Nem gondoltam volna, hogy indulhat ilyen szarul egy nap... (Több éves sztori, de én ma szembesültem a tényekkel.)

Egy félnótás, semmirekellő "art" mozis banda pornót forgatott a Hősök terén. Nem rendhagyó eset, hisz pornóban a világ elitjéhez tartozunk, de gondolom pénz beszél, az (erősebb) kutya meg (ugatva) baszik alapon meg lehet ennek a feltételeit is úgy teremteni, hogy az csak súrolja a közszeméremsértést. Ez azonban nem csak súrolja, hanem telibe trafálja egy kurva nagy ágyúval és közben a díszes kompánia még a pofánkba is röhög.

Röhög azon, hogy fényes nappal megannyi turista felváltva nézi Árpád fejedelmünk bronz szobrát és egy bedrogozott ribanc kamera előtti szánalmas vonaglását, szopatását és levarrását.

Fura, a mai eszemmel már az is szégyenérzettel tölt el, hogy fiatalon nem keveset gördeszkáztam a téren. Persze zavaromat valószínűleg azért élem meg újra meg újra, mert  mostanra vált világossá, hogy a tinédzserkori görizés súlyosabb vétek, mint a nyilvános dugás. Annak idején nem volt olyan nap, hogy a rendőrök ne igazoltattak vagy ne zavartak volna el a picsába minket Szent István megszentségtelenítése miatt. Ugyanezek a mostani videón csak ácsorognak és semmit nem tesznek, miközben a csaj a Millenniumi Emlékmű talapzatához támaszkodva pucsít, az operatőr meg hátulról aprítja.

A botrány kirobbantója és videója:

 

Az eredeti videó vágatlanul (18 éven felülieknek!) »

TE MIVEL BÜNTETNÉD A "DOGGING" SZERELMESEIT?

Nem szeretnénk elveszteni emberi méltóságunkat, így inkább a ti kezetekbe adjuk a döntést.

Hirtelen felindulás és konstruktív javaslat. Azt mondom, mindkettő kell!

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

http://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr761975971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pepe83 (törölt) 2010.05.05. 12:22:48

A gördeszkától sérülhet a díszburkolat, ettől max. gecis lesz :)))

bgp 2010.05.05. 16:09:39

Persze, és ha elcsúszik rajta egy néni (combnyaktörés) akkor mit szólsz.
Ez plusz közveszély okozás.

Egyébként meg az ilyet be kellene zárni, hogy forgathasson börtönpornót is.

gitáros 2010.05.05. 16:19:06

Attól, hogy ez tegnap előkerült a velveten, neked mé' lett ilyen aktuális most 2010-ben a 2000-es eseménnyel kapcsolatban 2005-ben kitört "botrány"?

elég.volt 2010.05.05. 16:32:16

Nem értem mi a probléma? Ott forgatnak pornót ahol jólesik nekik. Kit érdekel szent istván szobra?

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.05.05. 16:33:29

@gitáros: Azért kedves barátom, mert mint írtam is, eddig nem tudtam róla. Így csak most húzott fel. Ez meg egy ilyen blog. Felhúz valami, leírjuk, büntetünk, függetlenül attól, hogy friss hír-e vagy sem...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.05. 16:35:55

A legnagyobb büntetés:
Ne adjanak el egy példányt se a filmből.

@white_widow:
"eddig nem tudtam róla."
Ez is mutatja, hogy mekkora botrány is volt...

láplidérc 2010.05.05. 16:37:40

nagy pornórajongó, ha? ami addig jó, míg nem a mi szentjeink lábai előtt csinálják? lol képmutatás

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.05.05. 16:39:26

@elég.volt: és vajon ugyanígy éreznél akkor is, ha épp a gyerekedet tolnád arra a pótkerekes biciklin?

873ujr3rk 2010.05.05. 16:43:02

arról hallottatok-e, hogy ember járt a holdon ?

órarugógerincű (törölt) 2010.05.05. 16:46:54

Remélem azóta a "művésznőt", valamint a video készítőit és értelmi szerzőit már a sitten kényeztetik. Előbbinek kiadós nemi betegségeket, utóbbiaknak keménytökű kancigányokat kívánok az ánuszukba. A rendőröknek meg, akik ezt végignézték, legyen ez az utolsó örömük az életükben. Megáll az agy, komolyan. Pedig nem vagyok prűd, tutira nem. De mindennek megvan a maga helye. És a pornóé NEM a Hősök terén van, b*szod!!!

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.05.05. 16:52:02

az egyik ilyen akcióval én is találkoztam jópár éve a kosztolányin... vártunk a buszra a tömött megállóban, egyszer csak megjelent egy igen ócska riherongy, és a megálló közepén ujjazta magát, miközben kamerázták...
...elég undi volt.

(amúgy ha arccal vállalja ez a fószer ezt az egészet, nem lehet valahogy "elkapni" őket?)

gramercy 2010.05.05. 16:56:55

itt mindenki ilyen alszent prud?

ezek legalabb nem alkoholista ongyilkosjeloltek, mint a magyarok tobbsege

theveryguest 2010.05.05. 16:56:58

Hány olyan van, hogy lesötétített limóban forgatnak pornót, ami közben járja a várost. Ez sem sokat oszt/szoroz már. Inkább a szarnigger tagelőket vetnék már tűzre.

Csore60 2010.05.05. 17:05:58

@gramercy: Te tényleg ennyire nem látod, hogy ez gáz?
Nem vagyok prűd, sem alkoholista, sem öngyilkosjelölt. Egyszerűen felháborítónak tartom, hogy ilyet lehet csinálni nyilvánosan, fényes nappal. Létezik a közszemérem sértés mint jogi kategória. Ez az.

Pierr Kardán 2010.05.05. 17:07:51

Nekem ebben a témában az a kedvencem, amikor a Délinél felvett videón a luvnya a nyílt színen pisil a flaszterre, egy öregúr meg némi hezitálás után jó alaposan valagba rúgja!!!

Nyilván, ha szabad nyíltszínen szexelni, akkor szabad seggbe rúgni őket :-)))

Spanish VVax 2010.05.05. 17:09:14

Itt látszik mennyira szarok a magyar tövények. Egy csomó lik luk hegyén hátán, tömve kiskapukkal.
A bűn városának tartott amszterdamban (ahol egyébként nagyon komolyan le van szabályozva mit lehet és mit nem) egy ilyenért az egész bagázs menne a sittre (!!), a rendőrök pedig nem henyélnének vigyorogva mint akik jól végezték dolgukat, hanem bilincsben vinnék el az elkövetőket. Nagyon helyesen.
Ez nem álszentség, én szabadság párti vagyok, de ez már nekem is túlzott szabadosság mégpedig visszataszitó, szabályozatlan, megbotránkoztató módon.

Zsüli · http://musiquedujour.blogspot.com/ 2010.05.05. 17:09:37

@gramercy: ha mondjuk a lakásajtódnak dőlve kefélne egy hasonló párocska, ugyanezt mondanád?... nem zavarna?

F173 2010.05.05. 17:18:10

Micsoda prűd társadalomban élünk! Addig lesz érdekes a Hősök terén szexelni, ameddig valaki megbotránkozik. Ha senki nem foglalkozna vele, akkor nem lenne érdekes és nem csinálnák...
SZVSZ a járókelők jól reagáltak, de a közegnek be kellett volna avatkozni, mert a jelenlegi törvények alapján ez közszemérem sértés és büntetendő. Én speciel nem büntetném, de ha már büntetik a rendőrnek nincs mérlegelési joga!

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.05. 17:19:33

törvény kéne, hogy az ilyet azonnal 12 hónapra csukják le. szereplőt, stábot, producert is. vita nélkül

Kukettó (törölt) 2010.05.05. 17:22:22

Ennek semmi köze a prűdséghez.
Fényes nappal, egy nagy téren dugni ami tele van emberekkel?
Maradjunk annyiban, hogy nem szép dolog.

Egyébként meg jó reggelt!
(tényleg régi a történet.)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.05.05. 17:30:45

OTT KEZDODIK, HOGY FORGATASHOZ ELEVE ENGEDELYT KELLETT VOLNA KERJENEK.RENDOR MEGKERDEZTE OKET ERROL? BILINCSBE VERTE OKET KOZSZEMEREM SERTES ES RENDBOTRANYOKOZASERT?? MIERT NEM?

JimBeam 2010.05.05. 17:52:25

Nem értem miért zavar.... Talán nincs kivel?......

Veér Farkas 2010.05.05. 18:02:49

Vajon mekkora méretű szánalmas szerencsétlen már az, aki csak az indexes hírekre bír reagálni a saját blogjában?

Kapitány_1 2010.05.05. 18:05:28

Primitívség a dolog, ennyi.
De kérdezném a felháborodott kommentelőt, odament tiltakozni, lekeverni egy maflást valamelyiküknek, rendőrt hívni, feljelenteni (akár a rendőrt is mert nem intézkedett) vagy bármi hasonló? Vagy csak a szája nagy? Nem a ribinek és a striciknek, neki...
Mert ez így utólag csak gyávaság, műbalhé és ciki.

Sir Black The Brightest 2010.05.05. 18:13:41

Szerintem minden a forgatásban résztvevő tagot keményen megbüntetni pénzbírságra. Az összegen nyilván lehetne vitatkozni, de a szereplőket több százezres vagy akár milliós pénzbírsággal a stábot pedig még többel büntetni. A külföldi tagokat kiutasítani az országból. A magyar delikvensekre pedig 2-3 csapásos bünti azaz első esetben csak x összegű pénzbírság köv esetben jóval több pénz és akár fegyház is. Krónikus visszaesőknél akár börtön, bár nem hiszem hogy lenne ekkora barom aki ezek után kockáztatna pénzért.

Netuddki. 2010.05.05. 18:25:52

Ez már szakállas. Akkor még a fidesz volt kormányon. Sőt aki nem tudná elárulom, személyesen orbán viktor adott rá engedélyt. XD

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.05.05. 18:39:31

Ebben az az igazán felháborító, hogy a rendőrök (ismét) nem csináltak semmit. A "stáb" egyszerűen csak kihasználta a lehetőséget (tehát a rendőrök tehetetlenségét). Komolyan b+, mennyivel egyszerűbb lett volna ezeket elkapni, mint az autósokat meg a téren deszkázókat, bmx-eseket zikálni?

kubatov_kommunista 2010.05.05. 18:44:14

irigyellek ha ez a legnagyobb problémád.
asszony, gyerekek jól vannak tele a has, ház, nyaraló, kocsi megvan, munkahelyen remek a hangulat és gyártod a profitot - és csak ez a kis apróság ez ami így megfeküdte a gyomrod.
jaj a környezetünknek és dicső történelmünknek - egy piszokfoltocska - jaj csúnya, csúnya piszok - jaj mit szólnak.
Őszintén, ki nem sz... le?
A szobor ottmarad a kurvának lesz mit enni a turista meg egy élménnyel gazdagabb lesz.
Ha az olaszok pornógladiátorost játszanának a colosseumban vagy hágnák egymást a trevi-kútba azt mondanám ez már döfi.

lowly 2010.05.05. 18:48:41

Engem aztán egy picit sem zavar. Dugjanak ahol csak akarnak, kedves egészségükre. 1-2 lánnyal én is csináltam ilyesmit nemegyszer (csak nem ennyire forgalmas helyen, inkább parkokban, kiándulóhelyeken, Balaton-parton) és mi nem vettük filmre. Sokkal izgalamsabb volt úgy hogy megleshettek minket mint otthon az ágyban...
Nemrég kirándulás közben egy közismert budai kilátónál szaladtunk bele véletlenül egy önfeledten szexelő párba. Jót nevettünk mindannyian :)
Szerintem a nyilvános pisilés is csak akkor gáz ha kőre, betonra megy és büdös lesz. A földnek nem árt a locsolás és egy pisilő lány látványa számomra egyáltalán nem visszataszító...

Már előre jókat röhögök azon hogy a sok prűd álszent micsoda hörgést fog majd előadni itt ezért a véleményért :)))

Közöd??? 2010.05.05. 19:03:33

szerintem több ilyen kéne ebbe az uncsi városba, akiknek meg nem teccik takaroggyanak a tempolomba, majd ott beakaszt nekik a pap

Plumper 2010.05.05. 19:08:21

sunáznám a fosóját! :-D

vittore 2010.05.05. 19:12:36

A kosztolányisat én is láttam élőben... Azt láttátok, amikor a Sasadi úti megállónál alárugott egy öreg bácsi a luvnyának?
Mellesleg, ha ilyet látok, és a kisfiam megjegyzi, hogy miccsinál' a néni, na akkor csinált az egész "filmművész"brigád bármit is utoljára.

mokas_gizi 2010.05.05. 19:14:19

Nem értem mi itt a probléma, csak azt csinálták, amit engednek neki...
Ha rendőr ki jött volna max pár 10.000 bírság és folytatják megint...

Külföldön EU más országaiban nem tesznek ilyet, itt igen ennyi a történet, itt mindent lehet máshol nem...

Közöd??? 2010.05.05. 19:19:52

@mokas_gizi: marhaság, külföldön is ez a divat most

plb 2010.05.05. 19:20:36

Pornórajongó mi? Na ja.

balfaszék 2010.05.05. 19:26:47

Na vazzze Kovi1970!
Enni adtál már a disznyóknak?

Táltos.TV · http://www.taltos.tv 2010.05.05. 19:45:45

Mióta nem fér össze a szex a "szent" helyekkel?

DwightMcCarthy 2010.05.05. 19:53:45

kurvára túllihegi most mindenki a dolgot ,2000ben készült a videó, én 2004ben találkoztam vele először, de egyáltalán nem ritka dolog, az összes pornósiteon van "public sex" kategória...
ha valakinek jólesik az utcán dugni mindenki előtt hát egészségére, hiába hőbörgünk a monitor előtt ,attól nem fogja magát meggondolni
egyébként inkább ezzel legyen tele minden mint a koszosbüdös csövessel , vagy a megélhetési bűnözővel, nem?

the_line 2010.05.05. 20:00:46

"Külföldön EU más országaiban nem tesznek ilyet, itt igen ennyi a történet, itt mindent lehet máshol nem..."

Ezt a hozzáállást szeretem a mindig háborgó magyar lakosságtól. Bár legalább van valami ideakép, "Európa" meg "nyugat", amelyek abban a formában, mint sokan elképzelik nem léteznek, vagy csak részben. Igenis, dugnak így Berlinben(egyiken láttam a Brandenburgi Kaput a háttérben), Hollandiában, Horvátországban,Spanyolországban, Párizsban - ezek csak azok, amiket találtunk a külföldi haverokkal, mikor egymásnak büszkélkedtünk országainkkal :) Amúgy persze ebből nem kéne rendszert csinálni, de egyszer-egyszer megtörténik, hát istenem. Bár a rendőrségnek itt intézkednie kellett volna, de ha rendőri szemektől távol meg tudják csinálni, hát hajrá :) A gyerek meg vagy nem tudja még, hogy az mi, mikor meg már tudja, már sokkal mocskosabbakat látott a tv-ben, újságokban

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.05.05. 20:02:43

@Veér Farkas: A korrektség kedvéért visszanéztem a legutóbbi 10 posztot. Kettő volt köthető Index hírhez...

Csigorin 2010.05.05. 20:26:43

Aki kiakad azon hogy egy dugás megszentségteleníti a Hősök terét, gondoljon arra, kik és mit művelnek az Ország Házában...

Logan Grimnar 2010.05.05. 20:27:05

Airsoft őrült kollégám mesélte tavaly nyáron: néhány cimbijével mentek egy kis airsoft összecsapásra, amikor a Mexikói úton, a felüljáró alatt elhaladva az 1-es villamos megállójának irányában a füves részen volt egy ilyen nyílt színi kefélés. A haverrokkal egymásra néztek és megkínálták a kurvát, a kant és az operatőrt néhány lövéssel. :-))))

Clarimonde 2010.05.05. 20:28:56

hőbörgés meg botrány, hát fenéket

inkább csak szánalmas. na meg picit unalmas is, hogy folyton szexszel, pornóval akarják hűde nagyon kihozni a sodrából az embert, aztán csak nem

egyébként már régóta gondolkodom (gyanítom nem csak én)egy általános felnőttjátszótér létrehozásán valahol a városban - csak egy nagyobbacska, elkerített területre volna szükség néhány hevenyészett emelvénnyel, aztán ott mindenki önkifejezhet, üvölthet, felháboríthat nagyon, meg előadhatja magát akárhogy, persze amíg nem válik ön- és közveszélyessé a dolog.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2010.05.05. 20:34:14

A "botrány kirobbantója" véletlenül épp arra járt, és nyomta a gombot hosszasan, helyenként bele a művésznő kis rózsaszín genitáliáiba? Ráadásul ilyen hihetetlen amatőr felvételt is ritkán látni. Ha ő a nagy videós dokumentátor, aki kamerával járja a várost, akkor legalább alapfokon megtanulhatná kezelni. :)
Olcsó médiahekk-kísérlet.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.05.05. 20:37:33

Így első látásra Angelina Crow a művésznő.
Az egész történet fenn vannak a Machomedia szakemberek fórumában. Akkor még Ricardo Soli futtatta a lányt.

Bergeroth 2010.05.05. 21:10:49

Nagyon gáz itt egyeseknek a felfogása. Nagyon-nagyon gáz!
Szerintetek ez így ebben a formában tényleg tök normális, vagy direkt játszátok a kötekedő hülyegyereket?
Ha mondjuk arra sétálsz épp a 8 éves gyerekeddel, ezek meg ott kúrnak tőled 30 méterre az tök normális mi?
Aztán majd csodálkozol, hogy miért lesz kurva vagy magamutogató perverz a gyereked.
Nem vagyok prűd, de azért álljon már meg a menet. Mindennek van határa.

lowly 2010.05.05. 21:29:53

Szvsz inkább ezt nézze mint azt a töménytelen (és "hősiesség" címén piedesztálra állított) erőszakot ami a tv-ből, videojátékokból árad. Végül is a szex az élet alapja...
Kurva meg nem ettől lesz valakiből hanem mert rájön hogy abból 100x jobban lehet élni mint munkából.

Bergeroth 2010.05.05. 21:45:17

@lowly:
Mhm vágom. Akkor legközelebb ruhát se adj rá, minek...

flatus 2010.05.05. 21:52:03

@gramercy:
Te otthon ezt tanultad?

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2010.05.05. 22:09:40

@Bergeroth: Mondjuk annak a gyereknek el is lehet magyarázni, hogy mi meg miért és miért is nem jó a nyílt színen csinálni, dehát könnyebb másra hárítani a felelősséget.

nemecsek ernő áruló 2010.05.05. 22:22:26

Hja kérem, akkor szocializmus volt, most meg szabadság van. Ma már gördeszkázásért sem igazoltatnak, akkoriban pedig dugás is csak zárt ajtók mögött volt.

@Bergeroth:
Magamutogató, perverz, stb nem akkor lesz a gyereked, ha lát dugni valakit a hősök terén, hanem akkor, ha helyetted a tv neveli fel - mint a legtöbb gyereket manapság!

ÁkiBáki (törölt) 2010.05.05. 23:12:27

Nincs is ezzel semmi baj. Emeli az országimázst. Bemutatja, hogy ebben az országban mindent lehet, mindenhol, mert mindenki és minden megvehető. Méghozzá gombokért, üveggyöngyért.
Tulajdonképpen miért nem építünk egy nagy nemzetközi szopatóriumot a Hősök terén?
Nem veszitek észre, hogy ebben pont nem a szex a lényeg?

ORGASMUSFORSCHER 2010.05.05. 23:58:29

rengeteg japán videó van a neten, ott a vonatot, meg a nőgyógyászt kedvelik... ott veszik fel a különböző jeleneteket.

amúgy ez a bp-i film gáz, golyót adnék jutalmul annak, akinek ilyen ötlete támadt... + meg tudta valósítani...

a híresen imádott NY-ban ezért biztos akkora pert vartak volna a kiscsaj + kameraman nyakába, hogy még nyugdíjasként is az ügyvédi költséget fizette volna...

dehát nem is az USA az igazán szabad ország... ott addig vagy szabad, ameddig megengedik..... de az ideológia jó.... free world + hasoló baromságok...

Sir Black The Brightest 2010.05.06. 00:14:48

@Bergeroth: ja egyetértek. baszni és szarni nem az utcán kell. ezeket mindenki 4 fal között végezze vagy ott ahol csak azok látják akik erre kíváncsiak. ez nem prűdség hanem a legeslegalapvetőbb emberi norma. az állatok basznak és szarnak ott ahol épp rájuk jön. aki nem így gondolja az képzeljen el egy kellemes vasárnapi ebédet a családjával beleértve a nagyszüleit is mondjuk a kertben és mit ad isten épp arra jár egy emberállat aki odaszarik mert épp rájött, majd fajtalankodni kezd a kutyájával mert épp rájött. utána ráadásnak még egy meleg pár is ott élné a szexuális életét mondjuk az asztaltól 10 méterre. bizonyára nem csapná ki a biztosítékot ugye?! :)

ui: elnézést a homoszexuálisoktól hogy negatív példában hozakodtam elő velük.

Martian (törölt) 2010.05.06. 01:25:47

Miért nem mindjárt egy rendőrló faszára húzta fel magát, az érdekesebb lett volna (rendeztek már ilyen orgiát bizonyos politikusok körei).
Egyébként meg Budapestet így is úgy emlegetik külföldön, hogy porno-city.

Bergeroth 2010.05.06. 01:33:19

@vacsad:
Megsúgom, egy 8 éves gyerek semmit nem fog érteni abból, hogy mi és miért történik ott úgy, ahogy. Viszont valószínű olyan behatásai lehetnek egy ilyen látványnak egy 8 évesre nézve, ami nagy valószínűség szerint kihat majd az egész életére. Egy fiatal gyerek szomjazik a tudásra, minden megmarad benne ami érdekes és szokatlan, viszont ilyen dolgokat még kurvára NEM szabadna neki látnia. Persze az tény, hogy majd idősebb korában inkább ilyet lásson mint fegyvert, de könyörgöm. A nyílt utcán?!? Bazze, nemá'!!
Az a baj ezekkel az emberekkel, hogy itt már nem csupán megbotránkoztatásról van szó, hanem nyílt utcai provokációról. Nem tudnak magukkal mit kezdeni és így élik ki magukat.
Figyelemfelkeltés, exhibicionizmus, magamutogatás.
A baj csak az, hogy ez nem a középkor, amikor az utcákon bokáig ért a szar meg a szemét, az emberek meg ott végezték a dolgukat meg a kangörcsüket, ahol éppen rájuk jött.
Csak mert szemlátomást ebbe az irányba megyünk. Egyre butább társadalom, egyre primitívebb emberekkel.
Tisztelet a kivételnek.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2010.05.06. 01:39:56

Hol van ilyenkor a GÁRDA a hősök teréről?!
Ja, hogy a Müller Niki is ebből él, bocs...

Victor Ward 2010.05.06. 02:12:49

angelina crow a művésznő, egyébként dugjon ahol akar, de ez azért mégiscsak olyan, mint templomfalól fallabdázni...

skippy67 2010.05.06. 07:08:21

Jó kis libsi hozzááláásokat olvasni itt... :(
Aki ezt nem ítéli el, annak az anyja sírján forgassa a stáb a következő epizódot.
Én meg szeretném látni az arcát...

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.05.06. 08:14:45

Kedves kollégák ugye az nem tűnt fel hogy vajon mitől lehet az hogy "felnőtt tartalmakat" a TV adók csak este 11 után sugározhatnak?
Na valószínűleg ugyanezért nem lehet(ne) fényes nappal a hősök terén kefélni.

56.hope.road 2010.05.06. 08:33:32

Ki adott erre a helyszínre, ebben az időben forgatási engedélyt??? Valaki csak aláírta azt a kurva papírt.
Ez a kiábrándító ebben az országban, hogy semminek nincs felelőse. Mindent lehet, persze nem az átlagembernek.
A porno jó, de nem a Hősök terén, fényes nappal. Akinek ez rendben van, azzal is valami baj van.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2010.05.06. 09:08:15

Szerintem sem gáz. Az Élet Menetén lehetne a következő forgatás, tolhatnák púzóba a molinót tartókat...

cirkof 2010.05.06. 09:28:31

@xanax: Pl Lendvai Ildikót :)

belagezabela 2010.05.06. 09:29:06

Ezért a Modern Talking zenéért meg legalább 5 év szigorított járna.

SPRee · http://hiphophittan.freeblog.hu/ 2010.05.06. 09:41:22

Engem a katolikus egyház pedofil botrányai háborítanak fel sokkal durvábban. Halál rájuk.

Netuddki. 2010.05.06. 09:49:28

@balfaszék: Hát ezt benézted! Nem disznyók vannak hanem birkák. XD

Netuddki. 2010.05.06. 09:55:51

@Bergeroth: "Ha mondjuk arra sétálsz épp a 8 éves gyerekeddel, ezek meg ott kúrnak tőled 30 méterre az tök normális mi?"

Hát ja, akkor sajnos elő kell adni a virág + a méhecske mesét. Vagy a cica + a kutyust.

De akár az is lehet, hogy a 8 éves gyereked már halomszám látott ilyet az interneten. Ha nem otthon akkor a havernál. Persze a 8 éveseket még nem nagyon érdekelte az ilyesmi még az én koromban. Általánosban is kb. 13-14 éveskorban volt fölvilágosítás, de addigra már nagyjából mindenki tudta mi a dörgés. XD

Pávor Jál 2010.05.06. 10:03:01

Én azt mondom, vasárnaponként legyen kötelező baszni az utcán!

Ezzel picit javíthatnánk a hipermarketek kizsákmányolt dolgozóinak lelkivilágán!

Bellagio 2010.05.06. 10:38:14

Nincs ezzel semmi baj, botrankozzatok csak balfaszok MUUUUUHAAHAAAAAAA :)))))

szakipeet 2010.05.06. 16:16:56

Ehh, különben meg bikicsunáj...

fabos-net · http://fabos-net.ws/ 2010.05.07. 10:27:16

Gulyás kommunizmus és a polgári szex országa?