Személy szerint belőlem allergiás rohamokat vált ki, ha arra gondolok, hogy az aktuálpolitika hazánkban olyan mértékben ette rá magát a nemzeti ünnepekre, mint a rozsda a Margit hídra. Választási években a korrózió különösen kegyetlenül pusztítja a hidat, amelynek pedig az lenne a feladata, hogy összekösse a város két oldalát... Ilyenkor nincs olyan politikus, aki beszédében ne utalna rá, hogy az ő ereiben (és csak az ő ereiben) csörgedezik Kossuth, Széchenyi és Táncsics vére, a reformkor szellemét pedig kizárólag az ő pártjának választási programja idézi vissza - mind szakmai színvonala, mind a nemzet felemelkedésének szolgálata szempontjából. Komolyan mondom, a történelem és az aktuálpolitika beteges mixtúráját képesek kikotyvasztani a szövegírók az ünnepnapokra! Mivel korunk politikai vezetőire nem kívánunk túl sok szót pazarolni, ezért inkább megerőszakoljuk mi is a tér-idő kontinuumot és 12 szürreális pontban vázoljuk, hogy miként festettek volna az események 1848 márciusának idusán, ha a mai magyar közállapotok kis méregpirulaként bolondították volna a forradalmat:

  1. Vasvári Pál nem fogadta Jókai Mór kézfogását, mert fülébe jutott, hogy az író a népnyúzó II. József által is kedvelt, általa unikumnak keresztelt gyomorkeserűt és CSÁSZÁRzsemlét fogyasztott a Pilvax kávéházban.
  2. A forradalmi ifjúság az Egyetem téren nem tudta felolvasni a 12 pontot is tartalmazó proklamációját, mert egy a tömegben megbúvó ámokfutó 22 véletlenszerűen kiválasztott demonstrálót szúrt le szablyájával. Azért huszonkettőt, mert az ő életét pontosan 22 éve keserítette a habsburgok zsarnoksága.
  3. Petőfi több helyszínen is kísérletezett a Nemzeti Dal elszavalásával, de szlovák származása miatt hamar a radikalizálódott tömeg célpontjává vált. Előadását mindannyiszor a "ki nem magyar, ne szavaljon, hej, hej!" rigmussal zavarták, a költőt pedig záptojással dobálták. A Nemzeti Múzeum környékét végül kordonnal vették körbe, hogy Petőfi nyugodtan adhassa elő költeményét, de azt így a kutya se hallotta. (A történelemkönyvekbe ezért kerülhetett tévesen az az információt, hogy a Nemzeti Dal ezen a helyszínen nem hangzott el.)
  4. A tüntetők egy csoportja nem kokárdát, hanem színes szalagot viselt, ezzel szolidarítva a censura áldozatául esett Sláger és a Danubius rádióval. A maroknyi szimpatizáns a délelőtt folyamán a Szép és a Hatvani utca sarkán összecsapott egy nyilvánvalóan ittas társasággal, akik hevesen követelték, hogy legyen Petőfi rádió, de a neve legyen MR2.
  5. A forradalmárok kopogtatócédulák összegyűjtésével próbáltak mentelmi jogot szerezni Táncsicsnak. Miután a politikai fogoly kiszabadításához szükséges számú ajánlószelvényt nem sikerült sem összegyűjteni, sem postaládákból összelopni, elfoglalták a Landerer és Heckenast nyomdát, és ott hamisítottak párat.
  6. Goj lovasok az összes forradalmi helyszínen tiszteletüket tették. Követelték a Habsburg ház azonnali trónfosztását és az Árpád ház ősi pogány mágiával történő feltámasztását. A liberális szónokok beszédét lovuk hangos nyerítésre való ingerlésével és "elkúrtad vala" bekiabálásokkal zavarták meg. A rendfenntartás céljából kivezényelt készenléti huszárezred néhány a környéken bámészkodó joviális pesti polgár arcáról a nemzeti érzelmű hőbörgőkkel való azonosulást vélte leolvasni, ezért őket alapos kardlapozásban és csizmázásban részesítették.
  7. A Habsburg ház felelőtlen fiskális politikája által a csőd szélére sodort államkincstár fenntarthatatlan helyzetére való hivatkozással a Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmány azonnali hatállyal bevezette a közös teherviselést. Különösebb előkészítés nélkül bevezették a Robin Hood adót, az ingatlanadót és a luxusadót. A Helytartótanács az adótörvényeket és ad hoc megszorításokat - a válságra való tekintettel - azonnal aláírta. A 13 tagú Bizottmány radikálisabb tagjai a néphez intézett kiáltványukban ígérték, hogy említett adónemeket azonnal eltörlik, amint sikerült a liberális nemeseket és a városi polgárságot kitúrni a forradalmi mozgalom vezetéséből.
  8. Széchenyit több szónok is ingerülten támadta beszédében. Elsősorban azt rótták fel neki, hogy Hitel c. munkájával kinyitotta az ország kapuit a nemzetközi finánctőke előtt, és megágyazott egy 160 év múlva kirobbanó gazdasági világválságnak.
  9. A felvonulók körében szélvészgyorsan terjedtek a pletykák a MIP (Márciusi Ifjak Pártja) finanszírozásáért felelős Zuschlauger Ernő piszkos kis üzelmeiről. A MIP a pártfinanszírozási botrányba még aznap belebukott, és átadta az események irányítását a radikálisoknak.
  10. A radikális vezetők székfoglaló beszédükben két fő üzenetet tűztek zászlajukra:
    "Számoljunk le a végletekig mételyes ráczbűnözéssel!"
    "Vétessék számba az ingujjban kicsempészett guldenek sokassága!"

    Első intézkedésük az volt, hogy cizellálták a 12 pont két passzusát is:
    Nemzeti őrsereg MAGYAR GÁRDA
    Unio MINDENT VISSZA!
  11. Egy tömegoszlató lajtos kocsi elfoglalása és a csupán néhány csendőrből álló védőfal áttörése után a sokaság ifjonti hevülettől leginkább hajtott része betört a Nemzeti Színházba. A Bánk Bán előadását nem zavarták meg, csak a kávézóban fogyasztottak némi kaiser smarnit, majd továbbálltak. A forradalmi ifjúság vezetői közleményben határolódtak el a Nemzeti Színház ostromlóitól, és vélelmezték, hogy azok valójában a bécsi udvar fizetett provokátorai voltak.
  12. Kevesen tudják, hogy Kossuth mindeközben Bécsben helyezkedett és próbált magának vezető pozíciót halászni a zavarosból. Kiszivárogtatta, hogy Clark Ádámot gyanús körülmények között hirdették győztesnek a Lánchíd megépítésére kiírt közbeszerzési tenderen, és a zsíros állami megbízást feltehetőleg a Széchenyi részére nokiás dobozban eljuttatott tizenötmillió guldennek köszönheti.

Mélységesen egyetértek azzal, aki a fenti sorok olvasása közben arra a következtetésre jutott, hogy méltatlan kifigurázni és napjaink aktuálpolitikai szennyével keverni a magyar történelem egyik legjelentősebb eseményét. Igen, az! Pontosan ezért kívánjuk megbüntetni azokat, akik a mai napon hivatásszerűen és politikai haszonszerzés céljából teszik ezt!

TE HOGYAN BÜNTETNÉD AZT, AKI ÖSSZEMOSSA AZ ÜNNEPET AZ AKTUÁLPOLITIKÁVAL ÉS A VÁLASZTÁSI KAMPÁNNYAL?

Mostantól minden karácsonyt és húsvétot töltsön politikai ellenfeleivel, távol a családjától!

Ha reálisan próbáljuk szemlélni napjaink közéleti viszonyait, akkor Modor Tibi kommentjét kell kiemelnünk: "A márc. 15-ét elég nehéz semleges, csupán nemzeti szemmel nézni ma is, és azt elvárni, hogy a pártok együtt ünnepeljenek és ne foglaljanak állást."

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr871828355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2010.03.15. 09:46:06

Ebből is látszik, hova jutottunk :(

scsaba1 2010.03.15. 09:49:52

"Ilyenkor nincs olyan politikus, aki beszédében ne utalna rá, hogy az ő ereiben (és csak az ő ereiben) csörgedezik Kossuth, Széchenyi és Táncsics vére,"

Ez mekkora már...:)

És nem rögösödik a vére a kedves politikus úrnak ettől a mixtől? Mert azt kb. mindenki tudja, hogy Kossuth meg Széchenyi nem voltak puszipajtások, Stancsics meg erősen szélballernek számított akkoriban.

l3w1n7o 2010.03.15. 09:58:15

Egyetértek! De nem csak az emléknapokba és ünnepekbe ette be magát a politika hanem a családok, munkahelyek mindennapi életébe is ami mégrosszabb.

Dekatlon 2010.03.15. 10:29:37

A felvetés és a bünti jogos, magyarázat bugyuta.
Gondolod 1848-ban NEM aktuálpolitika miatt csinálták, amit csináltak?

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.15. 10:33:01

@Dekatlon: Hol olvastál magyarázatot? Hol olvastad, hogy 1848-ban nem aktuálpolitika miatt csináltak forradalmat?

gitáros 2010.03.15. 10:49:07

@Dekatlon:
A mindenkori aktuálpolitikai történéseket és az azokról való megemlékezést azért csak meg tudod különböztetni...

kyanzes (törölt) 2010.03.15. 10:53:28

Ez eredetileg is egy politikai esemény volt. Hol a probléma?

csillafuck (törölt) · http://csillafuck.blog.hu/ 2010.03.15. 11:05:32

szerintem március 15. évek óta agitációra való sajnos

Dekatlon 2010.03.15. 11:06:06

@gitáros: nekem megy. De a posztolónak és neked láthatóan nem.
Azzal akarja aktuálpolitika mentessé tenni a MEGEMLÉKEZÉST, hogy az egykori ESEMÉNYT próbálja aktuálpolitika mentesnek beállítani. (tehát nevetségessé tenni azzal, hogy aktuálpolitikát szurkál az eseményekbe) Bocs, ha most se érted amit írok, ennél jobban nem tudom a szádba rágni.

ezsolt 2010.03.15. 11:13:50

Magyar Nemzeti HipHoppot!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.15. 11:16:39

Gyerekek, ez nagyon jó lett. Nyilván 1848-ban sem a kisujjukat elegánsan eltartva álltak ki magukért, de amilyen fordulatokat hozzá tudunk képzelni a saját korunkban látottak alapján, az egyszerre szánnivaló és szórakoztató.

Dekatlon 2010.03.15. 11:19:45

@Amphiprion Ocellaris:
Megemlékezés egy dolog, maga az esemény meg egy másik dolog. Kevered a kettőt!
Az lenne a vicc, hogy mai aktuálpolitikát teszel abba, ami már eleve tele van (akkori) aktuálpolitikával? Zavaros az egész megközelítés.

A Pilvaxban aktuálpolitikáról beszélgettek. Kossuth és Széchenyi aktuálpolitikáról vitatkozott. Petőfit is aktuálpolitika tartotta lázban.
Vagy gondolod ezek félistenek, akik a haza távlatain tartották dacos szemüket napi 24 órában?

De persze ettől a megemlékezés aktuálpolitika mentes kellene hogy legyen. Ebben egyetértünk.

ben2 2010.03.15. 11:24:13

Ez az "el a politikát az ünnepektől" duma tipikus későkádári szemforgató baromság.
Amikor 1988-ban a rendőrök szétverték a "nem hivatalos" ünneplőket, ellenforradalmárnak titulálva őket, amikor Petőfit a marxizmus első hírnökeként állították be, stb. akkor valahogy senki sem követelte, hogy a politika maradjon távol az ünneptől.
Mit is ünneplünk március 15.-én?
Egy politikai nagygyűlést! Bezony!
Ja és valahogy mindig azok követelik a politika távoltartását az ünnepektől, akik számára kínos a párhuzam.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.15. 11:48:13

@Dekatlon: Egyszerűen nem értem, hogy mit olvasol ki a posztból. De inkább elviszem a balhét, minthogy olyasmiről vitatkozzak, amit le se írtam. "Nincsenek buta emberek, csak rossz Egypercesek".

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.15. 11:51:47

Na talán ez a mondat zavarta össze a kedves olvasókat: "méltatlan kifigurázni és az aktuálpolitika szennyével keverni a magyar történelem egyik legjelentősebb eseményét" Pontosítottam...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.03.15. 12:03:34

Mit nem beszél ez a német, az istennyila ütné meg, meg Akasszuk fel a királyokat - közösség elleni izgatás, uszítás, gyűlöletkeltés, terrorizmusra buzdítás.

A márc. 15-ét elég nehéz semleges, csupán nemzeti szemmel nézni ma is, és azt elvárni, hogy a pártok együtt ünnepeljenek és ne foglaljanak állást, elég nehéz.

Én pl. egyérelműen Habsburg-párti vagyok, a rebellisek bekaphatják :D

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.03.15. 12:44:23

Igen. Kossuth, Petőfi, Széchenyi és a többiek aktuálpolitikai megfontolásból csináltak akkor forradalmat. De azért arra kíváncsi lennék, hogy egy esetleges 1526-os megemlékezést is erre használtak volna fel, pláne, hogy egymással hadakoztak volna ebből az apropóból!
Egyetértek a poszttal, s azért nem járok a hivatalos ünepségekre, mert - ha nem zárják le az egészet kordonnal - akkor is folyamatosan csak a pártok jelszavait hallhatom ott.
Ez már '90-'91 környékén is nevetséges volt: MDF március 15-e az SZDSZ március 15-ellen.

camparisoda 2010.03.15. 16:18:00

Egy jeles történelmi eseményre való megemlékezés nem történhet aktuálpolitika mentesen. Hisz mindenki párhuzamot von a mával, már csak azzal is, hogy elmondjuk: felnézünk az egykori hősökre, tanultunk tőlük, kitaposták az utat, stb., stb.
Nem baj, ha minden párt ünnepel magában is, a baj a kirekesztés. A baj, hogy együtt képtelenek.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.15. 17:26:27

@camparisoda: A kulcsszó talán a megemlékezés. Azt mondom, nyugodtan emlékezzen meg minden párt a forradalomról, de ha végigpörgetem az alábbi beszámolót, nekem inkább az jön le, mintha ez csak egy sima kampánynap lenne:
index.hu/belfold/2010/03/15/marcius_15/

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.15. 17:27:08

A legfelháborítóbb pedig az, hogy Clark Ádám nem fizette ki az alvállalkozóit!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.16. 07:15:15

@Amphiprion Ocellaris: nyugi, jönni fognak a kifizetetlen számlák tulajdonosai, és visszabontják az ajtókereteket. Ha azok nincsenek, akkor az oroszlánokat. A nyelvüket már elvitték. Csúnya dolog, hogy Ganz Ábrahám tényleg így végezte.

ügyfélszolgálatos 2010.03.16. 15:53:19

Magyar Égre, Magyar Ufót! MUP (Magyar Ufó Párt)
süti beállítások módosítása