Múlt héten folytatásos tele regény formában megkezdtük a feltárását azoknak a bosszúságoknak, amelyek bár a vérlázító, a legbékésebb embereket is vérnyúllá változtató bűnökhöz képest bágátelnek mondhatók, ezáltal külön posztot nem érdemelnek, de szó…

Megosztás

Itt a tavasz, tombol a tipikus fesztivál előszezon. Szépen csepegtetik az első hivatalos információkat a fellépőkről; fikázzuk, bármi is lesz a végleges line up a nagyszínpadon, fesztiválidőpontok alapján tervezgetjük a nyarunkat; reménykedünk, hogy idén nem fog szakadni az eső…

Megosztás

Mindamellett, hogy csodás, színes, szeretetre méltó világunkban számtalan dolog BASZHATJA FEL agyunkat, a mindennapok apró bosszúságainál nincsenek "csodásabb" pillanatok.Most nem politikával, idióta celebekkel, rosszindulatú / erőszakos / figyelmetlen vagy csak…

Megosztás

Fogalmam sincs, hogyan működik az Internet, de az összes zenémet és az összes fontos információt ott tárolom. Ha kell valami, nektek is szívesen kölcsön adom, leveszem az egyik URL polcról. Tényleg, ha megígéritek,  hogy szépen interneteztek. Ugyanakkor az internetező…

Megosztás

Aki jár síelni, az tudja miről beszélek. Kivéve persze, ha nem a tolakodó echte gyári bauerek táborát erősíti. Eleve lendülettel érkezik, megállni persze képtelen, és ami nagyobb baj, kikerülni is. Elnézést eszébe nem jut kérni, amikor rácsúszik a lécedre, sőt, miután…

Megosztás

Mit érdemel a mozicsürhe?

Címkék: szabadidő

2010.02.20. 07:40

A mozgóképszínházakat barbár hordaként lerohanó mozicsürhe elemi egysége a mozitahó.  Ők azok, akiktől a kifinomult, arisztokratikus, minden vonásukban nemesi, általában háromnevű urak nem élvezhetik kedvükre a filmművészetet. Íme egy klasszikus mozitahó…

Megosztás

Információs társadalom, tudástranszfer, turbulensen változó környezet. Hangulattól függően hol a röhögéstől fulladozom, hol meg a hideg futkos a hátamon ezektől a kifejezésektől. A vállalatoknak azonban komolyan kell venniük - bármit is jelentsenek, és ennek szellemében a K+F,…

Megosztás

Mit érdemelnek a muffirigy pasik?

Címkék: szex szabadidő

2010.02.13. 07:40

A faszirigy lányok jellemét és viselkedését pellengérre állító, a férfi nem ellen elkövetett bűneiket kíméletlenül leleplező doktori értekezés komoly visszhangra talált. Sokan vádolták a Bünti blogot elfogultsággal, hímsovinizmussal és túlzott macsósággal. Aztán egy…

Megosztás

Ténykérdés, hogy az ebek mindig oda szarnak, ahová nem kellene. Ezért azonban nem dorgálhatjuk meg őket, hiszen nem ismerik az utóbbi pár évszázadban kialakult szarási etikettet, hanem ősösztöneiktől vezérelve akkor és ott tolják ki a kulát, ahol éppen az inger éri őket, mint…

Megosztás

Nem kell hozzá tudományos fokozat, hogy megállapítsuk, finn rokonaink nem az Urál lábánál fejlesztették ki a szaunázás évezredes kultúráját, mert akkor talán ránk is ragadt volna belőle valami. A wellness térhódításával most gyorstalpalón próbáljuk behozni lemaradásunkat,…

Megosztás
süti beállítások módosítása