Van néhány viselkedésminta, amit illene magunk mögött hagyni, ahogy elbúcsúzunk a gyermekkortól. Ideális esetben ugyanis a növekedés kéz a kézben jár a fejlődéssel, és fenekünk földtől való fokozatos eltávolodásával párhuzamosan a fejünknek is messzebb kellene kerülnie a seggünktől. Egy életkort elérve többé már nem szarunk be, nem hajhúzással csajozunk, nem fikázunk és nem tagadjuk le a csínytevéseinket.

A fenti sorokat érdemes megfontolnia mindazoknak, akik törtek már össze parkoló autót úgy, hogy utána "angolosan távoztak" a tett színhelyéről. Ebbe a kasztba tartozik az a sunyi balfék is, aki néhány napja az éj leple alatt a képen látható sérülést okozta családunk egyik autóján, majd "elegánsan" eltűnt, mint a szellemszar a wc lefolyóban. Se betétlap, se egy elérhetőség, se egy díszes bocsánatkérő képeslap. Semmi. Két dolog maradt csak utána: a törött autó és a CASCO önrész.

Önmagában is érdekes kérdéskör, hogy aki parkolásnál ilyen sérülést tud okozni, annak hányszor kellett orálisan kielégítenie a vizsgabiztost, hogy átmenjen a rutin vizsgán. Ami azonban még ennél is jobban foglalkoztat: ha valaki kárt okoz másnak, az miért nem vállalja utána a felelősséget? Hajdú Péter előbb fogja kimagyarázni krónikus vonzalmát a mozgássérült parkolóhelyekhez, minthogy a gerinctelenség ilyen megnyilvánulását elfogadjam. Hangsúlyozandó, hogy ennek a jellemhibának a megítélése teljesen független attól, hogy a parkolási képesség hiánya csak egy kis karcolást eredményez, vagy úgy szétkúrja a karosszériát, mint kézigránát a kerti wc-t.

Mielőtt arra hegyeződne ki a történet, hogy magyar sajátosságról van szó, gyorsan belinkelek egy "küldöldi tanulmányt" is a témakörből. Zárásként pedig nyomatékosan felhívnám a sunyi autózúzok figyelmét arra, hogy a szórólapokkal ellentétben betétlapot és/vagy telefonszámot hagyni az ablaktörlő alatt nem büntetendő dolog...

MIT ÉRDEMEL AZ A SOFŐR, AKI LEZÚZZA A PARKOLÓ AUTÓDAT,
MAJD SUNYI MÓDON ELKOTRÓDIK?

Egy pótkocsis IFA tolasson rá az autójára, de úgy, hogy a bal heréje préselődjön a két kocsi közé! Azért a bal, mert a jobb golyszlit előtte sebészi pontossággal eltávolítanám egy alumínium kanállal és akkurátusan behelyezném a szemhéja alá. Természetesen mindezt azon banális okból kifolyólag, hogy csak egy szemmel lásson csillagokat, amikor rozsdás ráspollyal tágabbra reszelik az ánuszát. Ha hölgy az illető, akkor szeressék őt izzadtságtól csatakos, perforált fitymaherpeszes kamionos urak!

 Tolassatok ide egy Büntivel!

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

http://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr401964112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

schdl (törölt) 2010.05.04. 08:55:12

Tudtommal ez szabálysértés, ha nem törvénytelenség, tehát ez nem illem vagy jólneveltségi kérdés.

mancaa 2010.05.04. 10:57:32

Nekem valaki a bal hátsó ajtómat nyomta be a vonóhorgával. A küszöb is megsérült, nem volt olcsó. Persze elslisszolt, én meg fizethettem. Ráültetném a vonóhorgára, és végigvontatnám a körúton...

Frigo 2010.05.04. 14:52:06

És az milyen, amikor valaki végigmegy az utcán egymás melett parkoló autókon, és végigkulcsozza mindegyik motorháztetejét? Kivétel nélkül, akár Mondeo, akár Lada. Szándékos károkozás haszon nélkül...

martong 2010.05.04. 16:47:52

Ez magasságból ítélve valszeg egy kisteher vagy plázajáró volt, inkább utóbbi, mert a kisteher sofőrök tudnak parkolni, meg az szögletesebb nyomott hagyna.

Büntetés? becsületes 8/16 munkával keresse meg a plázajárója árát, és nehezített páv vizsgát neki. Ja ha nő kozmetikus, műkörmös, szoli megvonás egy év plusz kettő felfügg.

Frigo 2010.05.05. 10:29:24

:)@martong:
Nekem a videóról nem feltétlenül az jött le, hogy véletlenül ment rájuk. Lehet, hogy szándékosan ment rá, mert valamelyik autó tulajdonosának a gazdija kölcsönvette anyucit pár hétvégére.

Frigo 2010.05.06. 10:00:03

Ilyen nincs. Tegnap kiugrottam boltba, és visszafelé láttam, hogy a szembe parkoló autóm mögötti autóba beszáll a kis család. Megállok a kapuban, végignézem, hogy mennyire tud kimanőverezni anyu... Erre nem nekimegy az autómnak? A szemem láttára. Visszatolat, most már kifér, és... Menne is el! Futok utána az úttest közepén, megáll, ablakot lehúz. Mondom, hogy betétlapot kérek. Ha nem vagyok ott, simán elment volna csak úgy! Bár én valamennyire szerencsésebb vagyok, mint te, de azért ez tényleg hihetetlen, hogy szinte mindenkinek ilyen a hozzáállása, pedig hát ők is autótulajdonosok! Büntetésjavaslat: a saját 6 éves kisfiát ültetném a parkoló utó volánja mögé, és az ő kezét kötném az elülső lökhárítóra, hogy ha a lurkó esetleg nekimegy valaminek, akkor az legyen az ütköző!

mama ottmarad 2010.05.07. 10:04:16

A barátaim saját háza előtt parkoló mindkét autót legyalázta egy vontatmány, és persze se becsöngetés, se cédula. A mély hóban vontatott jármű nyomát nem volt nehéz követni, így szerencsésen megtalálták az elkövetőket. Semmilyen magyarázatot nem adtak a cserbenhagyásra. Primitívség teteje!

Alexi Borzovan 2010.05.12. 10:39:53

Jó kis zene van a videó alatt: All That Remains - Focus Shall Not Fail :)
Büntetés? Mindenkinél legyen az ülés alatt egy kalapács, biztos, ami tuti. Azzal lehetne egy kicsit "karosszéria-lakatoskodni"!