Mindig is csodálattal vegyült értetlenséggel éreztem azok iránt, akik mások nyomorának premierjére jegyet váltanak. Csodálatot mondtam, nem véletlenül, mert az, aki a napi rutinját képes félbehagyni és tunkolni indulni egy olyan infó hallatán, hogy "Karcsit a telepről agyonbaszta a nagyfeszültség!" vagy, hogy "A Hungárián dupla gyalogos gázolás!", az megérdemli a csodálatot. Csupán azért, mert a.) olyan a munkája, hogy megteheti, vagy b.) tudja a munkáját olyan könnyedséggel kezelni, hogy úgy érezze, megteheti. Az értetlen része gondolom egyértelmű: Mi a faszért van bárkinek is szüksége arra, hogy mások agóniáját nézze segítő szándék nélkül, szenvtelen arckifejezéssel???

Sosem feledem, hogy amikor az M3-on egyszer belénk szállt egy vadbarom hátulról és a szervizsávon ácsorogva vártuk az autómentőt, csaknem minden második kocsiból fényképeztek minket. Állítom, hogy ekkora népszerűségnek tényleges érdemekkel sem örvendhetnénk. Teljesen abszurd.

De most nem ez húzott fel, hanem a következők. Minap a Déli pu. felé vitt a dolgom. A metró bejárata előtt nagy sokadalmat láttam. Gondoltam, a bolíviai szórakoztató vonal a Nyugatitól áttette a székhelyét, mert rájöttek, hogy ott már nincs marketingértékük. De nem, mert kisvártatva egy, a kezdetben még elsősoros-küzdőteres tolakodóról kiderült, hogy magasztosabb céllal tart befele. Ő volt az egyetlen arc, aki a földön fekvő, elájult és vérző embertársunknak segíteni próbált. A többiek csak nyitott szájjal, zsebre dugott kézzel ácsorogtak. A menet közben kiérkező mentősök dolga sem volt egyszerű a bámészkodó embermassza sűrűjében. Megértem, hogy nem mindenki idegsebész, de ha már segíteni nem tudunk, legalább ne gátoljuk azokat, akik próbálkoznának vele!

Bár ezek nem a klasszikus vérszag-zarándokok voltak, csak belebotlottak a drámába, de mégis kérdeznék egyet: miért van az, hogy ilyen esetben az emberek 99%-a leblokkol és csak annyit mozdul, hogy az előtte állótól még jól lásson? - Esküszöm felfoghatatlan...

TE MIVEL BÜNTETNÉD BÁLÁM SZAMARAIT?

Mónika-showt nekik éjjel-nappal! Előbb-utóbb csak csömörük lesz a bámészkodástól...

Kermi diverzifikálja a büntetéseket: bányaomlás helyszíni megtekintése a vájat zárt vége felől; paksi maghasadás közvetlen közelről; seggbe rúgás hegyes orrú cipővel. Kisesszéje elnyerte tetszésünk!

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

http://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr911907169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kermi 2010.04.11. 10:57:10

Szerintem az igazi katasztrófaturistáknak megfelelő jutalom lenne ingyenjegy kiutalása egy bányaomlás helyszíni megtekintésére 200 méter mélységben, a vájat zárt végéből. Esetleg a paksi atomerőmű 2-es blokkjának reaktortartályában tanulmányozhatnák a maghasadást közvetlen közelről. Igazi katasztrófaturista alatt azokat értem, akik repülőre ülnek, hogy pl. a cunami után a helyszínen halottak mellett fotóztassák magukat. A közlekedési balesetek helyszínét fotózgatókat csak simán seggbe rúgnám. De azért hegyesorrú cipőben.

scsaba1 2010.04.11. 13:47:15

Te csodálattal vegyült értetlenséggel nézed, ez enyhe undorral és felháborodással.
Tavaly beleset a Szentendrei úton, az ellenkező irány sávjaiban. Baszki: még az én sávomban is álltak félre az autók, és szálltak ki az emberek nézni a balesetet.

sorica123 (törölt) 2010.04.11. 14:10:39

Járjon náluk is katasztrófatúra-csoport bámészkodni, legalább egyszer. Asszem attól leállnának a más bajának bambulásával örökre, mert megtudnák, milyen szar az belülről.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.11. 14:22:58

Te egy barom vagy, de ez abból is látszik, hogy napi rendszerességgel kerülsz az index.hu-ra ezzel a fosadékkal.
A katasztrófatúrista kicsit mást jelent, nem azt, hogy valaki véletlenül arra jár, ahol épp egy magadfajta baromba véletlenül beleszállt a mögötte jövő és azt a mellettük elhaladók fotózzák. Akkor lettek volna katasztrófatúristának nevezhetők az említett fényképezgetők, ha kifejezetten a baleset hírére mentek volna oda. De ezt a te agyaddal felfogni... szerintem esélytelen.

Rahsid 2010.04.11. 14:30:56

Jó érzés tudni, hogy ha valami történik veled, akkor segítenek azok a retkes magyar honfitársak.

Bulcsu.HUN 2010.04.11. 14:41:35

@scsaba1: ezt a jelenséget én is megdöbbenve tapasztaltam többször is: mármint, hogy dugó alakul ki amiatt, mert a szembe jövő sávbeli baleset miatt (az egyébként teljesen akadálytalan irányban) lépésben haladnak az autósok, hátha látnak valamit(?).

mondjuk a motorsportokra is jellemző, hogy a balesetekre gerjednek a nézők - már ha eleve nem azért mennek oda... meg lehet győződni róla, a legtöbb néző a balesetveszélyes helyekre gyűlik, lásd rali pl.

egy pszichológusnak ez biztosan evidens, én csak sejtem, hogy ez azért van, mert az ember valszeg jobbnak érzi saját helyzetét, ha mások nyomorát látja (minden relatív ,). dehát a hiradók pl. nap mint nap gondoskodnak erről a horror-dózisról, és azt is sejtem, hogy nem véletlen...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.11. 14:52:39

Jónéhány évvel ezelőtt ott voltam, amikor a Rigó utcai nyelviskola tetejéről két csóri kis tűzoltót lesodort a szél.
Úgy körülállták őket, hogy a mentősök percekig szirénáztak, hogy oda tudjanak férni. Ebben az is fura volt, hogy ott volt egy csomó sértetlen tűzoltó is, fejszékkel, meg mindennel.

Humbino 2010.04.11. 14:52:56

Ez a "rubbernecking" jelensége, amikor a sok suta áll és nyújtogatja a nyakát, hogy lássa, mi történt...
Segíteni nem fog, mert nem érzi úgy, hogy kellene, mert más sem segít. Kitty Genovese így halt meg New Yorkban, hogy kb 30 szomszéd hallotta hogy éppen gyilkolják, de senki sem hívta a rendőröket... Mert mindenki várt a másikra.
@Bulcsu.HUN: a jó hír nem hír. Mert nem sokkolja a népet. Ennyi :(

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.04.11. 14:58:01

"mert kisvártatva egy, a kezdetben még elsősoros-küzdőteres tolakodóról kiderült, hogy magasztosabb céllal tart befele."

Ezt akkor úgy kell értelmeznem, hogy valahol a bámész tömeg közepe táján állhattál? De ha nem, akkor is kivártad, hogy mit akar olyan nagy hévvel? :-)

Egyébként egyszer megálltam zebrán elzuhanó nőnek, este jó későn. Mire kiszálltam az autóból, a semmiből lett vagy 15 ember, mintha addig a bokrok között bujkáltak volna.De telefon csak nálam volt...

Inimma 2010.04.11. 14:59:14

Jorge Luis Borges: A babilóniai sorsjáték

Voltam prokonzul, mint mindenki Babilóniában, s mint mindenki, rabszolga;
ismertem a hatalmat, a megszégyenülést, a börtönt. Nézzék, jobb kezemről
hiányzik a mutatóujjam. Nézzék, szakadt köpenyemből kilátszik a vörös tetoválás
a hasamon: ez a második jel, a Beth. Ez a betű teliholdas éjszakákon hatalmat
ad nekem azok fölött, akiknek a jele a Ghimel, de alárendel az Alef jelűeknek,
akik holdtalan éjjeleken engedelmeskedni tartoznak a Ghimeleknek. A hajnali
szürkületben, egy pincében szent bikák vérét eresztettem ki egy fekete kő
előtt. Egy holdév tartamára láthatatlannak nyilvánítottak: kiáltottam, és nem
feleltek; kenyeret loptam, és nem fejeztek le. Megismertem azt, ami a
görögöknek ismeretlen volt: a bizonytalanságot. A bronzkamrában, a fojtogató
néma selyemkendője előtt a remény tartott ki mellettem, az élvezetek árjában a
rémület. Hérakleidész Pondkosz csodálattal említi Püthagoraszról: vissza tudott
emlékezni arra, hogy valaha Pürrosz, azelőtt Euphorbosz volt, azelőtt meg
valamely más halandó; ahhoz, hogy én hasonló viszontagságokra visszaemlékezzem,
nem kell sem a halálhoz, sem csaláshoz folyamodnom.
Ezt a majdhogynem szörnyű változatosságot olyan intézménynek köszönhetem,
amelyet más köztársaságokban nem ismernek, vagy máshol tökéletlenül és titokban
működik: a sorsjátéknak. Történetének kutatásával nem foglalkoztam; tudom, hogy
még a mágusok se tudnak egyetértésre jutni; hatalmas céljairól annyit tudok,
amennyit a Holdról tudhat valaki, aki nem jártas a csillagászatban. Olyan
szédítő országból való vagyok, ahol a sorsjáték a valóság lényeges eleme;
mindmáig oly keveset gondoltam rá, akár a kifürkészhetetlen istenekre vagy a
saját szívemre. Ma, távol Babilóniától és kedves szokásaitól, némi
csodálkozással gondolok a sorsjátékra és azokra az istenkáromló
feltételezésekre, amelyeket a lefátyolozott emberek suttognak róla a
szürkületben.
Atyám elmondta, hogy régen - évekkel vagy évszázadokkal ezelőtt -
Babilóniában a sorsjáték meglehetősen közönséges játék volt. Úgy mondta (nem
tudom, helyesen-e), hogy a borbélyok rézérmékért szimbólumokkal díszített csont
vagy pergamen négyszöget árusítottak. A sorsolás fényes nappal történt: a
nyertesek a véletlen minden további közreműködése nélkül ezüstből vert érméket
kaptak. Amint látják, nagyon primitív eljárás volt.
Ezek a "sorsjátékok" természetesen megbuktak. Erkölcsi értékük nulla volt.
Nem mozgósították az emberek minden képességét, csak a reménykedést. Az
általános érdektelenség következtében a sorsjátékokat alapító árusok kezdtek
ráfizetni. Valaki reformmal próbálkozott: néhány kedvezőtlen sorsjegyet
iktattak be a kedvező számok sorába. A reform következtében a számmal ellátott
négyszögek vásárlói kétszeres kockázatot vállaltak: vagy nyernek egy bizonyos
összeget, vagy ők fizetnek, mégpedig olykor igen tetemes summát. Ez a csekély
kockázat (minden harmincadik sorsjegyre esett egy szerencsétlen szám) persze
felkeltette a közönség érdeklődését. A babilóniaiak belevetették magukat a
játékba. Aki nem vett sorsjegyet, azt gyávának, kishitűnek tartották. Idővel ez
a jogos lenézés nagyot nőtt. Megvetették azt, aki nem játszott, de azt is, aki
veszített, és büntetést fizetett. A Társaságnak (ettől kezdve így nevezték)
őrködnie kellett a nyertesek érdekein, akik nem juthattak hozzá nyereségükhöz,
ha a büntetések majdnem teljes összege nem folyt be. Keresetet indítottak a
vesztesek ellen; a bíró megítélte az eredeti büntetést, azonkívül a
perköltséget, vagy néhány napi börtönbüntetést rendelt el. Az emberek, hogy
kijátsszák a Társaságot, mind a börtönt választották. Néhány ember e
virtuskodásának lett köszönhető a Társaság mindenhatósága: egyházi, metafizikai
hatalma.
A sorshúzási jegyzékek nemsokára már elhagyták a büntetések felsorolását, s
csak annak közlésére szorítkoztak, hogy a mostoha számok mindegyikéért hány
napi zárka jár. Ez a maga idejében még alig felismert szűkszavúság rendkívül
fontos dolog volt. 'Ez volt a pénztől független elemek első megjelenése a
sorsjátékban.' Óriási sikere lett. A játékosok unszolására a Társaság kénytelen
volt szaporítani a vesztes számokat.
Köztudomású, hogy Babilónia népe odaadó híve a logikának és a szimmetriának
is. Nem volt logikus, hogy a szerencsés sorsjegyek ellenértékét csengő
tallérokkal mérjék, a szerencsétlenekét pedig börtönben töltött napokkal és
éjszakákkal. Egyes moralisták azzal érveltek, hogy a pénzdarabok birtoklása nem
mindig hozza meg a boldogságot, és hogy az örömnek talán vannak más, talán
közvetlenebb formái is.
A szegénynegyedekben is nyugtalanság kapott lábra. A papi testület tagjai
szaporították a húzások számát, és átélték a félelem és reménység összes
változatát; a szegények (érthető vagy elkerülhetetlen irigységgel) úgy érezték,
hogy ők ki vannak zárva ebből a közismerten élvezetes hintajátékból. Az a jogos
vágy, hogy mindenki, szegény és gazdag egyaránt, részt vehessen a sorsjátékban,
olyan felzúdulásra késztette őket, amelynek az emlékét nem tudták elmosni az
évek. Egynémely makacs ember nem értette, vagy úgy tett, mintha nem értené,
hogy itt új rendről, egy szükséges új történelmi korszakról van szó... Egy
rabszolga ellopott egy vörös sorsjegyet, amellyel a sorshúzáson nyelvének
kiégetését nyerte. A törvények értelmében a sorsjegytolvajokat is ugyanez a
büntetés illette. Egyes babilóniaiak úgy vélekedtek, hogy a tüzes vasat tolvaji
minőségében érdemelte ki, mások nagylelkűen úgy, hogy a büntetést a véletlen
akarta... Lázongások voltak, sajnálatos vérontások, de a babilóniai nép végül
is keresztülvitte akaratát a gazdagok tiltakozása ellenére. A nép teljes
mértében elérte nagylelkű céljait. Először is azt, hogy a Társaság fogadja el a
teljhatalmat (erre az új műveletek kiterjedtsége és bonyolultsága miatt volt
szükség). Másodsorban azt, hogy a sorsjáték titkos, ingyenes és általános
legyen. A sorsjegyek árusítását eltörölték. Miután bevonták a Bel-
misztériumokba, minden szabad ember automatikusan részt vett az isten szent
labirintusaiban minden hatvanadik éjszakán tartott szent sorsolásokon, amelyek
a következő húzásig eldöntötték a sorsát. A következmények kiszámíthatatlanok
voltak. Szerencsés húzás következményeként valaki bekerülhetett a mágusok
tanácsába, vagy a börtönben tudhatta valamelyik (közismert vagy titkos)
ellenségét, vagy egy szoba csendes félhomályában ott találhatta az asszonyt,
aki épp nyugtalanítani kezdte, vagy akit már nem remélt viszontlátni;
balszerencsés húzás esetén: csonkítás, valami gyalázat, halál várt rá. Néha
egyetlen esemény (mint C. kocsmai meggyilkolása, vagy B. titokzatos
felmagasztaltatása) harminc vagy negyven húzás zseniális megoldása lett. A
húzásokat kikombinálni nehéz dolog volt, de ne felejtsük el, hogy a Társaság
tagjai mindenhatók és agyafúrtak voltak (ma is azok). Az a tudat, hogy bizonyos
örömök egyszerűen csak a véletlen ajándékai, sok esetben csökkentette volna
értéküket; e kellemetlenség elkerülésére a Társaság ügynökei a szuggesztióhoz
és a mágiához folyamodtak. Lépéseik, cselekedeteik titkosak voltak. Hogy minden
ember titkos reményeit és titkos félelmeit kifürkésszék, csillagjósokat és
kémeket tartottak. Voltak bizonyos kőoroszlánok, volt egy Qaphqa nevű szent
latrina, voltak repedések poros vízvezetékekben, amelyek a közhit szerint a
'Társasághoz vezettek'; a rossz- és jóindulatú emberek feljelentéseket tettek
le e helyeken. Ezeket a változón igaz feljegyzéseket betűrendes
kartotékrendszerben gyűjtötték össze.
Bármilyen hihetetlen, de zúgolódók is akadtak. A Társaság, a szokásos
diszkréciójával, nem adott közvetlen választ. Jobbnak látta, ha egy álarcgyár
romjaira firkálta fel rövid érvelését, amely ma a szent írások között
található. Ez a tantétel leszögezi, hogy a sorsjáték a véletlen beiktatása a
világ rendjébe, és a tévedések elfogadása nem jelent ellentmondást a
véletlennek, hanem éppen a véletlen tudomásul vétele. Azt is leszögezi, hogy az
oroszlánok és a szent gyűjtőhely, bár a Társaság továbbra is hitelt ad nekik
(és nem mond le a felhasználás jogáról), hivatalos garancia nélkül működnek.
Ez a nyilatkozat lecsillapította az általános nyugtalanságot. Még más hatása
is volt, amelyre szerzője talán nem is számított. Alapjában átalakította a
Társaság szellemét és működését. Nincs sok időm; mondják, hogy hajóm már készül
kifutni a tengerre, de még megpróbálom elmagyarázni.
Akármilyen valószínűtlennek látszik is, de addig senki sem próbálta meg
felállítani a sorsjátékok általános elméletét. A babilóniai nem elmélkedő
ember. Tiszteli a véletlen parancsait, neki szenteli életét, reményeit,
rémületét, de eszébe sem jut, hogy labirintustörvényeit kutassa, a forgó
kristálygömböket sem vizsgálgatja, amelyek felfedik e törvényszerűségeket. Az
említett hivatalos nyilatkozat mégis sok matematikai-jogi természetű vitát
indított el. Egy ilyenből jött léce a következő feltevés: ha a sorsjáték a
véletlen intenzifikálása, a káosz periodikus bejuttatása a kozmoszba, nem
lenne-e megfelelőbb, ha a véletlen döntené el a végrehajtás minden fázisát, nem
csak az egyiket. Nem nevetséges-e, hogy a véletlen elrendeli valaki halálát, de
halálának körülményei - elhallgatás, nyilvánosság, határidő: egy óra vagy egy
évszázad - nincsenek alávetve a véletlennek? Ezek az oly jogos aggályok végül
jelentékeny reformra vezettek, amely oly bonyolult (ezt csak növelte a több
évszázados gyakorlat), hogy néhány specialistán kívül már senki sem igazodik ki
benne, de azért szeretném legalább jelképesen összefoglalni.
Képzeljünk el egy első sorsolást, amely előírja egy ember halálát. Az ítélet
végrehajtására újabb sorsolást rendeznek, ez (mondjuk) kilenc kivégzőt jelöl
ki. Ebből a kilencből négyen harmadik sorsolást határozhatnak el, amely majd
eldönti a hóhér nevét; ketten kicserélhetik a szerencsétlen határozatot egy
szerencséssel (mondjuk, egy kincs felfedezésével), egy másik súlyosbíthatja a
halált (vagyis szégyenletessé teszi, vagy kínzásokkal gazdagítja), ismét mások
megtagadhatják a végrehajtást... Ez a szimbolikus séma. Valójában 'a sorsolások
száma végtelen'. Egyetlen határozat sem végleges, mind újabbakba ágazik el. A
tudatlanok azt hiszik, hogy a végtelen számú sorsoláshoz végtelen idő kell; a
valóságban elegendő, hogy az idő a végtelenségig osztható legyen, ahogy a híres
teknősbéka-paradoxon tanítja. Ez a végtelenség csodálatra méltó módon
megegyezik a véletlen kacskaringós útjaival és a Sorsjáték Mennyei Mintájával,
amelyet a platonikusok imádnak... Mintha a mi rítusainknak valami eltorzult
visszhangja zengene vissza a Tiberisnél: Aelius Lampridius említi az 'Antoninus
Heliogabalus életé'-ben, hogy ez a császár kagylókra írta fel a vendégeinek
szánt szerencsét; így az egyik tíz font aranyat kapott, a másik tíz legyet, tíz
mormotát vagy tíz medvét. Hadd emlékeztessek arra, hogy Heliogabalus
Kis-Ázsiában nevelkedett, névadó istenének papjai között.
Vannak határozatlan célú, személytelen sorsolások is: az egyik elrendeli,
hogy egy taprobanai zafírt vessenek az Eufrátesz vizébe; a másik, hogy egy
bizonyos torony tetejéről bocsássanak szárnyra egy madarat; egy másik meg, hogy
a tengerpart végtelen mennyiségű homokjához minden évszázadban adassék hozzá
(vagy vétessék el belőle) egy gramm.
A Társaság jótékony hatása alatt a mi szokásainkat teljesen átitatja a
véletlen. Aki egy tucat amfora damaszkuszi bort vásárol, nem csodálkozik, ha
valamelyikben talizmánt, esetleg viperát talál; a jegyző, amikor szerződést
fogalmaz, úgyszólván sohasem mulasztja el, hogy néhány téves adatot ne
csúsztasson bele; én magam is meghamisítottam ebben a sietős beszámolómban
néhány tündökletes dolgot és néhány kegyetlenséget... Ki tudja, talán valami
titokzatos monotóniát is... Történetíróink, akik a világon a legélesebb eszűek,
feltaláltak egy módszert a véletlen kiigazítására; azt mondják, hogy ennek a
módszernek a műveletei (általában) megbízhatók, bár természetesen nem
kerülhetnek nyilvánosságra bizonyos számú hazugság nélkül. Egyébként a
regényírói képzelet semmit sem fertőzött meg annyira, mint a Társaság
történetét... Ha egy templomból előkerül valamely paleográfiai lelet, az éppúgy
lehet egy tegnapi sorsjáték húzásának eredménye, mint egy száz évvel azelőttié.
Nem jelenik meg könyv anélkül, hogy minden egyes példány ne különböznék
valamiben a többitől. Az írástudók titkos esküt tesznek rá, hogy kihagynak,
beszúrnak, változtatnak. A közvetett hazugságot is alkalmazzák.
A Társaság isteni szerénységgel kerül minden nyilvánosságot. Ügynökei persze
titkosak, parancsaik, amelyeket (talán megszakítás nélkül) állandóan
osztogatnak, semmiben sem különböznek azoktól, amelyeket gazemberek osztanak
olyan bőkezűen. Egyébként ki is dicsekedhetnék vele, hogy ő csak gazember és
semmi más? Ki tudja, hogy az a részeg, aki valami abszurd parancsot ad, az
álmodó, aki felriadva megfojtja a mellette fekvő asszonyt, nem a Társaság
titkos utasítását hajtja-e végre? Az, hogy a Társaság csendben működik, mint az
isten, a legkülönbözőbb feltételezésekre vezetett. Némelyik aljas módon azt
állítja, hogy a Társaság már évszázadok óta nem létezik, és életünk szent
rendezetlensége csupán örökség, hagyomány; egy másik szerint a Társaság örök,
és fenn fog maradni a legutolsó éjszakáig, amikor az utolsó isten megsemmisíti
a világot. Egy másik azt tartja, hogy a Társaság mindenható ugyan, de csak apró
dolgokban érvényesíti hatalmát: egy madár rikoltásában, a rozsda és a por
színárnyalataiban, a hajnali félálomban. Egy másik, titkos eretnekek száján át
azt állítja, hogy a Társaság 'sohasem létezett, és nem is fog létezni soha'.
Egy másik, nem kevésbé elvetemült feltételezés szerint teljesen mindegy, hogy
állítjuk-e vagy tagadjuk e homályos testület létezését, mert Babilónia nem más,
mint egy végtelen hazárdjáték.

Boglár Lajos fordítása

Na, ezt kívánom a katasztrófaturistáknak

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.04.11. 15:00:32

@Bulcsu.HUN: "
egy pszichológusnak ez biztosan evidens, én csak sejtem, hogy ez azért van, mert az ember valszeg jobbnak érzi saját helyzetét, ha mások nyomorát látja"

Egész jól leírtad, hogy pl. a barátok miért szeretik a vállunkat lapogatni, amikor bajba kerülünk :-(

mancaa 2010.04.11. 15:11:43

Az ember már csak egy ilyen állat... Régebben kövezések voltak, gladiátorok, nyilvános kivégzések... Az emberek nagy része önként ment oda, mert MÁST köveztek, feszítettek keresztre, ettek meg az oroszlánok, rövidítettek meg egy fejjel...

aww 2010.04.11. 15:36:21

Bünti: Szerintem készüljön a halálukról magasztos, happy-endes, nyáladzós hollywoodi film, hogy mindenki láthassa.

aww 2010.04.11. 15:37:18

@aww: Vagy Fókusz különkiadás :)

Jossarian 2010.04.11. 15:49:09

Fel magyarorszag katasztrofaturista; a szomszedja nyomoratol erzi jobban magat. Akikrol a poszt szol, ok csak a kirivo esetek, akik latszanak ...

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.04.11. 16:25:58

A legszebb, hogy az autópályás katasztrófaturisták általában további baleseteket okoznak a bamba bámészkodásukkal.
Szerintem legyen az, hogy végig kell nézniük néhány vízi hulla boncolását.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.04.11. 16:27:48

@Sixx! Anyád is nyugger?: Idézőjelet vágod vagy annyira hülye vagy, hogy el kell magyaráznom neked?

Cirrus 2010.04.11. 16:38:11

Kéne rendezni egy álbalesetet egyszer. Egy forgalmas út szélére vontatni egy (vagy két) összetört kocsit vérző "hullákkal", pár leszakadt végtaggal, és kicsit messzebbről felvenni a bámészkodókat. Persze nyilván lesznek, akik látják, amint éppen odavontatják a kocsit, és otthagyják, de aki csak 1-2 perc múlva ér oda, az nem tudhatja, hogy ez csak műsor (és ő az egyik főszereplő)...

Piréz Vitéz 2010.04.11. 17:15:07

A posztíró két független jelenséget most össze és ettől az egész poszt értelmetlen zagyvaság lesz. Az egyik az "igazi" katasztrófaturista, aki vonzódik az ilyen helyzetekhez.

A bámészkodók esete teljesen más kategória. "bystander effect" néven fut külföldiül és sokat tanulmányozott jelenség. Szinte soha nem arról van szó, hogy nem akarnak segíteni az emberek, sőt általában épp azzal a céllal maradnak ott. De... két dolog miatt nem segítenek:

1. Félnek, hogy csak tovább rontják a helyzetet, vagy pedig hogy egyszerűen nem ők a legalkalmasabbak a jelenlevők közül.
2. Részben az előzőhöz kapcsolódóan: mindenki a másikra vár, nincs szervező, nem alakul ki spontán a mentés, mindenki leblokkol.

Az általános javaslat az eset feloldására, hogy "ki kell osztani" a feladatokat, ha kell a sérültnek, egyszerűen úgy, hogy valaki kiszemelt embert megszólít. Az esetek nagyrészében azonnal segíteni fog.

Szóval ez nem magyar specialitás. Ami magyar specialitás, az az amikor a magyaroknak tulajdonítják, lásd Rahsid: épületes hozzászólását.

Ja és mit érdemel az a bloggazda, aki nem képes minden böngészőben működő skint használni?

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.04.11. 17:49:27

Jogsihoz mentem elsősegély tanfolyamra, rajtam kívül vagy még 30-an voltunk a teremben. Én egy szegről-végről ismerősömmel ültem elől. Az előadás felénél pár véres kép után a terem hátuljában egy srác elájult. Ismétlem, ez egy elsősegély tanfolyam volt.

Az előadó csaj mondta, hogy a mellette levők emeljék fel, hagyjanak neki levegőt, vizet stb, de senki sem mozdult, mindenki állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Néztem egy keveset aztán felálltam, azt hátramentem a sráchoz segíteni, jött velem az előadó csaj is.

Ezt csak azért mondtam, hogy azoktól se várjatok sokat, akik frissen végeztek elsősegélyt, mert ekkora gyökerek, úgy amúgy.

indapass90210 2010.04.12. 09:13:17

Egy öngyilkos terrorista így tudna a legjobban aratni. Összesik, eszméletlennek tetteti magát, majd amikor már 200-al állnak körülötte, BUMM!

MagyarZizzi (törölt) 2010.04.12. 11:25:24

Szerintem a katasztrófaturista fogalmába belefér az is, aki csak egy utcai balesetnél bámészkodik, éppne csak az arányok mások. De az ilyeneket én nagyon szívesen kicserélném az áldozatokkal, hogy őket bámulják, ahelyett, hogy segítenének. És az sem mentség, hogy "félek, hogy nagyobb kárt teszek a sérültben", mert ha nem merek hozzányúlni (én nem mernék), mentőt hívok, megvárom, amíg kiérkezik, és ha kérdezik, tudok nekik azzal segíteni, hogy elmondom, amit láttam -- de ehhez nem kell száz ember!

Take-it-Easy 2010.04.12. 13:06:47

Erről egy vicc jut eszembe:
Fiatalember meséli:
- Rohadtul idegesítettek az öregasszonyok a rokonságban, akik minden esküvőn cinkos mosollyal cibálták a zakóm ujját, hogy te leszel a következő, te leszel a következő!
Na, ezt abbahagyták, mióta én ugyanezt mondogatom nekik a temetéseken...

Take-it-Easy 2010.04.12. 13:10:10

Egy vicc:

Fiatal srác meséli:
- Rohadtul idegesítettek az öregasszonyok a rokonságomban azzal, hogy minden esküvőn cinkos mosollyal rángatták a zakóm ujját, hogy te leszel a következő, te leszel a következő!
Na, ezt abbahagyták, mióta én ugyanezt mondogatom nekik a temetéseken...

Kitalálhatnánk arra is büntetést, hogy mit tegyünk a blogmotorral, amely elnyeli a kommenteket...

Take-it-Easy 2010.04.12. 13:10:44

Újraírtam, most meg itt van! Ááááhhh!!!

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.04.12. 20:21:09

Bünti: minden hídra, körforgalomhoz, veszélyes útszakaszhoz telepítenék egy-egy bámészkodót azzal a feladattal, hogy el nem jöhetnek az első koccanásig, amit viszont részletes alapossággal kell tanúként elmesélniük.

A sztrádákon is mindig bámészkodnak, sőt manapság mobillal videóznak minden egyes karambolt. Azzal a mobillal, amivel a mentőket kellene hívniuk...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.13. 00:03:06

Hogy mikor leviszi egy autó a bal karjukat, a beleik pedig megállíthatatlanul ömlenek ki a hasüregükből a baleset következtében, őket is minimum 500 bámész állja körül 20 centis körben, hogy levegőt se kapjanak.
Múltkor volt egy baleset a villamosmegállóban. Az emberek hangya módjára ömlöttek ki a telitömött járműből a kőre, hogy körbeállják és mozizhassák az áldozatot. Kiürült a villamos!!! Szó szerint felfordult a gyomrom. És komolyan elgondolkodtam, hogy tán ez a legnagyobb büntetés, amivel a jóisten sújthat, és ha lehet, én nem kérnék belőle. Legalább ájuljak el, ha már erőm nem lesz, hogy elhajtsam őket. Mint a keselyűk. Mint a retkes keselyűk a szavannán!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 11:08:53

A baleseti bámészkodás se piskóta, de életem legdurvább élménye eddig az volt, amikor nemrégiben a belvárosban egy építkezés mellett mentem el, hatalmas daru volt felállítva a járdán, alatta óriási tömeg, néhány tűzoltó és rendőr próbálta terelni az embereket. Lezárták a fél utcát, megkérdeztem, hogy mi történt, a tűzoltó elmodta, hogy egy öngyilkosjelölt áll a daru tetején, megpróbálják lehozni... és többszáz ember állt és bámult felfelé. Nem tudtam elég gyorsan eltakarodni onnan, a gyomrom felfordult a sok szenzációhajhász dögkeselyűtől. Most már tudom, miért annyira népszerűek a bulvármocsok lapok.

nyílméregbéka 2010.04.13. 12:09:58

Ez ugyan nem katasztrófaturizmus, csak undorító, tapintatlan bámészkodás, de én is halálosan utálom.
"Kicsiben" is van: mozgássérült / értelmi fogyatékos / mindkettő gyereket és őt toló anyukáját megáll a nyugdíjas néni (de akárki más is), és tátott szájjal, de azért alapvetően jóleső bámészkodással bámulja.
Nyugodt ember vagyok, de az ilyeneknek oda szoktam szólni, hogy kellemes nézni? Vagy igen csúnyán, szúrósan rájuk nézek, amíg észbe nem kapnak, de ez a fajta ritkán kap észbe :-(

Bünti: kerüljenek egyszer hasonló helyzetbe, és őket is bámulja boldogan 50 ember.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.13. 13:38:41

@nyílméregbéka: Az, mikor kint állok az erkélyen lakótársakkal, dumálunk, és arra téved egy srác fehér bottal. Egyik eszest idézném szó szerint: "Csitt-csitt! Nézzétek, vak. Szeeeegény!"
Má nemazé, de szerintem már a csöndből levágta a srác a szitut + azt MINDENKI megérzi, ha meredten bámulják.
Komolyan, nem értem, hogyha hiányzik a fél karod vagy bármi egyéb látható dolog van veled, már azonnal megszűnik az emberi személyiséged és kirakati tárgy leszel, egyeseknél?

Spiritmonger 2010.04.15. 19:47:19

aki katasztrófaturistáskodni megy, annak a bünti egyszerű, rabszolgaként dolgozni a helyreállítás végéig, utána majd leszokik róla