Mit érdemel Jan Slota?

Címkék: közélet

2010.04.18. 07:40

Pontosan tudom, hogy Jan Slota olyan, mint egy hisztis kisgyerek, aki csak azért rumlizik, mert fel akarja hívni magára a figyelmet. A nevelési tanácsadók bölcs javaslata szerint ilyenkor hagyni kell a kölköt, hadd sírjon, mert ha magasról szarunk rá, legközelebb nem lesz műsor. Egy darabig én is sikeresen erőltettem magamra egy Buddha szobor nyugalmát, de a vérszlovák kisgyerek most már olyan hangosan sivít, amit egyszerűen nem bír elviselni az idegrendszerem.

Nem tudom pontosan, hogy milyen összetételű vér csörgedezik az ereimben. Simán el tudom képzelni, hogy van benne egy leheletnyi sváb, egy szösszenetnyi török, egy pinanyalatnyi osztrák és az egész meg van bolondítva egy icipici tatárral. Miért zárjam ki, hogy évszázadokkal ezelőtt egy magyar nemes egy borgőzös éjszakán félrekúrt egy tüzes kis cigány menyecskével, és ez az úri huncutság is becsatornázódott a génállományomba? Ugyanígy előfordulhat az is, hogy őseim között voltak mongoloid egyedek, akik undorító, szőrös lovakon érkeztek a Kárpát-medencébe. Képtelenség, hogy 1000 évre visszamenőleg lenyomozzam a vérvonalam, mert egy olyan országban élek, ahol azért szép kis kavarodások voltak az évszázadok során. Ennek ellenére jelenleg magyarnak tartom magam, és nem kell minden hét első munkanapján elénekelnem a Himnuszt, hogy emlékezzek erre. Bár én legalább tudnám a szövegét...

Nem tudom pontosan, hogy milyen viszonyok uralkodtak a Kárpát-medencében (több, mint) ezer évvel ezelőtt. Arra még emlékszem történelem tanulmányaimból, hogy legalább három elmélet él a honfoglalással kapcsolatban, tehát biztosat senki nem tud mondani. Nyilvánvaló, hogy igen könnyen lehetne vitatkozni a Slota által megálmodott alternatív történelemmel, de mi értelme volna? A magyar-szlovák kapcsolat szempontjából zsákutca azon szkanderezni, hogy melyik nemzet hány éves. "1000? Tartom és emelek 1500-ra!" "Nincs is annyi zsetonod!" Ezt így a végtelenségig lehet játszani, de soha nem fogjuk látni a lapokat. Értem én, hogy pont ez a lényeg, mert ha egyszer lefújnák a magyar-szlovák meccset, Slota alól eltűnne a gyepszőnyeg, más játékhoz pedig tökhülye...

Pontosan tudom, hogy Jan Slota sem különb, mint bármelyik szélsőséges politikus! Azért okádja ki magából a sok hülyeséget, mert nincs építő jellegű mondanivalója. Az ajkain csüngő rajongótábor  pedig éhes a baromságára, és bármit bezabál, ami egy kis magyarellenességgel van fűszerezve. Egyszer talán megfekszi a gyomrukat, és átállnak az egészséges táplálkozásra. Ne izguljanak, én nem fogok átkelni a Dunán, de egy virtuális Büntit muszáj kirónom Slotára, mert elviselhetetlen a fülsértő rívása! Elnyomja azoknak a hangját, akik európai módon rendeznék a két ország viszonyát...

TE HOGYAN NEVELNÉD MEG JAN SLOTÁT?

Pontosan tudom, hogy a legnagyobb büntetés ez lenne számára: következő életében szülessen Tibetbe, esetleg kurdnak Törökországban, afroamerikainak az USA-ban vagy felvidéki magyarnak!

Számunkra a mongoloid egyedek véleménye is fontos!

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr91929534

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Slota, te kis polihisztor 2010.04.18. 16:10:00

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota megint alkotott. Ezúttal történelemtudását csillogtatta meg, bár azért, hogy márciusban még nemzete himnuszát sem ismerte, Király Linda-különdíjat érdemelt volna. Itt is van néhány aranyköpés a pártelnöktől, re...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeme közé, laposan! 2010.04.18. 09:30:54

Jól szájba basznám lapáttal - csak hogy egy kicsit csöndben legyen már...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.18. 09:34:56

Hágja meg egy kívánatos csupasz csődör.

stratez 2010.04.18. 09:37:40

Slota baromkodását arra használod, hogy elsüssed a szokásos balliberális paneleket, hogy a mi magyarkodóink sem különbek a Slota-féléknél. Csakhogy nem is tartanak túszként fogva félmillió szlovákot, főleg nem kormányoznak, nem is fognak, és nem hoznák szlovákellenes (nyelv)törvényeket. "Csak" ennyi a különbség.

El Polako 2010.04.18. 09:40:53

www.melano.hu/news.php?extend.150.21
Nemrég még Magyarország ellen akart szervezkedni.De amúgy teljesen igaz a poszt le kell szarni mit mond, mert még hazájába se foglalkoznak vele miket hord össze.Egy hülye alkesz,kis Csurka beütéssel.Földet rá.Ennyi.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.04.18. 09:48:20

Úriember nem foglalkozik janslotával.

Amúgy meg szarjon farfekvéses süncsaládot.

CJKrisz 2010.04.18. 09:49:53

Ilyenkor azért megkérném Slota kartársat, hogy ha ők már annyira régen itt vannak, ugyan mondjon már egy szlovák építésű várat, neadjisten egy szlovák királyt, esetleg szultánt, sahot, vagy amit éppen gondol. :) Szabadon választhat.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.04.18. 09:52:18

Bünti javaslat: Vegyen részt egy tévévitán Vona Gáborral.

Kivlov 2010.04.18. 09:53:21

Az a baj, h a suliban azt a gyereket szívatják, akit lehet, aki nem áll ki magért, aki tutyimutyi. Aki olyan halvérű, mint M.o. az elmúlt 8 évben.
Slotát meg s*ggbe kéne pakoltatni valami méretes afro sráccal.

Adjon az Isten...

fkorbi 2010.04.18. 09:55:23

@Csokis: vagy Morvai Krisztinával. A tolmács meg legyen Lendvai Ildikó.

petimegmondja 2010.04.18. 09:55:52

Hmmm... Esetleg Slota is belenézhetne a tükörbe... Ő se éppen az a típikus szőke szláv...

@stratez:

Nem mintha nálunk bármely nemzetiségi intézhetné hivatalos ügyeit az anyanyelvén... A többségi nemzet szemszögéből sosem tűnik fel az elnyomás. Ha majd kulturális autonómiát adtunk a félmillió itt élő romának, lehet majd pofázni...

Bozdurgán 2010.04.18. 09:55:57

Monduk szidjuk itt a parasztot, mikor az index címlapján 3 napja bedemárton kegyeletetsért egy undorító cikkben.3 napja. Nemzeti gyász, temetés ellenére.

Nekünk sem kell a szomszédba menni ultratahóságért.

zyran 2010.04.18. 09:57:35

Én csak azt szeretném mondani, hogy 1000 évvel ezelőtt, amikor a Kárpát-medencébe jöttünk, éjszaka a románok ellopták a lovainkat...

Kivlov 2010.04.18. 09:59:04

@zyran:

- "...de hát mi még akkor ott se voltunk...
- na, ezt vegyék jegyzőkönyvbe!!!"

:))))))))))

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 10:06:14

Érdekes volna tudni, hogy a magyar hordák annak idején kit üldöztek el innen, mert ugyebár ez nem volt lakatlan terület. Lehet, hogy szlovák ősök voltak... :-)
Na mármost, aki határátrendezést akar Trianon után, azt is kockáztatja, hogy visszamehetünk Ázsiába, ha az oroszok megengedik...
:-)

parrre 2010.04.18. 10:11:11

Van még egyáltalán akit érdekel ennek a bizonyítottan alkoholista elmebeteg idiótának a váleménye? :))

AutosVilli 2010.04.18. 10:13:59

A bohócok eredete:

Vannak udvari bolondok,a komédiák bolond szereplői,cirkuszi bohócok,szinházi bohócok.
A 21. században olyan komédiások tűntek fel, mint Jan Slota akik darabjaikban megőrizték gesztusaikat és lelkiállapotukat, ezzel egy sajátos bohócattitűdöt teremtve.
A cirkuszi bohóc Angliában a lovardákban (derbiken) született, ahol a vezetők úgy gondolták, hogy a szünetekben szórakoztatni kellene a közönséget. Így a parasztok, akiknek nem volt lehetőségük lóra ülni, előadhattak könnyed, szórakoztató számokat.

indapass90210 2010.04.18. 10:16:40

@Bozdurgán: Azzal a cikkel lehet egyetérteni meg egyet nem érteni. De a kegyeletsértést nem látom benne.

G. Wolf 2010.04.18. 10:21:30

Össze kéne hozni a volt MAGYAR barátnőjével - lehet akkor lenyugodna :)

Bozdurgán 2010.04.18. 10:26:08

@Dövan:

a cikk időzítése és címlapon tartása önmagában az.
Ha holnap jelenik meg csak köpök egyet, de így gyomorforgtó.

tonchyka 2010.04.18. 10:27:15

Igen Ő elmebeteg!Vagy még sem?Mert szlovák barátaim szerint Szlovákia leggazdagabb embere Slota.És ha a cikk írójának igaza van és tökhülye a kisfiú,akkor vagyonát nem a kreatív üzletemberi mivoltával érte el,hanem...
Emlékszünk rá,hogy nemrégen e fél szlovák kormány canossát járt Brüsszelben,mert az Unió kirendelte raportra őket.Az ügy ami igen kellemetlen lett Szlovákia számára,hogy egy szabálytalanul kiírt és finanszírozott közbeszerzést,ahol a "nyertesnek" a teljesítés elkezdése előtt 300 millió eurót átutaltak a Slota minisztere követte el.Talán még Magyarországon sem élte volna túl Slota ezt az ügyet.Talán... Igaz a minisztere az ügy kirobbanása után lemondani kényszerült!

petimegmondja 2010.04.18. 10:30:04

@CJKrisz:

Hát abban azért nincs vita, hogy a szlovákok a nyugati-szlávok, alias vendek leszármazottai. Samo egykori vend birodalma (fejedelemsége) legnagyobb kiterjedésében magában foglalta a mai Csehországot, Lengyelország déli részét, Szlovákiát, Pannoniát, Ausztria keleti és középső tartományait, valamit Szlovéniát.

A szlovákok legnagyobb problémája nem az, hogy a mi történelmünkben megtalálják a helyüket, hanem, hogy identitást találjanak a szláv masszában, hogy elhatároltan meghatározzák magukat a csehek és a lengyelek között...
Szóval a szlávok bőven itt voltak az elmúlt 1500 évben. Cseh és lenygel uralkodók a magyar trónon is ültek. Hogy a szlovákok pontosan hol voltak, milyen szerepet töltöttek be és mennyiben lehet őket önálló nemzetiségnek tekinteni, ez már fogasabb kérdés...

sendi 2010.04.18. 10:30:47

@petimegmondja:
kulturális autonómia az itt élő romáknak?
.. ez csak poén volt ugye? A Kádár korszak óta a cigányok jelentős része (90%) egyetlen cigány nyelvet sem ismer, kultúrájukról, múltjukról fogalmuk sincs már...
A romáknak már értelmetlen lenne kulturális autonómiát adni (és káros is .. csak fokozná a problémákat), megoldást csak a teljes asszimilációjuk jelenthetne.

gyárvárosi 2010.04.18. 10:34:28

Jan Slota sajnos a szlovák kormány egyik pártjának a vezetője! Ha így és ilyen összefüggésben nézzük a dolgait, nos nem sok jót várhatunk a szlovák magyar viszony javításától, vagy a felvidéki (bocsánat már szlovákiai)magyarok nemzetiségi kisebbségi jogainak megadásától.
Tudom, rosszindulatú, és ostoba emberek vannak mindenütt, de nem mindenütt kormánytagok!
Azért ha megnézzük a történelem hosszú távon mindig igazságot szolgáltat. A szlovák nép ezer évig képes volt eltűrni a "gonosz" magyar elnyomást, de a testvéri cseh néppel, még száz évet sem bírtak ki a közös hazában.

AutosVilli 2010.04.18. 10:39:25

@petimegmondja: Mennyi cigány él magyarországon? 500e??

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.18. 10:42:04

A probléma nem Slota. Ő egy részeges balf*sz, aki direkt beszél baromságokat.
Az igazi probléma itt Fico. Fico ugyanis valószínű, ugyanazokat gondolja mint Slota, csak könnyű neki, hadd mondja ki Slota ezeket.
Bár most mégis kényelmesebb lenne neki, hogy ha nem kéne összeállnia vele.

idiesel 2010.04.18. 10:42:45

@petimegmondja: Nana, kevered a szezont és a fazont öregem. Kultúrális autonómiát.. Normális vagy öregem vagy csak Petinek hívják a cigány vajdát...? :D Miről beszélsz? A magyar államon élősködő, hontalan bandáról... Asszimilációra teljesen képtelen népség, és még adj neki k. autonómiát? Ja és nem kéne keverni az elcsatolt területeken élő magyarokat a romákkal. MilyEn sügérek élnek ezen a bolygón, hihetetlen....

pinky, the brain 2010.04.18. 10:43:58

@petimegmondja: magyarázd el nekem mit értesz a kulturális autonómia alatt... s utána vesd össze a a cigányok jogaival ... oszt gondolkozz el azon a mondaton, hogy a segged veri a szádat...

Törcsi:Got_som'_weed? 2010.04.18. 10:45:43

Jankó megélhetését jelentse az oldalanként fizetett szerzői jogdíj az alábbi szakirodalmi munkák után:
- szlovák őstörténet: a Baltikumtól a Kárpátokig; nagymorva-szlovák államalapítás
- szlovák uralkodók és szentek Európa történelmében
- középkori-koraújkori-újkori szlovák művészet és tudomány: építészet, irodalom, zene, természet- és társadalomtudományok
- a szlovák nemesség genealógiája
- reformkori szlovák társadalmi-gazdasági törekvések
- a szlovákság politikai tömegmozgalma és a szlovák politikai elit közreműködése az önálló szlovák állam létrehozásáért a 1800-1935 közt
- az alföldi szlovákság gazdasági-politikai tömegmozgalma a csehszlovák-magyar lakosságcseréért

BuckHoward 2010.04.18. 10:45:56

A sok magyar gyalázó Slota fan club hatására a napokban alakult egy Stop SLOTA! oldal a facebookon, várok mindenkit aki "békésen" demonstrálna Slota kirohanásai ellen...ha már a vezetőink nem lépnek.

idiesel 2010.04.18. 10:46:11

@petimegmondja: Ugye tudod, hogy akkora baromságot mondtál, hogy legalább minden második kommentelő szájbavágna..? :)

Bozdurgán 2010.04.18. 10:47:13

@idiesel:

Szerintem sokan megbékélnének egy olyan megoldáásal, hogy feladjuk BAZ megyét, oda telepítjük az összes romát,körbekerítjük izraeli mintára és kapnak autonimát:)meg saját országot:)

Bohun 2010.04.18. 10:47:28

@petimegmondja:
EZt a Samo-ügyet honnan szerezte a kedves kommentelő? Samónak még a nemzetisége sem biztos, nemhogy "birodalmának" kiterjedése! A "bőven 1500 év" is erősen vitatható, ugyanis - bár csak szőrszálhasogatás - a 6. század előtt nem nagyon szokás szlávokat lokalizálni erre a területre. A cseh és a lengyel dinasztiák a magyar trónon meg nem nagyon kapcsolódnak a szlovák nemzethez. Ilyen erővel az amerikai nemzetet is vissza lehetne vezetni az indiánokig és az eszkimókig, és kijelenteni, hogy ők több ezer évesek... (bár valakik biztosan megteszik)

idiesel 2010.04.18. 10:47:39

Volt anno egy hír, miszerint Bajnai és Fico magyar földön fognak találkozni. Erre jön egy kérdés: MIért, tudnának máshol találkozni? :)))

idiesel 2010.04.18. 10:49:30

@Bozdurgán: Az a baj, hogy két év, és meghatványozódna a számuk, túl sokan lennének összezárvaés indulna a nyúl effektus :)

Törcsi:Got_som'_weed? 2010.04.18. 10:51:14

@tothh: "kényelmesebb lenne neki, hogy ha nem kéne összeállnia vele"

mintha pont ezért mondana Robi Fickó úr is mondana néha értelmeseket, bár ő inkább Göncz Kinga haját fetisizálta (no erre most már kevés lehetősége lesz, kérdés fognak-e focizni Viktorral? érdekes lenne, mert Fico nagydarab Fickó :))

"ugyanazokat gondolja mint Slota" na ez nem biztos szerintem, a legtöbb ilyen kétbeszédű politikus ritkán gondolja komolyan, amit mond; amit mond, azt inkább a népnek mondja. (Na itt meg is van az első közös pont a két nép lehetséges együttműködésének kialakításában: szeressük a populizmust. Ilyen pártból nálunk most egész pontosan 3,5-4 jutott be az országgyűlésbe.)

AutosVilli 2010.04.18. 10:53:39

@Bozdurgán: Te teljesen hülyevagy! Inkább az alföld,nehogymár egy gyönyörü hegyvidéket kapjanak.

idiesel 2010.04.18. 10:54:03

Reméljük a következő kormány, a következő parlament nem lesz olyan, mint 8 évig, demokráciával védekező, de töketlen kormány... Az elmúlt 8 év külpolitikájával még a seggünket se tudjuk kitörölni...

De felmerül bennem egy másik kérdés: EU hol van? SZerintem Portugáliában is látszik, hogy ki szítja az ellentéteket, milyen politikát folytatnak... Unio. Ha egy ketrecben van x állat, de az egyik folyamatosan basztatja a mellette lévőt, kiveszem jól pofánvágom, hátha tanul belőle. (persze, abszurdum a feltételezés, de kiváncsi vagyok a véleményetekre)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.18. 10:54:07

@Bozdurgán: Nem lehetne inkább Havasalföldre vagy Moldvába telepíteni őket?

Magyarország már így is kicsi.
Még adni belőle egy jöttment népnek, számomra visszatetsző.

AutosVilli 2010.04.18. 10:54:32

@Bozdurgán: Külömben is sikvidéken ólcsóbb és könnyebb keritést építeni,és könyebb szemmel tartani.

világoszöld 2010.04.18. 10:54:41

Elképzeltem, hogy Árpádék nem "szőrős", hanem szörtelenített lovakon jönnek be a Kárpátmedencébe.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.04.18. 10:55:19

@idiesel: A tyúkudvarban azt a kakast vágják le, amelyiket veri a többi...

idiesel 2010.04.18. 10:56:40

@AutosVilli: Ezt nem lehet máshogy megoldani, mint területfeladással? Konténerek? Majd bélyeg rá irány és Bucarest? Nem, nem erdély, Bucarest!:)

m.logic 2010.04.18. 10:57:47

Arra gondoltam, valami gyógyszert be kéne adni Slotának, amitől még jobban megőrülne és hallucinálna és teljesen lejáratná a szlovák kormányt. És végül elmebajában kapna egy szélütést.

idiesel 2010.04.18. 10:59:16

@kolbászoszsömle: Barátom, akkor mi nagyon szarul állunk, mert nem tudok csuklóból még egy ilyen kakast, amit/akit annyiszor nem szopattak meg, baszták seggbe, mint a miénket/minket..

AutosVilli 2010.04.18. 11:01:12

@idiesel: Akkor inkább afgán /pakisztán határra, onnan nehezebb haza szökni. :)

idiesel 2010.04.18. 11:04:31

@AutosVilli: Deal.Majd a snipereseket a tornyokba és ha mégis megkísérli valamelyik, headshot:)

Bozdurgán 2010.04.18. 11:05:33

régen mondgatom, hogy megtérülést kellene számolni egy ingyen osztogatott repülőjegyre ami báhová szólhat.
Az ellentételezés az állampolgárságról való lemondás lenne.
Mondjuk mennyibe van egy átlag romacsalád/év és mennyibe kerül egy átlagrepülőjegy.

10éves távlatban bőven nyereséges lenne.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.04.18. 11:08:00

Őszintén szólva, úgy zsigerileg nagyon szívesen pofánverném (pár órás sorban állást követően) egy szívlapáttal, de az ilyen elmebetegek ellen egy valódi orvosság van: semmibe venni és kiröhögni őket.
azbeszt.blog.hu/2008/09/26/vigyazat_elmebeteg_a_legterben

Pollack 2010.04.18. 11:11:03

Az lehet, hogy mi koszos és szőrös lovakon jöttünk be (amúgy látott már valaki szőrtelen lovat?), de ez az ostoba meg a hegyi troll fogalmát ki is meríti.

krferi 2010.04.18. 11:15:08

Na látjátok, ti is milyen jót elcigányoztok itt. Ugyanaz a fajta vagytok, mint Slota, csak pepitában.

csirkeGL 2010.04.18. 11:17:15

Igen, ez a legszebb benne: szőrös ló. Legközelebb mi lesz a vád, hogy pikkelyes halat ettünk?:D

Én őszintén szólva várom mindig az újabb elmebeteg megnyilatkozását, szerintem nagyon mókás:)

Azon meg tényleg nincs vita, hogy melyikőnk a régebbi nemzet, Magyarország 1010 éve létezik, Szlovákiánál meg a kisöcsém is idősebb. Ennyi. Szar lehet nekik, hogy gimnáziumban 4 évig tanulják a magyar történelmet, aztán az érettségi előtti utolsó órán szóba kerül Szlovákia:)

AutosVilli 2010.04.18. 11:21:37

@krferi: Tudod a szlovákokkal elég jól ellehet lenni,de ugyan ezt cigánnyal már nem mondanám.
Kívánom,hogy soha nelegyen negatív tapasztalatod a cigányokkal,de sajna az ábra azt mutatja,hogy 100-ból 99.odaszarik ahol eszik.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.04.18. 11:25:46

@petimegmondja: Mire föl követelnének autonómiát a romák te seggtitán?!
@Csokis: Ott a pont. Slota - Vona vita. Főműsoridőben nézettségi rekordot tolna az biztos.
@Bozdurgán: Persze, adjuk át az Aggteleki csepkőbarlangot és BAZ megye gyönyörű erdeit a dakota hordáknak?!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.04.18. 11:27:46

Ahogy már korábban elhangzott előttem is: csak azt a gyereket lehet piszkálni az iskolában, aki hagyja!

Amíg Magyarország az úriemberkedésre hivatkozva nem tesz semmit, addig persze hogy a Jan Slotához hasonló agyhalott mocsári trollok jutnak hatalomhoz a Felvidéken.

Szlovákia nem más mint egy Hitler által kreált bábállam, egy ütközőpont.

Mellesleg idősebb vagyok mint Slotakia! :D

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.04.18. 11:28:37

Külföldön az a szerencse ért pár éve, hogy egyik legjobb haverom északi, konzervatív, de a magyarokat szerető szlovák volt Brezinabányáról - és jutott a csapatomba egy Slota-szavazó kislány is. Utóbbi is képzett volt, tökéletesen beszélt németül - de olyan szövegei voltak, hogy kiröhögtem.

-Mert Dél-Szlovákiában nem tudnak szlovákul a magyarok.
-Voltál már Délen?
-Voltam.
-És beszéltél bármelyikkel?
-Hát, azt pont nem, csak átutaztunk Horvátország felé...

Ráadásul a kislányt barna szemekkel és hajszínnel verte meg a Jóisten, úgyhogy azzal kedveskedtem meg, hogy akár magyar is lehetne ilyen színösszetétellel :))

A Slotában annyi igaz, hogy egy igényt elégít ki, és sokáig azt hittem, hogy csak a szerepét játssza. Pedig valószínűleg nagyrészben komolyan is gondolja - elnézve az SNS húzásait.

A legnagyobb csúsztatás meg az, amikor elintézik annyival, hogy a mi szélsőségeseink (Vona, Csurka, Morvai, sőt, Orbán) ugyanezek. Azért megnézném, hogy magyar részről mikor hangzottak el ilyen tankos-mongolos szövegek.

Az ilyen "Ki volt itt régebben"-vitákat pedig nem erőltetném, mert esetleg az olaszok (rómaiak), írek (kelták) is benyújtják az igényüket Pannóniára, és akkor majd néznek.

Psyman 2010.04.18. 11:32:18

Szerintem azzal büntessük, hogy élje meg a revíziót :P

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.04.18. 11:35:10

Amúgy ha büntetni akarnám Jan Slotát akkor bebizonyítanám, hogy magyar származású. :P

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.04.18. 11:37:38

@Psyman: Pártolom az ötletet. De akkor nagyon gyorsan legyen revízió, mert ezt az embert hamarosan fel fogja valaki húzni a lámpavasra. :D

Pávor Jál 2010.04.18. 11:41:11

Kiderülhetne, hogy a szülei magyarok.

kukatr 2010.04.18. 11:48:43

írja le ezerszer a Szlovákiában élő összes nemzetiség himnuszát. amelyikben helyesírási hiba van, az nem számít bele.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.18. 12:01:26

Izlandi hamuban sült pogácsát neki. Aztán mehet az űrbe, tegye tót gyarmattá a Neptunuszt.

Vadászkés 2010.04.18. 12:01:53

Főbe kéne lőni azt az állatot rövid úton. De előtte lejátszanám vagy százszor neki ezt a kis dialógust:
- Halló, itt a ... könyvesbolt, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, engem a Szlovákia történelme c. könyv érdekelne.
- Nincs nálunk ilyen könyv, de ha ad egy mobilszámot, elküldöm önnek sms-ben.

Greenman-in-greensuit 2010.04.18. 12:05:01

a nyelvtörvény az nem hülyeség és nem magyarellenes. Hanem azért hozták, mert a szlovák fiatalok hihetetlen ocsmányul beszélik a szép szlovák nyelvet. Összekeverik a csehhel és tényleg fujj nyelvet csinálnak belőle.

krferi 2010.04.18. 12:05:38

@AutosVilli: A Slota-rajongók is pontosan ugyanígy gondolkodnak a magyarokról.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.18. 12:08:49

@Jabszem Bankó: Az egyik nagyszülő úgytudom magyar. Bakker, hogy nem vetélt el időben anyja...

Martian (törölt) 2010.04.18. 12:11:35

Tudnivaló, hogy mi a Sumérok leszármazottai vagyunk... a szláv népek elnevezése pedig a latin slavus (szolga) szóból fakad.
Úgyhogy ha Slota rendesen megtanulna magyarul, talán alkalmaznám komornyiknak.
:))

Dr. Tom 2010.04.18. 12:16:53

@Martian: Nem a Siriusról jöttünk?

Zigi 2010.04.18. 12:17:20

Ki a faszom az a janslota?

Skeptic 2010.04.18. 12:18:51

Az azért elég érdekes, hogy a "műveltnek és annyira überkultúráltnak" mondott nyugat ennyire szemet huny egy szélsőséges (és mellesleg kormánypárti) slota idióta kirohanásain, pl. a szlovákiai nyelvtörvényre is magasról szarnak, ami pont slota találmánya. Vagy említhetném a köztársaságunk "nagy" madarának a határról való visszafordítását is, (miközben máshol ebből óriási diplomáciai botrány támadna), míg pont mostanában a nyugati sajtó hisztériázik azon, hogy néhány Jobbikos bekerült a parlamentbe.
Kérdés csak az, hogy mit tudnak ezek a tótok, hogy megússzák minden különösebb következmény nélkül ezeket a szélsőséges kirohanásokat, multiellenes pattogásukat, annak ellenére, hogy sem gazdaságilag, sem területi, vagy lakossági szempontból sem katonailag és semmilyen más értelemben nem tekinthetők nagyhatalomnak.

csirkeGL 2010.04.18. 12:20:39

@Greenman-in-greensuit:

Most vagy nem tudsz semmit az egészről, vagy direkt beszélsz hülyeséget, de éktelen nagy baromságot mondtál.

Már hogyne beszélnének csehül mikor a szlovák egy cseh dialektus?!?!

Egy újabb próbálkozás, hogy identitást teremtsenek maguknak, a magyarok kárára... Amit elfelejtenek az az, hogy magyarok nélkül sem lennének ők nemzet.

Szlovákok egyszerűen a csehül beszélő magyarok. Ennyi.

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 12:20:47

@Jabszem Bankó: "Kiderülhetne, hogy a szülei magyarok. "

Az nem jó. Már így is rengeteg hülyéről el lehet mondani ugyanezt...

csirkeGL 2010.04.18. 12:22:43

@Skeptic: Nem tudnak semmi különöset, egyszerűen a fél világ szerintem azt se tudja róluk, hogy léteznek.

"Szlovákia? Az meg hol a f@szban van?" Ennyi. Sztem jobb dolga is van a Nyugatnak mint egy kisebbségi komplexusos bolhanemzet hülyeségeire figyelni...

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 12:23:00

@csirkeGL: "Szlovákok egyszerűen a csehül beszélő magyarok. Ennyi."

Azt tudtad-e, hogy az erdélyiek magyarul beszélő románok? Csauseszku elvtárs mondta anno. Lehet, hogy ő is hülye volt?

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2010.04.18. 12:25:00

mista slota
www.youtube.com/watch?v=xHtUBt6HB2Q

talán slotához is cesar milan the dog whisperer kéne, cartmant is megnevelte :)

csirkeGL 2010.04.18. 12:25:28

@egyittlakó: "Csaucseszku" elvtárs hülye is volt. Az viszont orvostudományi tény, hogy a szlovákok legközelebb a magyarokhoz állnak genetikailag... még csak nem is a csehekhez.

Szóval vagy mi vagyunk magyarul beszélő szlovákok, vagy ők csehül beszélő magyarok. Tekintve, hogy mi 3x annyian vagyunk, nem hiszem hogy az előbbiről lenne szó...

AutosVilli 2010.04.18. 12:26:18

@krferi: Azért a cigányokat jobban utálják ott is mint minket.

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 12:28:38

@Bozdurgán: "feladjuk BAZ megyét, oda telepítjük az összes romát,körbekerítjük izraeli mintára és kapnak autonimát:)"

Ezt úgy hívták az USA-ban, hogy rezervátum. Állami segítség nélkül két hónapon belül éhen halnának. Ha nem, akkor turista paradicsom lenne az ősközösségi életforma megtekintéséhez élőben...

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 12:30:47

@test subject #28: ja, szlota legalább annyira hülye, mint erik kártmen

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 12:35:05

@csirkeGL: "Az viszont orvostudományi tény, hogy a szlovákok legközelebb a magyarokhoz állnak genetikailag..."

Orvostudományi tény? Honnan a tökömből szeded ezt a marhaságot? A szláv asszonyokon nem ment át annyi hadsereg, mint a magyarokon...
:-)

csirkeGL 2010.04.18. 12:38:21

@egyittlakó: Ha ezekről az antropológiai kutatásokról még nem hallottál, akkor nem tudok segíteni rajtad:)

Szerintem meg pont ugyanannyi hadsereg ment át rajtuk, mint rajtunk, tekintve hogy 1000 évig egy országban éltünk. És akkor itt talán meg is találod a választ arra, hogy miért hozzánk hasonlít a genetikájuk a legjobban... 1000 év hosszú idő ám!

victor vacendak 2010.04.18. 12:43:01

Minden szomszéd szerint fiatal és primitív nemzet a magyar. Persze ettől még jól szétrúgták az összes állítólagosan a kárpát-medencét birtokló mai szájalók őseinek a seggét.
@csirkeGL: erre a genetikai maszalgra van esetleg valami hiteles bizonyíték is?

Martian (törölt) 2010.04.18. 12:50:01

@Tom: Eredetileg. De ott sem szolgák voltunk. :))

idiesel 2010.04.18. 13:01:09

@Skeptic: Erről beszéltem. Az EU hangoztatja, hogy UNIO nagy betűvel, akkor viselkedjen is úgy. Szlovákia túllőtt a célon és ha mondjuk ha Slotat és Ficot leültetnék egy asztalhoz, ahol kapnának egy kis fejmosást, akkor talán máshogy állnának a dologhoz..

Azt sem értem kurvára, mikor Sarkozyvel találkozott a miniszterelnök, előre szóltak, hogy Trianonról nem fogunk beszélni ok? KI a faszom akart beszélni trianonról? Nah most kéne sarkozy és a többi nagyokos szóljon: Öreg, örülj trianonnak, fogd be a szadat es eld a vilagod. Szánalmas ami manapság megy...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.18. 13:02:51

"mongoloid egyedek, akik undorító, szőrös lovakon érkeztek a Kárpát-medencébe."
Bazzeg, mondjon már egy lovat, ami nem szőrös!!!!! :D

Amúgy meg azt nem értem, hogy mit fájunk mi neki?
És hát igen, hogy mi lenne neki a bünti?
Ha a kutyát nem érdekelné amit mond, és nem figyelnének rá, abba belepusztulna :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.18. 13:03:57

@idiesel: Az Unió meg érdekes módon szelektíven kezeli az ilyeneket... azaz meg ha fejmosás lenne, mit ér vele... valódi hatalma nincs...

ver@s kan-tár 2010.04.18. 13:04:29

Annyian hoznak fel itt innen-amonnan összegereblyézett adalékokat, hogy csak kapkodom a fejem, de hogy meg ne sértsem bármelyikőjüket, hát, nem éppen akadémiai szintű a vita...

Slota felvetéseivel nem azok pszichoturbulens volta a legnagyobb baj, hanem hogy ezeknek a fröcsögéseknek semmi közük a mai Szlovákiában élő és ott továbbra is létezni kívánó magyarság problémáihoz. Azaz nem felhozott tézisei folytán elmebeteg az ürge, hanem mert neki ez a válasza a jelen problémáira. Magyarán: nem azért silány a faszi, mert szlovák, hanem azért silány, mert még szlovákként sincs benne tartalom semmi. Rosszabb, mint egy bohóc, mert az legalább megkacagtat. Ám ő egy erősködő ripacs csupán, és mint ilyen, minősíthetetlen a produkciója.

idiesel 2010.04.18. 13:06:40

@ColT: Legjobb védekezés a támadás. Csak tudnám miért... Nem gondoltam volna, de basszus, ROmánia előtt le a kalappal. Sólyom kimegy, beszél a székely autonómiáról és demokratikusan elküldik a picsába. Sajnos jogosan, de nem anyázva, demokratikusan. Baszki, a románok fejlődnek... Szlovákia a nagy bezzegország..

idiesel 2010.04.18. 13:09:17

@ColT: Valódi hatalma nincs, nem tud regulázni, de az EU kezében a sorkíhúzó elég vastagon foghat... Vagyis vastagabban, mintha mi fognánk azt... :)

sickpants 2010.04.18. 13:15:31

Én csak egy fürt banánt küldenék neki, addig is kussol ez a majom amíg a pofáját tömi...

Straight 2010.04.18. 13:19:14

A magyar kormány tiszteletét örömét és gratulációját fejezi ki a Szlovák állam felé abból az okból hogy a szlovák nemzet dicső történelme a mai nappal elérte a 181. karaktert és felháborodását fejezi ki azokkal az ellenséges érzelmű körökkel szemben akik ezt tagadni merészelik azzal az indokkal hogy a hivatalos szlovák történelemkönyv első szava az hogy sssssssssssssslovakia

Skeptic 2010.04.18. 13:19:25

@csirkeGL: Aha. De érdekes módon, ha meg Vona, vagy Morvai csak elköhinti magát egy sokkal bagatellebb kérdésben, (pl. amikor anno kijelentették azt, hogy "Magyarország a magyaroké" - melyben nem látni semmi olyat, ami más népek iránti gyűlöletre utalna) - egyből megtelik vele a világ majd' összes médiuma.

@idiesel: Tán akkor el kéne gondolkodnunk az EU-tagságunk kérdésének újrapozícionálásán.

Haary Plotter 2010.04.18. 13:42:42

Jan Slota szellemi maszturbációja közbeni sikítozását és hypochonder ugatását csak úgy lehet gyógyítani, hogy mindig megdícsérjük pozitív tetteiért: Na látod kicsi fiam, tudsz te csöndben is maradni, esetleg csak dünnyögni, mikor a pártgyűlés után így hóttrészegen az erkélyről a távolba húgyozol, brávó!

No és milyen nyelven menne az a cigány kultúrha: beásan, oláhcigányosan, romungrósan, ángluskoldusan, kínaiul? Mint a volt kágéesté gyűléseken, hol dajcsespráhe, hol páruszkíj, hol vegyesfelvágottan, mivel a marxkarcsi is egy mondaton belül(!) 3-4 nyelvet használt, pinogri und szavinyon, gávárim mint babylon, lett is eredménye, nagyon nagy... rakás sz@r.

Csak jelzem, Románia délnyugati Olténia nevezetű részén, a cigányok megkezdték a szervezkedést, nem csak autonómiát akarnak mint a csóró székelyek, hanem külön államot! Császárjuk is, királyuk is van már, így aztán az államforma még vitatott. Van ott olyan szerencsétlen, akinek 72(hetvenkét) szobás lakása van 3 emeleten. Alakul a nagy RomUngria, ajajj mi lesz itt még, ha egyesül vele a brüsszeli koldusmaffia, a pesti zacskós alkaloida és a pakisztáni alkaida pária?

A vendek visszakövetelik Uhorszkót, mi meg a hun eredetű kínai császárok okán bekebelezzük Ujguriát, Tibetet és Mandzsuriát... Nem kell már az OPNI, az egész Föld azzá lett!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.04.18. 13:46:06

Teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy a magyarok génkészlete mennyire egyezik a szlovákokéval, ugyanis nem az emberi DNS-ben kell keresni a különbséget vagy az azonosságot.

Egyszerűen arról van szó, hogy egy '93-ban függetlenedett "állam" próbálja az ősállamok között tudtára adni a világnak, hogy ő igenis erős és életrevaló. Annyira életrevalók, hogy ha a KIA kivonulna tőlük az egész állam bedőlne mint a kártyavár.

A kiskutyák is azért ugatnak, mert a méretbeli hiányosságokat hangerővel próbálják helyettesíteni.

Az a kérdés pedig, hogy melyik nemzet volt itt előbb, szintén lényegtelen. Az a fontos, hogy melyikőnk marad itt tovább. Azt hiszem ez is eldöntött kérdés.

Ha már vitába kellene szállnunk északi albérlőinkkel, inkább azt a húrt kell megpendíteni, hogy melyik nemzet bír nagyobb szépirodalmi repertoárral, népdalgyűjteménnyel. Összességében melyik nép tudhat a magáénak színesebb kultúrát. Ennyi.

Kleskúnó (törölt) 2010.04.18. 13:51:08

@Jabszem Bankó:
minden rendben van nálad ? egy ilyen megafasz nem lehet és ne is legyen magyar! biztos bregyó vagy

CSL 2010.04.18. 13:53:53

@Bozdurgán:
Hülye vagy? BAZ megye a legértékesebb magyénk.. Tokaji bor, gyönyörű táj, bükk, Zemplén, termékeny mezőség,hernádvölgy, Abaúj, Gönczi barack borsodi sör.. ja meg itt élek én is:) Adjunk inkább valami Somogyot vagy Vast vagy Tolnát az senkinek sem hiányozna:) Vagy Budapestet annak már úgy is mindegy:)

AutosVilli 2010.04.18. 13:56:13

@ver@s kan-tár: Persze,mivel itt az átlagember cserél eszmét,akadémiai vitához mennyél az akadémiára,a profokat halgatni,ott is kapsz ennyi baromságot csak,ott tele rakják a mondanivalójukat ,érthetetlen kifejezésekkel,és szakszavakkal. Azt tudtad hogy egy prof átlagos mondatát,feleannyi szóval és érthetőbben is ellehet mondani?

tommygun 2010.04.18. 14:06:03

Ez most nagyon harmatgyenge lett.

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2010.04.18. 14:07:40

Mit érdemel Slota?? Egy budapesti körsétát!! Persze testőrők nélkül... :)

Amúgy ilyen "kalibert" minden ország politikai elitjében lehet találni sajnos.

CSL 2010.04.18. 14:18:33

@Greenman-in-greensuit:
Ez aztán tényleg szép nyelv:
Strč prst skrz krk
:)

Csorfab 2010.04.18. 14:23:14

@kolbászoszsömle: inkább egy undorító szőrös ló :))

Vadászkés 2010.04.18. 14:50:10

@CSL: No meg Borsodban van a diósgyőri vár, meg a miskolctapolcai gyógyfürdő. Olyan terület felelne meg inkább elkülönítési célra, aminek nincs semmilyen értéke. Pl. a tiszai ártér.

maythebetter · http://www.szuperakcio.hu 2010.04.18. 14:56:33

Itt nem Slota az, akitől hányok, hanem a zsindex, aki ezt a szart címlapra teszi.

dorkoka 2010.04.18. 15:01:58

Maga a szlovák nép az egy pici elkorcsosult szláv törzs volt, de sehol sem nézték jó szemmel, Trianontól országot kapott és így nem jutott a zsidók, cigányok, kurdok, flamandok, lappok, baszkok, vallonok, svábok, tatárok, ruszinok.... sorsára. De még juthat, nekünk papírunk van arról hogy az a mi földünk. én katonaviselt vagyok már ha értitek.

tótfosó 2010.04.18. 15:18:45

nem értem miért nem takarítjuk már le a földről ezt a tót szemetet az agyatlan országlopó népével egyetemben.1500 éve itt élnek...áááááááááááááááááááááááááááááá
kiderül ,hogy a tótok a papucsállatkák

CSL 2010.04.18. 15:22:05

Egyébként ez az 1500 év is érdekes fejlemény pláne annak tudatában,hogy a szlovák nyelv csak a 19. század második felében alakult ki addig valójában a mai nyugat szlovákok csehül a középszlovákok lengyelül a keletiek meg ruszinul beszéltek és ebből gyúrtak össze egy nyelvet

BiG_ 2010.04.18. 15:24:08

Bünti? Szimpla tarkólövést neki!
A Taigetosz kiment a divatból.

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 15:38:20

@dorkoka: "nekünk papírunk van arról hogy az a mi földünk. én katonaviselt vagyok már ha értitek."

Amikor téged besoroztak, mennyi volt a minimum IQ követelmény?
Hadd lássuk azt a papírt, mi szerint tied ez a föld. Be tudnád linkelni?
Ja, és szomorú hírem van számodra: a zsidóknak van országuk, visszakapták az ősi földjük egy részét 1948-ban.

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 15:40:29

Mit érdemel Jan Slota? Semmit.
Mit érdemel a média, mert foglalkozik vele? Azt, hogy mindig szarjanak sünt, amikor leírják a nevét.

SÜN 2010.04.18. 15:52:04

nem a slota sz?pta fel a lovakat amiken jottunk amugy?!

egyittlakó (törölt) 2010.04.18. 15:53:53

@SÜN: jé, nálatok felfelé szopnak, nem lefelé?

Sötét Világok Gyíkja (törölt) 2010.04.18. 15:58:05

Szörnyű dolog a mohóság, de ők akarták ezeket a határokat. Élvezzék, és rettegjenek.

tundrazuzmo (törölt) 2010.04.18. 16:23:37

Slota egy TAPLÓ - ami a jelenlegi kutatások szerint több száz millió éves múltra tekint vissza.
Nálunk viszont akadnak KŐ-bunkó egyedek is, nem is beszélve a Jobbikról, amely sötét, mint a FÖLD - úgyhogy sokmilliárd éves múlttal mégis mi vezetünk. :)

indapass90210 2010.04.18. 16:27:45

@tonchyka: Szerintem a jobbik körül is jelentek meg hasonló kaliberű "üzletemberek". Valljuk be, hogy a jobbik vezetőségének tagjai nem véletlenül nem lettek agysebészek, ez jelenti az egyik lehetőséget azoknak, akik a zavarosban akarnak halászni, és a híveknek (hívőknek) tök mindegy, hogy mit csinál az illető, ha közben cigányozik meg zsidózik egy jóízűt.

peti papagáj 2010.04.18. 16:51:41

@AutosVilli: egy szlovák iskolások közti felmérés szerint ez tévedés, a cigányokat jobban szeretik
kb. 1 éve volt róla cikk, most nem ásnám elő inkább

c.2 2010.04.18. 17:11:23

@egyittlakó: őseink jól élnek, egy hatalmas olajmező közelében, lehet érdemes lenne meggondolni, mondjuk télen kicsit hűvös van és cirill betűkkel írnak, de hát valamit valamiért ^^

mancaa 2010.04.18. 17:18:47

Ehh, Szlovákiában a magyar kérdés, Magyarországon a cigánykérdés szítja a nemzeti öntudatot. És a történelem folyamán számtalanszor kiderült, hogy így lehet elkenni a valódi problémákat, hogy valakire mutogatunk. Csak a mutogatástól a probléma még nem oldódik meg, viszont a mutogatók jól járnak. Respectben és anyagiakban.

c.2 2010.04.18. 17:23:15

@Bozdurgán: és termeljenek saját maguknak

sztem hamar kihalnának vagy megszánnák őket az amerikaiak és dobálnák a segélycsomagokat.. :(

az valóban igaz, hogy Magyarország diplomáciai tekintélye lassan olyan szintre süllyed, mint Észak-Afrikáé..

gazdaságilag se sokkal jobb.

Illés Béla 2010.04.18. 17:31:54

Én például sváb vagyok,ugyanakkor hazáját szerető magyar.
slota pedig azt érdemelné,hogy ez legyen hazánk hivatalos álláspontja sohaországgal kapcsolatban. :

gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/04/17/a_szlovakok

:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.18. 17:34:53

A VILÁGON EGY NEMZET VAN AMELYIK NEM UTÁL MINKET ÉS AZ A LENGYEL!!!!DE MI NEM BECSÜLJÜK MEG EZT!!!nézzettek körül európában mindenki utál lenéz sdtb minket csak a lengyel aki nem.

c.2 2010.04.18. 17:40:22

@csirkeGL: te is hülyeséget írtál, a 15-16. században történt egy nagyobb !lengyel bevándorlás a Felvidékre, később ezek beolvadtak a többi cseh és régebben itt élő szláv (lengyel-rutén-elszlávosodott magyarok) közzé. A tehetősebbek, ahogy a többi népből kiemelkedőek is, a magyar nemesség részévé váltak, mivel ez presztizs kérdés volt, ez volt a feltétele az előbbre jutásuknak.

Orbán Diktor (törölt) 2010.04.18. 17:56:04

@Gyurma73: "európában mindenki utál lenéz sdtb minket csak a lengyel aki nem."

A horvátok sem utálnak bennünket. A honi bennszülöttek meg egyenesen imádnak bennünket...
:-)

korlat 2010.04.18. 17:56:18

@Skeptic: hát pont ezaz, hogy semmi jelentőségük nincs, tehát pont leszarják, hogy kivel mit csinálnak. tőlünk meg tartanak, bár tudnám miért:D

Orbán Diktor (törölt) 2010.04.18. 17:58:47

"nézzettek körül európában mindenki utál lenéz minket"

lehet, hogy nem véletlenül? talán látnak rajtunk olyasmit, amit mi nem?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.18. 18:08:15

@Orbán Diktor: a horvátok feledékenyek:-))De a többi szomszéd az nem annyira birja a népünket.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.18. 18:09:54

@Orbán Diktor: mi ugyanúgy utáljuk a legtöbb szomszédunkat:-)
1000 évig a lengyelek is a szomszédaink voltak.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2010.04.18. 18:56:09

Nem olvastam el minden hozzászólást, de szerintem a futballszurkolók által átköltött "Rivers of Babylon" című Boney M.-nóta elég nagy büntetés a számára.

Idézem:

"Ki a f...om az a Ján Slota,
Ki a f...om az a Ján Slota,
Óóóó, egy f........ó!"

Válogatott meccseken gyakran hallani mostanában, ráadásul a TV-közvetítésen is szépen átjön.

bitch_tulaj 2010.04.18. 18:56:16

BASZÓDJ MEG JAN SLOTA FACEBOOK CSOPORT , CSATLAKOZZATOK ÉS HIRDESSÉTEK!!!

http://www.facebook.com/#!/group.php?gid=106662826041708&ref=nf

Bergeroth 2010.04.18. 18:58:15

Slotának egy alapos dugásra, egy üveg whiskyre meg egy jointra lenne szüksége.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.18. 19:11:27

@Sixx! Anyád is nyugger?: nem én,általában .A román szlovák,szerb,ukrán vendégmunkásokra utalva.

tonchyka 2010.04.18. 19:22:52

Talán ezeket a problémákat meg lehetne oldani az EU közös és egységes külpolitikájával.Ami egyébként soha nem lesz, mert a gazdaságilag fejlett tagállamok nem érdekeltek abban.A nacionalizmus pedig nem szlovák illetve Slota találmány,európai kultúrállamokban is nagyszerűen működik,csak legfeljebb a politikusaik nem ennyire taplók mint a szlovák szóba forgó úriember.

Nicholson 2010.04.18. 19:33:45

Csak az utolsó a betűt kéne lefelejteni a nevéből.
1. Töketlenkedik.
2. Legalább nemzetközileg is értik, miért.

Labancz 2010.04.18. 19:35:45

Ha jól emlékszem, valami Szvatopluk nevű szlovákkal kötöttük egy adás-vételi ügyletet... talán pont egy fehér lovat kapott tőlünk?!
Hogy mi legyen Slota büntetése? Olvastatnék vele kurucinfót és Lendvai Ildikó szexrabszolgájává tenném.

Nicholson 2010.04.18. 19:37:51

@Gyurma73:
Aha. Meg volt lengyel királyunk is.

Greenman-in-greensuit 2010.04.18. 19:50:43

@CS: az irónia méter kileng, lendül egy fityesz. de nem neked csak Slota is itt liheg.

Mond már jó lenne összekeverni a palócot és a matyót? De azt megmondod, hogy a Csángókat hogy érted-e még? a Nyelvújítás előtti magyart?

Ha nem védik meg sose lesz izé hmmk identitásuk. Kicsit túllőtek a célon, de ott is lesz választás nem soká :)

Igazándiból nem akarják felismerni, hogy nekik milyen jó. Mert a déli szomszédjuk mi vagyunk és él náluk egy csomó magyar.

tolsztoj 2010.04.18. 19:54:20

"A magyar-szlovák kapcsolat szempontjából zsákutca azon szkanderezni, hogy melyik nemzet hány éves."
Ez rendben is lenne, ha gyerekkorom óta nem azt szkandereznék lépten-nyomon, hogy: "mi sme tu boli prví" - vagyis magyarul: "mi voltunk itt az elsők" - tudom nevetséges, és gyerekesen hangzik, de nagy részük ezt valóban így hiszi.
Ezért pedig nem árt tudni a valóságot - csak a miheztartás miatt - ez a nemzet mint etnikai entitás maximum 160 (na legyünk nagyvonalúak)-170 éves.
nemhogy nem voltak a magyarok által elnyomva, hanem olyan jó körülményeket találtak itt, hogy a török háborúk utáni szláv keveredésből (cseh, morva, lengyel, rác, rutén,horvát, stb.- és ne felejtsük az irtózatos (50-60 százalékos) magyar vérveszteséget) lassan kialakult egy sajátos nemzettudatú nép, ami úgy Stúrék környékén (1840k.) kezdte saját magát szlováknak nevezni - persze először csak a műveltebb evangélikus réteg - még évtizedekig tartott amíg a mai értelemben vett nemzettudat kialakult.
Ezeket azért nem árt ha tudja a szélesebb magyar népréteg, mert a végén valóban elhiszik, hogy mi itt 1000 éve egymás mellet élünk - ez egyszerűen nem igaz: a részletes bizonyításra egy blogon nincs lehetőségem...

tonchyka 2010.04.18. 20:12:14

No jó...de azért emlékszem még a kilencvenes évek Király B.Izabellájára és Potyka bácsira.Na meg a szittya magyarjaira.No az se semmi volt.Slota egy dili, de az említett kettő sem volt kutya!:-)

Ianas 2010.04.18. 20:28:42

@Martian: Tudnivaló? Én aszittem, japánok vagyunk. A Grespik is megmondta.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.04.18. 20:46:34

Nyissunk rajta új testnyílásokat és azokon keresztül baszassuk AIDS-es bálnákkal.

másikpista 2010.04.18. 21:15:32

Én a nyáron együtt ebédeltem egy tatárral meg a családjával. Slotához képest olyan volt mint egy angol lord, azt viszont elfelejtettem megnézni szőrös-e a lába. Igaz Slotáról se derült ki eddig

fezoGT 2010.04.18. 22:36:10

öt év szigorított kötél

Expurgatio 2010.04.19. 09:41:11

Ha érdekel valakit, szívesen elküldöm SMS-ben a szlovák történelmet!
süti beállítások módosítása