Mit érdemlünk mi, választók?

Címkék: közélet

2010.04.09. 08:50

Irigylem azokat, akik tudják, hogy vasárnap kire akarnak szavazni. Haragszom azokra, akik azt gondolják, mindenki más hülye. És nem hiszem el, hogy ha két erő alakul csak ki a politikában, akkor "A" majd tényleg engem képvisel, "B" meg egyáltalán nem.

Mindig kispártos voltam, a nagyok is csak akkor tetszettek, amikor még kicsik voltak. Sokan szétszéledtek azok közül, akikről 15-20 évig tudni véltem, mit képviselnek, és sok helyről eltűntek azok is, akik pedig ehhez a vezetői képességeket tették hozzá. Tök egyedül érzem magam, mint amikor paradicsomos káposzta már csak pénteken van az ebédlőben, mert más nem veszi. Van viszont helyette spenót, meg sóska, mindenki válassza ki, melyik kell! Úgyis mindenki csak "egyikes". Nesze neked, kaptál demokráciát.

Nem akarok kétpártrendszert, és olyat se, hogy Fidesz-MSZP-Jobbik van csak a parlamentben. Nem tudom, kire szavazzak ahhoz, hogy az legyen, amit én akarok: VÁLASZTÉK. Tudnék ebből a háromból is választani, tudnék kettőből is választani, de én úgy érzem jól magam, ha 5-ből, 8-ból választhatok.

Eddig voltak arcok ahhoz a gondolathoz, hogy az emberek lehetnek többfélék, és csinálhatják azt, ami nekik tetszik, és másokat nem zavar, nem kétféleképpen lehet gondolkodni, és nem csak hústkrumplival emberekből áll az ország. Lehet, hogy még mindig vannak.

Lelkiismereti kérdés mindenkinek, hogy elmenjen szavazni, és utána jól érezze magát attól, hogy ő elment, elmondta, mit szeretne. Jaaa? Mást szeretnél? Akkor jelölj másokat! Nos vannak, akik jelöltek másokat. 2 hónapja gondolkodom, mi legyen. Úgy fogok szavazni, hogy ha vannak még ilyenek, mint én, akkor igenis legyen 5 párt a Parlamentben. Engem ezek ugyanis EGYÜTT képviselnek, én nem akarom magamat a Fideszre bízni, nem akarom az MSZP-re, nem akarom az MDF-SZDSZ-LMP-HP-CM-re, és bármilyen  termékazonosítóra hasonlító betűkombinációvá állnak össze 40-en csak azért, hogy ne tűnjenek el, nem akarom 1 pártra bízni magam. Én a pártok vitájára akarom bízni magam, a különböző vélemények versenyére, és azokra az alkamakra, amikor a képviselők nem kivonulnak, mint a kisgyerekek, és nem a frakcióval szavaznak, mint a lúzer gyerekek, hanem a választóik nevében szavaznak, és ezzel KÉPVISELNEK. De minimum az, aki nem listáról jut be.

  • Cél: szeretném kevesebbszer felidegelni magamat. Megoldás: ha valami nem botrányos, abból ne csináljanak botrányt!
  • Cél: ne kelljen olyannal vitázni, aki nem akar változni, és aki nem akarom, hogy megváltoztasson. Megoldás: fogadjuk el, hogy nem az ország másik 50%-a hülye, hanem gyakorlatilag a 85%-a, és lehet, hogy mi is benne vagyunk, de hogy nem a pártpreferencia dönt róla, az biztos.
  • Cél: a balközepes is menjen utcára, ha nem tetszik neki valami, a jobbos menjen kevesebbszer, a szélsőjobbos meg egyáltalán ne. Mindenki azért legyen magyar, mert VAN véleménye, és ne azért, mert ugyanaz az övé is, mint a másiké. Megoldás: ne legyen titok, kit szeretsz, és ne megváltoztatni akarjuk egymást, hanem megérteni. Sokkal érdekesebb a világ úgy, hogy tudom Zoliról, miért szereti A-t, tudom Csabiról, miért szereti B-t, tudom a Lacáról, hogy miért C-s, és tudják rólam, miért vagyok D-s.
  • Cél: ha valaki a tőlünk bizalmat kapott pártban köcsög, ne az legyen a megoldás, hogy kitaláljuk, hogy azt viccből mondta, vagy valamilyen ellenséges erő építette be 10 évvel ezelőtt csak azért, hogy most hülyeséget beszéljen. Megoldás: fogadjuk el, hogy a hülyeség és a köcsögség egyenletesen került elosztásra. Lehet, hogy a mellettünk ülő ember hülye! Lehet, hogy az ő mellette ülő! A Klubrádióban ne mondjanak olyat, hogy az izraeli gépekre csak a fasiszták fogták rá, hogy kémrepülőgépek, hangulatkeltésből. A Jobbik hívei ne találjanak ki olyat, hogy "zsideszes" ügynök volt a szóvivőjük, miért ne lehetne rossz ember rossz helyen? A fideszesek ne mondják, hogy "nem igaz, hogy az ország fele nem látja, mi folyik itt", miközben rendben van, hogy Pintér Sándor belügyminiszter lehet. Az MSZP szavazók számára ne az legyen a lelkiismereti plusz, amit kivesznek ebből a szavazásból, hogy elhiszik, hogy az ország másik 50%-a szélsőjobbos, mert NEM az.

Nagyon sokat javítana a politika minőségén, ha mindenki belátná, hogy érzelmi alapon köteleződött el, nyugodtan elmondaná, hogy hová, és nem kellene hülyeségeket beszélni, hogy megvédje a hovatartozását, mert érzelmekkel nem is KELL vitatkozni. Ezzel szemben érzünk valamit, amit megpróbálunk érvekkel alátámasztani, mintha racionális alapon húznánk egy párt felé. A szavazás, az talán racionális, de hogy kit szeretünk, az nem.

Ja, és fogadjuk el, hogy a mi dolgunk nem a hőbörgés, a sztrájk, és a másra mutogatás, hanem a munka meg az adózás (a kettőt együtt kellene csinálni, vagy legalább ne az panaszkodjon, aki nem is fizet!). Akinek pedig egyikből se jut, találja meg a tanulást, az olvasást, a művészetet, az alkotást, a gyönyörködtetést; és akkor majd többen fogják rosszul érezni magukat azért, mert nem vigyáztak rá.

MIT ÉRDEMELNEK A VÁLASZTÓK?

Választékot. Nem úgy, ahogy Örkény látta.

"Csak nyugi, nekem egy 99%-ban megbízható ember mondta a TV-ből, hogy holnap már arra kelünk, hogy kolbászból lesz a kerítés és szalonnából a kapu..." by mancaa

"Legyen Lakatos Márk a president!!! Ő homár, van stílusa és agya is! Törvényben szabályozná, hogy mindenki legyen trendi, adna parti-támogatást és pink lenne az egész ország! Full happy! Legális fű, olcsó benzin, uniós bérek..." :) by Hümüzhümümüz

Megjegyzés: ha 1 pártot bejelölsz a szavazólapon, attól még melléírhatod, hogy mindenki takarodjon és szégyellje magát, és a liliomtól a részletes erezésű faszig bármit oda is rajzolhatsz, attól még érvényes, egészen addig, amíg nem kezdesz el többet bejelölni. Talán ezt megérdemlik. Azt viszont, hogy cserébe a picsába elküldés lehetőségéért, érvénytelen szavazatot adjunk le, azt mi nem érdemeljük meg.

Megjegyzés 2: megjelent egy frissebb illusztrált elemzés arról, hogy vajon mi számít két egymást metsző vonalnak a szavazólapon. Kurva jó :)

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

http://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr231869805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nincs itt az idő! 2010.04.09. 11:10:32

Választás 2010. De még nincs itt az idő! Nincs itt az ideje annak, hogy megismerhessük a pártok véleményét számos kérdésben. Így nem jött el az ideje annak, hogy a választásokon induló politikai pártok állást foglaljanak a társadalom 5-10 százalékát ki...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2010.04.09. 11:10:39

Kellene egy None Of Theese lehetőség a szavazólapon, ahogy a spanyoloknál is.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.04.09. 11:12:09

Megalakítani az "Egyik se" pártot, valahogy feljutni a szavazólapra és tutifix az "Egyik se"-t X-elné a nagy többség, kormányalakítás, 2/3-os többség.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 11:15:01

Segítek!

A South Park lefedi az egész magyar politikát, és a pártokat is! Hogyan?

Eric Cartman = Jobbik!
Eric kisebbségi komplexusokkal küzd (mint a Jobbikosok), dagadt, látens homoszexuális és ebből kifolyólag utál mindent és mindenkit (legfőképp a zsidókat és a hippiket). Nagyratörő tervei vannak, de sosem jön neki össze (10.000$)... Jobbiknak sem fog összejönni semmi.

Kyle Broflovski = SZDSZ
Kyle zsidó, utálja, ha ezért csesztetik. Alapvetően nyugodt ember és szeretetre méltó. Egyik epizódban kifizette a városka összes lakosának tartozását, de hajlamos összezavarodni. Pont, mint az SZDSZ szavazói.

Stan Mars = MSZP
Stan úgy el van, vegetál. Különösebben nem érdekli semmi, néha levonja a konzekvenciákat, de nyitott a világra, képes elfogadni az újat, meglátja mindenben a jót! Tipikus MSZP szavazó.

Kenny = MDF
Kenny szegény, csóró, munkanélküli szülők gyermeke. Szülei alulképzettek, alkoholisták. Keresik a kiutat, de agyi kapacitásuk minimális, akár az MDF szavazóknak, akik nem látják a fáktól az erdőt.

Butters = LMP
Butters naiv, könnyen megvezethető, és neki könnyű bemesélni baromságokat. Lehet más a politika és ettől el is varázsolódna.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 11:17:54

@Hümüzhümümüz:

Fidesz azért maradt ki, mert az olyan olvasztótégely...
Összes South Parkos háttérszereplő, lakó hozzájuk sorolható, hasonlítható. Kicsit butusok és bevesznek akármilyen mesét.

bárisnya 2010.04.09. 11:21:56

Hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy nem megyek a "választás"-ra, mert nincs miből választanom.
Hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy nem megyek el "szavazni", mert ezek közül egyikhez sem tudnék lelkiismeretem szerint x-et, +-ot jelölni.
Most, írásodat olvasva kicsit én szégyelltem el magam, de nem tartott sokáig, mert AKKOR SEM megyek el, mert igenis, komolyan veszem, hogy VÁLASZTANI akkor lehet, ha van miből.
Oszt majd jól megérdemlem a büntit, mert szívás az lesz, tuti.

HUN_Sector 2010.04.09. 11:22:16

"én nem akarom magamat a Fideszre bízni, nem akarom az MSZP-re, nem akarom az MDF-SZDSZ-LMP-HP-CM-re"
Lám, te is jobbikos vagy :) Helyes! :)

HUN_Sector 2010.04.09. 11:25:21

@Hümüzhümümüz: Helyesbítek:
Kyle Broflovski = SZDSZ
Kyle zsidó, utálja, ha ezért csesztetik. Alapvetően nyugodt ember, de a bajban mindig feldobja a társait. Pont, mint az SZDSZ szavazói.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 11:27:26

@HUN_Sector:

Igen, előfordult olyan is, de mikor az aqua parkban voltak és mindent elöntött a pisi, akkor képes volt meginni egy pohár pisit, lemerülni a vizeletbe csak azért, hogy mentse a többieket!

HUN_Sector 2010.04.09. 11:33:47

@Hümüzhümümüz: azt ne felejtsd el hogy szerződésszegést követett el, amikor nem nyalta le Cartman heréit a látott kobold miatt.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 11:36:08

@HUN_Sector:

Hatályon kívül helyezték az itéletet a végére, azért nem kellett lenyalnia Eric sós heréit. :)

lorantka_a_gall 2010.04.09. 11:45:44

Mi, választók a választékot érdemeljük büntetésként. Nagyobb bünti úgysem lehet. :)

jbc4wa 2010.04.09. 11:46:12

Az én dilemmám is pont ugyanez, hasonló gondolatok forognak az én fejemben is már egy ideje, csak azt az egyet tudom, hogy mindenképpen elmegyek szavazni. A dilemma részemről sajnos pont ott van, hogy egyrészt nem valami fényes a választék, másrészt nincs értelme olyanra szavazni, aki nem éri el az 5%-ot, de ezt meg nem lehet előre megjósolni. Viszont a teljhatalomban én sem bízok, nem tartom jó megoldásnak.

HUN_Sector 2010.04.09. 11:48:20

@Hümüzhümümüz: Na és Kalap úr hogy legyen sorolva? (áttételesen Gerrison)

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 11:53:14

@HUN_Sector:

Mr/Mrs Garrison és Mr Furkó sajnos nincs képviselve a magyar politikában. Bár egyes felmérések azt mondják, hogy több meleg, biszexuális emberke van, mint roma, ennek ellenére nekik mégsincs képviseletük.
Valószínüleg a sok partizás, szex lefoglalja Őket.
Persze a legtöbb látens meleg a Jobbikban van, akár csatlakozhatnának oda is és akkor tuti megelőzné a Jobbik az MSZP-t! :D

wirth6 2010.04.09. 12:00:28

Ez a Butters dolog nekem nem teljesen stimmel: mi van Káosz kapitány sötét terveivel? Az LMP tényleg a világ elpusztítására törne? :D (Simpsons already did it)

mancaa 2010.04.09. 12:01:04

@Hümüzhümümüz: Talán azért, mert ha meleg is, azért a társadalmi kötelezettségeit megteszi, tehát dolgozik, fizet adót, fizet a közművekért és a TB-jét is többnyire rendben befizeti. A szabadidejében meg azt csinál a másik meleggel, amit akar. Tehát szükségtelen még pluszban "védeni a érdekeit".

lacam83 2010.04.09. 12:05:09

Melyik SP karakter az, aki CSAK azért menne el szavazni, hogy ne legyen 2/3ad? Egyik sem szimpatikus - kimondom, egyik rosszabb mint a másik - a Fidesz győzelme borítékolható, de a "totális hatalomnak" nem kellene egy "kézbe" kerülnie...

Talán a ribik lennének ezek a kényszer szavazók? (az utolsó szinkronos évadból, mikor a zsaru beépült és ringyónak adta magát, akin jópáran végig mentek + a stricije is feleségül vette)

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:10:57

@wirth6:

Az LMP sok titkot nem árul el... Ki tudja, hogy mire készülnek? Lehet, hogy amolyan Káosz Professzor féle valamit akarnak.

@mancaa:

Nem bántom a melegeket, nekem nincs velük bajom, csak ugye a médiából azt veszi a naiv ember, hogy a melegek csak partiznak, drogoznak, szexelnek, közben meg burzsujok, mert jó poziciókban vannak. :)

@lacam83:

Szóval Te nem kívánod a Fidesz 2/3-os többségét? Én sem a ma látott listák után. Már nem csak hangfelvétel van, hanem konkrét bizonyíték is a listáról.

loláb 2010.04.09. 12:13:05

Konkrétam melyik az az értékrend, aminek megfelelő politikai értékrendet nem lehet megtalálni az országos listát álított pártok között?

Szélsőjobb? Az van.
Civil kezdeményeződés? Van
Piacpárt? Az is van.
Jobbkézép? Van.
Liberális-zöld? Olyanunk is van.
Baloldali? Hát, nevében mindenképpen baloldali, az igaz, hogy a kormányzásuk kevéssé képviselte ezeket az értékrendeket, de talán majd pont ez a pofon kell nekik, hogy hiteles baloldali pártként szerveződjenek újra.

Aki azt mondja, hogy nem megy el választani, az a gondolkozástól akarja megkímélni magát. Attól, hogy át kelljen gondolni a saját értékeit, és meg akarja spórolni az "elköteleződést". Pedig ez csak egy választás, nem szükséges egyből pártfanatikusnak lenni, csak mert valaki mellé odaikszelünk.

Öreg Sam 2010.04.09. 12:19:04

Egyik sem!!!
Hányásom van az egész mocsadék politikai "elit"-től!
Most akkor menjek,vagy ne menjek?

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:20:27

@Öreg Sam:

Mennyé' oszt szavaz fasszal! :D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.04.09. 12:21:31

Vannak olyan országok, ahol van "Egyik sem" rubrika is.

Öreg Sam 2010.04.09. 12:21:35

@Hümüzhümümüz:
Igencsak az lesz,30 lépés tőlem a szavazókör,ennyit még esőben is lecsoszogok:)

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:25:02

@BKV figyelő.hu:

Na azt lájkolnám itthon is!

@Öreg Sam:

Tényleg tufaság ez az egész... :( Valami bazi nagy változás kellene! Nem Jobbik, se nem LMP, hanem full új bagázs asszem... :S

lacam83 2010.04.09. 12:26:25

Szélsőjobb: Szélsőség sosem jó, van amiben egyetértek velük (nagyon sok!) de a módszerük aggasztó
Civil: Kb semmit sem tudok róluk...de ezt nem jelent semmit :) (én bajom)
Piac? Jobbközép? Fidesz / MDF? Az előbbiről már leírtam a véleményem. Ugyanolyan lesz a narancs is mint a szegfű...hatalomra kerül és zsigereli tovább az országot, nehogymár ők ne tömjék a zsebüket?! MDF? No Comment...
Baloldal? Eljátszották az ország bizalmát, ítélet: süllyesztő!

Gondolkodom (tehát vagyok) de egyiket sem tudom igazán magaménak érezni.
A lényeg hogy legyen munkám és fedél a fejem felett...az országot (jó magyar szokás szerint) ezek a vezetők ígyis úgyis szétlopják.

Hűűűű Bazzz 2010.04.09. 12:26:51

MSZP : Leszerepelt, többször is.
FIDESZ : Leszerepelt.
MDF : Leszerepelt.
SZDSZ : Leszerepelt.
LMP : Nem látok benne fantáziát.
Jobbik : Sok okosat mondanak, de túl szélsőséges.
Civil mozgalom : Vicc.

Az elmúlt 20 évre vissza tekintve nem tudok sok jót elmondani. Rosszat viszont... Nem sorolom.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:29:55

Legyen Lakatos Márk a president!!! Ő homár, van stílusa és agya is! Törvényben szabályozná, hogy mindenki legyen trendi, adna parti-támogatást és pink lenne az egész ország! Full happy!
Legális fű, olcsó benzin, uniós bérek... Ha ezt valaki, akár Lakatos Márk beigérné, akkor tuti győzelem!!! Ennyi! :D

Egy_Újságíró 2010.04.09. 12:30:04

Újságíró vagyok, és szeretném egy pár nem teljesen nyilvánvaló dologra felhívni a figyelmeteket a mostani helyzettel kapcsolatban. Szeretném veletek megosztani a magánvéleményemet, ugyanis újságíróként ismerem a politika minden szereplőének valós szándékait.

Előre leszögezném hogy egyik párthoz sem tartozom.

Szóval látva a jelenlegi kilátásban lévő választási eredményeket szeretnélek benneteket egy dologra figyelmeztetni.

(Minden politikai oldalt nagyon jó ismerem, a prominens embereit szintén)

A magánvéleményem az, hogy bár vannak kivételek, a lényeg mégis csak az hogy a zöme (a legtöbb ember) szeretne minél többet megszerezni a zsíros fazékból, a közpénzekből.

És most jön a dolog jelenlegi aktualitása (a nélkül hogy akár az MSZP-t, akár az SZDSZ-t, akár az MDF-et, vagy bárkit védenék).

KÉRLEK senki ne üljön fel annak a dolognak hogy az MSZP által kormányzott évek után bármiféle váltás (pl. a FIDESZ irányába), BÁRMI pozitív hatást fog hozni az életetekbe.

Egy dolgot tudok tanácsolni, az pedig az hogy minél szélesebb körben próbáljatok szavazni - a legjobb az lenne ha sok kis párt lenne, mert akkor az országos lenyúlásokat is eléggé vissza tudják fogni, mert nem engedik hogy túl sokat lopjanak. Bár ez egy utópia, hogy az országban 5-6 középméretű párt legyen.
De azt mindenképpen próbáljátok meg, hogy legalább kiegyenlített legyen az erőviszony.

Sokszor, minél nagyobb részaránnyal nyer egy párt, annál többet fog, és szokott lopni tőletek. Ez a véleményem.

Most a többi pártról nem akarok beszélni(bár róluk is lehetne), mert nem valószínű hogy kormánya jutnak, kizárólag a FIDESZ-ről.

És itt még egyszer leszögezem hogy egyik párthoz sem tartozom, teljesen független vagyok.

Egyszerűen szeretnék segíteni abban, hogy jobban tudjatok dönteni (sajnos az országban rengeteg embernek nincs ideje egyáltalán ezzel foglalkozni mert 12 órát dolgozik naponta)

Szóval a lényeg:

SEMMILYEN körülmények között ne engedjétek, hogy a FIDESZ / (Vagy BÁRMILYEN MÁS PÁRT!!!) "agyonnyerje" magát. - 50% felett semmiképpen ne érjen el, mert ez beláthatatlan következményeket hoz rátok - és nem lesz pozitív..

Személyes véleményem, és a tapasztalatom is az, hogy már az előző FIDESZ kormányzati ciklusban is azzal kezdték egyes emberek, hogy szinte MINDEN nagyobb beruházást leállítgatták. (Hogy mennyire aprólékosan arra a legjobb példa, hogy ekkor vették el a távoktatásos diákoktól is minden utazási kedvezményt) ...szinte minden nagyobb állami beruházást leállítottak, és ennek az volt a hozadéka, hogy lett szabad pénz. És miért fontos ez? Mert így már akár fiktív támogatások formájában (mert egyes személyek/kedvezményezettek akár visszaadják a legnagyobb részét) - majd lesz lehetőség magáncélra felhasználni. Magyarul: LE LEHET NYÚLNI - pl tőled, tőletek.

A szüleim vidéken élnek és nagyon jól emlékszem hogy akkoriban senkitől nem vettek földet (földanyagot) a sztráda építkezésekhez közvetlenül, DE rengeteg embertől lehetett hallani arról, hogy ez azért történt, mert a környékünkön minden építési alvállalkozó egy bizonyos politikus (NEM MSZP-s, és az egyik „legnépszerűbb” politikus) apjának a 'bányájából' vette a földanyagot feltöltésre. (Persze csak papíron, többszörös áron a normálisnak) Sok ember szerint valójában nagyon olcsón vették a földet mindenkitől (fizikailag), majd ezt papíron, többszörös áron az apjától. (Igen, a fia focizik)

De lehetett hallani kismillió egyéb módot, ahogy anno a pénzt kiszivattyúztak (TŐLETEK!) egyéni célokra alapítványok formájában.

SENKI EGY PERCIG NE GONDOLJA, hogy a FIDESZ éra, bármilyen „megváltást” hozhat rátok - gyakorlatilag annál rosszabb lesz minél nagyobb mértékben nyer.

ENGEM nem érdekel ki fog nyerni.

A lényeg az hogy semmi ne nyerjen 50%-nál nagyobb mértékben (értsd ide a FIDESZ + Jobbik (külső, belső - mindegy) koalíciót is.

A válságnak egyébként koránt sincs vége, mindenki készüljön fel arra hogy szerintem kb 2 éven belül nagyon meg fog ugrani a lefelé zuhanás - és még a lehető legjobb (nem létező!) vezetéssel is valószínűleg ez lesz, nem még akkor, ha egy teljesen új brigád eufóriától megrészegülve CSAK AZT fogja nézni hogy mit szerezhet meg magának a közösből.

KÉRLEK BENNETEKET AZ ORSZÁG NEVÉBEN hogy lássátok reálisan a dolgokat, és ne gondoljátok azt hogy az egyik párt ördög a másik angyal, mert a pártkatonák nagy része semmi mást nem néz (szinte MINDEGY melyik párthoz tartoznak) , csak az A8-as audit, a száz milliós villákat, és a milliárdos vállalkozásokba pumpált pénzt - mindegy milyen párt holdudvarában van..

És kétségetek ne legyen a felől hogy egy "agyonnyert" állapotú FIDESZ - vagy bármely párt aki túl nagy részesedést kap a közösből - katasztrofális fosztogatást tud véghezvinni. (szerintem)

Akik még mindig rózsaszín ködben élnek, azok bőven elég, ha a FIDESZ-el kapcsolatban csak reálisan megnézik hogy milyen volt amikor Ők kormányoztak a kisgazdákkal. Milyen volt pl 2000-ben élni... Mit tettek. Az Orbán- Torgyán érában.

Ez a levél az összes pártra vonatkozik - azért a FIDESZT-t emeltem ki, mert most sajnos úgy néz ki hogy sokan őket jelölték ki a húsosfazékhoz, amibe te, a családod, és mi rakjuk bele a sokszor keservesen megszerzett jövedelmet, amiből milliárdokkal fognak dobálózni. Ráadásul a Fidesz tervei nem reálisak - és nem tudom hogy tudjátok e de a szöveggel ellentétben egyetlen korrekt, teljes, átfogó gazdasági programmal sem rendelkeznek.

Köszönöm hogy meghallgattatok.

Tudom mi volt a pártoknál az elmúlt években, évtizedekben - senki hamis arcának ne üljetek fel. Bármilyen párt nyer - ŐK nyernek majd és nem TE.

KÉRLEK ne hagyjátok hogy egy, vagy két párt túl nagy hatalmat szerezzen - a lenyúlást ez esetben a pártok csak egymás ellen tudják megakadályozni(mondjuk sokszor önös érdekből, de ez legalább az embereknek jó), de ehhez az kell, hogy erős ellenzék legyen, hogy minél kevesebben tudjanak lenyúlni!

KÖSZÖNÖM SZÉPEN.

Ráadásul a világ a kétpártrendszer irányába megy (mesterségesen): Német SPU/CDU, Amerikai Demokrata/Konzervatív, stb.. Ebbe már nem akarok belemenni hogy miért szeretnék ezt politikailag, de nagyon kérlek benneteket egyetlen egy pártnak se engedjetek 50% feletti hatalmat!

A döntés a ti kezetekben van.

Köszönöm.

Öreg Sam 2010.04.09. 12:33:13

Vén f*sz létemre beszállnék egy vértelen "forradalomba",aholis újjá lehetne épiteni szigorúan alulról ezt a demokráciának nevezett bohózatot.
Ne legyen a képviselőnek mentelmi joga,ha hibázott bünhődjön!
Legyen visszahívható,ha a választóit nem úgy képviseli.
Stb,(nem tudok jó tojást tojni,beismerem,de egy tojásról meg tudom állapitani,hogy záp. Ez a rendszer pedig záp.)

WhiteWarrior 2010.04.09. 12:35:26

Eric Cartman-t miniszterelnöknek!

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:36:03

Ajánlok nektek valamit!

Én ma megyek haza korábban... Hazafele beugrom egy üzletbe és veszek pár sört, majd zenét hallgatok, hétvégén megnézek egy pár DVD-t és majd vasárnap a fülképen dobok valami X-et! Lazuljunk! Legjobb egynek, nem kell ezen stresszelni. Béke!

ellenponty 2010.04.09. 12:36:07

@spamdog: Vagy az oroszoknál...egyébként a "valódi/látszat" választék az ilyen apróbb oldalakon, mint a valasztasom.hu oldalon is kiderül...kitöltöttem és a preferenciáim szerint mindegy lenne, hogy mszp, mdf vagy lmp :) lehet, hogy tényleg szimpi arc / nem szimpi arc alapon kell választani :P

lacam83 2010.04.09. 12:38:56

Újságíró:

Korrekt, teljesen jó átfogó írás...ezt az összes választással foglalkozó blog-ba be kéne paste-elni. Az írásból azért kimaradt hogy a baloldal a 8 év alatt hány csilliárdnyi pénzt tett zsebre, de ha lenne némi kontroll (több kis párt - konstruktív ellenzék) talán nehezebb lett volna....Hétvégén remélem sikerül elkerülni a 2/3ot....sajnos borítékolható a nagy arányú győzelem (bőven 50% feletti - nemtudom mennyire megbízhatók az előzetes felmérések)

Lalikiraly 2010.04.09. 12:41:12

Érdekes hogy a Civil Mozgalmat hogy eltusolják a geci médiában. Amúgy tényleg az Egyik se lenne a legjobb az öszes ingyenélőt száműzni a gecibe...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.09. 12:41:35

@Egy_Újságíró:

SAJNOS, ez így nem tud meggyőző lenni. Mert nézz szembe azzal, hogy amit látunk az egy álnéven tett állítás, és senki nem tudhatja, ki és mi van mögötte. Ez a szomorú valóság. Nekem különben mindenféle ellenvetésem is merül föl azzal kapcsolatban amit előadtál, de nem ez a fontos. Hanem amit mondtam. Símán írhattad ezt amennyire ezt mi látjuk, egy párt, – nagyon szóba jön a szememben ilyen értelemben az LMP – megbízásából. Úgyhogy olyan, mintha nem mondtál volna semmit.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.09. 12:43:43

@Lalikiraly:

TELJESEN egyetértek! Azért tusolják el őket, mert ők az egyetlen az átlagember szempontjait nem is csak figyelembevevő, hanem általuk vezetett erő.

Értelmes, rendes ember vagy rájuk szavaz, vagy senkire.

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:43:44

@lacam83:

Komám! Ez alapvető emberi tulajdonság! Nézz magadba picit! Közel kerülnél ahhoz a bizonyos kondérhoz, Te nem emelnél ki belőle? Dehogynem!
Ez nem magyar szokás. A világon mindehol ez megy.
Naiv se legyél... Fidesz annak idején kiszedte a magáét, Jobbik, LMP, MDF, SZDSZ stb. Mindenki kisértésbe esik, ne legyenek illuzióid! :S

Öreg Sam 2010.04.09. 12:44:00

@Egy_Újságíró:
Korrekt!
Veled együtt rettegek attól,hogy BÁRMELYIK pártnak kétharmados többsége legyen.

Hűűűű Bazzz 2010.04.09. 12:46:16

Na, pártot alapítok!

Párt program :

Képviselők maximalizálása a parlamentben : 200 fő
Képviselők fizetésének maximalizálása : 750 000,-Ft. Egyéb juttatás törölve.
Tárca nélküli miniszterek mennek a lecsóba.
Államtitkárok mennek a lecsóba.
Önkormányzatok számának csökkentése minimum a felére.
Megyei Önkormányzatok összevonása régiós Önkormányzattá.
Nyugdíjrendszer felülvizsgálata. Túl sok a rokkantnyugdíjas és egyéb...
Egészségügy felülvizsgálata : Kártya rendszer. Mindenki amennyit befizet, annyit kap. 18 éven aluliak ingyenes ellátása.
Segélyrendszer felülvizsgálata : Na itt lenne csak igazán megvágva a dolog. Letöltött munkaidő után járna segély max. 1 évig, utánna SEMMI!!!
Családi pótlék felülvizsgálata : 1-3 gyerekig kiemelt családi pótlék. 4. gyerektől nincs több pótlék!!! Sőt, kevesebb mint 3 gyerek után!

Ezeket miért nem látom 1 párt programjában sem????????

changebug (törölt) 2010.04.09. 12:46:21

Nincs választásod!
A legjobb, ha 20-30 év múlva visszatérsz e kérdésre vagy a fiadra/lányodra hagyományozod a választás lehetőségét. :(
kb. addigra értelmet nyerhet a politikai ellenfél fogalma. Akkor lesz kire választani. Persze ha még lesz demokrácia...

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.04.09. 12:46:22

Az LMP részben sajnos Séfbácsi, de amúgy Butters a Fidesz, pont a káoszprofesszorság miatt :)

Üdv:
The Coon

PS: gecire nem vagyok jobbikos se, de bocs, h kihagytam :))) én termékazonosítós vagyok. XOIJEFIj-ZIFJOXI-s.

lacam83 2010.04.09. 12:51:59

@A Nép - Te vagy!: Biztos hogy én is így tennék, de (és jön a közhely) amellett, nem szarnék így bele ebbe a "kurva országba". Nem tennék látszat intézkedéseket s szerintem nem hagynám hogy a munka elértéktelenedjen....

....könnyű mondani, tudom...és azt is hogy egy átlag melósnál sosem leszek több (politikai szempontból)
Annyi a lényeg, hogy az alapvető igényeimet ki tudjam elégíteni, valamint lássam/tudjam hogy az a temérdek sok adóforint amit éves szinten bekasszíroznak tőlem az ország épülésére/szépülésére menjen és ne ingyenélők, semmirekellők zsebében landoljon mint kenőpénz vagy "segíj" amiböl aztán X5-ös BMW-t vesz a megélhetési bűnöző. (félreértés elkerülése végett: nincs baj a megélhetésiekkel, kapjanak pénzt, de csak ha DOLGOZNAK (úgy mint ÉN/TE/SOKAN BECSÜLETESEK. Nincs meló? Kaszáljanak a határban, ültessenek virágot tudomisén, szedjék fel a kutyaszart az útról)

Hümüzhümümüz 2010.04.09. 12:52:44

Én egyébként vívódtam a választással kapcsolatban. Jelenleg úgy vagyok, hogy mivel a Jobbikkal abszolút nem tudok azonosulni - a Fidesz meg tuti nyer - ezért az MSZP-re szavazok, hogy erős ellenzék legyen és a Jobbik háttérbe szoruljon.
Alapvetően demokratának vallom magam, hiszen nincs problémám a kisebbségekkel, biztos állásom van, nem érintett a válság, tehát engem személy szerint nem érintettek az MSZP ballövései.

Kövekkel ne dobáljatok, ez persze vasárnapig még változhat! Minden jót!

Lionar · http://feherhollo.hass.hu/ 2010.04.09. 12:52:45

@loláb: Nem kell odaikszelni: vállalhatatlan mindahány - legalábbis számomra. Aktív rezisztencia = érvénytelen szavazet.

Bárisnya 2010.04.09. 13:02:56

Midőn eljő majd az a fényteli nap,
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall,
Vajon mely jegyben megyünk urna elé
Borítékba bezárt szavazattal?

Vajon mely jegyben,
Csak ezt kérdezem én,
S fejem nem szűnik dróton forogni,
S bármi felvillan csak úgy távlatilag,
Szemrevételezem azt, hogy az mi.

Jöhet északról némi északi fény,
De belenyúlhat a rusz medve mancsa,
És a germánság, ma már ténybeli tény,
Csak a telkem és házam akarja.

No de mely jegyben?
Csak ezt kérdezem én,
Amíg tombol az önazonosság.
S közben távolról a jövő szelei
Csak az alvadó vérszagot hozzák.

Midőn szél támad,
Égbe fúr be az orr,
Vajon merre van szélnek forrása.
És a méltóság, amivel szavazol.
Elönt úgy, mint a hébert az árja.

Egy választás mely sorsdöntő,
Mert vissza nem vonható.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha magyar szavazó.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha magyar szavazó.

Vajon mit hoz majd
Az a fényteli nap,
Midőn népünk majd színt vall, mint villám.
Borítékba bezárt szavazatjaival,
Félő hogy hideg éj sziszeg aztán.

Jöhet északról némi északi fény,
De belenyúlhat a rusz medve mancsa,
És a fuldokló európai kéz
Netán végleges mélybe ragadja.

Egész országunk, amely dróton forog,
És nem hajlik emerre amarra,
Pedig több vas kéne, a tűz ha lobog,
Ha már védtelen nép, aki tartja.

No de mely vas lesz az a tűzbeli vas,
Kérdem,
Ha népünk majd hirtelen színt vall?
Vajon mely jegyben megyünk urna elé,
Borítékba zárt tébolyainkkal?

Egy választás mely sorsdöntő,
Mert vissza nem vonható.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha magyar szavazó.
Tőled úgy félek, hogy elrontod,
Te marha magyar szavazó.

Midőn eljő majd az a fényteli nap,
Midőn népünk nagy hirtelen színt vall,
Vajon mely jegyben megyünk urna elé
Borítékba zárt tébolyainkkal?

(Cseh Tamás: Demokrácia)

Cyrano 2010.04.09. 13:04:19

"Ha Isten azt akarná hogy válasszunk, jelölteket is adott volna hozzá." Ezt már nem tudom hol olvastam, de így választások környékén mindíg eszembe jut.

Palkovics Ede 2010.04.09. 13:19:11

@Hűűűű Bazzz:
Még pár adalék a pártodhoz:
Képviselő ne lehessen polgármester, közgyűlés tag és fordítva. (két fizetés, hiányzások)
Ne lehessen listáról bejutni, csak azok menjenek, akiket a nép tényleg megválaszt.
A vizsgálóbizottságok ne kapjanak külön juttatást. (ebben oly nagy az egyetértés mind a 386-nak)
Egy képviselő max. 2 ciklusig lehessen a parlamentben, utána jöhet a frissítés, a reformok, új emberek.
A köztársasági elnököt a nép válassza meg, ne a parlament!
Ne az adófizetők pénzéből kampányoljanak, hanem teremtsék elő támogatóktól.
Jó 7végét!

_zulu_ 2010.04.09. 13:41:43

@Interstellar Overdrive: Hiába, a pénzért meg kell dolgozni. :-) Ráadásul csak ezért regelt a koma.

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.04.09. 13:43:01

@zulu: kifigyeltem az arcot, mert oár blogunk ma indexre került, mindegyikben szerepelni óhajtott... viccosztály.

jbc4wa 2010.04.09. 13:57:48

@Palkovics Ede: Azért a listáról való bejutás nem ördögtől való, hanem az a lényege, hogy azok a szavazatok is érjenek valamit, amik nem az egyéni győztesre estek. Különben most vasárnap után nem lehetetlen, hogy 100%-os fideszes parlament lenne, holott a választóknak közel sem 100%-a szavazott a Fideszre. Úgyhogy azért az ilyen kijelentésekkel óvatosan bánjunk. Arról nem is beszélve, hogy ritka az, amikor egyéniben az adott jelöltre szavazol ("Mert ő olyan rendes ember!"), sokkal inkább a pártjára.

Bender Bending Rodríguez 2010.04.10. 11:32:58

@jbc4wa: Te összekevertél két dolgot. "Azért a listáról való bejutás nem ördögtől való, hanem az a lényege, hogy azok a szavazatok is érjenek valamit, amik nem az egyéni győztesre estek." A listás szavazás az egy külön "ág", aminek semmi köze az egyéni jelöltekhez. Amire te gondolsz, az az országos kompenzációs lista, ahová azok a szavazatok mennek, amik a listás szavazáson nem eredményeztek mandátumot (innen asszem 58-an juthatnak be). Szóval végsősoron az valóban nem lenne hülyeség, ha lenne egyéni szavazás, meg lenne egy (picivel talán még nagyobb) kompenzációs lista, ahol az egyéniben "vesztes" szavazatok gyűlnének fel, a listás szavazást meg egyszerűen elfelejtenénk.

@Hümüzhümümüz: Ezzel az a baj szerintem, hogy miután már az összes médium meg közvéleménykutató telekürtölte az étert azzal, hogy "vigyázzatok, mert barbár, középkori Fidesz-diktatúra jön a kétharmad ördögi találmányával", ezért rengetegen vannak így, mint te, hogy akkor már inkább az MSZP. Éppen ezért én pl. egyáltalán nem mernék rá mérget venni, hogy a Fidesznek meglesz akár az 50%.
Másrészt pedig megszavaznád még egyszer azokat, akik már 8 éve szétlopkodják az országot, csak azért, mert félsz, hogy a többiek többségben lesznek? Én sem örülnék egy kétharmados Fidesznek, de ettől még nem fogok azokra szavazni, akik 8 (vagy inkább 6) éve inkább a botrányaikról meg a sikkasztásaikról lettek híresek, mint arról, hogy bármiféle összeszedett koncepciójuk lett volna arról, hogy mit csináljanak.

Alexi Borzovan 2010.04.10. 11:40:19

@Hűűűű Bazzz:
Na EZ már program! Szívesen csatlakoznék a pártodhoz! :)

mancaa 2010.04.11. 15:15:56

Csak nyugi, nekem egy 99%-ban megbízható ember mondta a TV-ből, hogy holnap már arra kelünk, hogy kolbászból lesz a kerítés és szalonnából a kapu...

DennyX · http://anomaly.blog.hu 2010.04.29. 15:01:41

MSZP : Róluk inkább semmit..
FIDESZ : Elvagyok velük..
MDF : Leszerepelt
SZDSZ : Elbújhatnak.
LMP : Mocskos zsidók.
Jobbik : Ide az X-et!
Civil mozgalom : Nemsokmindent tudok róluk..