Ténykérdés, hogy az ebek mindig oda szarnak, ahová nem kellene. Ezért azonban nem dorgálhatjuk meg őket, hiszen nem ismerik az utóbbi pár évszázadban kialakult szarási etikettet, hanem ősösztöneiktől vezérelve akkor és ott tolják ki a kulát, ahol éppen az inger éri őket, mint ahogy tette azt az ember is pár ezer éven át. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy néhány gazdi visszasírja a "régi szép időket", és ha már ők maguk nem szarhatnak bárhová (mégiscsak groteszk látvány lenne, ha a járdán, homokozóban vagy éppen a park közepén guggolnának csupasz seggel), hagyják, hogy a kutyájuk tegy ezt meg.

Persze a leggondosabb gazdikkal is előfordulhat, hogy a kutya odaszarik a járda közepére vagy a szomszéd veteményesébe, de azt illik eltakarítani. Amikor szimat szörény bélsara ott is marad, ahova elhelyezte, büntetendő eseményről beszélünk. Kiemelten igaz ez, ha a "lerakóhely" történetesen közterület. (Természetesen ha valaki a saját kertjében/lakásában az aknákat akarja kerülgetni, az a magánügye.) Mindenki lépett már kutyaszarba és azon kívül, hogy megörült, hogy mekkora szerencséje lesz, valójában csak bosszúságot okoz, és hát esztétikailag sem túl látványos a belváros vagy éppen a Városliget fekáliával díszítve. Talán a leginkább felháborító, amikor a kutyagumit mint valami apró kis szeretetcsomagot a játszótéren hagyják. "Anyu, nézd, gyurma!!!" Eleve mit keres a kutya a játszótéren? De itt megint előkerül a "felelőtlen gazdi" kérdéskör...

Most, amikor a havazások után a szokásosnál is szembetűnőbb látvány a kutyaszar, amint gejzírként füstölögve szép kis krátert olvaszt magának a szűzhóban, aktuális kérdés, hogy...

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZT, AKI AZ UTCÁRA SZARATJA A KUTYÁJÁT, ÉS NEM TAKARÍT ÖSSZE?

A kutyaszart zsírkrétaként használva mázoljon egy tetszetős csendéletet a saját nappalijának a falára! Ha képzőművészeti érzéke nem elég fejlett, akkor írjon  a falra - természetesen szarral - pár sort hexameterben arról, hogy legközelebb nem lesz ilyen büdös nagy bunkó!

EPILÓGUS: A téma boncolgatása során mintegy mellékzöngeként felmerült bennünk az a kérdés is, hogy HOVÁ TŰNT A FEHÉR KUTYASZAR? Megvan, hogy a járdákon mindig volt 1-2 íróasztal/könyvespolc színmintára hajazó kis készlet, és mellette, mint a köret, vagy a szólista egy balettelőadáson: a kis száraz szikes fehér. Hová lett? Milyen lény az, amely fehéret szarik, de nem tud repülni? Hogy alakul ki, összebeszéltek-e? A túl sok meszes csont az alkotó, és a kutyatápszer számolt le vele? Miért volt erezettebb, vagy csak vizuális érzékelésünk játszik pökhendi tréfát lelkünk buja útvesztőjében? Vagy csupán csak nem fossák már az ebek a hó színét?

Az esküdtszék elfogadja bragger ajánlatát és ezentúl ő szarik mindenkinek az ajtaja elé, aki nem takarítja el a kutyája piszkát. Sok sikert kívánunk!
Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr451706709

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kántor ideszart 2010.02.11. 15:28:34

Csilla kutyaszarba lépett. Csak otthon vettük észre, pontosabban éreztük meg a penetráns szagot, így az amúgy szerdán esedékes takarítás egy részét előre kellett hozni: flóraszeptes felmosás az előszobában és a lépcsőházban, orrfacsaró cipőtisztítás (a...

Trackback: Gyereket pórázra, ketrecbe 2010.02.11. 10:41:48

Téli séta a panelskatulyák közötti egybefüggő havason. Szikrázó napsugár, éles tiszta levegő, a laposra taposott ösvények jól látszanak: méterenként cirádás kutyaszar szegélyezi őket. A fehér hó jótékonyan takarja el az általános köztéri állapotokat, j...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.02.10. 10:33:27

Én közmunkára ítélném, de rögtön. A belváros nagyobb része be van kamerázva, lehet látni, ki hagyta ott ebe szarát, és cserébe kapna egy 30-60 órás takarításos feladatot: lemosni és fertőtleníteni a járdákat.

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2010.02.10. 10:38:20

Nemrég vágtam át a parkon, és elhaladtam egy játszótér mellett. A gyerekek úgy játszottak, hogy ki tud úgy lecsúszni a csúszdán, hogy nem lesz szaros a gatyája, ugyanis valaki beletette a lenyomatát. Jó emberes adagot. Először még el is kuncogtam magam, de aztán rájöttem, hogy ez nem vicces, inkább siralmas. Mégis ki az a hülye barom állat, aki képes beleszarni a csúszdába? Beteg.

Allium sativa 2010.02.10. 15:12:47

Kutyaszart a cipőjébe, az állat sétáltatása előtt...
Lép-csúszik-lép-csúszik...

kovácspéterke 2010.02.10. 16:48:20

Azt, amit a macskám is, ha nem oda intézkedik, ahova szabad neki. Bele az orrát.

báró Csekonics 2010.02.10. 16:49:25

@cigiző: valami ilyesmit. (Fertőtlenítés azért túlzás szerintem, az utcakőnek tök feleslegse sterilnek lennie, meg úgyis kb. fél percig marad az.)
Bónusz kérdés: mit érdemel az a - nem feltétlenül hajléktalan! - EMBER aki az utcán végzi dolgát? Sokszor akár a lakásától pár kapualj távolságban is...

Rejtélyes 2010.02.10. 16:51:12

Bele az orrát... oszt ha koppan a feje a flaszteren a nagy sietségbe, az csak duplapluszjó :>

Vissszaaa! mennyééé! 2010.02.10. 16:59:43

Nekem van kutyám és az utcára, parkba szarik. De felszedem, mintahogyan néha felszedem más szarát is.

Mert okádok a sok köcsög suttyótól, aki ott hagyja a kutyaszart nap, mint nap.

Naponta 3x szarik a kutyám, évi 365 napra kivetítve ez kb. 1100 db szar.

Évi 1100-ból, ha 5ször nem volt nálam zacskó sokat mondok. De után visszamentem és felszedtem.

Ahogyan Európa jobb részein.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.02.10. 17:00:57

@báró Csekonics: azért nem árt néha
Ember? 10x annyit, mintha a kutyája után hagyná ott. A kutya nem tudja felmérni, mi a helyes, az embernek viszont tudnia kell.

Nekem is volt olyan élményem, jöttem haza, és a kapuban hugyozott az ember...szólok neki, erre odébb tántorog, és pisilt tovább a falra.
(Ebben viszont benne van a közvécék hiánya is)

Szalacsi_Dezső 2010.02.10. 17:06:51

Létezik még a fehér kutyaszar.
Az elején az is barna, aztán a napon kifehéredik. Ha nem szedem össze a kertben 1-2 napon belül, akkor ilyenné válik.
Nekem is lenne egy kérdésem. Miért vannak kukoricaszemek a kutyám kakijában, ha soha nem adtam neki kukoricát?

Csokáv 2010.02.10. 17:08:03

A fehér kutyaszar azért fehér, mert kimosta belőle az eső a színt. Szóval azért tűnt el, mert azért mégiscsak összeszedi valaki idővel. (Kutyás vagyok, ismerem a fehéret, barnát, sárgát...)

Én összeszedtem, amíg városban laktam vele, és kitűnően tudtam büntetni vele a szarul parkolókat. :) De ez másik post...

Kupa Troopa 2010.02.10. 17:09:07

@Szalacsi Dezső: ez olyasmi, mint a répa a hányásban. Mindegyikben van;)

Kendan 2010.02.10. 17:09:10

Beleütni az orrát, aztán takarítsa fel az egész közterületet (utcát/teret).

Ami a fehér szart illeti, azt elsősorban öreg kutyák generálták, akiknek epebajuk volt, tudnillik attól barnul be... viszont aki tényleg szereti az állatát az ilyenkor elviszi ma már állatorvosho, valsz. ezért csökkent drasztikusan a mennyiség/arány.

fluorid 2010.02.10. 17:14:44

Azt valaki elmagyarazna nekem, h mi ertelme van egy kis teruletu lakasban, vagy egyaltalan lakasban kutyat tartani? Nalam ez az allatkinzas kategoriajaba tartozik. Ilyen zseb kutyak meg talan elvannak, de mikor oregasszony nagyobb kutyat setaltat, mint o, az eleg zavaro latvany. Es ha felszedik utanuk a szart, akkor is ott a vizelet, ami emgintcsak nem epp kulturalt latvanyt nyujt, sot kifejezetten ocsmany. Miert nem teheneket tartanak a lakasban, mint a boratban?

Cuncimokus 2010.02.10. 17:17:03

Múlt pénteken a munkába menet léptem kutyaszarba, és ráadásul csak egy nappal azután, hogy lemostam a cipőmet, vettem észre, hogy a nadrágom aljára is jutott. Hányni tudtam volna az undortól. Első körben a kutyát is meg tudtam volna fojtani, de az persze szerencsétlen nem tehet róla.
Aztán hosszasan fantáziáltam arról, hogy mit kellene tenni a gazdájával. A fantáziában gyakorta szerepelt a kutyaszar, a gazdi különböző testrészein és ruhadarabjain elhelyezve. Undorító napom volt, és még szerencsét sem hozott.

Hogy a kérdésre is válaszoljak: kib.tt nagy pénzbüntetésre ítélném, visszaesőnek meg elkoboznám a kutyáját.

kötözködő 2010.02.10. 17:18:33

Azért ha valaki felszedi a járdáról, némi szarnyom akkor is marad, abba sem jó belegyalogolni. (Megoldás a kijelölt sarok, kutyavécé? Nem tudom, csak kérdezem.)
És arra gondoltatok már, hogy az otthagyott kutyaszar lassan megszárad, elporik, a kocsik felverik, mi meg belélegezzük?
Na ez a durva.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.10. 17:23:50

@fluorid: én nem sok öregasszonyt láttam, aki nagy kutyát sétáltat, inkább kis ölebeik vannak. Azt a kis társaságot pedig igazán nem sajnálom tőlük. Nem kellene szítani az ellentéteket, van belőlük éppen elég így is.

nehülyéskedj 2010.02.10. 17:24:30

Rendszeres takarítást a vároban?

burian 2010.02.10. 17:26:22

Egyszerűen be kell tiltani az utcai kutyasétáltatást. Kutya lehet lakásban, vagy járműben. Kettő között kutyaszállító készségben.
Ha a kutya csak a szobában szarhatna, sokan meggondolnák, hogy kell-e nekik a kis kedvenc. Hirtelen szembesülnének ugyanazzal a szarral, amit így lazán a köznek ajánlanak és úgy tesznek, mintha nem az ő szaruk lenne.
Egy tollvonás az egész, ugyanúgy, ahogy egyszercsak hirtelen kötelező lett a gyerekülés. Egy gyerekülés 20-80000 forint. És a gyerek nem hobbiállat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.10. 17:28:34

A kutyaszar nem téma, mert elmegy a természet lágy ölén. Elenyész, mert bomlik és talaj lesz...annyi.

Akkor lesz téma, ha nem földre, hanem betonra, aszfaltra sikerül.
Mert pórázon lógó kutya nem tud elmenni az első bokorig, hogy alátegye a seggét.

A póráz az oka a járdára szarásnak.

Ami téma még, az az emberszar, amit a hajléktalanok és a tavasztól őszig itt lézengő csavargók hagynak hátra.
A kutyaszarnál azér rosszabb, mert büdös az emberszar - még napok múlva is beteríti a szaga a környéket.

Ezért utálom a városban táborozókat és puttyonyos családokat.

Ami még gond, hogy nem csak idővel elenyésző szarok vannak, hanem még üvegcserép, szilánkok, konzervdobozok és injekcióstűk - ha a különféle zacsikat nem is számítom.
Ezek sosem enyésznek el. Játszótéren még évek múlva is elvágják a gyerekek kezét, máshol meg a kutyák-macskák lábát.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.02.10. 17:30:24

@kötözködő: aztán ne feledkezzünk meg a kutyapisiről sem!
Vannak amúgy kijelölt kutyaszaratók, itt a kerületben is látom, de a kutyások nem viszik oda a kis kedvencet, mondván, tele van szarva, és nem takarítja senki. Volt olyan javaslat is nálunk, hogy talán az egy területhez tartozó kutyások takarítsák - vagy bízzanak meg vele valakit - szalmás, vagy egyéb almos megoldással, akár naponta. Tévedés azt gondolni, hogy a kutyaszar eltakarítása közügy! A kutyát tartóknak kellene ezzel is foglalkozni, az ő feladatuk a kutya minden baja. Ha a tápot/kaját megveszik nekik, akkor gondoskodjanak a végtermékről is.
A hobbi mindig pénzbe kerül, úgy kell megválasztani, hogy bírjuk.

nehülyéskedj 2010.02.10. 17:30:29

@burian: Hol van ilyen a világban? Még az araboknál sincs, pedig ott messze nincs ilyen kutyakultusz, mint nálunk, sőt....

éshanem 2010.02.10. 17:30:55

Ez a kérdés, igy feltéve nem teljesen helyes.... Mit érdemelnek a szájbabaszott közterületes gecik akik csak a zsebüket tartják a teraszosoknak, autosoknak stb.. akik nem a valódi munkájukat végzik, hogy ténylegesen védjék azt a kevés megmaradt normlis helyet ami van még talán bpen....
Mivel én kiemelten kutyaszar dombon lakok ezért eldobos zacsi kesztyüben dobtam már gazdi után....

bragger 2010.02.10. 17:36:04

én a kutyaszart el nem távolítót azzal büntetném, hogy a lakásajtója elé szarnék.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.02.10. 17:36:46

Ki mondja, hogy emberek nem gittelnek az utcán? Csak sétálni kell egyet a belvárosban (nyáron) és meglepődtök, hogy mennyi helyen le van szarva a fal, vagy épp ott könnyít erős sugárban a csöves a parkoló autók között...na én ezeket is fejbelőném kapásból.

Egyébként én láttam olyat, amikor a kutya az autó lökhárítójára helyezte a csomagot, pont a rendszámtábla keret mögé, hogy még menet közbe se essen le.

Amúgy jó cikk, sokat röhögtem:D:D:D

JeffreyD 2010.02.10. 17:40:19

@Rejtélyes: Ez az Winston! Az ilyennek 101-es szoba, aztán mehet a mutató az egekig!

EMU 2010.02.10. 17:46:02

Semmivel nem büntetném, mert ha úgy lenne, akkor még a végén eltűnne a kutyaszar a városaunkból és azt hinné az ember, hogy mondjuk Pozsonyban van a buta tótoknál, azok olyan primkók, hogy normális, európai értelemben vett kutyaszaruk sincs szétterítve az utcáikon, hogy ország-világ lássa, micsoda elsőrangú népről van szó, bezzeg nálunk mindenki megtapasztalhatja, miért is mi vagyunk az univerzum legeslegebb csúcskategóriás irigyelt népe. Magyar városban igenis legyen kutyaszar, mert anélkül beleszürkülnénk abba a faragatlan európai mezőnybe, oda volna a identitásunk. Inkább hozzuk ide a szomszéd országok összegyűjtött kutyaszarát és terítsük szét a belvárosban azt is, sőt ha marad, akkor a kertvárosokban is. Az volna a helyes magyar út.

kiszaladtaszámon 2010.02.10. 17:48:15

sztem neki is az utcára kellene szarnia

Hozzá Szóló 2010.02.10. 17:52:09

Van erre jo kis jogszabaly, mint arra is, hogy a gyalogosnak elsobbseget nem ado goreny autos kapjon 4 buntetopontot.

De senki nem hajtja vegre, igy viszont hiaba van jogszabaly.

(Minek is kell varosba kutya? Kinozni?)

balazsj. 2010.02.10. 17:53:33

Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy a kutyák chippel való ellátására nem kötelez az állatvédelmi törvény.
Pl.: nem lenne annyi kóbor állat. Persze, mit ér a törvény, ha nem hajtják végre előírásait.
A kutyát sétáltató embertől sem lehet a kislapát és a zacskó meglétét követelni?!? Mi van, ha felmutatja , de adandó alkalommal nem használja!!!???

Balance Of Power 2010.02.10. 17:56:42

@Rékuc: Azért az engem is érdekelne, hogy egy német dog vagy egy német juhász mitől érzi jól magát egy belvárosi lakásban, még ha az 150 nm is.

Tomi1973Wien 2010.02.10. 17:58:25

vannak kutyaink. napi szinten visszuk oket futtatoba, setalni, szerves reszei eletunknek. mindig van nalunk 'kakiszacsi' - hozza kell tennem, hogy varoson belul nagyon sok helyen kis zacsiadagolok vannak kihelyezve, ahonnan ingyen lehet par zacskot elvinni, hogy mindig legyen az embernel. ha vki meglatja, hogy nem szedi vki ossze, akkor azt biza kemenyen buntetik (36euro)... ha én ilyet latok, hogy xaratas kozben nem turkal a zacsi utan - azaz nem all szandekaban felszedni, altalaban odalepek, es egy baratsagos koszontes mellett atnyujtok az illetonek egy zacsit :-D

Lenny 2010.02.10. 18:06:29

Ahogyan Európa jobb részein. - ez a kulcs.Svájcban, Zürichben is van kutya, jópár Német kisebb-nagyobb városban, Hollandáiban, mégsem lépsz szarba.
Kultúra, nevelés,szokás.
Majd kialakul.
Vagy nem.
Itt a Balkán szélén/közepén.

EMU 2010.02.10. 18:07:10

@Tomi1973Wien: Erről beszélek, belesivárodni az osztrák vonalasságba és kockafejűségbe a nemzet halálát jelentené. Először csak az utcáink, aztán a tömegközlekedés és ki tudja hol lene a vége a nemzettest erőszakos kerékbetörésének ezekkel a maníros nyugati magaratásmintákkal. A magyar utcákon szükség van a kutyaszarra, attól válik hamisítatlan magyarrá, meg az eldobott szeméttől és csikkektől, nagyon fontos attribútumai csodálatos városainknak, szóval ne majmoljuk feleslegesen mindenben a buta nyugatot. Aki Bécsben akar élni, az költözzön oda, ne drága Budapestünktől várja már el, hogy ne legyen térdig szaros.

Kupa Troopa 2010.02.10. 18:08:17

Megkövezés helyett, megszarozást javasolnék. Lehet kutyaszarral és/vagy kutyaszaros cipővel is dobálni.

mitis 2010.02.10. 18:10:27

tulajdonképpen ki a f@sz engedte meg,hogy pl.a 10 emeletes panelben vagy társasházban kutyát tartson bár ki is ?
Sok idióta" állatbarát"
Zeng az egész ház az ugatástól,a kapu előtt meg szét kenve a kaki minden felé.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.02.10. 18:23:50

meg kell etetni a gazdit a végeredménnyel :B

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.10. 18:30:13

egyébként nem tudom elképzelni hogy ne szedjem fel, bár nálam kevesen undorodnak jobban a kutyaszartól. Eleve gusztustalan dolognak tartom ahogy végzik a dolgukat, én macskás vagyok, szóval... de amikor haverom kutyájára vigyázok néha pár-pár napot, akkor mindig felszedem utána, mégha borzalmas fintorgás közepette is :D a kutya amúgy vadászkutya (border terrier), kis testű de nagy mozgásigényű, kétszobás lakásban lakik a gazdájával és látszólag remekül érzi magát, jó a pszichéje, jókedvű ugribugri kutya, igaz minden nap legalább 2 óra sétát, szaladgálást kap és hétvégén viszik vadászni meg rohangászni az erdőbe.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:30:33

@fluorid: tudod,lehet hogy az az oregasszony egy olyan kutyat tart a paneljaban,akit a felelosegteljes szaporitok hoztak letre,vagy dobtak ki,vagy kotottek kocsi moge,vagy vertek felholtra.Egyebkent minden allatvedonek uzenem,hogy nem szakad meg a szivem egy kutyaert tele hassal a meleg lakasban,ha annyi baja van osszesen,hogy nem elegitik ki a mozgasigenyet,mert az oregasszony mar nem tud vele rohangalni.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:32:04

az pedig,hogy nem szedik ossze a kutyaszart,vagy hogy ugat a kutya siman az emberi primitivseg hatasa,ezert nem minden kutyara es kutyatartora kellene haragudni,mert az csunya altalanositas.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:34:03

@Rékuc: errol van szo,nekem is lakasban van kutyam,25 kilos,tehat nem egy zsebkutya.De mutassatok nekem egy kerti kutyat,akivel naponta 3x 1 orat jatszanak intenziven,futtatjak,labdaznak vele,stb..Es durvan 150 ft egy 100-as uzsonnaszacsko,amit a kutyar felszedesere hasznalok.Ne mondja nekem senki,hogy ez tetel es indok arra,hogy ne szedje fel valaki

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:34:38

@mitis: a kutyam a parkban viszont rendszeresen emberszart talal

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:35:56

@Balance Of Power: mert ragadozo allat es ugy van kitalalva,hogy reggel es este aktiv,nappal alszik...joesetben

Hugica18 2010.02.10. 18:36:35

Nézzétek meg pl a Hármashatárhegyi repteret. Az átjáróknál a fű már ki sem nő a kutyapisitől. Ha azt kikerültük, jön a rengeteg kutyamaradék, ugyanis akik kijönnek ide szaratni a kutyájukat, hogy ugyebár ne otthon kelljen takarítani, elengedik a kutyát, azok per helyszín elvégzik a dolgukat, és a kedves gazdik meg szarnak összeszedni.
Vasárnap pl egy picasso-féle egyterű mellett egy úriember két komplett, csinosan bezacskózott hatalmas adag szart hagyott. Szerintem nem kutyaszar volt. Ezúton is gratulálok neki. Kívánom, hogy az ő ajtaja előtt is hagyjon valaki egy ilyen szeretetcsomagot, és lépjen jól bele.
Javasolnám a reptér üzemeltetőjének, ha jól tudom a honvédség az, hogy a kutyásoknak, ne többért, 20 forintért áruljon zacsit a kutyaszar összeszedésére, s enélkül ne engedjék be a kutyásokat. Jól kereshetnének vele.

Bluesrider 2010.02.10. 18:36:52

Legszebbek tényleg a városlakók, akik állatbarát néven kínozzák az állataikat, de ez nem érdekel, az viszont igen, hogy még véletlenül sem takarítják a kutyaszart, zöldbe, járdára mindegy csak a gyerekek belelépjenek, atomot nekik...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.10. 18:38:52

@Gabiiiiii: no igen, a kerti kutyák gyakran láncra verve élnek, kikötözve, a kötél körül szánalmasan kikapart fű, kopár talaj, tétlen életmód... nem irigylem őket.
ezzel együtt a kerti és a városi kutyákra egyaránt érvényes, hogy a mozgásigény megvonása miatt megromolhat a pszichéje és agresszívé válhat az eb, ezért nem tanácsos pl. munkakutyát (pl. husky) házikedvencként tartani, lakásban vagy kertben, mert ha nem dolgozhat, megkergül és olyankor szokta pl. letépni a kétéves gyerek arcát.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:40:07

@burian: es mi a velemenyed pl az en kutyamrol,aki terapias celall erkezett a csaladba? Roviden: Volt egy kijaros cicank,akit a hozzad hasonlo allatbaratok megmergeztek.A 6 eves kislanyom ennek a masnapjan elutotte egy auto /nem lett baja/,de ettol a kettotol ugy megzuhant,hogy pszichologushoz hordtak az oviban es az en cserfes gyerekem egyaltalan nem szolalt meg.A pszichologus javasolta,hogy ha valaha akartunk meg allatot,akkor most,de gyorsan..A gyerek 1 het alatt rendbejott,mikor elhoztam a kiskutyat

Szinka 2010.02.10. 18:40:42

Igaz én vidéki városban élek, de egy dolog a kutya gumi és még engem szolnak meg, addig én undorítóbbnak és gusztustalanak tartom hogy fényes nappal embernek nevezett valakik mindegy hogy hol nyilvános fő út,vagy park vagy játszótér, lift letolja a nadrágját és végzi a dolgát mindenki szeme láttára! Ez nem gusztustalan ? Ilyenekkel miért nem foglalkoznak vagy miért nem büntetik? Egy kutyás...

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:40:52

@Rékuc: egyetertek,nem minden egyed es fajta valo lakasbantartasra.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.10. 18:44:59

@Gabiiiiii: éljen a kutyaterápia, örülök, hogy rendbejött a kislányod! :)

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:47:54

@Rékuc: hat en is,gondolhatod.Idokozben a kutya csaladtag lett /az en kutyam/.Emberek kozott nemigen talalkoztam meg olyannal,aki feltetel nelkul imad,nem szamit neki,hogy megfesulkodtel-e,hany forintos cucc van rajtad,es mi a vegzettseged:)

mosolyognék de nem tudok 2010.02.10. 18:48:17

De jó, hogy más téma nincs így el lehet terelni a fontos dolgokról a figyelmet.
Egyébként van egy aranyos angol bulldog
kutyánk, akit imádunk. Jobban szeretem mint az embereket. Maximálisan megbízhatunk benne, nem úgy mint a gonosz, irigy, rosszindulatú emberekben.
Olvasom a kommenteket, felháborító a stílus, a szöveg.
Egyébként mindgíg összeszedjük a kutyasz..., de úgy látom sétáltatás közben, hogy a sok megjátszós egysem szedi össze.
JÓ TÉMA GRATULÁLOK""

10100111000110011011010101001101010010 2010.02.10. 18:49:31

Mit érdemel az, aki az utcára szaratja a kutyáját?
Tarkón lövés majd belenyomni a fejét a szarba.

mosolyognék de nem tudok 2010.02.10. 18:51:07

Egyes országokban (Franciaország) vannak gépek amivel tisztítják a járdákat, utakat, nem csak a kutyapiszkot szedik össze, hanem amit a ronda emberek elszórnak. szerintem aki szereti a kutyáját áldozni a tisztaságra is, lehethe havonta fizetni egy összeget, vegyenek gépeket és oldják meg a nagyfejűek.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:53:08

@mosolyognék de nem tudok: nalunk van egy normalis kutyas tarsasag,a nem osszeszedokre vag yroszolunk,vagy nemigen kozoskodunk veluk...De egyre inkabb terjed felenk a jo pelda,bar van meg kit ranevelnunk,mert en is latom most a hoban,hogy jajjjj lesz itt,ha elolvad..Az en gyerekem is a parkba jar,sot masnap es harmadnap en is,en sem szeretnek belelepni meg a sajat kutyameba sem.

Gabiiiiii 2010.02.10. 18:54:48

@mosolyognék de nem tudok: miert is kellene kulon fizetnem,ha utanam es a kutyam utan nem takarit senki? Oldjak meg es tegyek kotelezove a chip-et es ha valakit rajtakapnak,hogy otthagyja a kutya vegtemeket,buntessek meg,de nagyon.Magyar ember masbol ugysem ert

ÁkiBáki (törölt) 2010.02.10. 19:13:02

Egyébként szerintem nagyon egyszerű a megoldás: ebadó.
Kocsim van: adót fizetek.
Házam van: adót fizetek.
Hajóm van: adót fizetek.
Vállalkozásom van: adót fizetek.
Tulajdont szerzek: illetéket fizetek.
Mindent megadóztatnak, ezt miért nem?
Miért pont a kutyatartás "adómentes"?
Aztán a befolyt pénzből lehet takarítani.
Biztosan fele ennyi kutya lenne, mint most, (mert azért arra még emlékszem, amikor az átkosban egy kicsit bevezették az ebadót, mindjárt tele lettek a budai hegyek a divatkutyákkal ) ergo a szar is kevesebb lenne.

Gabiiiiii 2010.02.10. 19:16:41

@ÁkiBáki: meg tele lennenek az utcak kidobott kutyakkal is,mert szerinted most nincs meg eleg? Ajanlom figyelmedbe a menhelyek oldalait,allatvedok torteneteit a felelos allattartokrol,akik felholtra verik a kutyaikat,ugy feltik az ivartalanitastol oket,mintha a sajat golyoikrol lenne szo es siman kiteszik zsakban a kiskutyakat az erdoszelre.
Ezek az emberek egesz biztosan fizetnenek adot? De tudod mit,en fizetnek,mert befogadtam egy menhely elol mentett kiskutyat az altatas elol,a gatyamat rakoltottem eddig oltasokra,chip-re,ivartalanitasra,minosegi kajara es az altala szetragott csukakra:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.10. 19:17:49

@ÁkiBáki:
A kutya adózik, mint a katonatiszt.
Legalábbis a városi kutya.
Minden kajáját ÁFA terheli.
Ami a kutyán kijön, az egy adózott eredmény.

ÁkiBáki (törölt) 2010.02.10. 19:29:24

@Gabiiiiii: Egészen biztos, hogy nem neked címeztem, mert aki menhelyről vesz ki állatot, az nem ugyanaz a szegmense a társadalomnak, mint az, aki divatból.
De.
Amikor eldöntötted, tudtad, hogy mit vállalsz, mondjuk a cipőket leszámítva:-)(annak idején én sem kalkuláltam bele)
És ha adóznod kellene utána, azt is vállalnád, nem?
@simonmondja.: Ez viszont igaz.

EMU 2010.02.10. 20:17:01

@mosolyognék de nem tudok: Nem kell Franciaországig menni, Prága Holesovice kerületében voltam szemtanúja, ami azért rendesen nem a belváros, egy vasárnap délelőtt egy pali ment egy porszívószerűséggel és szippantgatta fel a kutyapiszkot az úttestet szegélyező füves területről. A járdáról nem kellett. De mint tudjuk, a cseheket is a magyarok fingották a világra, buta egy tehetségtelen tahó népség, hol vannak ezek tőlünk.

Gabiiiiii 2010.02.10. 20:46:05

@ÁkiBáki: ha adozik az is,akinek engedik,hogy ezeket a szerencsetleneket letrehozza a sajat felelotlensegevel.Hogyne tudtam volna,rengeteget gondolkoztam,es mivel o mar csaladtag,amig nekem van mit ennem,addig neki is.Mindenesetre igazsagtalannak ereznem,ha ezek utan a kutyak utan ugyanugy adozni kellene,mint a divatbol tartottak utan.

Gabiiiiii 2010.02.10. 20:51:27

@ÁkiBáki: egyebkent igen,vallalnam.De ehhez az kellene,hogy nyilvan legyenek tartva a kutyak.En siman nyomonkovetheto vagyok,met a kutyaban van chip,de nezz korul mondjuk videken,ahol a kutya joszag,fogyoeszkoz,koborolnak csapatokba verodve,szaporodnak egymas kozott,ott ki a felelos ertuk? Es miert is nem lehet betartatni egy mar meglevo allatvedelmi torvenyt,ami megbuntetne azokat,akik utcara teszik,utik-verik a kutyaikat? Semmi masrol nem szol ez az egesz bejegyzes sem,mint a kulturalatlansagrol,a felelotlensegrol es a nemtorodomsegrol.Lehetne szo a dohanyosokrol,a szemetelokrol,a lenyeg ugyanaz

ÁkiBáki (törölt) 2010.02.10. 21:00:55

@Gabiiiiii: Amellett, hogy emberileg igazat adok neked, a kutya az kutya. Ugyanúgy,a kocsi kocsi. Mindegy kié, mindegy ki használja, ha adókötelezettség van rá, azt ki kell fizetni.
Na nem mintha a legjobb megoldásnak tartanám, hogy akár a levegővételt is adóztatni kellene, nincs ilyen kényszerem, csak mint alternatívát vetettem fel.
Nem tudom pl. Angliában hogy oldják meg, ahol sokszor annyi háziállat van, mint nálunk, de nem sikerült találnom egy kutyapiszkot, hogy belehuppanjak.
Pedig bunkók ott vannak, nem is kevesen. És mégis működik valahogy a dolog, hogy ne kelljen kerülgetnem a szarkupacokat.
Persze, azt mondom, ez a kisebbik baj, mert inkább kerülgetem a kutyákét, mint az emberekét. És ezt sem tudják megoldani, ami azért relevánsabb probléma.
Csak nem akartam elvinni a témát erre, de szerintem azért az utóbbi nagyobb gond.

Gabiiiiii 2010.02.10. 21:01:32

@Gabiiiiii: akik pedig itt ilyen ordenare modon nyilatkoznak,azok sem jobbak egy szemmel sem,nem lattak meg szetvert feju kutyat,vagy ha igen,semmilyen hatassal nem volt rajuk.Es ha valaki meggyanusitana,hogy a kutya nalam gyerekpotlek,azzal kozlom,hogy ferjem es 3 gyerekem van:)

pakesz (törölt) 2010.02.10. 21:44:59

eloszor sozlni neki hogy nem elsz jo vege, majd amsodjara a kutyat egy dum-dum golyoval kiloni
nem kell felni nem fog sok kutya igy megdogleni, mert ha mar komoly a dolog a gazdik is le fognak hajolni

pakesz (törölt) 2010.02.10. 22:02:19

@Gabiiiiii: lassan irom hogy megertsd...
azokat a kutyakat ossze kell szedni es Koreaba exportalni :)
na jo nem, arra a celra ezek a hobbikutyak ertektelenek, el kell ezeket altatni
menhelyes kutyat meg csak a luzerek vesznek magukhoz, barki aki problemat akar tegye csak nyugodtan

mellesleg a te kedvedert az elozo hozzaszolasomat is modositanam, szoval a dum-dum golyoval szigoruan az eb fejere celozni!!!
elvegre nem vagyok en allatkinzo

pakesz (törölt) 2010.02.10. 22:14:48

@Gabiiiiii: "Egyebkent minden allatvedonek uzenem,hogy nem szakad meg a szivem egy kutyaert tele hassal a meleg lakasban,ha annyi baja van osszesen,hogy nem elegitik ki a mozgasigenyet,mert az oregasszony mar nem tud vele rohangalni."

ez a hozzaszolasod azt jelenti hogy te nem ertsz a dolgokhoz
nem gond, csak ne eroltesd :)

nagytestu kutyat bezarva nehany m2 -es kennelben vagy lakotelepi lakasban tartani ugy hogy naponta egyszer viszik le sz@ratni: ALLATKINZAS
viszont 20 kutyat elaltatni az csak egy technikai dolog, mondhatni humanus (mellesleg megjegeyznem, hogy ennel a kiloves meg humanusabb)

Intizar 2010.02.11. 00:07:17

Mit érdemel? Hát oly mértékig kínálja magát a bünti. Pontosan ugyanazt, amivel ostoba, erőszakos tahók a kutyájukat próbálják (értelmetlenül) leszoktatni a rossz helyre csinálásról. Bele kell verni az orrukat. A kutya ilyenből nem tanul, mivel a következmények láncolatát nem tudja egy-két percen túl követni. Bezzeg az ember! és hogy megérdemelné!

Intizar 2010.02.11. 00:09:38

Ó, és igen, javasolnám még több hozzászólás alapján: nézzük már meg azokat is, akik pl nájlonzacskót vagy ehhez hasonló förtelmet elhajigálnak. Meg akik homosapiens létükre az utcára hugyoznak.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.02.11. 06:00:39

Én, miután kutyás vagyok én az összes fentire...

Ugyanis hiába is szedem én össze, amíg csak egyetlen ember is van, aki kutyásként nem, addig én is feketeseggű leszek..

www.demonbonnie.hu

Peterblant1 2010.02.11. 08:34:09

A dolog nagyon egyszerű. Aki állatbarát,az emberbarát is. Akit ilyenért elkapnak, egy hónapra veszítse el a kutyáját. Zárják az állatot menhelyre.

Bogi24 · http://fridabogi.blog.hu/ 2010.02.11. 10:10:13

Szerintem is elég nagy baromság kutyát lakásban tartani. Értem én, hogy elviszik sétálni, meg játszanak vele, de azért az ideje nagy részét, egyedül tölti a lakásban, én hallottam olyanról, hogy kis kutyapelenkát terítenek le neki az előszobába, és akkor arra pisil, meg kakil. Nekem ne mondja senki, hogy az nem büdös, mikor négy öt órát ott érlelődik a lakásban. Hullik a szőre, és egy idő után szaga is van. Persze biztos van olyan, hogy rendszeresen fürdetik, meg szépen szellőztetnek utána, takarítanak, de egy idő után a gazdi már észre sem veszi a szagot. Tényleg minek kell nagytestű kutyát, vagy kissebb ám de nagy mozgásigányű kutyát lakásban tartani? Nekem egy pulim van, kertesházban lakok, bazinagy kerttel, és mégis egész nap futkározik, ugrál. Nem két órát egy nap. Soha nincs megkötve, van egy kenel, ahova becsukom, ha vendégek jönnek hozzánk, és nem akarom, hogy összeugrálja őket. Kurvára vidéki kutya, mégis fizetek áfát :)És a kutyaszart mégis összeszedem utána, nem kiszacsival, hanem lapát seprű, oszt jóvan, én sem akarok belelépni!

Először talán a körülményeket kellene megteremteni az állatnak, tartsatok hörcsögöt!

pylar 2010.02.11. 10:34:37

A városi kutyákkal van a gond.Egésznap bevannak zárv.Ha egynap félórára leviszi a lusta gazda,természetes,hogy a bejárati ajtónál behuzza "féket".Megkellene cserélni a szerepet,hogy a gadának a felfogása megvilágosodjon.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.02.11. 22:13:44

az lesz a jó, amikor elkezd olvadni és a sok fagyott kutyaszar egyszerre felolvad és elkezdenek bűzölögni

felka 2010.02.20. 15:51:50

bár már rég kimúlt a blog,
a dumdum golyót szivesen ajánlom a kommentelők között a legocsmányabb féregnek:
pakesz te nyerted
süti beállítások módosítása