Itt a tavasz, tombol a tipikus fesztivál előszezon. Szépen csepegtetik az első hivatalos információkat a fellépőkről; fikázzuk, bármi is lesz a végleges line up a nagyszínpadon, fesztiválidőpontok alapján tervezgetjük a nyarunkat; reménykedünk, hogy idén nem fog szakadni az eső a Szigeten, kevesebb kigyúrt laci és picsa lesz a Soundon, a VOLT pedig nem zsugorodik tovább. Ami pedig tényleg mindannyiunkban közös: idegeskedünk azon, hogy a belépők  már megint a külföldiek pénztárcájához vannak árazva. A Bünti blog szerkesztősége sem tud megbékélni a fesztiváljegyek egekbe szökő árával, ezért egy közgazdasági elemzéssel igazoljuk, hogy a biléták árazója példás fenyítést érdemel.

Kiindulásként hasonlítsuk össze a Sziget napijegy árának változási ütemét az éves fogyasztói árindex alakulásával! Az alábbi ábráról könnyedén leolvasható, hogy a belépők szinte minden évben az inflációt meghaladó mértékben drágultak. A fesztivál gyermekkorát nem számítva, 1997 volt az első év, amikor a szigetjegy drágulásának üteme alulmúlta a fogyasztói árindex alakulását. Ebből az epicentrumból aztán olyan folyamatok indultak el a világgazdaságban, amelyek hatására 1998-ban összeomlott a Nobel-díjas közgazdászok által menedzselt hedge fund, az LTCM. 2008-ban a gazdaságtörténelem ismételte önmagát, de globalizálódó világunkban a folyamatok sokkal gyorsabban játszódtak le: sokéves trendet megtörve a napijegyek nem drágultak, és az évek óta a két index pozitív különbözetére spekuláló Lehmann Brothers alig pár héttel a Sziget Fesztivál után csődvédelembe kényszerült, megnyitva ezzel a válságcsapot... Az magyarázná a hihetetlen áremelkedést, hogy a fesztivál szervezői is észrevették, milyen pénzügyi katasztrófákhoz vezet a relatíve olcsóbb szigetjegy?

De vajon mihez árazzák a szigetjegyet? Az OPEC-től kapott bennfentes információk alapján kizártuk, hogy az árazás egy a kőolaj árszintjét is tartalmazó képlet alapján történne. Górcső alá vettünk hát két teljesen kézenfekvőnek tűnő árazási bázist, a morzsolt takarmánykukorica és az anyakoca éves piaci átlagárát (ld. lenti ábra). Sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy a karszalagok drágulása ezen jószágok áralakulásával sem korrelál, pedig szerintünk ezt diktálná a gazdasági racionálitás.

A turbulens piaci környezet miatt úgy döntöttünk, hogy rövidebb időtávra fókuszálunk, és megvizsgáljuk, hátha legalább a válság éveire vonatkozóan megtaláljuk a szigetjegy drágulásának mozgatórugóját. Egy külső adatbázisból szerzett információ aztán mindent megmagyarázott: a napijegy árát 15 perc amszterdami kurvázás ellenértékéhez igazítják! (A gráfon látható kis differenciát az EUR/HUF árfolyam volatilitása okozza.)

Node nemcsak Sziget van ám a világon! Az ún. "junk food metodika" segítségével bevontuk az elemzésbe a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat is, és megvizsgáltuk, hogy egy napijegy árából hány Big Mac-et vásárolhatunk, ha éppenséggel halálra akarnánk zabálni magunkat. Az ábra magáért beszél: az igazi super size rendezvény, a pénztárcák legdurvább ellensége a Sound.

A fenti nyomvonalon haladva megpróbálunk mankót nyújtani azoknak, akik még bizonytalanok a fesztiválokon való részvételükben, és illusztráljuk, hogy milyen alternatív termékeket vásárolhatnak egy belépő árából.

  • Nagycsaládosok és nyugdíjasok figyelmébe ajánljuk, hogy 1 db VOLT napijegy az alábbi hasznos jószágokból álló kosarak valamelyikére cserélhető: 525 db kifli, 71 db félliteres zacskós tej, 57 db tömlős medve sajt vagy 222 db pelenka.
  • Ha valaki Balaton Sound napijegyének beáldozásán gondolkodna, akkor jó tudnia, hogy a megspórolt összegen vásárolhat 82 db Kinder tojást, esetleg 41 csomag bio hajdinát vagy 18 db grillcsirkét.
  • A sokat emlegetett Sziget napijegy csereértékét a következő áruhalmazok illutsztrálják: 11 kg baromfi párizsi, 6 palack 2009-es Bock rosé, 4 db Tabáni István CD, illetve 6 db rücskös pénisz vastagító.

Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mindhárom fesztivál napijegyének árából bőven kijön egy plüss kaki + plüss pisi duo pack, de zsírégető masszázsövet csak akkor vehetünk, ha a Soundból áldozunk be egy napot. Aki nagyon szeretne fogyni egy ilyen cuki kis vibrációs alkalmatosság segítségével, annak azt tudjuk még javasolni, hogy hagyjon ki 2 napot a VOLT-ból vagy idén se és jövőre se menjen dudorogni a Szigetre!

Persze pontosan tudjuk, hogy fentiek ellenére is rengetegen lesznek majd a fesztiválokon, és jönnek majd a szokásos klisék is, amikről tapasztalt kollegáink korábban már írtak a b-oldalon. Azért a népharag felkorbácsolása érdekében megosztjuk veletek legfelháborítóbb felismerésünket is. Becslésünk szerint egy nokiás dobozba 250 sziget napijegy fér, amelyek összértéke 3 millió forint. Ugyanakkor egy nokiás doboz tartalmából 1250 szigetjegyet vehetünk, tehát a napnál is világosabb az arbitrázs lehetősége! MEGINT A ROHADT SPEKULÁNSOK JÁRNAK JÓL???

TE MIVEL BÜNTETNÉD AZT A NÉPNYÚZÓT,
AKI FOLYAMATOSAN DRÁGÍTJA A FESZTIVÁLJEGYEKET?

Az általa fogyasztott valamennyi fogyasztási cikk annyival legyen drágább számára, amennyivel az adott évben a fesztiváljegyek árát emelte!
Természetesen pár tiszteletjegyért cserébe bármikor konvertáljuk az ítéletet felmentésre.;)

"Egy Mislencsillagot az ánuszába!" by Fitz

 

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr431808243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aDoayen@HWSW 2010.03.18. 12:55:52

akinek nem fér bele a büdzsébe, annak nem kötelező kimenni, de az ilyen demagógia már nem menő, még kommentelő trolloknál is ciki kezd lenni.
ha meg cinizmusnak szántad a posztot, akkor nem sikerült elég jól.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.03.18. 12:58:47

Bocs de ez tényleg hülyeség. Minden évben mást kapsz a jegyedért (más fellépők, más rendezvények). Miért kéne bármi mást követnie, mint ezeknek a költségét? Mert gondolom azt követi. Nem mellesleg ez egy magáncég rendezvénye, annyiért adja a jegyet amennyiért neki jól esik.

jpmjpm 2010.03.18. 13:03:44

@aDoayen@HWSW: Szerintem ez most ironikus poszt volt.

eszemmm 2010.03.18. 13:09:28

szerintem meg jó volt, kifejezetten vicces a bevett közgazdasági benchmarkokat a fesztiválokra vetíteni

kékazég 2010.03.18. 13:19:35

A Nokia doboz csúcs :)

Interstellar Overdrive · http://b-oldal.blog.hu/ 2010.03.18. 13:33:47

@aDoayen@HWSW: miért nem próbálod JÓL érezni magad? Littlibit könnyedség.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.03.18. 13:44:31

Sokkal egyszerűbb: a dolgok annyiba kerülnek, amennyit az emberek hajlandók megfizetni értük.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.03.18. 13:51:10

Szerintem azoknak is ki kellene találni valami büntit, akik ezt komolyan vették. :D Egyébként kurvajó poszt!

navera 2010.03.18. 13:52:01

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de a pannóniafesztivál egy csilliárdszor jobb a majomszigetnél....
Tavaly 2000 Ft volt a 3napos jegy, idén 3500 körül....

navera 2010.03.18. 13:53:26

@aDoayen@HWSW: ki is a kommentelő troll ?
Ez buktad....

navera 2010.03.18. 13:54:55

Hogy mi legyen a bünti? Hagyó Miki fizethetné az összes belépőt idén....

gitáros 2010.03.18. 13:56:54

Arra gondoltál-e például, hogy a költségek felől próbálod megközelíteni a jegyárakat?

gitáros 2010.03.18. 13:58:37

Különben meg, ha nem tetszik az ár, tessék letölteni a fesztiválokat.
:)

gitáros 2010.03.18. 14:03:03

Az egyébként megvan, hogy Farkasházyék a Hócipő árát az induláskor a tojás árához kötötték?

Egyéves Önkéntes 2010.03.18. 14:07:28

Én nem megyek a szigetre, mert az nem tetszetős.
És amúgy is a senkiháziak kezében a popszakma.

Dirk Diggler 2010.03.18. 14:25:44

@Zka: "Minden évben mást kapsz a jegyedért (más fellépők, más rendezvények)" MUHAHAHA!!! Nézted már a Balaton Sound line-up-ot? Egyelőre 2 előadót találtam, aki ne lett volna még Mo.n, min 2X.

Egyéves Önkéntes 2010.03.18. 14:27:37

@Dirk Diggler: "minden évben mást kapsz a jegyedért"
idén herpeszt, tavaly szifiliszt kapott egyik ismerősöm sógorának a munkatársa

így kell érteni. :D

white_widow · http://bunti.blog.hu 2010.03.18. 14:28:39

@Sixx! Anyád is nyugger?:
Valahogy olyan vagy nekem, mint A hét mesterlövészben Harry-nek Chico: ha sokáig nem jössz, hiányzol...

Fitz 2010.03.18. 14:29:50

Vicces a cikk. :D

Kár, hogy a szomorú valóság, hogy évek óta nem járok a Szigetre, mert drága, és drága az ellátmány is.
Akkor mennék ki, ha annyi lenne a napijegy, mint a -1. meg 0. napon, annyit ér nekem.

Hassan0926 2010.03.18. 14:43:20

@gitáros: és te arra gondoltál már, hogy az "adóoptimalizálás" után mennyi bevételre tett szert, a nagyszerű Michelin csillagos Gerendai?

Fitz 2010.03.18. 14:47:21

Ja, az ítéletet illetően: egy Mislencsillagot az ánuszába! :D

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.18. 14:55:06

Én járok, drágállom, de így is tele van, amiből az következik, hogy megtehetik (meg az is, hogy már rég túlléphettek a költség alapú árképzésen) - de ettől még drága. 3 fesztiválra elmenni egy nyaralás ára, ami a régóta levedlett "diáksziget" elnevezéshez képest óriási luxus.

Egyre több a külföldi, ami tök jó, ha én így is úgy is ott vagyok. Ha tovább emelkednek az árak, akkor is tele lesz, csak "mi" egyre kevésbé tudjuk kivenni a részünket a szórakozásból. Ha ez így megy tovább, egyáltalán nem lesz furcsa, hogy az új helyszín teszem azt Ausztriában lesz. Mint vállalkozás, jó irányba megy, mint magyarokat szórakoztató tömegrendezvény, egyre kevésbé felel meg a funkciónak. Ezt igyekszik pótolni a -1. és 0. nap, még csak azt sem lehet mondani, hogy nem tesznek semmit. Mindegy, AKKOR IS DRÁGA.

nyuszichat 2010.03.18. 14:57:45

ilyen árakkal inkább veszek egy disznót, panelban nevelem, majd karácsonykor levágom, és kolbászt készítek, amit a szomszédokkal jóízűen elfogyasztok...:):):)

sexhell.hu
anotherlife2time.qwqw.hu

dr. Sigmund Fraud 2010.03.18. 15:15:02

Mit érdemel a fesztiváljegyek árazója?
A jelek szerint lovagkeresztet...

changebug (törölt) 2010.03.18. 15:26:36

Ez kicsit beteg. SŐt nem kicsit. :)
amúgy az anyakocák, kukoricák, kurvák és más jószágok tömegtermékek nehéz hasonlítani egy esemény belépőjegy árával.
Meg én inkább így 2010-ben RAM-ban processzorban, pc-ben meg más kütyüben számolnék. Ezek is tömegtermékek, de biztos többen ismerik e szavakat mint az anyakocát. :)
Amúgy ja!

a katona fehérben 2010.03.18. 15:26:44

@nosferato: Mennyi is volt egy közepes árú jegy a Madonna-koncertre? Vagy vegyük csak a DM-et, ami lassacskán minden évben kétszer fellép itthon, tehát már rég nem nevezhető exkluzívnak se. És mégis két nap alatt elkapkodják. Ha jól rémlik, mindkettő valahol a "heti" szigetjegy ára környékén volt. Egyetlen estéért, és a Sportarénában nem is lehet aludni.

navera 2010.03.18. 15:33:08

Gerendaiék régiós bulit akartak, sikerült nekik bevenni az eu-t, leszarják, hogy jönnek-e magyarok, ez az EU-s woodstock.... legalábbis innen nyugatra....

Nekünk tényleg marad a pannóniafest a cseri-parkerdőben

Adam Brody 2010.03.18. 15:46:34

@a katona fehérben:
tudod, mennyi a heti szigetjegy ára?
Mert a DM-re a legdrágább, halandó által elérhető jegy 18500 Ft volt

a katona fehérben 2010.03.18. 15:59:53

@Adam Brody: Bakker, figyelmetlen voltam, most látom, hogy napijegyekről volt szó, my bad, szorri.

navera 2010.03.18. 16:01:19

@a katona fehérben:
"my bad" választékosan: "I have a mistake..."

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.03.18. 16:16:58

@navera: egyébként én örülök, ha így van, legyen régiós buli, de akkor már 4-5 éve olyan helyszín kéne, ahová további 50.000 ember befér. Ez azzal jár, hogy amikor a "Hol vagy?!" - "Rézangyal bazmeg" SMS-váltás lejátszódik, 35 perc helyett 52 lesz, mire megtalálod a barátaidat, de ha tud növekedni, akkor mennnnnnnyen!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.03.18. 16:20:43

"Mit érdemel a fesztiváljegyek árazója?"

Michelin csillagot :-)

Davyd · http://wordsofmusic.blog.hu/ 2010.03.19. 09:42:07

Jó kis poszt lett. :)

Viszont 2008-nál annyi hiba van, hogy - ha jól emlékszem - akkor rövidítették le először a Szigetet, tehát kevesebb fesztivált kaptunk a pénzünkért. :)

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.23. 20:49:15

@Davyd: Jogos! A bújtatott inflációt úgy próbáltam kiszűrni, hogy napijegyekkel számoltam.:)

aranyláz 2010.04.15. 08:50:59

A magyar fizetésekhez(átlag) képest drága, a programhoz képest meg egyáltalán nem. Ha megnézed, hogy egy nap hány fasza koncertet nézhetsz meg(a többi programról nem is beszélve), akkor sztem tök rendbe van.

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.04.15. 09:26:27

@aranyláz: Sok jó koncert vs. egy plüss kaki + plüss pisi duo pack? Azért én megértem azokat is, akik hezitálnak.:D

v2peti 2010.08.14. 12:40:52

Sőt ne feledjük azt sem, hogy a külföldi fellépők jelentős részét Euróban kell fizetni, és az Euró ára 1998 és 2008 között 260 forintnál ritkán volt magasabb, sőt van amikor alacsonyabb volt. Szóval ehhez képest igencsak durva az áremelés. :(

csz0 (törölt) 2010.08.14. 13:03:23

A Sziget üzleti vállalkozás, nem jótékonysági intézmény. Miért adnák olcsóbban a jegyet, amikor így is annyian vannak ott, mint a heringek?

Felhasználási feltételek Kapcsolat Impresszum (tör 2010.08.16. 12:33:42

amíg ennyi fasz kimegy rá, nem mindegy mennyibe kerül...????

sanya18 2010.08.16. 22:51:49

@aranyláz:
"Ha megnézed, hogy egy nap hány fasza koncertet nézhetsz meg(a többi programról nem is beszélve), akkor sztem tök rendbe van."

Már ha egyszerre legalább 6 helyen tudsz lenni. Én sajnos nem, taníts kérlek :D

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.08.17. 09:41:44

@sanya18: mióta van minden koncert egyszerre? én egy napot voltam kint, ezalatt volt három koncert ami rdekelt, plusz egy kis cirkuszi elöadás, de pár évvel ezelött volt, hogy öt érdekes koncert is becsúszott egy napra max minimális átfedésekkel.

Csönded 2010.08.26. 09:49:34

egyen meg annyi bigmacet amennyi kijön belőle!
süti beállítások módosítása