Néhány éve különös divatja van zakkant emberek iskolai cowboyoskodásának. Pandora szelencéjét 1999. április 20-án nyitották ki Coloradóban, ahol két elmeháborodott  diák iskolai doomozása 12 társuk életébe került. Sajnos az esemény "hagyományteremtőnek" bizonyult, és az Egyesült Államokban azóta nem telik el úgy év, hogy valami barom ne rendezne vérengzést valamelyik oktatási intézményben. A minap éppen egy alabamai egyetemen lőtt le három embert és sebesített meg több hallgatót egy ámokfutó.

Persze az időben és térben távoli rémtettek súlyát az ember automatikusan diszkontálja. A reggeli kávé szürcsölgetése mellett elolvassuk a kapcsolódó híreket, rosszallóan ingatjuk a fejünket, kicsit együttérzünk az áldozatok családjával, aztán átkattintuk a sport rovatra. A baj azonban az, hogy a Super Bowl közvetítés, a Starbucks és az Avatar mellé egy huncut árukapcsolás keretében megkaptuk az egyetemi mészárlások liszenszét is az USA-ból.

Tavaly novemberben egy elsőéves gyógyszerészhallgató lövöldözött maroklőfegyverrel a pécsi egyetemen. A vérontás során 19 éves diáktársán halálos, egy áldozaton életveszélyes, kettőn pedig súlyos sebet ejtett. Még arra se volt időnk, hogy feldolgozzuk az első ilyen "erőszakimportot", máris megérkezett a második szállítmány, amit szerencsére még időben lekapcsoltak: a rendőrség elfogott egy budapesti egyetemistát, aki arra készült, hogy lelő huszonkét embert. Azért huszonkettőt, mert huszonkét rossz évért akart bosszút állni. Innen üzenném neki, hogy ha már a számmisztikánál tartunk, akkor a számjegyeket egymásból kivonva nullát kapunk (gy.k.: 2-2 = 0), és szerintem pontosan ennyi ártatlan embert kell megölni, ha valaki szarnak gondolja az életét.

Az emberek többsége élete (egyik) legszebb időszakaként emlékszik az egyetemi évekre. Kérnénk szépen visszaállítani azt az állapotot, amikor a legnagyobb parát a vizsgaidőszak okozta! A kapcsolódó írásokból egyértelműen kiderül, hogy az iskolai mészárosok személyiségzavaros, beteg emberek, és kézenfekvő, hogy az agyukat egy kényszergyógykezelés során kell kitisztítani a kurvasötét lelkükkel együtt. Azért legalább valami TEORETIKUS büntetést találjunk nekik, mert mi annyiban mindenképp különbözünk a zakkantaktól, hogy a blogunkban leírtakat nincs szándékunkban végrehajtani...

TE MILYEN BÜNTETÉST RÓNÁL KI AZ EGYETEMI ÁMOKFUTÓKRA?

Céllövöldében dönthessenek a saját sorsukról egy megbuherált légpuskával!
Egyhurkapálcás bünti: sorsukat az áldozatok családjának kezébe adjuk.
Kéthurkapálcás bünti: ledobjuk őket a világ valamelyik válsággócába (Szomália, Afganisztán, Szvat-völgy Pakisztánban stb.), hogy rambóskodjanak ott egymagukban.
Háromhurkapálcás bünti: börtönéveik alatt folyamatosan boldog, bulizó egyetemistákról készült videókat kelljen nézniük.

"Buktassák meg lövészetből, majd keresztfélév az idegenlégióban." by Lord_Valdez

 

Megosztás

A bejegyzés trackback címe:

https://bunti.blog.hu/api/trackback/id/tr631754336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeffreyD 2010.02.13. 22:05:41

Remélem kicsinálják a börtönben...
...hogy saját bőréből készült lámpaburából világítson fény a jelöletlen sírkövére...

beindultak a kommentek a faszfej blogján:
arszak.blog.hu/2009/07/23/karok_4?fullcommentlist=1#comments

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.13. 22:19:41

Igazi fasz. Az ilyenek mondják azokra, akik szimplán jól akarják érezni magukat, hogy "konformista", és komolyan elhiszik, hogy már 20 évesen feltaláltak valamit, amit más nem. Azok is ők, akik elsőválasztóként már többet tudnak mindenkinél a politikáról. Összeesküvés-elméleteket gyártanak. Valójában befolyásolható kis faszkalapok. A befolyásolhatóval nincs bajom, az mindenkire igaz :) Csak a faszkalappal.

Nagyobb baj, hogy közveszélyes elmebetegek szabadon mászkálnak, sőt, van olyan vallás, amely szerint ezeknek a gyógyszerezése igazságtalan, és fel kellene őket szabadítani... de szép.

Melyik két focicsapatot nézte ki magának?

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2010.02.14. 10:41:37

Nem kicsit elgondolkodtató, hogy ez a srác ott mászkált közöttünk és akármikor előkaphatta volna a fegyverét. Nem azokat ölte volna meg, akik a ,,rossz éveket" okozták neki(mondjuk 22 évesen csak negatívnak látni az egész életét... ezt már az oviban is basztatták???), hanem random aki éppen arra jár. Ha nem kapcsolják le, lehet, hogy most éppen valamelyik barátomat gyászolnám, vagy ők engem...

Szalacsi_Dezső 2010.02.14. 17:02:42

Én összevonnám a két és három pálcás büntit. Nézegessen vidám szomáli egyemistákról készített videókat egy budzsumburai börtönben, ahol "tágul" a szexuális látóköre.

Ronald 2010.02.14. 19:32:10

Nekem azért lenne egy-két szavam azokhoz is, akik egy 22 éves takonypócnak éles lőfegyvert adnak a kezébe - hazavitelre.
Méghozzá legálisan.
A szakpszichiáterekkel meg külön tartanék egy kis szeánszot.
.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.02.14. 19:45:51

"Innen üzenném neki, hogy ha már a számmisztikánál tartunk, akkor a számjegyeket egymásból kivonva nullát kapunk (gy.k.: 2-2 = 0), és szerintem pontosan ennyi ártatlan embert kell megölni, ha valaki szarnak gondolja az életét."

Ez díjnyertes. Büntetési tételekhez nem tudok hozzászólni, de ezért a mondatért már önmagában megérte elolvasnom a posztot :-)

Thresher 2010.02.14. 19:47:07

Nem akarok szadista lenni, de én bokám lőném, hiszen a jelek szerint nincs tisztában a fizikai fájdalommal, ami egy golyó képes okozni. (Legjobb esetben még érezték volna a fájdalmat az áldozatai)

Amugy én nem ragadnék le "ennél a srácnál", képzeljük el hány olyan lehet aki még nem is bloggol.

Thresher 2010.02.14. 19:50:21

Amugy nem tudom mi köze van ehhez az USA-hoz, ha kitörne a Bakony, akkor az a nápolyiak miatt van, mert ott a Vezúv?

V.A. 2010.02.14. 19:53:39

Őrült faszfejnek nem jár börtön. Az a bűnözőknek jár. Ezt egyszerűen likvidálni kéne. Golyót a fejébe.

Teddypompom 2010.02.14. 20:12:26

Én látom a jövőt.

Ha elkezdenek szaporodi az ilyen esetek, akkor valószínűleg a Káin lelkű Ábelkáknak le fogják vágni mindkét hüvelykujját.
Biztosítékként a jövőre nézvést.

Mégiscsak olcsóbb mint bármilyen más megoldás.....

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.02.14. 20:17:25

Én is azt venném elő, aki kiadta egy ilyen embernek a fegyvertartásit.
Hahó, orvoskám! Remélem kurva nyugodtan alszol azóta, amióta lekapcsolták ezt a taknyot...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.14. 20:21:28

Remiszto, hogy mondjuk bemegyek a Westend-be mert idoben es helyben kozel van hozzam az X bolt es egy szerencsetlen faszkalap lelo, mert ugy gondolja, hogy ne csak neki legyen rossz hanem masnak is.

Az is remiszto, hogy legalisan tartotta maganal a fegyvert.
Nincs pszichologiai vizsgalat?
Nem derulhetett volna ez ki idoben?
Pontosabban meg korabban, hogy meg idoben az elmegyogyban kosson ki?

Persze most a per alatt az agyturkaszok kideritik rola, hogy ketyos es megussza a bortont, hogy aztan par ev mulva majd kessel koncoljon fel par embert.

sejhajrutyutyu 2010.02.14. 20:47:16

Beleolvastam a blogjába, azt kell mondjam, ha nem lenne ilyen sötétlelkű, nárciszikus, szeretet hiányos egoista, a zagyva írásaiba és verseibe még a tehetséget is bele tudnám magyarázni. Amennyiben nem az erő másik oldalát választotta volna, még lehetne belőle normális ember. Mivel ő azt gondolja, hogy hűdekurvaokos22évesvagyok, korán kialakult benne a felsőbbrendűség.
A TV -ben láttam, és ott jöttem rá, hogy láttam már az egyik csehóba -nevét nem írom le, ki tudja mikor jön el leszámolni mégiscsak- No, de akkor megúsztam, a gyerek tényleg egy feltűnő jelenség, hajszigetecskék vannak a kopasz fején és kifejezetten gonosz a tekintete. Az ilyen ördögfiókákat, hogy gyógyítják? Legjobb lenne, ha gyorsba egy new age-es egyház megtérítené! Szenteltvizet a kopaszra!!!

Tim149 2010.02.14. 21:32:25

Kényszergyógykezelés. Ahogy a bíróság is ezt fogja neki ítélni. Mást nincs értelme: ha börtönbe dobják, kijön, és elölről kezdi. De arra még van remény, hogy kigyógyítsák belőle.

indapass90210 2010.02.14. 21:39:23

Na várjatok csak, most elővették a gyereket többszörös emberölés előkészülete miatt, kap egypár évet, majd amikor kiengedték lesz neki 22+egypár targetje. Ezeket az erőszakos barmokat mind ki kellene rakni egy lakatlan (illetve hasonszőrűek által lakott) szigetre, mert úgy, annak a társadalomnak valóban hasznos tagjává válhatna!

sTormy 2010.02.14. 22:11:16

@JeffreyD: láthatóan megrekedt a csávó egy kb. tizennégy-tizenöt éves pattanásos kissrác értelmi szintjén. Személy szerint teleraknám a celláját baszomnagy hangfalakkal, amikből megállás nélkül üvöltene, hogy "Nem a világ gonosz, hanem te vagy szánalmas!"

2010.02.14. 22:51:02

Kemény.
A Felicitasz által idézett meglátás valóban briliáns.

@Dövan: Azt hiszem (talán) ez a legérdekesebb aspektusa a történetnek.
Kényszergyógykezelésre utalják, aztán mondjuk 3 év múlva távozik "gyógyultan" - és még több oka lesz rá, hogy "bosszút álljon".

Ki garantálja, hogy nem lesz képes újra megvezetni az illetékeseket?
Ha legálisan nem is juthat többé lőfegyverhez - szerezhet illegálisan.
Illetve nemcsak lőfegyverrel lehet gyilkolni.

Ha ez (ne adj' Isten!) megtörténik: ki lesz a felelős?

dukeekud 2010.02.14. 22:57:11

Szeritem egy kicsit tulreagaljatok a dolgot,akarcsak a hatosagok,meg a media.
A ficko csak blogjat akarta reklamozni,meg a verseit.Es kivaloan sikerult az akcio,szimpla gerila reklam.Nem kell annyira betojni.

Es tenyleg nem kell ilyen komformistanak,elkenyelmesedetnek lenni.Akinek meg kell halnia az igy is, ugyis meghal,azon nem lehet valtoztatni,akinek meg elnie kell,azt egy atombombaval sem lehet kinyirni.Ezt el kell fogadni,es teljesen folosleges mas emberek,vagy akar a sajat halalunk miatt parazni.

kacsa. 2010.02.14. 23:07:44

A mostani esetnél az lenne az első büntetés, hogy nem csinálnék belőle "hírességet". Ha az lett volna a célja, hogy "sikeresen" végrehajtsa a tervét, akkor nem híresztelte volna előtte, így viszont nem kellett megtennie és a 15 perc hírnév is megvolt. Meg amíg nála volt a fegyver, azzal a tudattal járhatott-kelhetett, hogy ha akarná, meg tudná tenni. ("hatalma" van)
Elgondolkodtam, hogy hogy kaphatott engedélyt. Nem kell hozzá pszichológiai és EÜ (cukorbetegség) alkalmasság?
Minden osztályban van legalább egy olyan ember, akit sokat piszkálnak, de azoknak egy jelentős része megpróbál barátokat keresni és nem marja el maga mellől azokat, akik esetleg barátkoznának vele. Ebből a szempontból részben ő is felelős a kialakult helyzetért. De a környezete is.
@sejhajrutyutyu: "hajszigetecskék vannak a kopasz fején"
Erről spec. nem tehet, mégis mennyit piszkálták éveken át emiatt (is). Ahogy most te is ezen élcelődsz.
"korán kialakult benne a felsőbbrendűség"
Vagy csak úgy tűnik, hogy felsőbbrendűnek tartja magát, holott lehet, hogy mást leplez vele.
@sTormy: "láthatóan megrekedt a csávó egy kb. tizennégy-tizenöt éves pattanásos kissrác értelmi szintjén"
Az "értelmi"t kicserélném "érzelmi"re.

Káposztakukac 2010.02.14. 23:08:22

emberek, egy elmebajos fiatal srácról van szó, aki fantáziált. nem kell megvédeni, de nem csinált semmit. segítségre van szüksége, remélhetőleg meg is kapja.

Káposztakukac 2010.02.14. 23:11:18

@AntiChrist: és most mégis mit akarsz mondani? halálbüntetés agy tényleges életfogytiglan egy olyan elmebajos srácnak, aki senkinek sem ártott ténylegesen?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.02.14. 23:11:41

A kényszergyógykezelés befejezéséről pszichiáterek döntenek, a lőfegyver engedélyhez valószínűleg pszichológiai tesztet töltött ki, a kettő azért nem ugyanaz, de mégis hasonlít annyira, hogy ha az egyik nem vált be, akkor a másik... hááááát.

@dukeekud: gerilla reklám :)) okos gyerek vagy, álnéven szoktam ekkora ostobaságokat írni, és közben nagyon röhögök. Te is jól adod a 18 évest. Ez az ámokfutó srác tényleg egy reklámzseni. :)) hülye fasz :)

Csődör Johnny 2010.02.15. 00:01:14

Amerikában azért történik ennyi erőszakos lövöldözés mert legális a lőfegyver tartása...

ez a fiatal ember is legálisa tartott magánál, mert tesinek fel lehet venni a sport lővészetet! de kéremszépen lófasz! ha egyszer enm tudják biztosítani hogy elmebeteg ne vehesse fel tantárgynak a sportlövészetet, akkor tiltsák be az összes felső oktatási intézményben. ha lőni akar mennyen az alkotás utcába a torborzó irodába és irány a hadsereg. max légpuskát adnék személyiség zavaros huszon éveseknek...

Káposztakukac 2010.02.15. 00:45:32

@rollerpig: jogi karon nincs tesioktatás.

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.15. 00:58:08

@nosferato: azért Arszák vélhetően kb. annyira ámokfutó, amennyire Kelemen Anna autótolvaj ill. még annyira sem. Milyen ámokfutást láttunk tőle (már leszámítva igazán csapásmérő fűzfaköltészetét természetesen)?
Nem tudom mire megy ez ki, de én se lennék meglepve, ha gerillamarketing volna. Kampányidő van, fényezni kell az amúgy is presztízshiányos rendőrséget, szolgálatokat, plusz az elmegyógyászat is látott szebb napokat, jó gumicsontok ezek.
A magyarok nyilai akciót se tudtam komolyan venni, ezt se.

De mindegy is, én ettől függetlenül, és továbbra is Maderspach Viktorral értek egyet, amennyiben: "A fegyver a szabad ember legfőbb ismérve. Akinek nincs fegyvere, az fogoly!" Ez így van, AKÁRKI akármit mond.

Annyi mindennel ölhet aki ölni akar, ne vegye el tőlem senki a hatékony önvédelem eszközeit.

Kristl 2010.02.15. 01:23:55

Én a társadalmi problémák enyhítését és/vagy megoldását javaslom. :]

[c] 2010.02.15. 02:55:12

@Môžeš mi pomôct'?: "Annyi mindennel ölhet aki ölni akar, ne vegye el tőlem senki a hatékony önvédelem eszközeit."

Csak éppen önuralmat és jó helyzetfelismerő képességet nem osztogatnak hozzá.
Ha itt felfegyverkezne mindenki, főleg halott részeg férjből meg halott hangoskutyás szomszédból lenne több, nem halott betörőből és erőszaktevőből.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.02.15. 06:56:35

Buktassák meg lövészetből, majd keresztfélév az idegenlégióban.

Nzoltan 2010.02.15. 07:18:31

A szülők felelőssége hol marad? Nekik is adnék kapásból 1-1 évet, mert nem nevelték a gyereket. A szüleink tetteiért nem vagyunk felelősek, de a gyermekeinknek mi adhuk át azt az értékrendet, ami egy élhető társadalom alapja.

bean 2010.02.15. 07:26:56

Az ilyen embereket elég nehéz érteni, én sem sok jót kaptam Magyarországtól (de annál több rosszat) de én nem lőttem le senkit hanem összecsomagoltam és elköltöztem jó messzire és boldog vagyok. Nem kell ehhez megölni senkit.

degreen 2010.02.15. 08:09:26

Véres álom

Unom már ezt a véres álmot
Félek, egyszer majd valaki rám fog
Egy fegyvert
És hiába kérem, tedd el!
Nem érti meg szavam
S én nem adom meg magam
Nincs alázat, csak gyűlölet
Ami őt fűti át és meg
Hogy égett hús szaga
Csapja meg orrom és illata
Kíváncsivá tesz
Hogy mi volt ez
S akkor veszem észre
Hogy én borultam vérbe
A golyót én kaptam
És az alkonyatban
Még látom
Hogy a jó barátom
Ordít, üvölt
És a gyűlölt
Kéz lassan elernyed
- Mondtam: Ne tedd meg! -
De már késő
Túl sok a néző
S már félő
Nincs élő
Akinek ez jelentene valamit.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:14:19

Ezzel a kis köcsöggel csak az abaj hogy 4-5 év múlva megint kint eszi a rohadás a börtönből és akkor majd 30 embert fog kinyiffantani.
Kíváncsi vagyok mikor állítják már vissza az EU-s országok is a halálbüntetést.Hamarosan úgy is kénytelenek lesznek,mert igazságtalan az a rendszer ahol a gyilkos semmirekellő alakokat el kell tartsa élete végéig a társadalom.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 08:40:46

@Káposztakukac:
Szerintem is.
A blogjában szebben ír, mint az átlag bloggergyerek.
Ja, és kevésbé agresszívan, mint itt sokan.
Ez a népitéletesdi is hisztérikus ideggyenge embereknek való.
Úgy gondolom, nem bántott volna senkit, csak sok benne a feszkó, mint minden 22 évesben.
Eljátszott a gondolattal és tetszelgett a szerepben.
Végülis olvasott, filozófiából, irodalomból, jogból különösen nagy műveltsége van.
Csinált maga körül egy balhét.

Remélem ír majd egy könyvet a bűn felé vezető útról és az igazságszolgáltatás bugyrairól
és marhára sikeres lesz vele.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.02.15. 08:42:28

@simonmondja.:

Nemrég összesítette a blogja látogatottságát.
Talán ez vitte a gondolatra, hogy bekerüljön a celebek közé.

indapass90210 2010.02.15. 08:42:35

@IárifIári: Halálbünti azért nem jó, mert ha kiderül, hogy csak megverték a rendőrök, akkor nem lehet rehabilitálni. Illetve lehet, csak a jobb helyre temetés sem az ő, sem a családja hangulatát nem fogja feldobni.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:45:13

@Dövan: Úgy is kénytelenek lesznek visszaállítani,mindez csak idő kérdése!Remélem megélem még hogy a gyilkosokat felkasztják a pecsába és nem az adófizetőknek kell őket eltartani életük végéig!

2010.02.15. 08:47:53

@Káposztakukac: Semmit. Csak elgondolkodtam. Olyasmit, amit nem írtam, légy oly' kedves, ne tégy a soraim közé :)

Azt, hogy ez pusztán gerillamarketing lett volna (ahogyan néhányan felvetették), irreálisnak érzem. Ha mégis így van... Aki 22 évesen ilyesmivel poénkodik, az valahol nagyon megállt a fejlődésben.

Reméljük, hogy az esetleges kezelés elegendő lesz neki.

indapass90210 2010.02.15. 08:53:45

@IárifIári: Egyetlen ember értelmetlen halála is megkérdőjelezi a rendszer létét. Az adófizetőknek meg nem kellene senkit eltartani, inkább dolgoztatni a rabokat. Nekik is jobb lenne, mert a munka nemesít, és gyorsabban elmegy az idő. Aki meg nem dolgozik, pedig tudna, az nem eszik :)

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.15. 08:57:24

@Dövan: Na és az áldozatok értelmetlen halála nem kérdőjelezi meg a mostani rendszert?A munkaterápiával amúgy nagyon egyetértek.Legalább addig jutnánk már el hogy önfentartóak a börtönök.Már az is nagy fejlődés lenne.Mindemellett én kihajtanám mindet a Dunára aranyat mosni és megdobnám az ország aranykészletét.

sweetygirl 2010.02.15. 13:43:54

Sziasztok! Ezzel az egész lövöldözős esetekkel csak annyi a bajom, hogy a delikvenseket megvizsgálja néhány "szakértő", majd megállapítják, hogy mentálisan sérült, nem beszámítható emberek, így a felelősségre vonás leginkább elmarad. Jobb esetben kényszergyógykezelésre ítélik, ahonnan helyhiány miatt(és nem azért mert meggyógyult, mert tudva levő, hogy ezen betegségek jó része eltér a náthától, nem gyógyítható) néhány hónap, esetleg év múlva szabadul. Akkor miért nem vizsgálják a fegyvertartást kérelmező embereket elmeorvos szakértői szemmel, csak akkor ha már 10-20 ártatlan embert lemészárolt, válogatás nélkül. Ha a "szakértő" urak- hölgyek gyermekét nyírná ki egy ilyen "elmeháborodott", valószínűleg a rendeletek is másképpen alakulnának.

the_line 2010.02.15. 15:43:26

Szerintem valszeg kényszergyógyra ítélik. Már ha tényleg beszámíthatatlan, és komolyak voltak a szándékai. Ez lenne logikus, és igen, ott képesek meggyógyítani elég sérült embereket is, a legveszélyesebbeket, gyógyíthatatlanokat meg nem engedik ki pusztán helyhiány miatt. Az elmebetegeknek nem komoly büntetést kell kiszabni, mert abból önmagában még valószínüleg nem tanulnak. Mint a kutyát se célszerű csak úgy jól megverni ha tett valami nekünk nem tetszőt, attól még önmagában nem kapcsolja össze az okot a következménnyel. A halálbüntetést meg nem fogják visszaállítani. Aki azt hiszi, hogy visszatartó ereje van, az nagyot téved, nézzen kicsit utána.

JeffreyD 2010.02.16. 11:40:22

@sejhajrutyutyu: szerintem kevered vkivel, a kép alapján normális kinézetű csávó, és sűrű haja van, nem "hajszigetecskék a kopasz fején".
És hál'istennek le lehet ültetni olyat is, aki csak készül a gyilkosságra...
index.hu/bulvar/2010/02/15/sabel/
süti beállítások módosítása