Múlt héten folytatásos tele regény formában megkezdtük a feltárását azoknak a bosszúságoknak, amelyek bár a vérlázító, a legbékésebb embereket is vérnyúllá változtató bűnökhöz képest bágátelnek mondhatók, ezáltal külön posztot nem érdemelnek, de szó nélkül mégsem tudunk elmenni mellettük.

Fura dolgok ezek nagyon! A felsorolás olvastán legtöbbünk csak csettint egyet és mosolyogva idézi fel hasonló élményeit, de ha mélyebben belegondolunk, felsejlik, hogy abban a pillanatban, amikor ezeket saját bőrünkön tapasztaltuk, kurva pipásak voltunk. Ráadásul én abba a kasztba tartozom, akinek nem a "megfontolt" vagy annak egy szinonimája a középső neve, így többször is képes vagyok ugyanazt, ugyanott elbaszni és halmazatként a pipásság mértéke is exponenciálisan nő.

Egy szó, mint száz vegyétek, egyétek, egészítsétek ki, adjatok tanácsot, és szükség szerint büntessétek az étkezéssel kapcsolatos bosszúságok után az öltözködés kerékkötőit is:

  • Mit érdemel az egyszer rövidre, egyszer meg túl hosszúra kötött nyakkendő? (És mit az, aki ennek kivédésére az érettségi óta nem szedte szét a fater által kötött dupla windsor-t?)
  • Mit érdemel a nagy műgonddal kiválasztott pulóver, ami az első kímélő mosás után a negyedére zsugorodik és már csak a húgodra jó? Rá is csak azért, mert így látszik a köldök-pírszingje.
  • Mit érdemel a kivasalhatatlan nyakú, hullámait örökösen megtartó tenisz-póló?
  • Mit érdemel az a farmer, amelyik télen kidörzsöli és kicsípi a belső combod és azon kapod magad, hogy már úgy jársz benne, mint akit előző este seggbekúrt egy lipicai csődör?
  • Mit érdemel a szöszölő kabátbélés, és mit az ing, ami vonzza a szöszöket?
  • Mit érdemel az inget, sálat, rosszabb esetben fitymát odacsípő, szétszedhetetlen zipzár?
  • Ápropó sál! Mit érdemel a sál, ami egyszer feltekerve a bokádat verdesi, kétszer viszont már nem ér normálisan körbe, így egyfolytában a hátadról kell levadászni?
  • Mit érdemel a hajadat konokul, rendszeresen elkúró sapka?
  • Mit érdemel a picsába csúszó boxer és mit az, amelyikből elöl folyamatosan kikandikál a bré?
  • Mit érdemel a fecske úgy általában?
  • Mit érdemel a hetykén felálló gombos farzseb?
  • Mit érdemel a felhúzáskor még újszerű, ugyanakkor a vendégségbe megérkezvén már lábujjkörmöt villantó zokni?
  • Mit érdemel a vásárláskor tökéletesnek tűnő, de az első használatkor már víz- és vérhólyagot okozó cipő?
  •  Mit érdemel az öv, amelyiknek soha nem ott van a lyuk, ahol kellene?
  • Mit érdemel a lejárt gatyaszár, ami eső esetén úgy szívja a vizet, mintha elemi érdeked lenne térdig szarosnak lenni ? 
  • Mit érdemel a személyidnek/jogsidnak még éppen kicsi zakózseb, amibe viszont a telefonod úgy fér be, hogy keresztbe fordul, és minden mással együtt tudod csak kivenni, majd elegánsan visszafordítani a bélést (sérv)?
  • Mit érdemel a folyamatosan egyik szár növekedése felé eltolódó cipőfűző-felemásság? És amikor elszakad? A legjobb mikor csere lehetőség híján kis csomóval próbáljuk megoldani a dolgot, de az hajszálnyival vastagabb, mint a cipőn található lyukak, így csak nagyon behatárolt intervallumban lehet szorítani vagy lazítani a fűzőn...
  • Mit érdemel az akció közben lekapcsolhatatlan melltartó? - ("Várj, majd én!")
  • Mit érdemel a zokni, amit párban raksz a mosógépbe, de a szárítóra már páratlanul kerül, és soha többé nem találod a hiányzót. Igazából de, megtalálod. Akkor, amikor a páratlannak hitt darabokat kibaszod a szemetesbe. Ilyenkor az előkerültet rakod félre és várod, hátha valahol meglesz a párja...
  • Mit érdemel a szövetkabát, ami azon kívül, hogy elegáns a legkevésbé sem tölti be funkcióját. A műszálas, kellemetlen hidegséget sugárzó bélések kitalálóját innen is üdvözlöm! Talán ugyanaz lehetett, aki 3 sor gombban tud csak gondolkodni, így szép lesz a dekoltázs, láttatja a zakó-nyakkendő harmóniát, de szarrá lehet benne fagyni.
  • Mit érdemel a vízáteresztésben első esődzseki? És ennek szél- testvére?
  • Mit érdemel a nehéz tárgyak mozgatása közben leoldó tépőzáras papucs.
  • Mit érdemel a hónaljban lyukas póló, amit természetesen nem te veszel először észre.

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZ ÖLTÖZKÖDÉS FIZETETT BOSSZANTÓIT?

A pszichológusom azt javasolta, tépjem szét, majd rituálisan égessem el őket. Amint meglesz a kertes ház, kipróbálom.

"A fölsorolás önmagában üdítő és kacagtató, nem is vágyom büntetésre." by Intizar

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr101848303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.21. 10:16:50

Rájöttem, hogy a felsorolásunk csak a férfias problémákat taglalja. Nagyon kellene a másik oldal is! Pl. mit érdemel a mindig a legrosszabbkor felfutó harisnya?

Reggie 2010.03.21. 16:57:19

Szerintem ezt okos bloggerkent be kellett volna osztanod tobb napra, amikor nem jon az ihlet:)

Idet 2010.03.21. 17:26:39

Egyszerű. Nem kell melltartót viselni.

Öreg Sam 2010.03.21. 18:20:40

Cicifixet laza mozdulattal letépni!!!

manócska 2010.03.21. 18:34:59

Az örökké elforduló szoknya, amit mindig vissza kell igazgatni. (Vagy csak én nem tudom viselni?)

manócska 2010.03.21. 18:35:49

És ha másik oldal: a kinyithatatlan övek! De utálom! :))

timszon 2010.03.21. 18:41:41

@manócska: Mit érdemel a diszkréten lefele csúszó combfix, ami pont akkor buggyan a bokámra, mikor mindkét kezem foglalt és egy csomó ember lát?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.03.21. 19:12:21

És mi legyen a kabát aljával, amit a szél rendszeresen ráhajt az égő cigimre?

Vagy a műszálas belső zsebbel, amit egy könnyű borítékkal bokáig lehet tépni?

Idet 2010.03.21. 19:20:04

@manócska: És a lerángathatatlan gatyók...

szavazzfasszal · http://szavazzfasszal.blog.hu 2010.03.21. 19:38:36

Mi érdemel az, aki Fasszal szavaz a választáson?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.21. 19:56:39

a kajás jobb volt, azon zokogva röhögtem, de ez is elgondolkodtató :)
amit soha nem értettem, hogyan képesek mások sapkában-kalapban járni és a fejfedőt levéve tökéletes frizurát villantani, miközben az én hajam két perc sapka után is úgy néz ki, mintha egy csordányi teve nyalta volna végig.

Valamint egy régi barátom képes volt velem szemben fekve, hátamon átnyúlva, félkézzel kinyitni, majd _visszakapcsolni_ a melltartómat. Ha valaki meséli, el se hiszem...

Sadist 2010.03.21. 19:58:32

Azért annak a "férfinek", aki nem tud nyakkendőt kötni, jogos a faszkorbács.
Az öveknek meg rendszerint le lehet szedni a csatját, hogy méretre lehessen vágni és jó helyre kerüljenek a lyukak.

Terry Wrist 2010.03.21. 20:14:46

kiválasztottam egy jó minőségű, kellemes anyagú, télen-nyáron viselhető, kényelmes, semleges színű zoknit és évek óta csak olyat veszek. semmi gond, ha egy kilyukad/elvész (az utóbbi néha fel sem tűnik), van még egy pár sportzokni meg egy pár fekete, öltönyhöz és kész.

wirth6 2010.03.21. 21:03:01

A nyakkendős mizériát nem értem. Miért kéne bárkinek is szétszedni?
Igen kevés alkalommal volt szükségem nyakkendőre (ballagás, vizsgák, színház, stb.), de olyanra, ami nincs megkötve, még sosem.

Egyébként mit érdemelnének a hordhatatlan ruhadarabok, hát azt, hogy ne hordd őket. Akár meg is korbácsoltathatnád, mint Xerxész a tengert, csak épp értelme nincs.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.03.21. 21:09:33

mit érdemel a hajgumi, ami kettőt csavarva túl laza, ezért kicsúszik, hármat csavarva viszont húzza a fejbőrödet, mint a szar.

ehhh 2010.03.21. 21:58:20

Felkezzel visszakapcsolta a melltartodat? Hogyan? Minek?

zsoci 2010.03.21. 22:38:05

Mi a baj a fecskével ?

Slipping_Beauty 2010.03.22. 00:58:42

a 2-es ismerős. A nővérem a terhessége idején vett egy tökjó terhes-pulcsit, ami kimosva pont rám lett jó, kár, hogy nincs köldökpírszingem. :)

Szöszölős sálam is van. Amit nem értek, hogy minek olyan fonalat gyártani, amiből csak extraszöszölős holmit lehet kötni?

gergel 2010.03.22. 02:01:45

"# Mit érdemel az inget, sálat, rosszabb esetben fitymát odacsípő, szétszedhetetlen zipzár?"
- ez azé' nem vonatkozik mindenkire :P

"# Mit érdemel a picsába csúszó boxer és mit az, amelyikből elöl folyamatosan kikandikál a bré?"
- tessék néha kipróbálni alsógatya nélkül farmerben vagy rövidnadrágban, nyáron, priceless, terápiás célokra is jó.

"# Mit érdemel a kivasalhatatlan nyakú, hullámait örökösen megtartó tenisz-póló?"
- mondjuk teniszezek és/vagy füvet nyírok benne.Esetleg hajlékony viseli ha megérett a kirakásra.

"Mit érdemel a szövetkabát, ami azon kívül..."
- mit érdemel a túl finom bélésű szövetparka...

"Mit érdemel a nehéz tárgyak mozgatása közben leoldó tépőzáras papucs."
- ááááá, sokszor megvolt...

"# Mit érdemel a hónaljban lyukas póló, amit természetesen nem te veszel először észre."
- ennél már csak a farmer jobb aminek éppen ugyanígy lejár a mandátuma. persze nem ugyanaz amiben alsógatya nélkül nyáron... °.°

gergel 2010.03.22. 02:06:47

@zsoci:
nem tudom. egyszerűen kényelmetlen, nem értem hogyan lehetséges sokan hordják még.. feszülős bokszer, nem feszülve; vagy feszítve. lasseiz faire ftw.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.03.22. 04:43:04

Erdekes eddig szinte az osszes ruhadarabbal talalkoztam ami a felsorolasban elofordul.

Maestro 2010.03.22. 07:00:14

laza boxer ,pont.

Mit érdemel az a nadrág, amiben az altesti fickós pillanataidat csak trükkös tornamutatványok után tudod elrejteni a nagyérdemű elől?

Mit érdemel az a táska, ami járás közben a pulcsit/pólót szépen feldolgozza a hátad közepéig, így 10 lépésenként igazítani kell rajta?

Mit érdemel az a nadrág, amiről azt hiszed, tiszta, és kiderül hogy a szárán hátul tiszta szar (és mindez csak elindulás után jóval derül ki)?

scsaba1 2010.03.22. 07:51:12

@Rékuc:

A visszakapcsolást nem értem. Minek?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.22. 07:59:51

@scsaba1: megmutatta, hogy képes rá, imponálni akart. Sikerült :)

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.03.22. 09:14:47

Mit érdemel, aki az öltönyt hétköznapi munkaruhává tette, annak ellenére, hogy egy kizárólag tisztítóban "tisztítható" idióta ruháról van szó?

Humphrey 2010.03.22. 10:08:21

vajon egy olasznak is ilyen problémái vannak? (na jó az meg 35éveskoráig a mamájánál lakik)
ha már valaki tini korában nem tanulta meg az öltözködési/ruhavásárlási alapelveket (mert nem volt kitől/honnan/miből), akkor nem ciki később bepótolni.
drága, hosszú folyamat, egy nem is központi (?) probléma megoldására : (

Humphrey 2010.03.22. 10:10:05

a melltartókikapcsolást pedig tessék gyakorolni, nem bonyolultabb, mint a nyakkendőkötés

Hassan0926 2010.03.22. 10:46:11

@misbelief: főleg ha nem is találkozik az ember ügyfelekkel munkája során

Elisabetta 2010.03.22. 23:32:14

- Mit érdemel az a női (férfi?) táska, melynek sok praktikus zsebe van, de amelyek napokon belül kilyukadnak? Egy egész tollkollekciót és hajcsatok tömegék hordom magamnál naponta, a bélés és a bőr közé becsusszanva, szinte hozzáférhetetlenül. Igen, megvarrtam, kiszakad újra. Nem, nem kínaiban vásároltam a táskákat.
- Mit érdemel az a harisnyazokni (ami tudom, hogy a legkevésbé sem esztétikus viszont praktikus találmány), amiből néhány minduntalan lecsúszik és a bokádnál harmonikázik?
- Mit érdemel az a melltartópánt, ami mindig a legrosszabbkor akad ki?
- Mit érdemel az a gallér, amit mindig a táska vállpántja alá sikerül begyűrni?
- Mit érdemel az a hosszú télikabát (szerencsére a szezonnak vége, látni sem akarom legkorábban novemberig), amelynek a szárnyai szélben a legjegesebb útszakaszon akadnak a lábaid közé, ezzel is megnehezítve a járást, talpon maradást?
- Mit érdemel az a gumikesztyű (bár ez nem ruhadarab), ami mindent átereszt (hypo, hideg zsíroldó, hajfesték) a levegőn kívül?
- Mit érdemel az 'nem gyűrődő'-nek eladott blúz, ami 5percnyi kosztümkabát viselés után olyan, mintha egy dán dog majszolta volna?
- Mit érdemel az a valaki, aki kitalálta, hogy egy kosztümnadrág csakis magasan szabott derekú lehet?
- Mit érdemel a kesztyű, amiben fázik a kezem ugyanúgy és hozzá még érzéketlen is, elősegítve ezzel zsepik és egyebek észrevétlen kirántását a zsebből?

mrs. bateman 2010.03.23. 14:03:25

mit érdemel az a felnőtt ember aki tépőzáras papucsot hord?

Női Hiszti_ 2010.03.24. 16:17:27

- mit érdemel a füstszűrűnél kettőtörő cigaretta? (nem "nyáladzva" szívom a cigit!!)
- mit érdemel a hajat tépő napszemüveg?
- mit érdemel a becsatolhatatlan harisnyatartó?
- mit érdemel a fekete csomagolópapír (igggen, ajándéknak), mely a hajtogatásnál azonnal özönvíz előttinek tűnik?
- mit érdemel a körmöt nem levágni tudó körömolló?
- mit érdemel az ÁLLANDÓAN lefagyó laptop?!?!?!?
:-)

Intizar 2010.03.29. 12:37:07

A fölsorolás önmagában üdítő és kacagtató, nem is vágyom büntetésre.

mildi 2010.03.29. 19:23:19

-mit érdemel a szűk sztreccspóló, ami az első mozdulatnál a derekad köré szalad?
-a szoknya, ami hozzátapad a harisnyádhoz?
-a méregdrága magassarkú, aminek első viseléskor letörik a sarka?
- a télinek nevezett kabát, ami alá viszont egy vastagabb pulcsit már nem lehet húzni, mert szűkre van szabva, h csini legyen?
-az izzadásgátló, amitől fehér foltos lesz a felsőd, cserébe viszont nem gátol semmit?
-mit érdemel a denevérujjú felső, amire semmilyen kabátot, blézert nem lehet húzni?
-mit érdemelnek azok, akik csípőfarmert, leggingset, szűk felsőket 40-esnél nagyobb méretben is legyártanak és forgalmaznak?
-mit érdemelnek a gyatrán felvarrt és a legrosszabbkor leszakadó gombok?
-a dorkó, aminek a gumija elválik 3 hónap után?

@Elisabetta: kosztümnadrágot varratni kell :) mondd, hogy öltönynadrágot szeretnél, azok kényelmesek :) nekünk az egyenruha nadrágja ilyen gyomorszorító fazon.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.29. 22:30:03

@mildi: "a szoknya, ami hozzátapad a harisnyádhoz?" vááá! Öltönygatya, ami a hosszú zoknin felkapaszkodik, illetve a félmagasszárú cipő szárán megül, lerázod, de legközelebb megint ott ül, hiába van protokollárisan rendkívül korrekt módon belőve a hossza, se nem bokorugró, se nem harmonikázóra. Derühellem.

Nem tudom, mi a leggings, a dorkó, és a denevérujjú felső. De rohadjanak meg azért.
süti beállítások módosítása