Mit érdemel Kisteleki István?

Címkék: sport

2010.03.05. 07:40

Kisteleki István február 27-én azonnali hatállyal lemondott az MLSZ elnöki posztjáról.  Regnálása legnagyobb sikernek a szövetség gazdálkodásának rendbetételét, az MLSZ kiváló nemzetközi kapcsolatait, a telki edzőközpont megépítését és az OLLÉ pályaépítési programot nevezte meg.

Hát nézzük is ezeket sorjában! Az első két pont egy, a magyar futball felemelkedésért szurkoló számára elég kézzelfoghatatlan siker. Főleg, ha azt nézzük, hogy ők se tudták pontosan mennyi is volt a hiány. Pályára mindig szükség van, korábban százával tűntek el a focipályák - pl. az is amin én edzettem annakidején - és lettek hipermarketek vagy lakóparkok. Telkit azért köszönjük meg az UEFA-nak, FIFA-nak, az MFB-nek is, akik az 5/6-át finanszírozták a beruházásnak! Az OLLÉ program keretében májusig 50 műfüves pálya épült. A pályák nagy része viszont futsal vagy iskolai grund méretű, ezek inkább diák- és tömegsportigényeket szolgálnak, ami véleményem szerint nem tartozik kifejezetten az MLSZ hatáskörébe, inkább állami feladatnak kellene lenni és sokkal nagyobb léptékűnek. 

2006. február végén vígjátékba illő közgyűlésen választották meg Kistelekit MLSZ elnöknek. Fő feladatai közt emelte ki a 2012-es Európa-bajnoki pályázattal kapcsolatos tennivalókat és az OTP-MOL Bozsik Akadémia program folytatásához szükséges teendőket. (A Bozsik program egy 2002-ben indult utánpótlásképző program volt, aminek köszönhetjük többek közt az U-20-as válogatott világbajnoki bronzérmét is.) A program 2003-ban kezdett kifulladni és 2006. márciusban miután a MOL és az OTP végleg kiszállt a támogatásból, meg is szűnt. Ezzel a labdarúgásunk alapjától, az utánpótlástól vették el az esélyt, hogy sikeresek lehessenek a jövőben. A Bozsik programot azóta se "élesztették fel". Az egyetlen esélyük a fiatal labdarúgóknak az maradt, ha külföldre mennek. 
A magyar labdarúgás vezetői hónapokig az EB pályázati anyagunkat istenítették, állítólag messze a legjobbak voltunk hónapokig, amíg el nem jött az eredményhirdetés 2007. áprilisában és nem kiderült, hogy Ukrajna és Lengyelország rendezheti a 2012-es EB-t. Mi 0 szavazatot kaptunk, félmilliárdot költöttek a kampányra...

Hogy a válogatott teljesítményéről is essen szó: 2006 októberében a Málta elleni vereség egy újabb mélypont volt labdarúgásunk történelmében. Bozsik helyett jött Várhidi eredetileg 1 meccsre, végül 2008 áprilisig maradt. Korábban a szurkolók fiatalokat követeltek a válogatottba. Várhidi elhozta a fiatalítási hullámot, de az EB-selejtezőben csak 6. helyet sikerült megszereznünk. Rögtön elfelejtették a szurkolók, amit évekig hangoztattak. Várhidi után mindenképp külföldi edzőt akart Kisteleki, jött Koeman. Pár könnyebb VB selejtező után továbbjutásra esélyesnek kiáltották ki a csapatot és meghosszabbították a szerződését 2012-ig. Mindezt a sorsdöntő svéd és portugál meccsek előtt... Ahol aztán minden elképzelés és épkézláb csatár nélkül próbáltunk játszani. A VB selejtezőn végül a 4. hely lett a miénk és a maradt a szurkolók ítélete, akik elküldenék Koemant.

Még néhány dolog ami Kisteleki alatt történt vagy pont, hogy nem történt:

  • A MOL és OTP mellett kiszállt az RTL és az Arany Ászok is a futball támogatói közül.
  • Gondok a marketingjogokból származó bevételek elosztásában, közvetítési jogok (Kentaro, Advertum) körül.
  • A Nemzeti stadion kérdése évtizedek óta húzódik, a Puskás továbbra is életveszélyes.
  • Katasztrofális a stadionhelyzet a magyar bajnokságban. Az építmények mállanak, a mellékhelységek undorítóak, a pályák alkalmatlanok futballra.
  • Angliában 200 halott kellett a futball reformjához, nálunk pofonok csattannak, minden változatlan. A beléptető rendszerek, kamerák és fényképes szurkolói igazolványok továbbra is csak ígéretek maradnak.
  • A nemzetközi bundabotrány elérte az NB1-et is.
  • Az edzőképzésünk inkább a mennyiségre törekszik, mintsem a minőségre.

Távozik tehát egy MLSZ elnök, aki saját munkásságát sikeresnek ítéli. Fájdalom, hogy egy átlagos szurkoló mindeközben csak azt látja, hogy mintha az idei tavaszi idénynyitó se hozta volna meg a magyar futball kivirágzását...

MIT ÉRDEMEL AZ AZ MLSZ ELNÖK, AKI FELNAGYÍTJA ÉRDEMEIT ÉS ELHALLGATJA A KÁROKAT, AMIKET A MAGYAR LABDARÚGÁSNAK OKOZOTT?

Saját vagyonából finanszírozza az utánpótlásképzést, és menjen elnöknek a kelet-timori labdarúgó szövetségbe!

"10 évet a hűvösön" by webmestar

 

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr841809097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

webmestar 2010.03.05. 15:05:33

10 évet a hűvösön

webmestar 2010.03.05. 15:08:05

mellesleg kihagytad, hogy kizárta a Fradit, mely a bíróság szerint is jogszerűtlen volt. Csak azért, hogy példát mutasson, de azért 1 évvel később a Tatabánya (jól emlékszek?) végig sem tudta játszani az idényt. Kettős mérce, a k.... a....d! sajnálom, de ennyi kárt még ember nem okozott se a Fradinak, se a magyar futballnak, se Nekem!. Paraszt Kisteleki.

Hóhér Tibi · http://bunti.blog.hu 2010.03.05. 15:14:08

@webmestar: Ez direkt volt, egy kommentelőt vártam :)
További önhergelésnek idézzünk fel pár örökérvényű kiírást!
index.hu/gal/?dir=0609/sport/szurkolok/

webmestar 2010.03.05. 15:40:23

Ez egy szép esemény volt.:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.03.07. 16:59:32

Olvasottság-növelés focitémával, nem is rossz.
Ezt a közvetítési jogos dumát nem igazán értem. Korábban a komplett NBI százmilliót ért, most hárommilliárdot. Hol itt a gond?
az ukránok nem kampányra költöttek, hanem valami egész másra. Ilyen áron ne legyen EB-nk, másrészt még jól is jártunk hogy a válság fészkes közepén nem nekünk kell a stadionokkal vesződni hanem nekik.
Az NBI csapatok pályái és nemzeti stadion: előbbieknek van tulajdonosa, utóbbira meg nincs pénze az államnak.
Fradi: a bírósági ítéletek a licenszbizottság névsorának kiadásáról szóltak, a kizárás jogosságát nem vizsgálták.
Kistelekinek egy hibája van: a médiát nem tudja kezelni. ebből lesznek az ilyen blogbejegyzések...

védőanygyal 2010.03.17. 20:42:58

Ameddig pedofilok is "nevelik" az utánpótlást,/tisztelet a sok-sok kivételnek/ addig semmin ne csodálkozzunk. A katolikus egyháznak is évtizedek kellettek, mire végre nyilvánosságra kerültek ezek a disznóságok. És még az ilyen mocskok fenyegetőznek!

Amphiprion Ocellaris · http://bohochal.tumblr.com/ 2010.03.17. 23:30:05

@védőanygyal: Mit tudsz? Ha e-mailben küldesz konkrétumot szentelünk neki egy külön posztot.
süti beállítások módosítása