtestesítői (nem úgy, mint a norvégok), így olyan fontos pozíciókba, mint rendőrség, bankok, Moszad nagy számban kerülhetnek felvételre.
* Mivel a bodzaszedők tisztaságszeretete és higiéniája messze földön legendás, közétkeztetési vállalatokhoz és kórházak műtőeszköz-fertőtlenítő részlegében nagy eséllyel találnak munkát.
* Az elektromos művek hálózatkarbantartói, híd- és vasúti pályaőr munkakörbe is megbízhatóságuk miatt kerülhetnek.
* A Cigányokat Izraelbe program során valamennyi cigány családnak kertes házat építenek, Mercedes típusú szolgálati gépkocsit biztosítanak.

Simon Peresz államfő a Kuruc.infónak nyilatkozva elmondta: Kolompárék legendásan szorgalmas, jó adófizető emberek, hatalmas bevétele származhat Izrael államnak betelepülésükből. Így lemondunk a Magyarországon felvásárolt ingatlanvagyonról és egyéb befektetéseinkről a magyar nép javára – hiszen szégyen Izrael számára ez az erőszakos felvásárlás –, sokkal előnyösebb a romák hazánkba telepítése.
Zoltai Gusztáv elmondta, a projektet a toleráns MAZSIHISZ médiaosztálya is támogatja. Sajnos a szervezet szűkös anyagi forrásai nem teszik lehetővé, hogy sokat költsön erre, de a budapesti zsinagóga környékén már elkezdték népszerűsíteni a programot a fenti képen látható matricák kihelyezésével.
A Kuruc.info megkérdezte Joáv Blum izraeli emberbarátot és befektetőt, ő hogyan segít.

- A Velencei-tó partjára tervezett King"s City kaszinóvárosom a Cigányokat Izraelbe programmal új távlatokat nyit számomra. Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy végre Tel-Aviv mellett építsem fel álmaim ingatlanegyüttesét. A sukorói telket a méregzöldek tiltakozása miatt úgyis vissza kell adnom az államnak, kamatokkal együtt. Már megállapodtam a Mazsihisszel és a Roma Felszabadító Fronttal, hogy enyingi cigányokat fogok alkalmazni kaszinómban. Ennél becsületesebb embereket sehol sem találhattam volna. Így már nem kell rettegnem, hogy az alkalmazottaim megrövidítenek, ráadásul diplomás munkaerőre teszek szert. A romáknak, pont mint a palesztinoknak, gyönyörű kertes házakat, villákat építünk a kaszinóváros mellé.

retekfej 2010.01.18. 00:08:26

Ki vert tanart M.O-on? A cigany csak. Merrrrrt nekik csaki rrrrendes gyerekeik vannak, nekik mindenhez van joguk. Verni a magyar gyereket, pofazni, szemtelenkedni az oran. De mindenki tudja mit muvelnek, nem szaporitom a szot. Ha egy ciganynak azt mondod: te mocsok cigany, ezert akar 5 evi/!/ bortont lehet kapni. Ok tanart vernek, terrorizalnak minket a rrrrasssszistakat, nekik mindent lehet. A politika ezt leszarja, csak azt szajkozza mi magyarok nagyon de nagyon rrrassszistak vagyunk, nem engedjuk oket magunk koze! Nem is! Tanuljanak meg viselkedni es rendesen elni eloszor, majd utana. Parazita egy nep!

retekfej 2010.01.18. 00:13:42

@Partyboy: Egyetertek veled es termeszetesen en is a Jobbikra szavazok, mert csakis ok segithetnek az orszag felemelkedeseben, az emberek jobb jovojeert csak ok fognak tenni. Ja es en is rrrassszistaaa vagyok. Ez igy nem igaz persze, de elegem van ebbol a cigany politikabol.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2010.01.18. 00:34:09

Történetem harmadik része róluk szól, de ne hagyjátok ki az első kettőt sem. A nevem mellett a blogom:)

Joe84 2010.01.18. 02:00:16

Pár év munkatábor a tanárverő cigánynak.
Ja, liberalizmus van... akkor nem , majd a tanár toleránsabb lesz.

born to shop forced to work 2010.01.18. 03:08:07

Kedves Gilderoy!
"A tanár, fix fizetéssel mit se tud a mélyszegénységben élők frusztrációjáról! Indulati cselekedet történt, mert a kétségbeesett szülő érzi, hogy a rosszabb jegy miatt a csimotája megint a társadalom perifériájára szorul, az összekacsintó többségi társadalom közönye mellett."
Elegge idegteponek gondolom az irasod!Nehogy mar elkezdjuk vedeni szegeny anyukat, mert milyen szegenysegben elnek, es a lanya "periferiara szorul a roszabb jegy miatt"!!!!!!!!!! Baszki. Ha en rossz jegyet kaptam a suliban, vagy rosszul viselkedtem, akkor nem az volt a reakcio hogy anyam bemegy es eltori a tanar ujjat!!!!!!!!!!Hanem otthon megkaptam az agymosast, vagy azt se, mert tudta hogy bant a dolog, es helyrehozom.Teljesen mindegy ki milyen anyagi hatterben el, az nem ok arra h a merget a tanaron vezesse le! Talan a gyerekenek viselkednie kellene megtanulni, illetve el kellene kezdeni tanulni, es akkor anyukanak nem kellene panaszkodni h periferiara szorul a gyereke.

Joaquin 2010.01.18. 03:43:07

Szerintem egyszerű a megoldás: segély megvonása egy életre :)))

steve85a 2010.01.18. 07:52:23

Szerintem az a legszomorúbb, hogy az iskola vezetése sem állt ki a tanár mellett.
Ugyanis nem lehetett azt hallani, hogy a két "kiskurvát" azonnali hatállyal úgy baszták volna ki, ahogy amacskával szokás.
Amíg ez nem lesz a minimum addig bátran lehet verni őket.
Ja és persze letöltendő sitt anyucinak.

vekkerek · http://www.vekkerek.hu 2010.01.18. 07:58:56

"* Izrael klímája hasonlatos az indiaihoz, így az elnyomott kaffereknek nem kell a szélsőséges magyarországi klímán tengődniük. Nem véletlen, hogy szegények télen úgy fűtik a lakásokat, különösen elektromos fűtőtesttel és teljesen legálisan kitermelt fával, hiszen az etnikum szaporodásához 30ºC feletti hőmérséklet szükséges, mely Izraelben az év legnagyobb részében adott." LOL

akakukk 2010.01.18. 08:07:16

@Gilderoy: A szulo frusztracioja nem tartozik az iskolara. Azzal foglalkozzon a szocialis munkas.

Kerecsenyfa 2010.01.18. 08:45:42

Ez biztos h cigany (szigoruan kis betuvel) volt, nem Magyar. Majd aprilistol rendet vagunk!

fehér liliom (törölt) 2010.01.18. 09:09:25

Börtönbe kéne zárni az ilyet sok évre.Érted,BÖRTÖNBE!??!Nem olyan helyre,ahol kultúráltabban él,mint otthon.Naponta háromszor étkezik az adódból,konditerembe jár,tévézik... Szalmazsák,víz,kenyér és munka.Rend,fegyelem,pedantéria.

nyílméregbéka 2010.01.18. 10:12:50

@fehér liliom: Igazad van, sőt ahogy már írta valaki: rögtön letartóztatni, és AZONNAL rásózni a letöltendőt.
Ha majd felfogják, hogy a ki a tanárra kezet emel, az NEM MEGY HAZA EGY ÉVIG, és ez MINDEN esetben így lesz, akkor meglátjátok, abbahagyják a tanárverést a norvégok.
Mert most az van, hogy hazamegy, ott megdicséri a csálád, aztán lesz egy tárgyalás egy év múlva, ahol kap valami nevetséges felfüggesztettet, amin csak röhög. Tehát semmi IGAZI büntetést nem kap. Most még...!

süticske 2010.01.18. 11:47:03

Akár milyen ember is volt,nem ismeri a gyerekét ha így át tudja verni egy telefonálással,hogy ő egy kis ártatlan a tanár meg egy ....... .A tanár és a saját társai is rá szóltak.E gy gyerek lehet rossztanuló de attól még lehet őszinte.

v2peti 2010.01.20. 19:55:48

Szibéria: Nem vicc! Tényleg működik! (pár hónapja olvastam az indexen) A németek vittek oda pár hónapra néhány deviáns gyereket! És működik a dolog! Elszökni nem tud, mert megfagy, vagy megeszik a farkasok és a medvék. Így kénytelenek együttműködni a nevelőkkel.

extanár 2010.01.31. 05:38:45

Vajon miért gondolják olyan sokan, hogy csak cigány lehetett az esetbeli szülő? Az ÖSSZES cigány tanítványom ÖSSZES szülője jóravaló, tisztelettudó, a tanárt és az iskolát megbecsülő ember volt - sokkal inkább, mint a magyar szülők. Aztán egy SZÍNMAGYAR újgazdag család elkényeztetett kislánya szülői asszisztálással durván megrágalmazott, kirúgatott. Ilyenkor nem számít a polgármesteri kitüntetés "kiváló pedagógiai munkáért"... A legrosszabbak a gazdag magyar szülők, mert azt hiszik, az ő zsebükben van a világ kulcsa, és mindent megtehetnek mindenkivel. És meg is tesznek. Inkább 100 cigányt, mint egy újgazdag magyart! Engem még se cigány, se zsidó, se román, se más nem bántott - az összes mocsokságot magyar tette. Okom van rá, hogy ne legyek rasszista, és okom van rá, hogy a saját fajtámat utáljam, sajnos... Nincs még egy ilyen nép, ahol ennyi tehetség és ennyi szemétség egyszerre volna jelen.
- A konkrét esetben: szülőnek letöltendő, gyereknek állami gondozás. Az "iskolákba biztonsági őrt" gondolat nem is rossz!

JeffreyD 2010.02.01. 17:37:30

@extanár: ez most tényleg cigány volt...

SMollly 2010.02.18. 10:14:08

@extanár: Aha. Tehát "okod van". Amit mondasz, a személyes tapasztalatok alapján mondod. És mit szólsz ahhoz, ha valaki Borsodban él, és azt mondja: "Engem még se zsidó, se román, se magyar nem bántott - az összes mocsokságot cigány tette"?

És teszem azt EZÉRT emleget cigánybűnözést? MErt oka van rá, hogy a cigányokat utálja? Megmondom mit mondasz: általánosít, ez aljasság, rasszista.

Pedig csak azt teszi, amit te, csak máshonnan kapja az ütéseket. Kelet-Magyarországon olyanokat szenvednek el magyarok cigányoktól, amiket neked soha senktitől nem kellett elszenvednek. Akkor okkal rasszisták? Akkor eljutunk oda, hogy a rasszizmusnak oka lehet, vagyis van rá ok és indok. Ez a TE godnolatmeneted. Nekik meg okuk van a cigányokat utálni, ezen még nem gondolkodtál? Majd megteszed, ha nem mindent a saját sérelmeidből nézel. Egy barátom, akit nagyon szerettem azt mondta egyszer: "Minden népnek van alja" hát ezt ajánlom figyelmedbe. Te a cigányság elit rétegét tanítottad, és fogalmad sincs, milyen belépni Borsodban egy általános iskolába. Kívánjam neked, hogy egyszer ilyen helyen taníts? Nem, én nem akarok neked rosszat. Majd ha nem leszel a saját fajtáddal szemben vérrasszista, talán magaddal szemben is megbékélsz majd. Hány ember, magyar ember volt életed során, aki téged mind-mind-mind nem bántott?

Azon azért érdemes elgondolkodnod: HA neked szabad okod legyen a magyarokat utálni, akkor akik a lumpen cigánysággal együtt élnek és naponta rettegnek tőlük, azoknak meg oka van őket utálni, és rendszered szerint szabad is. Akik zsidó uzsorától szenvednek, azoknak meg szabad és okuk van a zsidókat utálni. Gratulálok, legalizáltad a rasszizmust.
süti beállítások módosítása