Mit érdemel az a cég, aki önjelölt művészként csodálatos jégvirágokat varázsol a kocsim szélvédőjére az általa előállított/forgalmazott, -19 fok dermedésponttal reklámozott szélvédőmosóval, -4 FOKBAN???? Örök kérdésként feszeng bennem az a TÉNY, hogy mióta gépjármű tulajdonos vagyok (kb. 10 éve), nem tudtam egyszer sem olyan téli szélvédőmosót vásárolni (95%-ban benzinkutakon), amely a cimkéjén feltüntetett általában -15/-20 fok dermedésponttal ellentétben, ne -4/-5 fokon fagyna rá azonnal a szélvédőmre, mint a szar. Én értelmezek valamit rosszul a "-19 fok dermedéspont" feliratú cimkén, vagy:

1. a téli szélvédőmosó tulajdonképpen annyiban téli, hogy rá van írva, hogy "téli", amúgy ua. mint a nyári, csak több száz forinttal drágább?

2. létezik megfelelő téli szélvédőmosó, csak minden egyes kúthálózat felbontja, felhigítja vízzel, majd a többletet újra eladja?

3. létezik megfelelő téli szélvédőmosó, csak el kell olvasni valami kisbetűs kitételt, amely arról szól, hogy a -19 fok dermedéspont csak akkor érvényesül, ha belülről 45 fokra melegítem a szélvédőt egy kibaszott hajszárítóval?

4. a dermedéspont arra vonatkozik, hogy mikor fagy be a víztartályba?

TE HOGYAN BÜNTETNÉD A NEM FAGYÁLLÓ FAGYÁLLÓ
GYÁRTÓJÁT / FORGALMAZÓJÁT?

Szóval nem tudom mi az igazság, de az biztos, hogy a termék gyártóját beültetném meztelenül egy teli kád szélvédőmosó folyadékba, majd bebasznám egy hűtőházba, és elkezdeném csökkenteni a hőmérsékletet fokonként. Ha megmondja előre, hogy IGAZÁBÓL mikor fog belefagyni a kádba, akkor kiszállhat. Ha nem, akkor addig marad, amíg keményre nem fagy a töke, amit utána természetesen szilánkosra török Sharon Stone jégvágójával.

"Szerintem nem kéne tudományos oldalról közelíteni. A téli ablakmosót azért veszi az ember, hogy télen mossa vele az ablakot. Ha nem lehet vele télen mosni az ablakot, akkor az nem téli ablakmosó." by Jankove

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr691701742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OkoskaTo:rp 2010.01.28. 11:52:55

@kajo: Akkor átfogalmazom a problémát. MILYEN szélvédőmosót kell ahhoz venni, hogy -10 fokban is ellássa a funkcióját? Amire -50 fok van írva? És ez normális?

Ez kicsit az órák vízállóságára emlékeztet. Az egyik Casio szervízben láttam egy gyári táblázatot, miszerint a 30 m azt jelenti, hogy kibír egy kézmosást, a 100 m-es a felszínen úszást, az igazi búvárórák a 200 m-es felirattól kezdődnek.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2010.01.28. 11:53:15

És még egy apróság! Vsz nem teljesen üres tartályba töltötted be.Ami benne maradt, az is csökkenti a hidegállóságot.
A többi mint előttem!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.01.28. 11:55:11

Ameddig nem melegszik át a szélvédő mindegyik ráfagy... Benzinkúton meg csak végső esetben vegyetek ablakmosót, vizezik mindet.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2010.01.28. 11:57:11

@OkoskaTo:rp: Én vettem a Decathlonban egy olcsó sportórát(5e alatt).Az írták rá, hogy 10m-ig bírja. 3m-re kipróbáltam raftingolás közben. Bírta!
Nem minden szar, ami annak tűnik!

Dirk Diggler 2010.01.28. 12:01:54

@ Rézfánfütyülő fűzangyal: azért töltöttem újra a tartályt, mert a gombnyomásra nem jött a szélvédőmosó. nekem valahogy ez azt jelenti, hogy üres a tartály. de lehet teljesen hülye vagyok és erre is van magyarázat (az alján maradt 1,5 dl, amit nem bírt felkapni, arra rátöltöttem, így csökkentettem a fagyállóságot...ajaj...nehéz ügy ez!)

sncf 2010.01.28. 12:02:05

Pontosan addig igaz, ami rá van írva, amíg a lötty egyben van. Ahogy ráspricceled az ablakra, az alkohol gyorsabban párolog el, mint a víz, a víz pedig 0 fok alatt megfagy. Tehát amíg az ablak nincs eléggé bemelegedve, bármilyen nem tiszta alkohol tartalmú lötty ráfagy az ablakra. Tiszta alkohol meg nincs, mert legalább 4% vizet tartalmaz (ennek kémiai okait nem írnám le)

lyesmith 2010.01.28. 12:03:16

@OkoskaTo:rp: Nincs ilyen szélvédőmosó. Mindegyik párolog, utánna mindegyik ráfagy a szélvédőre.

Télen ha koszos lesz a szélvédő
Megállsz, rongyal letörlöd a koszt, továbbmész.

Amennyiben fel tudod melegíteni az autó belsejét úgy hogy a szélvédő is átmelegszik használhatod az ablakmosót fagypont alatt(feltéve hogy nem mész nagyon gyorsan).

Vezso 2010.01.28. 12:06:08

@sas25: Bocs, hogy bele vau, de ezek áltudományos magyarázatnak is gyengék. Mi az, hogy a tartályban -19 fokon fagy meg, a csőben meg hamarabb? Ha -19 fokon fagy, akkor -19 fokon fagy függetlenül attól, hogy hol van, vagy mennyi van egy tömbben. Időben hamarabb befegy a csőben, de csak -19 fokban.
Az alkohol a csőből hova párolg el? Ahhoz kell egy üres (levegővel, gázzal töltött) tér. A csőben ilyen tér nincs, vagy nem nagy. Mivel a rendszer többé-kevésbé zárt, a tartályban valóban párolog egy kevés, de amikor eléri az alkohol parciális nyomása a maximumot, akkor ez a párolgás megáll, ami nem mellesleg -19 fokon nem olyan vészes.

Úgyhogy az adott mosó nem teljesíti a ráírtakat. Pont. Nekem is volt már ilyen, a mostani eddig még bírja a hideget. Nem kell gagyit venni.

Vezso 2010.01.28. 12:08:49

@sncf: Ez igaz, az alkohol jóval gyorsabban elprolog, mint a víz.
(96%-osnál tisztább alkohol is létezik, csak nem desztilálással állítják elő, hanem kémiai reakcók során:)

sncf 2010.01.28. 12:13:40

@Vezso: a tisztább alkohol jogos :-)

deee 2010.01.28. 12:14:12

Azért -19ben az alkohol sem párolog szerintem egyik pillanatról a másikra, de meg -4ben sem. Szerintem is inkább a kutas a hunyó, vagy nagyon rossz minőségű a mosó. -35öst kell venni, úgyis globális felmelegedés van, szükség lehet rá. :)

gatsy 2010.01.28. 12:14:23

Metroban van 5 l-es ami felirat szerint higítatlanul -30-ig bírja. De 5000 egy kaniszter...

Kovacsla 2010.01.28. 12:14:58

Ti az autópálya hídja alatt laktok? :-) Szerintem azért eltelik 5-10 perc, amíg kigurulsz az utcából, kiérsz a faluból és felhajtasz a pályára. Ha közben becsületesen a szélvédőre irányítod a meleg levegőt, annak fel kell melegednie úgy, hogy ne képezzen rajta jégvirágot a mosófolyadék.

Macibb

kangep 2010.01.28. 12:18:04

hihi, nekem egyszer a fagyálló fagyott bele a flakonba télen, pedig elvileg -35 fokig jó kellett volna legyen.

akkor tanultam meg, hogy fagyállóból, ablakmosóból mindig a legsötétebb színűt kell megvenni (a színtelen és a színezett falkonú szopóág ebből a szempontból).

ettől függetlenül az van, amit leírtak már előttem is; a szélvédőre nem gáz, ha ráfagy.

Dirk Diggler 2010.01.28. 12:24:04

@Macibb: nem lakom, hanem dolgozom. budaörs, kb. 1,5 perc az autópálya.

Zölderdő Béla 2010.01.28. 12:25:49

volt már :)
szvsz a párolgás lényegileg akkor történik, amikor kifújod az ablakra, majd a lapátokkal szétkened, a visszamaradó víz pedig szépen odafagy. nincs ebben semmi különös, amikor először történt ez velem, magamtól rájöttem, mi történt, nem kell hozzá sok természettudományos ismeret. úrvezetők kedvéért:
utána kell spriccelni és lassan menni, amíg fel nem melegszik az ablak, és nem nyávogni. de a legjobb nem autóba ülni, ha nem tudunk megbarátkozni a gondolattal, hogy hidegben nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi gondoljuk. de a legjobb garázsból indulni :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.28. 12:30:22

Sima víz, és bele a mosogatószer. Esetleg ha van még régi autósboltokban tükör ablaktisztító, akkor még azt rá. Ennyi.

labi 2010.01.28. 12:33:52

Mindig meglep, hogy minden télen van valaki aki rácsodálkozik erre. :)

Aztén minden évben almondják neki ugyanazt, hogy alkoholos, elpárolog, és nyomatni kell a szélvédőre a fűtést és akkor nem lesz vele ilyen baja... Frissjogsisnak teccik lenni? :)

Egyszer az idióta jusztműsorban is volt róla szó, de ott külön nevetőgörcsös volt, hogy a hűtőfolyadék mérésére szolgáló optikai eszközell próbálták mérni a szélvédőmosó fagyáspontját (amivel nem lehet mérni) aztán boldogan vigyorogtak mert "bizonyítottak" ugyanis a mérőeszköz 0 fokon ált. Minden kicsit is hozzáértő ember sírt vagy röhögött rajtuk. :)

hawkeye 2010.01.28. 12:35:57

@Dirk Diggler:

Szar dolog, akár bele lehet halni.

Megnyomod a spricnit, alindul a lapát, és abban a pillanatban átlátszatlan tejfehérré változik a szélvédő előtted.

Ennek két oka szok' lenni.

Vizezik a kútnál. Tapasztalat, volt a Maruzsinak egy saját kotyvaléka, mínusz 30-ig ok volt.
Aztán egyszerre már minusz háromnál is fagyott.
Nem hitte el, végigjártunk vele legalább 10 kutat, ahol árulták, és lőn.
Jó nagy botrányt csapott...

A másik egyszerű fizika. A lapát a ráhordott folyadékot vékony filmmé simitja, attól kezdve annak tulajdonságai megváltoznak.
Ebben az esetben - tapasztalatom szerint - mínusz 15 - 20 fok alatt fehéredik.
Úgyhogy nagy hidegben előbb 2 - 3 perc motorjáratás, levegő az első szélvédőre irányítva, és nincs gond.

Tipp: Tükör ablaktisztító folyadék, tisztán. Esetleg denszesz a háztartásiból, deszt. vizzel 1:1 arányban higítva.

Balesetmentest!

tom sailor 2010.01.28. 12:36:47

Pontosan, ahogyan néhány előttem szóló is említette:

A szélvédőre spricceled, a lapát vékony rétegben szétteríti, az alkohol elpárolog, a víz meg odafagy. Nincsen ebben semmi rendkívüli. Sőt, ha egy ideig nem használod, a fúvókából is ki tud párologni és akkor nagy hidegben a fúvóka is befagy.
Én - ha nagyon sürgős - egy flakon langyos (nem meleg!) vízzel melegítem fel a szélvédőt indulás előtt. Akkor nem fagy rá, mert nulla fok fölé melegítettem.

Kilgore Trout 2010.01.28. 12:37:41

Lehet kapni -42 fokost, azt kell venni. Lehet kapni tesóban is meg a madaras változatában is. Kicsit drágább, de az működik.

Johnny336 2010.01.28. 12:39:50

Téli ablakmosó folyadék, és minőségi fagyálló megfelelő keveréke csodákra képes.

labi 2010.01.28. 12:41:08

@OkoskaTo:rp:

Az órák vízállóságánál a nagy M betűt az gondolja méternek, aki általánosban sem figyelt, mert különben tudná hogy a méter jele a kis "m", ugye...

Amúgy gondolom ezt láttad:

3.bp.blogspot.com/_J98uMWH5Ofs/SX8rHEbBWZI/AAAAAAAAAA0/vGwM8JKjIss/s1600-h/water_resistance.jpg

Szelid sunmalac 2010.01.28. 12:44:25

En azt nem ertem, minek ilyenkor az ablak? Nem k....mindegy? Igyis-ugyis hideg van! Ennyivel biciklivel is mehetunk oszt akkor meg lemososzer se koll.

Alainx 2010.01.28. 12:55:41

1,5 liter DENATURÁLT SZESZ plusz téli ablakmosó a többi. -30C-ig jóvagy, kipróbáltam.

qwertzuiop1 2010.01.28. 12:59:15

Olyat vettem, amire -39 (vagy -42?) volt írva. Tacskóban, nem drágán. Simán tudtam vele ablakot mosni -17 -ben is.

Alainx 2010.01.28. 12:59:34

1,5 liter denaturált szesz, plusz 3liter -19-es és -30C-ig jóvagy. Kipróbáltam. Az igazán értők Rain-X-el alapoznak és akkor nem tud kialakulni vízfilm sem.

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.28. 12:59:57

de milyen szépek a virágok amik kialakulnak:)
Igaz kifelé nem lehet látni:)))

Kovacsla 2010.01.28. 13:07:01

@Dirk Diggler: Ja, az más. Akkor jobbat nem tudok, munkaidő vége előtt félórával küldd ki a főnöködet, hogy tegye rendbe az autódat :-)

Szelki Lata 2010.01.28. 13:08:12

Az alkohol elég gyorsan párolog, különösen ha porlasztjuk. Ezért egyrészt a párolgás után már eleve nem ugyanaz a sűrűségű az elegy. Eddig elmondták mások is.
Ugyanakkor azt talán még nem írták, hogy a párolgás hőelvonással jár, így -4 fokban az ablakra kispriccelt cucc -15 -20 c fok lesz pikk-pakk.
(Dugd bele az ujjad az alkoholba, és fújjad, vagy tartsd szélbe. Eléggé hideg lesz.)

ratrider02 2010.01.28. 13:09:04

Sajnos vannak hasonló tapasztalataim, felhasználóként és forgalmazóként is. A cégnél ahol dolgozom a -19-es téli mosót egyéb autóápolási cikkekkel egy magyar gyártótól szereztük be. Jött a kollégáktól, ügyfelektől mindenhonnan a panasz, hogy ráfagy a szélvédőre. Több más okból is beszállítót cseréltem. Most jóval drágább ablakmosót árulunk, de legalább nem fagy meg -13 foknál sem. (saját tapasztalat) Még valami. Semmit nem ér a jó téli mosó, ha nem törli le az ablaktörlő rendesen, mert a vékony filmréteg így is úgy is ráfagy... Minden tél előtt ablaktörlőt kell cserélni...

bambapacák 2010.01.28. 13:11:37

A dermedéspont vizsgálat az pont úgy működik, hogy beöntik egy főzőpohárba ée elkezdik hűteni. Aztán nézik, hogy mikor kezd nem könnyen folyni. Ez eleve néhány fok csalás, mert akkor már a fagyáshoz szükséges "kristáyos" szerkezet csírái kialakultak. Ilyenkor ha megmozgatod akár hirtelen meg is fagyhat. Vékony csőben hamarabb megfagy mert kialakulhat egy pár jégcsíra és már meg is akad. Szóval a legjobb, ha nincs az IPA-ban sok víz, akkor ok. Az etanol az jobban tűri a fagyot, de abból 67 %-os etilalkoholt (azeotrop elegy)szokás lepárolni házilag, ami egy kis jövedéki csalásra, házi rettenetes aromás palesznak jó.

bambapacák 2010.01.28. 13:15:08

bocs etanolos fagyállót akartam írni, olyan is van, csak a desztillálók megveszik raklapszám

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.28. 13:16:03

Azért fagy rá a szélvédőre, mert elpárolog belőle az alkohol! Amíg a spricni ki tudja spriccelni, addig az nem fagyott meg. Ha valaki nem ért hozzá, jobban teszi, ha nem ír ilyen faszságokat.

Zzeedd 2010.01.28. 13:17:36

@labi: Aki figyelt általánosban, és olyan okos mint te, az hogy értelmezi a linkelt képen a **** utáni részt?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.01.28. 13:27:43

Na. Nem áltudományos, hogy a csőben megfagy, máshol nem, mert számít, hogy mekkora felületen éri a hideg, és számít, hogy mekkora nyomáson. Nyilván magasabb a nyomás a csőben, különben hogy spriccelne. Fagyjon meg más hőmérsékleten akkor...

Ennek ellenére a megoldás volna a lényeg, az teljesen abnormális, hogy ha koszos a szélvédő, akkor kiszállok, letörlöm, az is, hogy félreállok egy jeges autópályán és kiszállok a kocsiból, mert életveszélyes. Az új autókban a levegőfújásnál elvileg már van korrektebb elsőablak-fűtés, úgyhogy 10 év múlva talán ennek a posztnak nem lesz jelentősége, most viszont van.

Engem is idegesít, hogy kilométereket kell a reggeli jégvirággal mennem, mire úgy gondolom, hogy lehet nyomni folyadékot. Ez így egy szar.

És fizika ide vagy oda, hogy a benzinkutasok gecik, az biztos.

uni1002 2010.01.28. 13:33:38

3éve vett -19 fokos felbontott szélvédő mosó folyadékom -12 foknál /ennyi volt a leghidegebb/ vidáman lötyög a flakonban, a csomagtartóban. A tartályba öntött, az befagyott, mert ősszel kb. a fele nyárira töltöttem.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.01.28. 13:41:27

Én a probléma kiküszöbölésére vettem a benzinkútnál egy a flakonból közvetlenül a szélvédőre spriccelendő jégoldót, amely állítólag nemcsak leoldja, de gátolja is az újabb lefagyást. A következő benzinkútnál meg kellett állnom ablakot mosni...
Ennek a telibevert terméknek a forgalmazóját a MAI NAPON szeretném meztelenül kirakni a Vörösmarty térre, és spriccelni a rohadt jégoldójával!

vivax 2010.01.28. 13:44:31

az ilyen megfagyó téli ablakmosót jól meg kell kúrni egy cső fagyott ethanolos kukoricával, vagy olvadt üveg és pétisó keverékét kell rápermetezni egy ajtózsanér segítségével

uni1002 2010.01.28. 13:45:21

Az is jó módszer kb. -4 fokig, hogy langyos vízzel óvatosan meglocsolni a szélvédőt, és a felolvadt víz/jég keveréket lehúzatni a törlőlapáttal.
De ha belül is lefagy a párától, arra csak a jégoldó spray jó.
A jégkaparóval megjártam, régen az első kocsimmal, az első tavaszi napfénynél láttam meg a karcokat, amit sikerült rádolgozni a szélvédőre...

tbs1001 2010.01.28. 13:48:03

Shelles zacskós -19-es a tavaly dec. 21 éjszakai hidegben (Tököl, -17°C) nem fagyott. Természetesen a lapátok által hagyott vékony réteg pár pillanatra igen, de a menetszéltől hamar szublimált.

1.5 autópályától..? +5perc biztonsági álldogálás indulás előtt legalább a többiek kedvéért, hogy ne törd össze őket a "rohannom kell" mentalitásoddal...

Az autózás veszélyes üzem. Meg kell teremteni a viszonylag biztonságos körülményeket. Ilyenkor pár perccel tovább tart. Féket szoktad ellenőrizni elindulás előtt..? Szokj rá arra is. Egyszer még jól jöhet... Stb.

uni1002 2010.01.28. 13:50:49

@Amphiprion Ocellaris: Igy jártam a cégünk által beszerzett páramentesítő sprayal.
Magyar árú. A pára eltűnt, mikor befújtam a szélvédőt belülről, viszont olyan lett, mind ha zsírral kenegettem volna. Meg kellett állni, és nagy nehezen ledörzsölni, mert nem láttam ki miatta.
Hasonlóan jókat kívánok a gyártójának mint Te...

Gabenpetit 2010.01.28. 13:51:38

Nekem -29C-ig jo jominosegu ablakmosom van. Nemetorszagbol jottem haza dec. 20-an amikor a nagy hideg volt, jellemzoen -16 es -19 kozott. Siman befagyott a csobe a cucc, pegig a spricni meg futott is. Es nem en voltam az egyetlan akkor, gyakorlatolag mindenki szenvedett a mosassal, mert az utat ugy soztak, hogy meg ebben a hidegben is csapodott es maszatolt a szelvedon.
Szerintem a parolgas jelentos (aligah hiszem hogy legmentesen zarna a rendszer, a tavozo folyadekot levegovel kell potolni valahogy) es a viz meg az alkohol elvalnak egymastol.

Kovacsla 2010.01.28. 14:01:17

@Zzeedd:
**** Az óra a megjelölés szerint pl. 50 m, 100 m vagy a megjelölt mélységig tengervízbe merüléssel egyenértékű statikus nyomásig áll ellen a víz behatolásának. Víz alatti tevékenység végzése esetén azonban a mozgással létrejövő dinamikus nyomás nagyobb mint a statikus nyomás.

ballab 2010.01.28. 14:03:45

Én csak azt nem értem, hogy mitöl koszos a szélvédöd -10 fokban?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.01.28. 14:09:10

atyaeg
ki az a nemnormalis, aki metanolt tesz az ablakmosoba? arra nem gondol, hogy az parolgas kozben bekerul az utasterbe? hiszen pont oda folyik a le, ahonnan az utesterbe friss levegot sziv a gep

ne higyjetek azt, hogy olyan nagyon gyorsan parolog el a szerves oldoszer (etanol, metanol, izopropanol). az egy dolog, hogy porlaszt, emiatt a nagy felulet miatt konnyebb meg hidegben is a parolgas, de a nagy resze a folyadeknak a szelvedon landol. a megoldas az, hogy nem a legolcsobbat meg a legszinesebbet kell megvenni, hanem a kozepes arszinvonal kornyeken kell tapogatozni

masik: 96% feletti alkoholt 1: nagyon draga dolog ablakmosasra hasznalni 2: ahogy elparolog az alkohol, ott marad szepen a kozmaolaj, attol este szepen be fog csillanni a szelvedod, raadasnak sokaig rajta fog maradni, mert a lapat keni allandoan ide-oda

OkoskaTo:rp 2010.01.28. 14:09:22

@Rézfánfütyülő fűzangyal: Nem azt mondtam, hogy nem fordulhat elő, hogy kibírja. Én is búvárkodtam már 30-as órával (és túl is élte). A táblázat arról szól, hogy a ráírtakhoz képest mi az, amit ténylegesen (és elvileg mindig) kibír.

@labi: Bingo.

Fergabor1 2010.01.28. 14:14:03

Az igazán jó fagyálló szélvédőmosó tartalmaz glicerint is.
Ui. a glicerin oldatban tartja az alkoholt (metanol, etanol, izopropil alkohol, tökmindegy). És a glicerin nem károsítja a zománcot, a gumitömítést egyenesen javítja.
Házilag is bele lehet keverni (bár nem tudom a helyes arányt, néhány % kell).
Hátránya: sűrűbb lesz a folyadék, nehezebben mossa az ablakot.

pPanni 2010.01.28. 14:18:29

Simán ráfagyott 2 csöpp víz is eltömeszeli a spricni nyílását.

A mostani fagyállókban szerintem leginkább etilén-glikolt esetleg propilénglikolt, vagy izopropanolt használnak, viszont kérdés, hogy ezek mennyire "párolognak" a spricnitől az ablakig. Nem biztos, hogy annyira mint a sima etanol. Viszont szép vékony rétegben elkenve a vizes alkohol is ráfagy a hideg felületen, ahogy ezt itt már sokan tapasztalták (én is még zöldebb fülű koromban).

És igen, drága löttyöt kell venni, ha az olcsóval megjárod. Bár én most a Sm*tch sajátmárkás w*nny cuccával kísérleteztem, és nem fagyott be még sehova.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.01.28. 14:24:19

@Fergabor1:

ha jol emlekszem, max 5%-t tartalmaz

dekás dezső 2010.01.28. 14:31:17

Én Kongóból hoztam fagyállót, abban 7,2% van.

R.Ivan · http://www.rettegettivan.co.cc/ 2010.01.28. 14:31:39

Én ahogy nézegetem, a dermedéspont definíció szerint maximum kisebb lehet mint a klasszikus értelemben vett fagyáspont. Túlhűtés esetén, amiröl gondolom amugy itt ugysincs szó. Szóval ha azvan vmire írva -19 C a dermedéspontja, akkor -19-ig semmiféle fázisátalakulásnak nem szabad kezdödnie. Még kezdödnie sem. Most feltételezem az 1 atm nyomást, stb. Ez magyarul vásárló egyértelmű megtévesztése, írni kell a fogyasztóvédőknek és kész. A párolgós hozzászólóknak meg csak annyit, ha egy vizes oldatból annyira párologna az alkohol, akkor nehéz lenne akár bmi töményet inni, nemdebár...Nemhogy ilyen alacsony hőfokon.

simagöröngyös 2010.01.28. 14:32:09

Egyértelmű: Rain-X
Azonban ajánlatos meleg szélvédőre felkenni, úgy egyenletesebb lesz a védelem :-)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.01.28. 14:37:42

akit nagyon erdekel, miben mennyi van, az keresse meg a %-s osszeteteleket az MSDS adatlapokban

www.mol.hu/hu/vallalati_ugyfeleknek/termekek/kenoanyag_es_autoapolas/autoapolasi_termekek/szelvedomoso_folyadekok/

EtOH, IPA, glikol, ics viz

fogd a pénz és kuss 2010.01.28. 14:42:51

magyarázat az van! kötelet neki!

gnme 2010.01.28. 14:48:34

Én reggel egyszálfaszban meg nagykabátban odavetek a kutyáknak három kutyakekszet, aztán beindítom a kocsit melegedni.

Mire egy félóra múlva kikászálódok, a teszkós ablakmosó is megteszi.

Szar, de meleg ablaküvegnél már jó. :)

vivax 2010.01.28. 15:05:04

Kiscsajszi a Yarissal kikanyarodott elém ma reggel kb 3 méteren belül, mondom jóvan. Utána - amíg meg nem tudtam előzni - 13 mal vánszorgott vagy 200 méteren keresztül lőttem mert nem látott ki a szélvédőre fagyott szartól, és a nagy eszével maxon járatta az ablaktörlőt, hogy berángatta szinte az egész kocsitestet mert hátha attól letakarodik a gané. én nem vágom hogy a rudiba nincs valakinek 2 perce arra, hogy legalább az első hátsó szélvédőt, az oldalablakok tükrök előtti részét, meg a lámpákat-indexeket lekapirgálja. Gondolom ott is befagyott az ablakmosó vagy mi? és annyi ilyen mozgó úttorlasz van, hogy kiskezicsókolom az okos kényelmes fajtájának.

zetiz 2010.01.28. 15:05:26

a téli szalámijába kutyatápot tennék, a téli fagyijába wasabit, a téli gumik helyett pedig óvszert tennék fel a verdájára.

kelemen.lajos · http://picasaweb.google.com/kelemenlajos 2010.01.28. 15:12:46

Bp felé a szentendrei/rákóczi kereszteződésénél lévő benzinkútnál (diret nem írok nevet) lehet kapni -44eset. Az nálam bírta a -15-17 fokot a cseh autópályán gond nélkül. Eddig minden más tesztelt típus: fail.

Acmee 2010.01.28. 15:29:51

Nekem puttonyosom van...

Tuskós ablakmosó (asszem -15-ös) -5-nél már kásás volt. Kis szűrőn át töltöttem a tartályba. A fölös vízmennyiség kifagyott belőle -5-nél, azóta fasza :)

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2010.01.28. 15:37:12

@Vezso: És mit érdemel, aki képes leírni, hogy "bele vau"????!

kajo 2010.01.28. 15:38:17

csak az a baj, a mínusz negyvenakárhanyasokkal, hogy azok már a fényezésben is kárt tudnak tenni. gondoljon erre is, aki azokat használja. fűtés a szélvédőre, oszt kész

mi nem foglalt még 2010.01.28. 15:38:47

létezik normális ablakmosó téli ami nem fagy az üvegre és nem is fátyolosodik tőle a szélvédő.
csak nem kúton meg tecsóban kell vásárolni hanme autósboltban aholvan minőségi termék is.
én bernert használok töményen minusz 59,5 fokig jó.
felesbe higítva használom magyarországon még sosem volt gondom.
az is igaz hogy 500 Ft/liter

Önjáró Talajgyalu 2010.01.28. 15:53:02

Tecsoban tavaly novemberben vettem Sonax nevu teli ablakmosot, 5 literest. Ket eve azzal jarok telente, teljesen jo.

Nem volt olcso (relative), de mikor 110-es temponal minusz ket fokban a Shell Smart ablakmoso rafagyott az autopalyan a szelvedomre, hofeher atlatszatlan jeghabot kepezve, akkor aszondtam, hogy nem erdekel, legyen jo. Nekem ez bevallt.

labi 2010.01.28. 15:59:19

Egyszer majdnem vettem egy jégoldót, de a cimke olvasgatása közben azt a figyelmeztetést találtam rajta, hogy ne kerüljön á a fényezésre... Nem jöttem rá hogy kerülhetném el, hogy lefojjon. :)

ostván 2010.01.28. 16:06:25

Az a helyzet, hogy az ablakmosók alkohol-alapúak, az pedig 24x gyorsabban párolog, mint a víz. Ha azt akarod, hogy ne legyen fagyott folyadék az üvegen, azt csak kemény környezetkárosítás árán lehet elérni (pl.a hűtőrendszerbe való etilénglikol alapú folyadék nem párolog el). A jegesedés elkerülésére fel kell melegíteni a szélvédőt, és erre nem a motor tartós ürejárata a legjobb. Pl (aki teheti) meleg vízzel, vagy elektromos hőlégfúvóval melegítsen rá az üvegre (nem kell félni, nem törik el!).

Labasmaz 2010.01.28. 16:13:27

@OkoskaTo:rp: Akkor az en buvarkomputerem, ami hivatalosan 160 m-ig birja, az egy sz@r...? :-)

Kovald 2010.01.28. 16:27:43

Kedves "Dirk Digger"

Kérdésedre a válasz: A dermédespont a folyadék dermedéspontját jelzi, tehát, hogy a tartályban hány fokon dermed meg. Én nem mernék egy jó terméket kritizálni és megvádolni hamis vádakkal, mert ennek komoly következményei lehetnek. A termék pontosan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik ami rá van írva.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.28. 16:39:56

Majd az okosok megmondjak, hogy miert fagy meg az ablakmoso az ablakon.

JeffreyD 2010.01.28. 16:42:40

@Kovald: Fúú, ez rohadt hivatalosan hangzik, ezért megérte regisztrálni.
Azért arra kíváncsi lennék, mik azok a komoly következmények, amire számithat? Bepereled Dirk-öt? Azért szólj, ha megtaláltad a címét a telefonkönyvben! (Tipp: W-nél keresd, asszem Wahlberg)

lifelike 2010.01.28. 16:50:42

jelzem, pár napja vettem Tescoban 990ft-ért 3 literes -21fokos téli szélvédőmosót
az éjjel mínusz 16 volt itt nálunk, hajnali 5kor néztem a tartályt, amit kint hagytam a garázs előtt véletlen és nem volt se fagyos se dermedt, teljesen jó állapotban volt

Kupa Troopa 2010.01.28. 16:59:41

@Kovald: Szerintem Dirk inkább arra próbált célozni, hogy a naiv fogyasztó a -21 fok láttán arra gondol, hogy a folyadék nem fagy meg -21-ig, és nem a tartályra gondol, mert azt leszarja, hiszen miért foglalkozna annak bontatlan palackbeli dermedéspontjával. Sokkal hasznosabb lenne, ha feltüntetné a gyártó, hogy a szélvédőn milyen hideget bír és/vagy minkét infó szerepelne a csomagoláson...

Kyletroy 2010.01.28. 17:02:41

@Johnny336:

Majd megnézheted a fényezést. Okos!

acta est fabula 2010.01.28. 17:26:57

egy kis fizika tudas es nem irtad volna meg ezt a posztot.

nem hulyeseg az az altalanos iskola, ugye?

fagyos100 2010.01.28. 17:32:23

Az elhangzott sok "okoskodásra" :
1. A szélvédőmosó alkoholt tartalmaz, az pedig törvényszerűen ráfagy a hideg ablakra, a -70 fokos-os is, mivel az alkohol elpárolog, ezt lehet keverni fagyálló hűtőfolyadékkal + mindenféle vegyszerekkel, ekkor nem fagy rá, csak annyi a fényezésnek.../
2. A legdrágább szélvédőmosó is ugyanazokat az összetevőket tartalmazza /tehát itt is garantált a fagyás/
3. Esetleg 100%-os alkohol, ez is elpárolog csak nem hagy nyomot, ja és nincs benne tisztító anyag a felverődött kosz leszedésére, Dirknek ezt ajánlom.
4. Akinek ez így nem OK ablakfűtést szereljen a kocsijára, vagy költözzön Afrikába...

Sajna a fizika törvényeit még Dirk se tudja átalakítani.

HgGina 2010.01.28. 18:00:15

Csíkszeredán -33 fokban nem tökmindegy?

borovi 2010.01.28. 18:05:45

@labi: Kössz a vízállós képet! Nem is tudtam, h van ilyen.

gz 2010.01.28. 18:23:36

Használj fehérbort... :-)

_ng_ 2010.01.28. 18:30:31

Van olyan ember, aki nem tesz előbb egy kupicával a fagyasztóba abból, amit bele akar tölteni a kocsijába?
Vagy olyan, aki nem üríti ki a nyárit, mielőtt beletölti a télit?

vidéki suzukis 2010.01.28. 18:33:36

1. Benzinen/gázolajon kívül semmit nem veszünk benzinkúton. Azt is csak azért, mert máshol nem kapni.

2. Fagyálló ablakmosóból már évek óta olyan __koncentrátumot__ veszek, amelyikre legalább -44 fok van ráírva, de tavaly ősszel pl. sikerült -65 fokoshoz is hozzájutnom. Soha nem keverem (ioncsrélt/deszt. vízzel), -35 fokosnál hígabbra.
3. Tudom, hogy ez a megoldás drága, de én szeretek kilátni -20 fokban, vagy alatta is.

karikaV43 2010.01.28. 18:34:07

Én fele-fele alkohol-desztvíz kompozíciót használok az nem fagy rá a szélvédőre -15-ben sem,és színe sincs,a szaga dettó bármelyik téli szélvédőmosó csak ez tudja a dolgát.

sas25 2010.01.28. 18:38:18

@Kovald: Te tényleg annyira vagy jófej, mint a hozzászólásodból kitűnik? Befosni próbáltál már?

Dirk Diggler 2010.01.28. 18:42:53

@Kovald: látom a szigor keze ide is elért! hivatalos kérés érkezett a blogtulajdonoshoz, hogy a termékről készült fotót vegye le, vagy platós ZIL-en érkezni fog 8-12 ügyvéd. én meg azt üzenem, hogy sharon stone!

bumburnyák 2010.01.28. 18:53:18

Vezso:
"@sncf: Ez igaz, az alkohol jóval gyorsabban elprolog, mint a víz.
(96%-osnál tisztább alkohol is létezik, csak nem desztilálással állítják elő, hanem kémiai reakcók során:)"
Kiábrándítalak: a vízmentes alkoholt is desztillációval állítják elő. BTW: a vízmentes alkohol nem biztos, h tisztább, csak víz nincs benne.

bambapacák:"Az etanol az jobban tűri a fagyot, de abból 67 %-os etilalkoholt (azeotrop elegy)szokás lepárolni házilag, ami egy kis jövedéki csalásra, házi rettenetes aromás palesznak jó."
Az azeotrópos alkohol összetétel 96 %, de mindegy, mert azt se lehet a jövedéki csaláshoz használni, mert k. drága.

Mellesleg a szélvédőmosóba metanolt is tesznek, ami még jobban párolog.

Az igazi a -42 oC-os fagyálló, vagy az etanollal (pl. den szesz, esetleg vodka :), bár az csak 40 %-os szesz) hígított Tükör ablakmosó. Abban izoproppil alkohol van, annak meg nagyobb a viszkozitása, azért kell hígítani

csintapala (törölt) 2010.01.28. 18:53:40

@Dirk Diggler: a 12 ügyvéd pucér testét le kell locsolni a szóbanforgó termékkel, aztán kirakni őket a -20 fokba, hogy rájuk fagy-e. Ha igen, nyertél.

Egyébként tényleg volt fotó? Nem láttam, de mostmár csakazértis érdekel ennek a megfagyós vacaknak a pontos típusa.

Dirk Diggler 2010.01.28. 19:07:43

@csintapala: nem mondhatom a termék nevét, mert már hallom a ZIL-t az utca végén

McLaurin 2010.01.28. 19:20:59

Ahogy előttem is leírták létezik -54 és -65 fokos fagyálló is ami arra való amire a többinek is kellene. Autósbóltban kell keresni és valóban nem olcsó. Persze tavasszal érdemes lecserélni mert a fényezésnek egyik sem tesz jót.

fagyos100 2010.01.28. 19:31:47

Már várom a ZIL-t, utána legalább a Gyorskocsi utcában lenne idő a fizika tanulmányokra.

Körömcsiga 2010.01.28. 19:58:46

Fizika. A párolgás hőelvonással jár, a -5 fokos szélvédődőn pedig kialakul -20-25 fok... Tanulság: meleg szélvédőre spriccelsz először vagy veszel -40-50 fokos mosót és reménykedsz.

pink75 2010.01.28. 20:39:46

Ezért nem kell spórolni, mikor ott állsz valamelyik teszkójellegű csodapalotában, hogy most -19 vagy -42.
De! Nincs ideje elpárolognia az alkoholnak, mivel ezeknek az ótvar szappangépjárműveknek, amiket kiprésel magából jó ideje az autóipar, nem fér bele a design-jába már a sárfogó gumidarab, ugye, mert az hogy néz ki a sarokra kitolt kerekek mögött. Így mindenki boldogan ellő egy tartály vizet akár egy 100km-es úton is.
Szóval le az új autókkal, vagy ugyan, basszanak rájuk egy gumifecnit.

Plumper 2010.01.28. 20:42:59

@Dirk Diggler: hátha nem csak ügyvédek, hanem rakétavetős katonák ülnek benne?

2010.01.28. 21:44:22

@Dirk Diggler: "nem mondhatom a termék nevét, mert már hallom a ZIL-t az utca végén"

Bízzunk benne, hogy ráfagy a zil ablakára is a folyadék.

2010.01.28. 21:47:14

@Körömcsiga: Szerintem nem kéne tudományos oldalról közelíteni. A téli ablakmosót azért veszi az ember, hogy télen mossa vele az ablakot. Ha nem lehet vele télen mosni az ablakot, akkor az nem téli ablakmosó.

chrono 2010.01.28. 21:54:02

@sncf: megnyugtatlak van majdnem 100% tisztaságú alkohol. Régi cégemnél 99.98% tisztáságú alkohollal dolgoztunk, ha ennél gyengébb volt ment vissza a gyártóhoz.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.28. 10:32:07

Nem márkareklám, mert van más jó is, de ez eddig bevált:

www.aabroncs.hu/tartalom/sonax

Most nemrég én olyan szélvédőmosót vettem,kényszerpályán, hogy annyira pálinka szaga volt, nem mertem tovább használni:-) A nejem nem bírta elviselni..Színtiszta pálesz volt benne, alkohol helyett...:-))
süti beállítások módosítása